A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-05 / 23. szám
— A világért sem! Pontosan az ellenkezőjére törekszem. Van egy javaslatom: néhány óra múlva átadjuk a szolgálatot, igaz? Ibolya rábólintott. — És mivel a lakása üres, meghív egy éjszakára, hogy megédesítsem a szalmaözvegység magányos óráit. — Ibolyka! Maga gondolatolvasó! A doktornő elkomolyodott. — Viszontlátásra, kolléga úr! — Egy pillanat: nem Így gondoltam, azaz nem egészen így — mentegetőzött Seres. — Valóban azzal a szándékkal jöttem, hogy meghívjam, de nemcsak magát, hanem néhány kollégát is. Nincs abban semmi rossz. Elvégre mi is emberek vagyunk, néhanapján mi is kirúghatunk a hámból, nem igaz? ... Meg aztán ... őszintén szólva ... magának akarok segíteni. — No, ne mondjál... Talán bizony azzal, hogy az ágyába akar fektetni? — Másról van szó, Ibolyka: változtatni kell az életmódján. — Ne filozofáljon, kolléga úr, kár a gőzért! — Valóban nem hisz a jó szándékomban, vagy csak nem akar hinni?... — Seres doktor most tőle szokatlan módon elkomolyodott. — Értse meg már végre, nem élhet örökké bezárkózottan, visszautasítva minden közeledést. Ki kell törnie ebből a magányból és fejest ugrani az élet sűrűjébe. — Fejest... az élet sűrűjébe, ó, ól — Ezt komolyan gondolom, Ibolyka. — És ezt pontosan a mai éjszakával kellene elkezdenem? — Minél előbb, annál jobb. No?? — Már régen elszívta a cigarettáját, kolléga úr. — Nem értem — erőszakoskodott tovább a doktor —, egyszerűen nem tudom felfogni ésszel, miért ez a konok magatartása, ez a makacs tartózkodása. Szerfölött bizalmatlan mindenkivel szemben, betegesen bizalmatlan, de miért? —■ Nem tudja? — Nem. — Élne csak az én bőrömben ... — Nem is hiszi, mennyire szeretnék benne élni — mondta Seres doktor elvigyorodva. Nyomban meg is bánta, de már későn. — Disznó!... Maga egy javíthatatlan széltoló! Hagyjon magamra, kérem! Seres doktor széttárta a karját. — Tessék, most megharagudott, biztosan megharagudott. Pedig ... én valóban segíteni akarok magán. Tudja mit suttognak a kollégák a háta mögött? — Sejtem. — Hogy nagyon fennhordja az orrát, mert hogy az öreg kedvence, egyszóval irigykednek magára és addig nem nyugszanak, amíg el nem marják innen ... Azért kellene néhanéha közibénk jönnie, azért kellene kitárulkoznia ... — Kötve hiszem, hogy az segítene, ha befogadnának maguk közé — mondta Ibolya keserű szájízzel. — Szerintem mindenesetre meg kellene próbálni. — Szóval addig nem nyugszanak, amíg el nem marnak innen? Nem, kolléga úr, engem innen el nem marnak! — Tévhitben él, Ibolyka. Arra számtalan okot és módot találnak, ha akarnak — mondta Seres doktor komolyan. Ezúttal érződött, hogy nem viccel. — Majd meglátjuk ... — De harag nincs? — Lehet is magára haragudni! — mosolyintotta el magát Ibolya és viccelődve még hozzáfűzte. — De ha egy percen belül nem tűnik el, valóban harag lesz a nóta vége! — Koszi a cigit, majd viszonzom! — Szertartásosan meghajolt a doktor. — Viszlát! — és elment. , (Folytatjuk) JÁN PONIČAN VERSEI 80 éve, 1902. június 2-án született Ján Rob Poniéan szlovák költő Ölelés Az ölelésben csillagokat sejtek. Csak játszom velük álmomban és ébren, csillagokat tépek és elejtek. E révületből föl nem ocsúdok, s ha álmom megapad, reménykedő szemekből bűvölök csillagokat. És ha megtelek füzükkel, a kibimbózó tűzzel, örvénylő testedbe merülök, ne űzz el! Mit keresek ? A karodat? A folytatást? Szeress sokat! Fölöttünk ráng, zuhog az élet, izzik a perc, szívet gyújt, eléget. (Ford.: Dénes György) Május Fölöttünk szikrás égi mennyezet, erdők, hegyek zöldje integet, e kétarcú, iker-magány szót vált veled, szót vált veled. Csönd van, lezárjuk ámu/ó szemünk, ölelni szalad bennünk a vágy. A világ fölött egyes-egyedül a perc kalásza kelleti magát. Pezsdül az érzés, csönd, csak nyugalom, csókba érik az ölelés, színek, zajok tört hullámai: üdvözülés, üdvösség. (Ford.: Dénes György) Ars poetica Új dalt énekelve, el nem halkulni már, e dal, e dal, majd kigyúl a szívekben, s azt dobolja, hogy minden a tiéd, gyökérző jövő hűs virága rebben. Arra csábít, hogy lábalj mély vizekbe, keress irányt, és jó áramlatot, áss a jövőbe csákánnyal, kapával, rejts a szívbe, szívekbe napot Arra biztat, hogy szárnyalj az idővel, ha bátor vagy, hát túlszárnyalhatod, a mától kapsz erőt rá! így küzd tovább! Légy a ma fia, a mának add magad! (Ford.: Dénes György) NAGY ZOLTÁN ILLUSZTRÁCIÓJA 11
