A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-12 / 24. szám
— kiáltott még utána erélyesen, de a szemében meleg fények égtek. A diófa terebélyes lombja közt sárgarigó füttyentett néhányat. A férje jutott eszébe és elpityeredett. Emlékezett, mintha akkor történt volna. Amikor elültette a husángnyi facsemetét ezt mondta: „Meglásd, Eszter, megérjük még azt az időt, hogy a lombja közt sárgarigók fognak fütyülni, és öregségünkre megpihenünk az árnyékában ..." Sírt egy sort, aztán elhessegette magától a szívszorító emlékeket és elindult a konyha felé, hogy kotyvasszon valamit a fiának vacsorára, de hogy mit, maga sem tudta még. A kis doktornő délelőtt mindent elintézett, amit általában el kell intézni egy hosszabb kirándulás előtt. Bevásárolt mindenféle apróságot, amire szüksége lehet a Balatonnál. Fürdőruhát is vett, kétrészeset, hófehéret. A kisebb testvéreiről sem feledkezett meg. A délelőtt folyamán még a kocsiját is elvitte a szervizbe, nézzék át, hogy baja ne essék a hosszú úton. Néhány hónapja vásárolta kéz alól a tűzpiros, hatszázas Fiatot, természetesen kölcsönre. Nagyon megszerette a kis kocsit, szívből örült neki. Vezetni is szeretett, bár elég kevés volt a szabadideje: gyakran helyettesitette a kollégákat. Igaz, a főorvos jóindulatúan figyelmeztette, hogy ne vigye túlzásba a helyettesítéseket, mert a végén nagyon rászoknak és abból adódik majd a feszültség, ha nem vállalja. Nem tudott nemet mondani, mindig, minden elvállalt. Mikor már minden együtt volt, megebédelt, aztán a volán mögé ült és irány hazafelé! Csupán ötvenkilométeres útról volt szó, s nem akart túl korán megérkezni, ezért hát lassan hajtott. Mikor meg átért a folyó hidján, az útszélre húzatva megállt. Beleült a fűbe, rágyújtott és elnézte a híd környékén horgászó embereket... Körülötte pipacsok lángoltak, a fűben tücskök cirpeltek. Flirteten olyan magányosnak és szomorúnak, olyan elhagyatottnak érezte magát, hogy szinte fájt, s majd elbögte magát. Flanyatt feküdt. A derült ég alatt furcsa formájú, nagy tornyos felhők sütkéreztek a napfényben hófehéren, szinte mozdulatlanul. De ahogy tovább figyelte, észrevette, hogy mégis csak mozognak. Egyrészt változtatják az alakjukat, másrészt pedig elfelé úsznak. De jó volna valamelyiknek a hátára ülni és elvitorlázni valahová messzire, ahová a szél járása vinné, ahol hófehér tisztaság ölelné körül... Flirteten felpattant a helyéről, mintha menekülni akarna a gondolatai elöl, újra a volán mögé ült és meg sem állt hazáig. Már messziről látta a házuk körüli nagy nyüzsgést. Várták, nagyon várták: terített asztallal, szeretettel és alig rejtett büszkeséggel. Mikor kiszállt a kocsiból úgy körül kapták, hogy lépni sem tudott. Majd megfojtották az ölelésükkel és a csókjaikkal. — De gyönyörű vagy, kislányom, igazi úrinő! — lelkendezett az anyja. A szeme teleszaladt könnyel és a mellére kapta Ibolyát. — Nem is vagy te már közénk való ... — Ugyan, anyám, miért beszélsz így? Magad is tudod, hogy nem úgy van, ahogy mondod... És minek kellett ekkora felhajtást csinálni? — kérdezte Ibolya látva az asztalon a temérdek ételt és italt. — Ne törődj te azzal, Iboly! Nekünk az a fontos, hogy érezd jól magad itthon, közöttünk, hiszen úgy sem vagy már a miénk. — Fia így beszélsz, azonnal itt hagylak benneteket. Sárköziné megszeppent és abbahagyta az összevissza beszédet. (Folytatjuk) MIKOLA ANIKÓ KÉT VERSE Ne láncon Ne láncon tarts a kezemet fogd meg s én belénövök majd fényes lombjaidba KONCSOL LÁSZLÓ POÉTIKAI ISKOLA Verslábak Csendélet nyulakkal Absztrakt nyu/ak az úttest szürke vásznán: megannyi könnyű zsákmány megannyi könnyű zsákmány Véres bundácskák tört fogak mikkel a halál vicsorít jaj de nehéz már kikerülni fertőző fekélyeit 7. Choriambus Lám most derű! ki mennyire szegények vagyunk ennyi nyálhoz már nincs elég dögevő madarunk De kalapunk van majd megemeljük felismervén a helyzetet ha majd egy perces néma csendben állunk az utolsó nyúl felett Fotó: V. Bilský Tá-ti-ti-tá, tá-ti-ti-tá.. . Jól tudom én, hol kel a szél, szívja a fény, küldi a mély. Fújja a tő, kürtje az ág s száz lebegő almavirág. Méz-fuvalom fut föl a fán s leng a pagony lomb-taraján, szívja a gyökér, fújja az ág, hinti fehér almavirág. Szusszan a domb, szúnyva beszél, álma doromb, hab-puha szél: lengedező, mint a virág és remegő, mint fia-láng. Méhrajos ág, mézteli fürt, almavirág, éteri kürt, gyűszű szirom: fúdd, pici száj, s szárnyaidon szélpihe, szálljI Mézbuborék leng ma veled, méz-szagos ég hint meleget, ellep a szél, leng a virág, zúg a fényár, szél a világ. 11
