A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-01 / 18. szám
ATorna-gömöri karsztban több helyen egész patakok folynak ki a hegyek tövéből. Ezeket a nagy forrásokat a környék népe ma is az ősi magyar szóval „fej"-nek nevezi, míg a kisebb normális forrást „kúť'-nak. Tornagörgön (Hrhov) ismeretes a Fej és a Kisfej, Tornán (Túrna nad Bodvou) a Bercsfej, Somodiban (Drienovec) a Fejke, a Tófej, és a Vízfej. A Vízfej, melyet teljes egészében felfogtak, ma Kassa (Košice) egyik fő ivóvízellátó forrása. A felsorolt „fejek" egész pataknagyságú, rendszerint a hegyek, sziklák tövéből kifolyó források. Következésképpen ez azt is jelenti, hogy a hegyek mélyében kisebb-nagyobb vízgyűjtők, vízmedencék — ahogy itt nevezik — földalatti tengerszemek vannak. Ezek fölött rendszerint a hegyek tetején vagy oldalán, kisebb-nagyobb víznyelő szakadékok, töbrök vagy zsombolyok vannak. Az áji határban levő Bercsoldal egyik hasadékának a Kétágú völgynek is van egy ilyen zsombolya, melyet a nép.Kétágú lyuknak nevez. Mint minden barlangnak, úgy a Kétágú lyuknak is megvan a maga regélye az oda rejtett kincsről. Egy pesti koldus, aki valaha a falucskai Gordan híres rablóbandájának volt a tagja, egy arra járó áji embernek elmesélte, hogy a Kétágú lyukban kincs van elrejtve. Amikor 1946-ban Tornára kerültem, mint természetkedvelő jártam a vidék völgyeit, az itteni karsztban igen szép számban előforduló barlangokat, szakadékokat. Találtam két társat is barangolásaimhoz, Vo- Iosin Vilmos pékmester és Karaffa József postai kézbesítő személyében. Egyszer tervbe vettük a Kétágú lyuk megtekintését. Nagy Mihály tornai tanító szerint, amikor az első világháború előtt tervbe vették a kassa-rozsnyói vasútvonal megépítését, úgy tervezték, hogy az új vasútvonal Mecenzéf (Medzev), Bódokán, a Fekete-Bódva völgyén át vezetne, onnan a Csükerész alatt alagúton haladna Barkáig, majd Hárskúton át Rozsnyóra. Geológiai kutatásokkal azonban megállapították, hogy a számításba jövő hegyek alatt nagy földalatti víztárolók, „tengerszemek" vannak, úgyhogy erről a tervről lemondtak és helyette a Torna-Körtvélyes (Flrušov) — Hárskút (Lipovník) vonalat jelölték ki. Ennek megvalósítása azonban az első világháború kitörése miatt elmaradt, és csak 1953-ban valósult meg a Torna-Szádalmás-Hárskút vonalon. Hárman tehát nekiindultunk, hogy megkeressük a Kétágú lyukat. Villanylámpával, fejszével, egy ruhaszárító kötéllel és természetesen két deci finom áji sompálinkával felszerelve indultunk el terepszemlére. Én ugyan drótkötélét akartam vinni, de Karaffa barátunk lebeszélt, hogy nehéz lenne azt cipelni. Rajvonalban húzódtunk a Bercsoldalon, én a legmagasabban, a társaim alattam. Karaffa hozta a szükséges holmikat. Sikerült ráakadnom a lyukra, amit nagy kurjantással tudattam társaimmal, akik erre odajöttek hozzám. Karaffa, hogy odaért, az utolsó lépésnél elcsúszott és elesett, úgyhogy a pálinkás üveg eltörött, tartalma szétfolyt a sziklán. Ez olyan tragédia volt, hogy alig tudtunk felocsúdni. De a lyuk megvolt! Legelőször a szokásos módon ködobással próbáltuk megállapítani a zsomboly mélységét. Úgy 25—30 méterre saccoltuk, de némelyik kö sokáig esett és utána vízben csobbant. Felujjongtunk: megvan a tengerszem! Magam indultam a zsombolyba. Karaffa nyújtotta a kötelet, hogy annak segítségével leereszkedjem. A nyílás azonban annyira szűk volt, hogy csak feltartott karokkal tudtam lefelé ereszkedni, ahogy ők a kötelet engedték. Szerencsésen lejutottam a hajlásig. Lejjebb azonban már nem tudtam jutni, mert rövid volt a kötél. Villanylámpám fényénél azonban megállapítottam, hogy mintegy 15—20 méteres mélységben tágasabb terem helyezkedik el. Kődobásokkal arról is meggyőződtem, hogy az üregnek folytatása van, mert néhány kő több másodperces esés után vízbe hullott. Ez az észrevétel még jobban megerősített elhatározásunkban, hogy megfejtjük a tengerszem titkát. — Húzzatok ki — kiáltottam lentről, és amennyire tudtam, én is segítettem. Miután a nyílás igen szűk volt, visszafelé is csak úgy tudtam átjutni, hogy mindkét karomat felemeltem. Amint ezt megtettem, csak száritókötelen lógtam, de csak egy másodpercig, mert a kötél elszakadt, és én visszazuhantam, a hajtásig. Szerencsémre csak két métert zuhantam és nem történt semmi bajom. Felnéztem a nyíláson és láttam társaim ijedt, sápadt arcát. — Ez az a biztos kötél? — kérdeztem Karaffától nevetve. Megkönnyebbültek, hogy nem történt semmi bajom és sietve kivágtak egy fiatal körisfát, lenyújtották és abba kapaszkodva felhúztak a napvilágra. A következő alkalommal már 8 méteres saját készítésű drótkötél-létrával és két rudalókötéllel felszerelve mentünk. szűk nyílást leküzdve, egy tágasabb teraszra jutottam, ahonnan a 15—20 méteres szakadékba a rudalókötelek segítségével jutottam le, abban a hitben, hogy előttem itt még ember nem járt. Annál nagyobb volt meglepetésem, amikor lenn az üreg mélyén a sziklafalra akasztva egy gomolyag zsineget és az alján egy 2—3 méter hosszú telefonkábelt találtam. Tehát jártak már itt előttem is. Alapos terepszemle után azonban észrevettem, hogy a zsombolynak van még folytatása. Az üreg alján kétoldalt mintegy 8—10 cm rés volt, és amikor e szűkületen követ dobtam le, az huzamosabb ideig zuhant szikláról sziklára, mig vízbe esett, megítélésem szerint 30—35 méter mélységben. Ez az észrevétel újabb rugója lett további kutatásainknak. Elhatároztuk, hogy annyira kitágítjuk, kirobbantjuk a rést, hogy egy ember átcsúszhasson rajta. Kidolgoztuk a haditervet. Készítettünk egy 25 méteres drótkötél-létrát. A hágcsókat Ulrich Géza kovácsmester csinálta, természetesen ingyen. Fúrót és bakot kölcsönkértünk. Közben akciónknak híre ment a „városban" (Torna 600 évig a vármegye székhelye volt), és akadt segédkező szép számban, aminek igen örültünk, mert a szükséges sok holmit nem bírtuk volna hárman felcipelni a 150 méteres meredeken. Megállapítottuk, hogy a lenti szűkületet mintegy 2,5 méter hosszan kell kiszélesíteni robbantással annyira, hogy egy ember átcsúszhasson rajta. Miután a 25 méteres létrát a hajlástól az üreg aljáig rögzítettük, lementem Karaffával, hogy az első robbantást elvégezzük. Nehéz és hosszadalmas munka volt, mert a ferde sziklafal miatt csak fekve lehetett a fúrót forgatni és a bakóval ütni. Kétórás munka után, amikor hol én forgattam a fúrót, hol Karaffa és ütöttük váltakozva, sikerült egy 40 cm mély lyukat kifúrni. Karaffa, aki valaha lőmester volt egy kőbányában, elhelyezte a robbanószert a lyukban. Mondtam neki, legalább 2,5 méteres gyújtózsinórt erősítsen hozzá, hogy időnk legyen kijutni a felszínre. Ö azonban kinevetett. mondván, a 40 cm mély lyukba helyezett akna nem okoz nagy rendülést, úgyhogy nem is kell felmennünk, elég ha a 10 méter távolságban levő sziklafal mögé bújunk. Ráhagytam, mire Karaffa 20 cm hosszú gyújtózsinórt helyezett a lyukba és meggyújtotta. A sziklafal mögé lapulva vártuk a robbanást, ami tényleg nem volt nagy. Vártuk, hogy a gáz elszivárogjon, mert meg voltunk győződve, hogy a zsombolyban huzat van, A baj azonban ott kezdődött, hogy a zsombolyban egyáltalán nem volt huzat, és mintegy 10 perc múlva elért bennünket a gáz. Menekülni kellett a mind jobban fojtogató gáz miatt. Szerencsére a létra ott volt a közelben. Odakötöttem Karafiát a biztosító kötélhez, aki már ájuldozott. Felkiáltottam, hogy húzzák én pedig alulról a vállammal segítettem. Mind a ketten holtsápadtan kerültünk ki a szabadba. Egy hét múlva azonban újra elmentünk megnézni, hogy mennyit robbantottunk ki. Sajnos, csekélynek mutatkozott az eredmény, mert a szikla homokos mészkő volt, nem repedt, és így csak az a 40 centiméternyi darab esett ki, amely meg volt fúrva. Kisebb-nagyobb megszakításokkal két évig tartott, amíg a 2,5 méteres szűkületet kirobbantottuk és kivéstük annyira, hogy be lehessen csúszni a résen. Közben a segítőtársak is el-elmaradoztak, mert bizony nehéz munka volt a fúrót forgatni és a' nagykalapáccsal fekve ütni. Három 16—17 éves fiú azonban kitartott. Huszka Laci, Fecsu Pityu és Majancsik Guszti. Az utolsó támadásra tehát hatan mentünk. Karaffa és Volosin fennmaradtak. A szűkület alatt mintegy 8 méterre volt egy terasz, oda leengedtük Gusztit, de ő onnan jelezte, hogy alatta még igen nagy mélység tátong. Erre lekértem fentröl a két 25 méteres kötelet, rákötöttem magam, és Laci meg Pityu lassan leeresztettek a mélységbe. Közben két sziklán megpihentem a félelmetes, kísérteties csönben, amelyet csak a vízcseppek csobbanása zavart meg, ahogy a töbör alján levő vízbe hullottak. Leérve egy elég tágas termet találtam, és elfogott a bartangászbüszkeség, hogy olyan helyen vagyok, ahol előttem ember még nem járt. Az 1 —2 méteres cseppkövek sértetlenül, szűzen függtek vagy álltak a zsomboly mélyében. Sajnos, azonban csalódtunk a feltevésünkben, mert nem bukkantunk nagyobb barlangrendszerre, semerre sem mutatkozott nyílás, továbbhaladási lehetőség. Az üreg alján 4—5 cm víz folyt igen lassan keleti irányban, egy víztároló felé. Ezt 20 év múlva Erdős Miklós mérnök, a Szlovákiai Barlangászok Szövetsége kassa-jászói csoportjának vezetője tárta fel. Amikor meggyőződtem arról, hogy sajnos itt nem folytathatjuk tovább a munkát, jelt adtam a fiúknak, hogy húzzanak lasan felfelé. Most kezdődött vállalkozásunk legizgalmasabb része. Az első teraszon levő Guszti, akinek feledata volt távol tartani a kötelet a terasz falától, hogy el ne dörzsölödjék, szintén segíteni akart. Alig húztak fel egy méterre, nagyobb kő esett a Guszti karjára, a fiú jajveszékelni kezdett, hogy eltört a karja. Szerencsére azonban nem történt súlyosabb baja, annyi azonban igen, hogy Guszti harcképtelenné vált, úgyhogy nem tudott segíteni Lacinak meg Pityunak a felhúzásomban. Ez számomra igen kellemetlen volt, mert ott himbálóztam a kötélen csüngve, úgy kellett a két 17 éves fiúnak, többszöri pihenés után, erejük utolsó megfeszítésével kihúzniuk a 25—30 méteres mélységből. Utána Gusztit húztuk ki a standra, ahonnan már Karaffa és Volosin segítségével jutottunk ki a szabadba, mind a négyen, kimerültén, sápadtan. így folyt le egy barlangkutatás 33 évvel ezelőtt, amikor még nem rendelkeztünk a mai barlangászat! technika vívmányaival és olyan biztonságos felszeretéssel, amelyeknek segítségével a mai barlangász akár egyedül, biztosítás nélkül is leszállhat a mélységbe és elmés mászószerkezettel maga lépkedhet fel kötélen a felszínre. id. STIBRÁIMYI GUSZTÁV 23
