A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-05 / 23. szám
Legyen a szerény koszorú a tíz esztendeje halott test emlékezete s legyen a tisztelgő főhajtás a művekben megmaradt szellemé. Mert sokkal többel tartozunk ennek az embernek, aki életében úgy temetkezett a festészet gyönyörűséges poklaiba, hogy íme: megmaradt általa elpusztíthatatlannak. Jelentőségéhez mérten igencsak csendes e életmű sorsa, mert hiszen korántsem a harsány ünneplést kívánkozza, hanem azt, hogy együtt legyen látható végre e képrengetegnek legalább a keresztmetszete. Minden bizonnyal tékozló pazarlás, hogy ezidáig még csak töredékeiben villant fel előttünk az, amit Szabó Gyula maga után hagyott. Amíg ez együttesen nem látható, addig e életmű szellemisége is csak foszlányaiban lebeg közöttünk. Néha megérint, ám e finom érintés is fölborzol, sejtelmes energiákat indukál. Sokezer müvet hagyott maga után, talán félszáz, vagy még annál is több önálló kamarakiállításra elegendő anyagot. Mindváltás szenvedélyes küzdelme tette felemelövé az ö emberi, művészi sorsát. Még a leglíraibb témákban sem volt soha idillikus, mert gondolkodói alkatából eredően csakis a drámaiság feltárása jelenthette számára a feladatot. Mert a drámát önmagában sem enyhíteni, sem eltúlozni nem lehet, azt felmutatni kell. A legigazibb és legnehezebb művészi feladatot vállalta ezzel, még akkor is, amikor a kemény esztendőkben inkább tartotta el magát a címfestés iparosmunkájából, semhogy művészi küldetéstudatában egyetlen pillanatig is megalkuvó legyen. Eleve nem tehetett ilyet, mert tudta: a művész megalkuvása még az életért való küzdelem feladásánál is nagyobb gyarlóság. Annál még az is emberibb, ha a betemetett épület négy emeletnyi romhalmaza alatt feladjuk az életbenmaradás esélyét. Volt benne része. Félszáz betemetett ember három túlélője közül ő volt az egyik. Ez már évekkel azok után történt, hogy 1. A palóc nagy fa — 1971 2. Sumér bika — 1968 3. Az „űrben" — 1970 4. Apátfalva — 1936 5. A festő (triptichon) — 1970 6. Öreg halász és felesége — 1942 7. Absztrakt festő — 1970 IP»» egyik külön figyelmeztetni képes arra, hogy alkotójuk igazi fölfedezése bizony késlekedik, értelmezése holtponton áll. Az utolsó képei között született triptichon három szárnya — külön, egymástól függetlenül szemlélve, majd együttesen értelmezve nem csupán azt képes megmutatni, hogy milyen e életmű részeinek, periódusainak szellemi és esztétikai önállósága, de sok más, ennél izgalmasabb vonatkozások és összefüggések hordozója is. Szerepe szerint viszont egy sors, egy gondolat, egy katarzis szintézise, a létezés, az alkotás, a szenvedés hármasoltára. Szabó Gyula tíz éve halott. Anakronizmus lenne ezt ünnepelni, ám útszéli méltánytalanság lenne ugyanakkor e szomorú évfordulón nem megemlékezni arról a művészről, kinek munkásságát a szocialista kultúrpolitika még élete során a legjelentősebb elismerésekben részesítette, míg más oldalról, — de már a halála után — sokszor kiosztották őt kegyes vállveregetésekkel, természetesen mindig alulról. Egy életet végigkísérő világ- és ön-1935-ben a müvei hozzáférhető részét eltüzelte, miközben maga is csaknem ottveszett e pokoli szertartásban. Volt rá példa, hogy müveinek drámaiságát felületes hozzánemértés, vagy rosszindulat okán pesszimistának minősítették. Nem azt az ostoba minősítést cáfolandó, hanem a halál, a pusztulás, a lemondás elleni tiltakozás letéteményeként készítette el azt a tizenkét darabból álló fametszetminiatürt, amely ugyancsak rendkívüli erejű grafikai munkásságának egyik legpompásabb kollekciója. „És mégis élni kell . .." hirdeti a sorozat címe. Maradandó tiltakozás ez a halál ellen, levélsorozat az életveszély küszöbéről. ••• Az itt bemutatott néhány festmény reprodukciója emlékeztessen bennünket Szabó Gyulára, szerény lehetőségeink szerint azzal a szándékkal, hogy megmutassa a késlekedő életmű-kiállítás lehetőségeit, vagy legalább egy reprezentatív albumét. KESZELI FERENC GYÖKERES GYÖRGY REPRODUKCIÓI
