A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-06-12 / 24. szám

Képes krónika KITÜNTETÉSEK KÁDÁR JÁNOSNAK Több magas kitüntetést adományoztak Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első tit­kárának, a magyar és a nemzetközi mun­kásmozgalom kiemelkedő személyiségé­nek 70. születésnapja alkalmából. A Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Szocialista Munka Hőse címmel, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a Lenin-renddel, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke a Klement Gottwald Érdemrenddel tüntette ki. — A képen: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács Elnökségé­nek Elnöke átadja a kitüntetést Kádái Jánosnak. AZ OSZTRÁK ÁLLAMELNÖK MOSZKVAI LÁTOGATÁSA Május végén hivatalos látogatást tett a Szovjetunióban Rudolf Kirchschläger, az Osztrák Köztársaság elnöke. A moszkvai repülőtéren az osztrák államfőt (jobbról) Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnöke (jobbról a második), And­rej Gromiko külügyminiszter (balról) és más hivatalos személyiségek üdvözölték A DÉL-ATLANTI KONFLIKTUS Elkeseredett harcok dúlnak a Falkland­­(Malvin-) szigetek argentin védői és a partra szállt brit csapatok között. — A képen: helikopteren erősítés érkezik az argentin partvédelemnek (ČSTK külföldi képszolgálata) Ezerkilencszáznegyvenegy végén londoni csehszlovák emigráns körök elhatározták, hogy meggyilkoltatják Reinhard Heydri­­chet, a Cseh-Morva Protektorátusnak ak­kor ősszel kinevezett birodalmi helytartó­ját — tekintet nélkül a várható német megtorlásokra. Még a tél folyamán né­hány különleges megbízatású ejtőernyős csoportot dobtak le. Az „Antropoid" fedő­nevűnek két tagja volt: Jozef Gabčík őr­mester és Jan Kubiš, akik azután május 27-én a halálos kimenetelű merényletet végrehajtották. A várt megtorlások természetesen nem maradtak el. A nácik széleskörű nyomo­zást indítottak. A szálak — a Gestapo szerint — Lidicébe vezettek. Felmerült a gyanú, hogy ebben az ötszázéves cseh falucskában rejtőzködtek a merénylők. Ezerkilencszáznegyvenkettő június 10-én SS-katonák hermetikusan körülzár­ták a községet. (Egyébként a náci háborús bűnösök háború utáni pőréiben K. H. Frank és a Gestapo kladnói vezetőinek vallomásából kiderült, hogy e gyanúsítás­nak semmi alapja sem volt. A nácik célja volt „példát statuálni", megfélemlíteni a cseh népet, az antifasiszta ellenállókat.) Június 10-én hajnalban a nácik kivezé­nyelték ä falu férfilakosságát és százhet­venhárom embert agyonlőttek. Az áldoza­tok között volt a nyolcvanhárom éves Emanuel Kovarovský és Josef Hroník, aki még nem töltötte be a tizenötödik életé­vét. Két fiával együtt itt hullott a porba LIDICEi MEMENTO Václav Hanzík kohász, valamint Josef Štemberka, a falu hetvenhárom éves lel­késze. Csak azok a férfiak hiányoztak, akik június 9-én éjjeli műszakra mentek; ezeket összefogdosták és később végez­ték ki. Összesen százkilencvenkét lidicei férfit gyilkoltak le. A lidicei asszonyoktól elvették gyereke­iket és ő magukat a ravensbrücki, illetve az auschwitzi koncentrációs táborba hur­colták. Hatvan nő nem érte meg a felsza­badulást. A nácik a lidicei gyerekeket sem kímélték: nyolcankettőt legyilkoltak. A legfiatalabb tizennégy napos, a legidősebb tizenöt éves volt. És így hatszáz lidicei közül csak százöt­­venkilenc élte túl a megszállást. Nem lehet ezeket a számokat csak mint sta­tisztikai adatokat nézni: mindegyik mö­gött ott kell látni egy tragikus, elpusztí­tott emberéletet. De ezzel még nem ért véget a tragédia, a nácik azzal fejezték be szörnyű művü­ket, hogy Lidicét felgyújtották s a földdel tették egyenlővé. „A község nevét kitöröl­tük" — állapította meg a Gestapo jelenté­se. Lidice ugyan akkor megszűnt olyan helységnév lenni, amely élő cseh falvat jelölt, de az addig ismeretlen község neve beíródott a fasizmus ellen harcoló vala­mennyi nép emlékezetébe. Csehszlovák katonák a Szovjetunióban gyűjtést ren­deztek új harckocsikra, s az elsőre harci jelszóként felírták: Lidice. S a felszabadulás után az egész nemzet egy emberként határozta el — Lidice él és élni fog! így Lidicét ma ismét békés, bol­dog emberek lakják, vidám gyermekneve­téstől hangos az egész község. De Lidice — akárcsak a franciaországi Oradour, amelyet hasonló sors ért — egy­ben figyelmeztet is: soha többé náciz­must, soha többé háborút. (- fa -) VARGA JÁNOS HATVANÉVES Főszerkesztőjét köszönti a lap. Képes hetilapunk legfelelösebb emberét. Közel hét éve főszer­kesztője a Hétnek, s a szerkesztői munkaközös­ség a rendkívül higgadt, türelmes, a dolgok lényegét okosan megítélő vezetőt ismerte meg benne. Mióta közöttünk van s vezeti szerkesztősé­günk munkáját, mindig a társadalom s azon belül a rábízott közösség érdekeit szem előtt tartva irányítja tevékenységünket, s a fontos teendők végzése közben is nyugodtan meg­hallgatja a véleményeket és ellenvéleményeket egy-egy bizonyos dolog kapcsán, hogy aztán teljesen elfogulatlanul kimondhassa a végső szót. Akik évek óta közelebbről megismerhettük őt, tudjuk, mindig képes a szerkesztőségen kívül hagyni az otthoni gondokat. Amikor átlépi mun­kahelyének küszöbét, attól a pillanattól kezdve senki sem látja gondterheltnek, szívósan és szorgalmasan végzi munkáját, olvassa a kézira­tokat, feladatokat oszt s a feladatok teljesítését kéri számon. S teszi mindezt azért, hogy a lapban közölt írások segítsék a pártot és a CSEMADOK-ot határozataik teljesítésében. Ahová eddig állították, mindenütt a lehető legtöbbet akarta nyújtani. Szülőfalujából, a ri­maszombati járáshoz tartozó Alsókálosáról hoz­ta magával a felismerést, hogy valáhová tartozni kell. S hová tartozzon a szegónyember fia? Józsa Áron rimaszombati szabómester műhe­lyében tanulta meg szabósegéd társaitól, hogy a harcos munkásság soraiban a helye. Neki is azon az úton kell haladnia, amelyet a járás kommunista Réthy Istvánjai, Demeter Bálintjai és Huszti Bélái tapostak ki. A felszabadulás után, az ötvenes évek elejétől különböző időtartamú és egyre magasabb szín­vonalú politikai iskolázásra küldik, s mint magyar nemzetiségű kommunistát a CSEMADOK Ban­ská Bystrica-i kerületi bizottságának vezető titká­rává választják meg. Innen kerül néhány eszten­dőre a CSEMADOK KB vezető titkári posztjára, majd a féléves központi politikai iskola elvégzé­se után az SZLKP Központi Bizottságának appa­rátusában dolgozik. 1962-ben megválasztják a CSEMADOK Központi Bizottságának titkárává. A válságos években politikai érettségről tesz tanú­bizonyságot. A hovatartozás-érzést semmilyen hangzatos jelszavak nem tudták megváltoztatni. A hatvanéves Varga János a Hét főszerkesztői posztján, életkedvtől duzzadó akarással dolgo­zik. Mi, legközelebbi munkatársai, szeretettel és megbecsüléssel azt kívánjuk születésnapján, hogy a tőle megszokott türelemmel, higgadtság­gal, a szocialista társadalom érdekei iránt tanú­sított elkötelezettséggel vezesse tovább a szer­kesztőség munkáját, jó erőben, egészségben. A SZERKESZTŐSÉG 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom