A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-12 / 24. szám
Georgi Dimitrov Az égő Reichstag A Kommunista Intemacionáié Végrehajtó Bizottsága Titkárságának a VII. kongresszuson megválasztott tagjai. Balról jobbra: Togliatti, Manuitszkij, Gottwald, Dimitrov, Kuusien, Pieck A lipcsei per Archívumi felvételek Száz éve született Georgi Dimitrov ban nyílt és őszinte beszéd. Megszoktam, hogy a dolgokat nevükön nevezzem. Én nem »agyők ügyvéd, aki itt kliensét kötelességszerüen védelmezi... Védelmezem saját személyemet mint vádlott kommunista ... Védelmezem kommunista forradalmi becsületemet ... Védelmezem eszméimet, kommunista meggyőződésemet... Védelmezem életem értelmét és tartalmát ... A történelem kereke előre mozog ... S ezt a kereket, amelyet a proletariátus forgat a Kommunista Internacionálé vezetésével, semmiféle irtórendszabállyal, börtönbüntetéssel mozgásában feltartóztatni nem lehet. Ez a kerék forog és forogni fog a kommunizmus végső győzelméig!" A német fasiszták, akik biztosak voltak abban, hogy a bűnügy világraszóló bizonyíték lesz a nemzetközi kommunizmus és a német kommunisták ellen tévedtek, elszámították magukat. A birodalmi főügyész, aki kitervelt vádjának bizonyítására a tanúk légióját vonultatta fel, kénytelen volt a bíróságnak indítványozni, hogy — bizonyítékok hiányában — a bolgár vádlottakat mentsék fel. A bíróság 1933. december 23-án hirdetett ítéletet. Mint egyedüli tettest van der Lubbét mondta ki bűnösnek, és halálra ítélte. A többi vádlottat — köztük Dimitrovot — bizonyítékok hiányában felmentette. A vádlottból vádló lett. Dimitrov A lipcsei per során mondott beszédeiben következetesen végigvitte azt a gondolatot, hogy a kommunistáknak olyan harci formákat kell alkalmazniuk, amelyek a legnagyobb mértékben elősegítik valamennyi antifasiszta egyesítését. Dimitrov A lipcsei perben a fasiszta bíróság előtt beszélt, de valójában Európa összes kommunistájához szólt. Dimitrovot a felmentő ítélet után azonnal szabadon kellett volna bocsátani. Ám nem ez történt, hanem átvitték a Gestapo berlini pincebörtönébe, és kiszolgáltatták a börtönörök önkényének. A nemzetközi közvélemény nyomására csak 1934. február 27-én helyezték szabadlábra. Dimitrov szabadulása után a Szovjetunióba utazott, és folytatta a nemzetközi munkásmozgalom érdekében végzett eredményes munkáját. A Kommunista Intemacionáié említett kongreszszusán elmondott előadói beszédében az akkori idők legfontosabb teendőinek meghatározásával párhuzamosan számos — a kommunista és munkásmozgalom eredményes harca szempontjából ma is érvényes — elvi jellegű megállapítást tett. Egyebek között nyomatékosan kijelentette: „Véget kell vetnünk az olyan állapotnak, hogy egyes kommunisták, amikor nincs elegendő tudásuk és képességük a helyzet marxista-leninista elemzésére, ezt az elemzést általános frázisokkal és általános jelszavakkal cserélik fel..Szenvedélyesen ostorozta a szektásságot is: „A mi időnkben ez gyakran már nem »gyermekbetegség« többé, mint Lenin írta, hanem mélyen gyökerező kór. Amíg ettől a kórtól meg nem szabadulunk, addig nem oldjuk meg feladatainkat: nem teremthetjük meg a proletariátus egységfrontját, nem vezethetjük át a tömegeket a reformizmus álláspontjáról a forradalom oldalára." Arról a jelenségről, amely nálunk, Csehszlovákiában az 1968-69-es válságos években a fő veszélyt jelentette, és jelenti ma is, Dimitrova Kommunista Intemacionáié VII. kongresszusán elmondott beszédében így vélekedett: „minden módon fokoznunk kell éberségünket és a harcot a jobboldali opportunizmussal szemben, š ennek minden konkrét megnyilvánulása ellen, mivel tudjuk azt, hogy a jobboldali opportunizmus veszélye olyan mértékben fog növekedni, amilyen mértékben a széles egységfront kibontakozik." Dimitrovot igazolta az élet, a gyakorlat. A válságos években szerzett saját tapasztalatairtk alapján is elmondhatjbk: a jobboldali opportunizmus és a túlzó baloldaliság mindig egymás mellett fordul elő, a kettő szinte elválaszthatatlan egymástól. Nem lehet leküzdeni a szektásságot, ha megfeledkezünk a jobboldali veszélyről, vagy ha az ultrabaloldali nézetek fölötti győzelem érdekében engedményeket teszünk a jobboldali opportunizmus nézeteinek. És nem lehet eredményesen harcolni a jobboldali opportunizmus ellen, ha a baloldali opportunizmus álláspontjára helyezkedünk. A történelmi feltételektől függően a két irányzat közül hol az egyik, hol a másik a fő veszély. A párt mindig a fö veszélyre összpontosítja a tüzet, de nem feledkezik meg arról, hogy a háttérben meghúzódó másik veszély fokozódhat. Az erős és egységes marxista-leninista párt meggátolja, hogy a jobboldali opportunizmus elleni harc leple alatt a baloldali opportunizmus nézetei, a baloldali opportunizmus elleni harc leple alatt meg a jobboldali opportunizmus nézetei terjedjenek. Dimitrovot erős szálak fűzték Csehszlovákiához, a csehszlovákiai kommunistákhoz, különösen Klement Gottwaldhoz. A bolgár nép nagy fia a második világháború után mint a minisztertanács elnöke és mint a Bolgár Kommunista Párt főtitkára az 1949. július 2-án bekövetkezett haláláig hazájában küzdött az új társadalom, a szocializmus felépítéséért. Élete utolsó éveiben különösen a népi demokrácia és a proletár diktatúra összefüggéseit elemző elméleti munkásságával nyújtott sokat és maradandót. Balázs Béla Hétvégi levél — Papa. miért lövöldöznek ? — kérdi ötesztendős kisfiam a televízió előtt. Minden miértek legkényelmetlenebbike ez, hiszen a gyerek úgysem elégszik meg azzal a válasszal, hogy azért, mert a bácsik buták. — Miért buták a bácsik ? — Mert a bácsik nem szeretik egymást. — Azért lövöldöznek ? — Igen kisfiam. — De akkor a bácsik meghalnak ... Eldönthetetlen, vajon akkor folytatódik-e helyesen ez a párbeszéd, ha most megmagyarázom: ez csak film, a puskákban csak vaktöltények vannak, mert a bácsiknak életben kell maradmok, hogy egy következő filmben újra lövöldözhessenek majd egymásra. Otromba hazugság, hiszen a játékfilm — még a legpocsékabb is —, a valóság illúzióját akarja kelteni... Meg aztán egy óra múlva kezdődik a híradó, ahol majd a bácsik ismét lövöldöznek egymásra, de itt már véresen azzal a céllal: nehogy az ellenfél életben maradjon... — A bácsik miért nem szeretik egymást ? Itt aztán végképp felsülök, mert valóban nem tudom, hogy a bácsik miért nem szeretik egymást, ráadásul nem is olyan biztos, hogy egymást nem szeretik, csak éppen... De hát hogyan magyarázzam meg egy ötesztendős gyereknek azt, amit valójában magam sem tudok megérteni. Tíz esztendővel ezelőtt Hirosimában jártam. Előtte és utána minden hozzáférhető betűt elolvastam arról az infernóról, de a helyszíni élményhez semmi sem hasonlítható. Akkor és ott, a megdöbbenésben volt valami „vigasztaló", az tatán, hogy a világ eddigi legszörnyűségesebb eseményének helyszínén újra ott áll a város, a gyerekek újra óvodába és iskolába mennek, ugyanott ugyanúgy, mint azon a rettenetes napon, amikor a robbanás központjában éppen egy sereg kisiskolás vonult... Később tisztázódott bennem: ez a vigasz csupán öncsalás, amolyan turistahumánum. Mert hiszen ez a város már nem az a váms, ezek a gyerekek már nem azok a gyerekek, és kár szépíteni. Hirosima akarva-akarat/anul is „turisztikai látványosság" — ha nem is elsősorban. A fényképészt Hijosi Harounak hívták. Ő örökített meg néhány felvételt a pusztulás első perceiről, de talán a képeknél is maradandóbb, szívszorítóbb az, amit mondott: „Képtelen voltam többször elkattintani a gépemet mert szégyelltem megörökíteni, amit láttam." — Papa, az micsoda ? — Bomba, kisfiam. — Miért csinálnak bombát a bácsik ? Ez a párbeszéd is befejezetlen, hiszen naponta újrakezdődik, folytatódik. Időnként egészen addig elmegyünk, hogy a gyerek a legtisztább lélekkel és legtisztább logikával eljut odáig, hogy nem szabad fegyvert gyártani. Csak éppen a fogalmat nem ismeri: leszerelés. Egyszerűen nem tud más megoldást, mint azt hogy nem szabad fegyvert gyártani. Nem tudja, mi a neutronbomba, a tézerágyu, nem tudja, mi a békemozgalom, az atomriadó, a háború-ellenes tüntetés, a leszerelési javaslat és az erőegyensúlyról is túlontúl korai lenne még beszélni egy ötéves gyereknek. Annyi bizonyos, hogy a fiam és Reagan véleménye szélsőségesen ellenkezik, csak éppen kettejük közül az egyik nagyon erős, a másik nagyon gyönge, de ennek ellenére is egymásnak-berzenkednek. Kettejük között persze szó sincs erőegyensúlyról, csak éppen az egyikük nem tudja azt, hogy a gyöngébbet nem szabad megütni. Ettől függetlenül a kéz ütésre áll. A kisfiamnak van egy apró játékrepülője, az Egyesült Államok elnökének sok repülője van, és egyik sem játék. Ezenkívül van egy olyan repülője is, amelyet úgy hívnak: a Végítélet napja. Atomháború esetén ezen a szuperbiztonságos gépen emelkedik fel az elnök és a stábja olyan magasságba, ahol a teljes biztonsága garantált Erről a gépről még sosem beszéltem a gyereknek, mint arról sem, hogy a földön élő emberekre fejenként harminc tonna robbanóanyag jut, ami sokszorosa a Hirosima fölött robbant mennyiségnek. Nem beszéltem róla, mert félő, hogy megkérdezné: Papa, ki fél tőlem annyira, hogy harminc tonna robbanóanyagot tartalékol ellenem ? Persze, nem így fogalmazna, hiszen még azt sem tudja, mennyi a harminc tonna, és mennyi a tizenhat kiló? Ennyi ugyanis az ő testsúlya. Szép kis egyensúly. Harminc tonna robbanóanyag a tizenhat kilós emberi testecskével szemben. És ha. majd megérti, megmagyarázom: kisfiam, mégis te vagy az erősebb, mert az erőfölényen kívül erkölcsi fölény is létezik. 3
