A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-15 / 20. szám
— Ne hülyéskedj. Pista!... Sosem tudja az ember, mikor viccelsz, s mikor beszélsz komolyan. Kiszálltak a kocsiból. A kutya megnyugodott. mivel most már véglegesen itthon tudta a gazdáját. Pista becsukta a vaskaput, a kutyának pedig vacsorát adott. Látva a falánkságát, megsimogatta a fejét. — Ne haragudj, Bundás, kicsit megkéstem ... Ne búsulj, nemsokára hazajön a gazdasszonyod, már csak néhány nap kérdése, s akkor minden a régi lesz: pontosan megkapod a járandóságodat reggel, délben, este... — Majd suttogva még hozzátette, mintha bizony megértette volna az oktalan állat. — Tudod, férfiemberek vagyunk mindketten, olykor-olykor ki kell hajtanunk a magunkét, nem igaz? Pista bement Ági után az újjáépített, szépen berendezett lakásba. — Hát te mit csinálsz, gyöngyöcském ? — Kávét főzök. — Az bizony jó lesz — helyeselt Pista. — Megiszol egy pohárka barackot? Akár kettőt is — felelte a lány a konyhában foglalatoskodva. — Töltsél! Rögtön viszem a kávét, mihelyt kikotyogja a főző.... — A csészéket dudorászva készítette a tálcára. Otthonosan mozgott a lakásban. Pista azonban nem várt a kávéra, két pohárka itallal jött ki a konyhába. — Parancsoljon, hölgyem, szia! — Sosem esett jobban! — csettintett nyelvével a lány. — Remélem az éjjel minden jól fog esni — kacsintott Pista a lányra, mint egy rakoncátlan gyerek. — Ezzel azt akarod mondani, hogy töltsem veled az egész éjszakát... hogy egész reggelig maradjak itt? — Pontosan, ha nem esik nehezedre. — Aztán hajnalban meg tolvajként surranjak ki innen? Hogyisne! És ha meglát valaki? — Attól nem kell tartanod, majd hazaviszlek kocsival — súgta Pista a lány mögött állva. Csókolgatni kezdte a nyakát, majd két keze a hóna alatt előre nyúlt és tenyerével beboritotta a lány kemény mellét. — Máris duzzad a bimbócska, csak úgy lökdösi az ujjam hegyét... Mi a fenének kell melltartót hordani ilyen baromi hőségben? — Megszokásból... — suttogta a lány. — Elég hülye szokás! — Kettőt már széttéptél, a harmadikért sem lesz kár — súgta a lány. — Lassan már minden ruhadarabom ráfizet a mohóságodra ... Ezer ördög bújt beléd, Pista, istenbizony ezer ördög ficánkol benned. Meddig bírod ezt a tempót meddig az istenért!? Ezt már fojtogató forróságban, remegő izgalomban mondta a lány Pista két karján ringatózva, a hálószoba felé szállva ... Éjfél utánig négyszer-ötször hasadt meg fölöttük az ég, ugyanannyiszor mozdult meg alattuk a föld ... Megitták az újra melegített kávét, másik üveget bontottak, abból is jócskán ittak, rágyújtottak, s a hátukat párnával kitámasztva ültek egymás mellett az ágyban. — Ez több volt, mint szeretkezés, Pista — mondta a lány sokára, maga elé nézve, s kezével megkereste a fiú kezét. — Pedig annak nevezik — vonta meg a vállát a fiú. — Mindenki annak nevezi... és az is, nem más: egyszerűen szeretkezés. Egy természetes vágy, igény, természetes kielégítése, kielégülése. Te talán többet tudsz róla mondani? — kérdezte a fiú a lány felé fordulva, aki még mindig maga elé bámulva tűnődött. — Neked csupán ennyit jelent az egész? — kérdezte a lány némi csalódással a hangjában. Rettentően szerette ezt a telivér óriást, és most alkalmasnak találta a pillanatot arra, hogy komolyabban elbeszélgessenek a kapcsolatukról, a terveikről, egyszóval a jövőjükről. — Semmi többet nem jelent, Pista? — Nem tudom, milyen választ vársz tőlem. — Szeretsz te engem egyáltalán? — Persze, hogy szeretlek... a magam módján... — Mi az, hogy a magad módján? — Mindenki a maga módján szeret valamit, vagy valakit, nem? ... Te talán másképpen vagy vele? — Azt hiszem, igen ... felelte a lány elgondolkodva. — Én csak egyféleképpen tudok szeretni, értedig — Szemét ellepte a könny. — Szerelemmel szeretni... olyan szerelemmel, ami betölti és kielégíti az egész életemet... Persze ez csak úgy és akkor lehetséges, ha viszonzásra talál... — Szipogott, kezefejével törölgette a szemét. — Úgy szeretsz te engem, Pista, mint az autódat, a Bundást, vagy mint a szövetkezet szőlészetét, gyümölcsösét... Nem tudsz te szerelemmel szeretni senkit, csak önmagadat.. . — A lány elhallgatott, nem is szipogott már. — Folytasd csak, hallgatlak! — Nem felesleges? — Nem hát. A lány cigarettát dugott a szája sarkába. — Közel egy éve annak, hogy lefeküdtem veled először... — Tovább! — Hány nővel feküdtél le közben ? ... De őszintén! — Kettővel... hárommal... — Na, látod! — Nincs abban semmi — mondta a fiú könnyedén. — Futó bolondság volt az egész, nem kell azt komolyan venni. — De igenis komolyan kell vennil — pattant fel a lány. — Lehet, hogy egy-két év múlva a mi kapcsolatunkra is azt mondod majd, hogy futó bolondság volt az egész, s velem mi lesz akkor? Pista kissé zavarba jött, pedig nem szokott egykönnyen. Lelépett az ágyról, kiment a konyhába, ott matatott egy-két percig, majd visszatért. — Amikor legelőször találkoztunk — kezdte az elmélkedését —, azt mondtad, hogy nagyon egyedül vagy, hogy üres az életed, hogy itt, ebben a faluban kilátástalan a jövőd, s hogy előbb-utóbb megöl a magány ... — Pista rágyújtott. — Remélem azóta, hogy megismerkedtünk, nem vagy egyedül és nem unatkozol? — Nem, nem vagyok egyedül, de kilátástalanabb a jövöm, mint azelőtt volt... Ráadásul még szenvedek is ... — Ugyan miért? — Egyre inkább megbizonyosodom arról, hogy neked csak a testem kell, semmi más... Pista most már komolyabbra fogta a szót. — Nézd, Ágikám!... Nagyon jól tudom, hogy minden lány férjhez akar menni, s hogy gyereket akar szülni kettöt-hármat. Miért?... Azt hiszi, hogy akkor jut révbe, ha azt megteszi, s talán meg is nyugszik: „Teljesítettem a küldetésemet, biztosítottam az élet folytonosságát és kész" gondolja. — Pista újratöltötte a poharakat s ittak. — Egyelőre érd be azzal, hogy időnként találkozunk, együtt vagyunk és nagyon jól érezzük magunkat egymással... És azt is meg kell mondanom nagyon őszintén, hogy pillanatnyilag nem szándékozom megnősülni... Különben én azt soha nem Ígértem meg neked, hogy feleségül veszlek, ami persze nem jelenti azt, hogy idővel esetleg ... A lány ismét sírni kezdett. Keservesen. Pista föléje hajolt. — Miért akarod elrontani ezt a szép éjszakát, Ágikám? — kérdezte behízelgő hangon. — Nincs ennek semmi értelme, hidd el, semmi értelme. Az életet úgy és olyannak kell elfogadni, amilyen ... Hidd el, a jövő mindent megold, sokszor a saját akaratunkon kívül is ... — Magához vonta a lányt, csókolgatta. — Kevés hozzád hasonló nővel találkoztam eddig, nem is hiszed, mennyire kívánlak ... — És ha azt mondom, hogy állapotos vagyok!? — Mondani sok mindent lehet — legyintett Pista. — De ha nemcsak mondom, hanem valóban úgy is van!? — Az sem vészes — mondta Pista látszólag könnyedén, pedig számára most nem volt mindegy, hogy igazat mond-e a lány vagy hazudik. — Nem vészes, csibém: beülünk a kocsiba és elviszlek az egyik orvos ismerősömhöz. A többi már az ő dolga. Értjük egymást? — Nem! — mondta a lány kurta keménységgel. — Hogy, hogy nem!? — Úgy, hogy nem!... Meg akarom tartani, és meg is tartom! Ehhez mit szól. Pálos mérnök úr!? — Ágikám! — szívott nagyot a cigarettájából Pista. — így akarod magad a nyakamba varrni?... Ilyen eszközökkel?... Ilyen régi, ócska trükkel? ... Nem ismerek rád, Ágikám, eddig azt hittem, hogy rendes, normális nö vagy. — Szeretlek. . Mit csináljak, ha majd megveszek érted? — buggyant ki a lányból őszintén a panasz s az önvád. — Nagyon szeretlek, Pista, nem tehetek róla ... pedig nem akarlak, istenbizony nem akartak ... Pista a lány felé fordult. Figyelmeztetően s egyben parancsolón emelte fel a mutatóujját. — De most őszintén: valóban állapotos vagy!? — Nem vagyok, ne félj... Egyszerűen hülye vagyok, az az igazság, hogy hülye vagyok — mondta a lány beletörődve a változtathatatlanba. Lelépett az ágyról és öltözni kezdett. — Virrad. Mennem kell. — Gyere még vissza! — Tanítónő vagyok, vigyáznom kell... Nem szeretném, ha megtudná valaki, hogy itt töltöttem az egész éjszakát. — Majd elviszlek kocsival — mondta Pista rábeszélön. — Ilyen alkalmunk úgysem lesz már egyhamar. Néhány nap múlva édesanyám hazajön a kórházból, akkor aztán ismét bujkálhatunk. Gyere, no! A lány tétovázva nézett az ágy felé. Pista nem hagyta annyiban a dolgot: kiugrott az ágyból, karjára kapta a kissé ellenkező lányt és visszavitte az ágyba. • (Folytatjuk; 11
