A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-29 / 22. szám
vége. Ö még nem tudja, hogy ez a liliputi világ cseppet sem gyermekjáték, mint ahogy az „igazi" Liliput sem volt az. Ez is város, neve is van: Madurodam. Madurodam ? ... Ne vegye kezébe a térképet a tisztelt olvasó, nem érdemes, hiszen ilyen nevű várost úgysem talál rajta. Ellenben, ha már mégis lapozgatja, tekintetét irányítsa Európa nyugati csücske, Hollandi fölé, ott Hágát keresse, az ország fővárosát. Mert Madurodam Hága mellett van, pontosabban a város és a tengerpart, Scheveningen között fekvő Sint Hubertus park mellett található ez a miniatűr világ. E különös turistaattrakció, ahol nem is elsősorban maga a látvány a legérdekesebb — hiszen ezt a minivilághoz életnagyságban, a valóságban sokkal élvezetesebb látni —, hanem Madurodam megszületésének körülményei. Hitler. Fasizmus. Második világháború. Koncentrációs táborok. Sajnos, az ember szinte egyetlen lépést sem tehet földrészünkön, hogy a fenti fogalmakat a táj, egy város, egy falu, egy könnyes arc, egy csonka 1áb, egy emlékmű, egy sírkereszt eszébe ne juttatná. Mert ismerkedjen az idegen Európa legtöbb országának, népének, életével, múltjával, jelenével, mindenütt és minduntalan előkerül a háború. Mindenütt emberek, romok és sírhantok tanúskodnak a pusztításról, felbecsülhetetlen értékek romhalmazzá válásáról. Ilyenkor, utazgatva, csavarogva s közben erre is figyelve, látja, tudatosítja csak az ember, a második világháborúban nemcsak ötvenmillió pusztult el, hanem felbecsüfhetetlen értékű töténehni emlékek tömege is. Ötvenmillió ember! A legtöbb után talán még egy kereszt, egy fejfa, egy jel sem maradt. Elnyelte őket a föld; jeltelenül, névtelenül végezték életüket. Nem úgy Beorge J. L Maduro. Ez a huszonéves holland egyetemista, miután Hitler csapatai 1940-ben lerohanták Hollandiát, nem tudott és nem is akart beletörődni a leigázás tényébe. Néhány honfitársával együtt fegyvert fogott, harcolt, egy alkalommal hőstettével ezer és ezer bajtársának életét mentette meg. Sajnos a fasiszták elfogták, a dachaui koncentrációs táborba hurcolták, kivégezték. A háború befejezése után megkapta — in memoriam — hazája legmagasabb kitüntetését. Szülei ezzel a „végtisztességgel" nem érték be. A mérhetetlen embertelenséget, ami fiukon, hazájukon, a világon esett, szerették volna világgá kiáltani, örökké emlékeztetni az utókort. így született meg az ötlet, amiből S. J. Boumom építész varázsolt valóságot: egy minivárost, amely Rotterdam, Amszterdam mintájára (a dam gátat jelent) Madurodam nevet kapta. 1952- ben épültek fel huszonötszörös kicsinyítésben az első házak, majd évről évre gazdagodott a városka. 18 négyzetkilométernyi területen a holland táj jellegzetességei kaptak helyet egymás mellé állítva. Régi paloták, polgárházak, falusi porták, csatornák, legelők, malmok, gyalogutak, és négysávos autópályák, az aszfaltutakon miniautók, az Amszterdam-Schiphol repülőtér pontos kicsinyített mása, — és befutó gépóriások makettjeivel. Helyet kapott itt a világ legnagyobb kikötőjének, Rotterdamnak egy részlete is. Látni teher- és tankhajókat, amelyek épp rakodnak; a tankhajókból éppen szivattyúzzák ki a kőolajat, s odébb az olajfinomító kéményének „fáklyája" világít Odébb az egyik csatorna hídja kettényílik, magasba emelkedik, és már szabadon futhat a vízen, egy vitorlás, utána egy csónak; az amszterdami állomásra megérkezik egy hosszú tehervonat, a hágai Béke-palota parkjában felberreg egy helikopter motorja és kisvártatva magasba emelkedik a zöld gép; amott egy lenge fuvallat megforgatja a szélmalom lapátjait; megint másutt megindul a vidámpark óriáskereke. Olajozottan, pontosan működik minden. Nincs karambol és fejetlenség, nincs szmog és terror, nincs őrült rohanás és hajsza — az élet kiegyensúlyozottan zajlik. Ez itt a világ legidillikusabb, legszebb és legbékésebb városa — csakhát, liliputi város, viasz emberfigurák városa. Persze, ezt a várost nem közvetlen közelről, az utcáiról kell szemlélni, hanem távolabbról, a kis völgykatlan fölött álló valamelyik étterem teraszáról. Mondjuk este, amikor a negyvenhatezer piciny lámpa világít. Onnan, a teraszról már olyan a látvány, mintha repülőgépen ülne a nézelődő s néhány ezer méter magasságban körözne Hollandia fölött. Igaz, a magasból, a repülőgép ablakából minden város, minden falu ilyennek tűnik: békésnek, harmonikusnak, nyugodtnak, kedvesnek. Csakhogy, a repülők egyszer mindig leszállnak, éietközelbe hozzák az utast, a mindennapok rohanó, sokszor embertelen világába. És ebből a liliputi városból is visszatér az ember az igazi városba, az igazi temetőbe, az igazi utcákra, a neutronbomba ellen mozgósító plakátok láthatók, ahol a háború, a munkanélküliség ellen tüntetnek ezrek és ezrek, Amszterdam utcáira, ahol az El Salvadorban meggyilkolt négy holland újságíró, (tévétudósító) szimbolikus sírkeresztje áll. Viasszatér az ember a városba, a városokba, ahol időről időre eszébe jut Madurodam, például ilyenkor, a gyermeknap alkalmából is. Madurodam figyelmeztet: az ember építsen és sohasem romboljon. Rakéták helyett játékot és — mondjuk — ilyen mini-városokat. A pusztítás helyett alkosson! Emlékeztet egy fiatal emberre, aki látta e házak eredetijét, aki sétált a városok utcáin és nem tudta elviselni, hogy az embertelenség, a fasizmus eszméi győzedelmeskedjenek. Szembefordult a „gépezettel". Ö ugyan elbukott, de az alkotó ember győzött a pusztító ember fölött. Csakhát sokba került ez a győzelem, túl sokba. És az alkotó ember nemcsak miniben építette föl mindazt, amit más lebombázott, lerombolt, hanem eredetiben is újra alkotta a régit, a lerombolt értékes műemlékeket. A hollandok nagyon jól tudják, kiváltképpen a rotterdamiak (a város házai közül mindössze néhány maradt éppen a háborúban), mi volt a háborús pusztítás. Talán épp ezért is született meg Madurodam ötlete: együtt, csokorba kötve bemutatni a múltat, a jelent, összesűrítve modelleken az ország jellegzetességeit. Madurodamot 21 egyetemista illetve főiskolás kormányozza; minden évben másokat választanak be a „város tanácsába". A polgármester pedig Beatrix királynő. A minivárost eddig 30 millió látogató kereste fel. A bevételből a karbantartási, üzemeltetési és fejlesztési kiadások mellett bőven jut nemes célokra is: mozgássérült gyermekek életkörülményeinek a javítására. Az itteni iditl igazából akkor ferme teljes — micsoda álom —, ha Madurodam békés világa egyszerre felduzzadna, túlnőné határait. Ha földünk gyermekei ezentúl mindig és mindenütt ilyen önfeledten játszhatnának, örülhetnének az életnek, mint itt, Modurodem 18 ezer négyzetméteres világában. ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei Jogi tanácsok A MADONNA AKCIÓ — Barátocskáim, nektek nem tűnik úgy, mintha az utóbbi időben valahogy túlságosan gyakran fordulna elő különböző régiségek tolvajlása? — kérdezte beosztottjaitól a szokásosnál barátságtalanabbul a rendőralezredes. — Más kerületekben is elburjánzott az értékes műtárgyak, régiségek lopása ... — próbálta elejét venni a további szidásnak a nyomozási csoport vezetője. A kerületi rendőrkapitányság parancsnoka azonban szigorú maradt! — Ez nem mentség! Minden szabad erőt a hónapok óta garázdálkodó régiségtolvajok lefülelésére kell összpontosítanunk. Az a gyanúm ugyanis, hogy valami szervezett, jól összeszokott társasággal állunk szemben!------Bebát... — Nincs dehát! Egy nyomozótisztnek néha a semmiben is meg kell találnia az eset fölgöngyölítéséhez szükséges szálakat — zárta le az eszmecserét a rendőr alezredes, a nyomozási csoportvezető pedig tehetetlenül megvonta a vállát. §§§ Másnap reggel húsztagú nyomozócsoport látott munkához. Először is a belügyminisztérium központi nyomozóirodájával vették föl a kapcsolatot. Kikérték az utóbbi hónapokban, az ország területén történt régiség- és műtárgylopások jegyzékét. A hivatalos leiratból kiderült, hogy a képekre, szobrokra és más értéktárgyakra összpontosító tolvajtársaság valóban az ö kerületükben garázdálkodik már-már föltűnő vakmerőséggel párosuló szorgalommal. A nyomozótisztek szerteszéledtek a kerület kisebb-nagyobb városaiban, hogy a lehető legtöbb tetthelyt személyesen is szemügyre vehessenek, s egyben a járási rendőrkapitányságok eddigi nyomozási eredményeinek is utánanézzenek. Az eset a Madonna akció fedőnevet kapta. §§§ Alighogy megkezdődött a széleskörű nyomozás a Vyšší Brod-i körzeti rendőrkapitányságra újabb bejelentés érkezett. A műemlékvédelmi hivatal igazgatója először telefonon, később személyesen, írásban is jelentette, hogy a múzeummá alakított helyi kastély raktárhelyiségeiből tizenöt különböző nagyságú aranypénz, négy történelmileg rendkívül értékes pisztoly és hat díszkard tűnt el. Első látszatra megkönnyítette, a valóságban azonban tovább bonyolította a helyzetet, hogy a kastély csaknem egy éve már nagyjavítás alatt állt, úgyhogy termei a nyilvánosság számára nem voltak hozzáférhetők. A lopás bejelentését követő napokban ezért a nyomozók figyelme elsősorban a javítási munkálatokat végző szakemberekre terelődött, de tíz-tizennégy nap múltán kiderült, hogy a tolvajt másutt kell keresni, mert az itt dolgozó becsületes és megbízható mesteremberek egyetlen gombostűt sem loptak el innen, nemhogy aranypénzt meg fegyvereket... — Látjátok, megint ott vagyunk csak, ahol néhány héttel ezelőtt! — mondta bosszúsan a fiatalabb nyomozótisztek egyike, majd halkan hozzátette: — Biz'isten, a legszívesebben szabadságra mennék ... A nyomozási csoport főnöke, egy rendőr hadnagy, akit most már szintén mérgesített az újabb betörés, először haragos pillantást vetett társára, de végül is elmosolyodott: — Fiú, jól írd a füled mögé, hogy a tolvaj eleinte mindig lépéselőnyben van. időben eltűnhet a tetthelyröl, ideig-óráig egérutat nyerhet, eltüntetheti a nyomokat. A mi feladatunk, lamentálás helyett, ledolgozni ezt a lépéshátrányt. — Hiszen éppen az dühít, hogy egyetlen elfogadható nyomra sem bukkantunk — dünnyögte inkább csak magában a fiatal nyomozó, és jobbnak látta a dolga után nézni. — Mi a helyzet nálatok? — kérdezte a nyomozási csoportvezető egy másik társától. — A szóban forgó ajtók mindegyikéből kiszereltük a zárakat, és fölküldtük őket a prágai kriminalisztikai kutatóintézet laboratóriumaiba. A szakértői vizsgálat kimutatta, hogy a főbejárati zárakat nem érte károsodás, csupán a teremajtók zárait nyitották ki tolvajkulccsal. A hadnagy homlokán összeszaladtak a ráncok. — A korábbi eseteknél is több ízben fölmerült az álkulcs használatának gyanúja! Legelőször azonban arra kell rájönnünk, hogy a tettes hogyan jutott be az épületbe. Menj, beszélj a környék lakóival. Főképpen az idősebb embereknél kérdezősködj, ők bizonyosan emlékezni fognak még arra, hogy gyerekkorukban miként osontak be a kastélykertbe, és a tulajdonos figyelmét kijátszva, a kertnek melyik részén lehetett a legjobban megbújni. A csoportvezető hadnagy eligazította embereit, aztán belelapozott az iratmappában tornyosuló tanúvallomások és helyszínelő jelentések jegyzőkönyvébe. Újra meg újra végiglapozta a sűrűn teleírt, telerajzolt papírlapokat. Elővette noteszát és néhány dolgot kijegyzetelt a nagyjavításon dolgozó mesteremberek vallomásaiból, majd a kastélykert bejáratához sietett és füléhez emelte az ott várakozó járőrkocsi telefonját. Először a kerületi rendőrkapitányságot, aztán pedig a központi fotólabort kérte. Határozott hangon, de udvariasan utasítást adott arra, hogy gyorsított ütemben sokszorosítsák le a műemlékvédelmi hivataltól kapott, az eltűnt tárgyakra vonatkozó fotóanyagot; majd egy következő beszélgetéssel azt is elintézte, hogy az ország valamennyi határátkelőhelyére és rendőrkapitányságára juttassák el ezeket a fotókat az ellopott tárgyak pontos jegyzékével együtt. Még néhány rutinjellegű mondatot váltott telefonon, aztán helyére tette a kagylót, és elindult, hogy személyesen is újra körbejárja — ki tudja hányadszor — az árnyas kastélykertet. Föl-alá járkált, nézelődött a tágas kertben, s gondolatban talán épp ott tartott, hogy a további sétálgatást másnapra halasztja, amikor hirtelen megállt az erkély alatti szökőkút medencéje mellett. A javítási munkálatok során az üresen tátongó medence fenekét is feltörték, neki pedig eszébe jutott, hogy a munkások egyikének vallomásában olyan kitétel is szerepel, miszerint a kastélyt és a medencét szokatlanul vastag vízlevezető csatorna köti össze egymással. A tettes, és esetleg bűntársai, a mindössze öt méter hosszú, de valóban ritka, nyolcvanöt centimétér széles csatornavezetéken a főkapuhoz szükséges kulcs nélkül is bejuthatott a kastélyba; onnan pedig valóban álkulccsal folytathatta útját a raktárhelyiségekbe! (Folytatjuk) 17
