A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-15 / 20. szám

KIS PÉNTEK JÓZSEF két verse Etűd III. minden csupa víz meglékelt álmaim gurulnak a réten szürkecsipkés szemfedőként száll a város hajnali füstje mellettem megvillan a kés az égre csillagkötélen felkúszik a hold Alkalmi darab Mintha a horizontot néznék Ahogy állnak Fehér csokrával a menyasszony Háttal a cifra paravánnak Mellette a férfi Fehér szegfűvel gomblyukában A nőhöz bújt lopva mintha félne Csak arcuk nem került rá A retusált fényképre Fotó: J. Dubeň SÁNDOR KAROLY Ki véd Talajt keresünk mint a kis mag is Társ haza eszme talaján jár az ösztön De ha egy kivet ki véd hogy bennünk minden meg ne törjön CSÁKY KÁROLY Merülések Kikötőidet immár elnyelik a vizek. Etjö majd a soha-meg-nem-érke­­zés végtelen órája is. Hiába tiltakozol, parttalanul nyújtózik a tenger. Hullámot kavarni egyre nehezebb lesz a mindenségben. Kagylóid alámerülnek lassan, mert nincs hová kivesse őket az ár. Zuhanunk mi is kemény jelként a mélybe, hol egymásba fonódnak a feltépett gyökerek. IJúliüs eleje volt. ■Estefelé kiadós záporesö verte végig a falut. Az utolsó órában jött a mosdatás s a vele járó felfrissülés. A hetek óta tartó száraz­ságban már teljesen kifakultak a színek. Kókadtan lógtak a fák lombjai, s a házak előtti kiskertekben is sápadoztak a virágok. Dombosháza a rendezett, tiszta utcájáról, meg a rengeteg pompázó virágjáról volt híres az egész környéken. Sehol annyi teljes tearózsa nem virított a kiskertekben, mint éppen Dombosházán. Büszke is volt rá a falu népe. Azon az estén a friss, üde levegőbe bele­vegyült a zöld fű szaga, meg a rengeteg virág illata. A telihold a falu felett állott. Fénye ráömlött a domboldalra kapaszkodó, hatal­mas kiterjedésű szőlőkertre és gyümölcsös­re. Az aratásnak még nagyon az elején tartottak, így aránylag korán elcsendesedett a falu. Már csak a vendéglő körül volt észlel­hető némi mozgás. Hófehér, ezerhatszázas Lada közelített az alvég felől csendes duruzsolással. A felvégen lassított, majd az egyik ház elé kanyarodott, miközben a fényszórója végigpáztázta a ház előtti „napsugaras" vaskeritést. A kocsiból Pálos István kertészmérnök szállt ki. Szélesre tárta a vaskapu két szárnyát, kitámasztotta, hogy neki ne csapódjon a kocsi oldalának. A Bundás kutya örömében majd lábról döntöt­te a hatalmas termetű fiatalembert. Volt vagy száznyolcvanöt magas, szélesvállú, göndörhajú, mozgékony, egyszóval kisportolt testű. Suhanckorától futballozott. Annak ide­jén Pesten néhányszor szerepelt még az egyetemisták válogatottjában is. Tanulmá­nyait befejezvén még idehaza is rúgta né­hány évig a labdát, aztán felhagyott vele, mert a rengeteg munka minden idejét lefog­lalta. — Ne vacakolj, Bundás, menj a lábam alól, még hasra ejtetsz! — zsörtölődött a kutyával, de kevés eredménnyel. Alig bírt tőle megszabadulni. Végül ügyesen beugrott a volán mögé és becsapta az ajtót. — De odavan érted — szólalt meg a kocsiban ülő, szökehajú nő. — Hozzád min­denki ragaszkodik, még a kutya is? — kér­dezte kuncogva. — Az jó, nem ? vigyorodott el Pista és játékosan megszorította a szőkeség comb­ját. A lány felszisszenve csapott a fiú kezére. — Fáj... és megkékül az ujjad helye ... — A szoknya alatt nem látszik ... ha meg látszik, akkor azt csakis az ón szemem lát­hatja, ha valóban csak az enyém. — Pista viccnek szánta. Tudta azt a lány is, mégsem hagyta annyiban. — Utálatos vagy! — mondta duzzogva. — Igen? — nevetett a szemébe Pista. — Tegnap éjjel pontosan az ellenkezőjét állítot­tad. — Nemcsak utálatos, hanem cinikus is vagy! — Ez jól esett. Köszönöm szépen! Ezen aztán mindketten nevettek, ráadásul a lány a könyökével oldalba is bökte Pistát. — Nem mondom, jó hegyes a könyököd, Ágikám, hegyesebb, mint a ... — Ne sértegess jó? — vágott közbe a lány. — Mi ütött beléd?.. . Mindenáron el akarsz űzni?... Elmegyek én magamtól is, ha a terhedre vagyok. — Ugyan ne csacsiskodj!... Veled már viccelni sem lehet? — pillantott Pista a lányra, s a garázsba kormányozta a kocsit. — Néha túl durva és sértő vicceid vannak, Pista — mondta a lány elkomolyodva. — Néha az az érzésem, hogy le akarsz rázni. — Egyelőre nem áll szándékomban — mondta Pista hamiskásan. — Egy komoly tanítónőt nem engedhet a szélnek az ember egyik pillanatról a másikra. Ez logikus, nem ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom