A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-01 / 18. szám
Hallottuk- olvastukláttuk Innenonnan MŰVELŐDÉS Bartók Béla, az ember A huszadik század magyar zenei géniuszára emlékezett a minap az ipolyvarbói Palóc Közművelődési Klub. Az előadás Bartók Bélát, az embert igyekezett „emberközelbe" hozni, megismertetni a közönséggel. Azt az embert, aki pályája kezdetén világosan megfogalmazta életcélját édesanyjához írott egyik levelében: „a magyar nemzet és a magyar haza javát” akarja szolgálni. Aki tudta: „különleges lelki magasságba kell emelkedni, s onnan az állapotokat teljes közönnyel, higgadt nyugalommal szemlélni." Bartók képes volt erre a roppant nehéz tettre. Az egykorú újságokban, főleg pedig a Budapesti Hírlapban megjelent kritikák értetlenül álltak Bartók zenéjével, magatartásával szemben. Egyes tudósok irigyelték, gyűlölték és vádolták őt. Bartók Béla Octavian Beunak írott levelében válaszolt a képtelen vádaskodásokra: „Az én igazi vezéreszmém, ... a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem — amennyire erőmtől telik — szolgálni zenémben. Ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab, vagy bármiféle más forrásból, csak tiszta, friss, és egészséges legyen az a forrás." Bartók Béla a háborús készülődés idején a múltra és a jövőre gondolt: „ha csak azt a pénzt fordítanák népdalkutatásra, amit az egész világon egy esztendőben háborús készülődésekre fordítanak, akkor ezen a pénzen az egész világ népzenéjét nagyjából föl lehetne gyűjteni." Mintha a bartóki gondolat napjainkban sem veszített volna időszerűségéből ... Az előadást Havas Judit szerkesztette nagy gonddal, hozzáértéssel. Kányádi Sándor és Király László Anyanyelv c. versét a mondanivalótól áttüzesedve, mély átéléssel adta elő. Szinte átforrósodott a nézőtér! Hát még mikor Budai Ilona tisztán csengő hangján Bartók Béla által Erdélyben és moldvai csángóktól gyűjtött népdalokat énekelt! Az est fénypontja mégis a közös éneklés volt, amikor Budai Ilonával a közönség is dalra fakadt, együtt könnyezte-énekelte Bartók legkedvesebb népdalát: Elindultam szép hazámból .. . Urbán Aladár TELEVÍZIÓ Amerigo Tot Emlékszik, kedves néző-olvasó Tóth Imre — Amerigo Tot utolsó mondataira, amelyet a róla készült tévéműsorban mondott; válaszolva a kérdésre, hol érzi magát igazán otthon? „Mint Tompa Mihály gólyája; a fészek az itt van, de télen délre megy!". Ez a mondat a maga lírai szépségével, tömörségével nemcsak azt fejezi ki, hogy a magyar származású világhírű szobrászművész szive sen van itt is, tehát Magyarországon is, meg délen, tehát Itáliában is, hanem elsősorban azt, hogy hosszú távon se itt, se ott nem tud megmaradni, otthontalan lett. Otthonát, az elsőt, a harmincas évek derekán hagyta el s megérkezett Rómába, ahol művésszé érett, ahol élni kényszerült, ahol szüntelenül dolgozott, alkotott. Olyan monumentális, művészileg jelentős munkákat hozott létre, amelyeket valószínűleg csak ott és csak ő tudott megalkotni, amelyek csak egy ilyen „kétlaki" ember szívében-kezében fogalmazódhatnak, valósulhatnak meg. Minden alkotásában benne a keserűség és a remény; a múlt és a jövő, a hit és a hitetlenség; benne a lába alól talajt vesztett és új talajt, biztos pontot kereső ember. .. Közel negyven évig nem járt otthon, aztán 1969-ben hazaküldte szülőfaluja templomába a Madonnát: szoborba megtestesítve anyját és önmagát — a megtéröt. Azóta sűrűn látogat Magyarországra, házat is épít ott, mert mint mondta, a fel-feldobott kő egyszer kénytelen-kelletlen lehull valahol. S nem mindegy, hogy hol. Nem mindegy, hol fejezi be az ember az életét: ott-e, ahol elkezdte, netán másutt, ahol csak folytatni lehetett, de már meghalni nem. Szép volt, szívszorítóan keserves-szépséges volt ez a D. Fehér Zsuzsa által készített portréfilm. Keserves, mert kimondatlanul is lebegett a kérdés: lett-e volna Tóth Imréből Magyarországon Amerigo Tot...? Vagy ahhoz, hogy a Tóth-ból Tot legyen eleve meg kellett járnia a hontalanság iskoláját .. .? A művész szempontjából ez bizonyára égető kérdés lehet, nekem valójában mindegy: van egy ember, egy művész, aki alkotott, dolgozott, értünk, nekünk szólt. És ez a lényeg! —zolczer— SZÍNHÁZ Ha Rómában vasárnap van A színházi sikerdaraboknak szánt művek lényegében első pillantásra fölismerhetök: a részletek mindig fontosabbak bennük, mint az egész; az ötlet előbbrevaló a szerkezetnél, a helyzetkomikum a drámai bonyolításnál. Ám az efféle zenés játékok szerencsés esetben megfricskázhatják az operettek édesbúsan szirupos világát, sőt, igényesebb alkotói hozzáállás esetén valamiféle játékos és többrétegűén nyomon követhető előadás létrehozására is lehetőség nyílik. A bratislavai Új Színpadon játszott Ha Rómában vasárnap van című musicalből azonban hiányzik ez az ironikusan fanyar színházi filozófia, ráadásul az ötlet vagy az egységes játékstílus is csak hellyel-közzel lelhető föl az előadásban. Ezért a kritikuson és a nézőn elöbb-utóbb úrrá lesz az unalom, miközben azon tűnődik: vajon miféle dramaturgiai kényszerhelyzet indokolhatta ezt a darabválasztást, mert komolyabb mérlegelés esetén bizony nincs az a rosta, amelyen a válogatás mércéjeként ilyen tágra kellene szabni a lyukakat. Ez a zenés játék, legalábbis ebben a felfogásban, egyszerűen csak a fölösleges bemutatók számát szaporítja. A rendezőnek vagy a dramaturgnak ugyanis illenék tudatosítania, hogy a zenés szórakoztató darabnak is lehet a műfajhoz mért gondolati tartalma; de ha már az nem, úgy legalább a színpadon megelevenedő cselekmény tűnjék kerek, épkézláb történetnek ... Furamód úgy tetszik: mindezzel a társulat is tisztában volt, mert a kórus, a tánckar és a szólisták együttesen kedvetlen, döcögő ritmusú előadást hoztak létre. Kivételt talán csak Miskovics László játéka jelent, aki Tuzzi professzor szerepében saját tehetségében bízva teremt hitelesen eredeti figurát. Persze, annál inkább szembetűnő a többiek számyaszegett játéka és a táncosok fásultsága. Miklósi Péter KÖNYV Orbán Ottó: Az alvó vulkán ......a történelem vulkán /és gyomrában a megválaszolatlan kérdések lávája izzik / és megválaszolatlan kérdés az is, hogy meddig/ a természetnek nincs erkölcsi érzéke/ a Nap konokul mosolyog/ én az istenséget /esendőnek képzelem azaz mélyen emberinek/ ha szívósnak is hogy túlélje, a fogalomrobbanást/ a kitörés reggelén ..." — írja Orbán Ottó új kötetének címadó versében. Orbán a mai magyar költészetnek ahhoz az „elátkozott nemzedékéhez tartozik, amely — Reveczkyékhez hasonlatosan, akik Petőfi és Arany óriás-árnyékaiban kellett, hogy valami mást kezdjenek — Juhász Ferenc, Pilinszky, Nagy László és Weöres után kellett, hogy „újrakezdje" a magyar lírát. Mert az természetes, hogy minden nemzedéknek újra kell kezdeni. Orbán az elsők között szólalt meg nemzedékéből, s mégis neki tartott a legtovább elszakadnia elődjeitől, elsősorban Weöres Sándortól. Jó húsz éven át ugyanis a kötelező stúdiumokat végezte a költő. És most itt van ez az új kötete, Az alvó vulkán. „Felnőtt fejjel hozzá kell szoknunk a gon dolathoz, hogy mindannyian egy vulkán tete jén élünk. Egyik percről a másikra fölrobbanhat alattunk, hogy a legmindennapibb lehetőséggel kezdjük, a saját testünk, és korábban elképzelhetetlen hirtelenséggel találhatjuk magunkat egy kórházi ágy izzó törmelékkupacában — írja önvallomásában a költő, s így folytatja: — De szétrobbanhat körülöttünk tágabb világunk is, és nemcsak úgy, hogy a szó szoros értelmében robban szét, hanem úgy is, hogy a fölismerhetetlenségig megváltozik. Ahol az imént még a jövő hegycsúcsa állt, most egy kráter sötétje tátong. A biztosnak tetsző ismeretek helyén szédítő bizonytalanság. Az alvó vulkán versei e bizonytalanság jegyében születtek .. Érett nagy versek Az alvó vulkán versei. S az önmaga föltette kérdésre, hogy miért mindez, már idézett fülszöveg-vallomásában így válaszol Orbán: „Meglehet, csak azért, hogy [mármint a költő — cselényimeg/.] csúzlijával a verssel, a filozófiával, a találékony ésszel leszedjen az égről egy rigó módjára röpködő csillagot. Vonzó és szörny lény, vér a véremből; talán még sohasem kerültem ennyire közel hozzá, mint most, amikor már forrósul a föld a talpam alatt. Húsz év költői gyakorlata után mintha kezdeném beszélni a nyelvét". (cselényi) Párizst meghódította a Ballerine című dal, amelyet Serge Lama énekel esténként a Palais des Congrésben, ahová három hónapra szerződött. A francia újságok véleménye szerint Serge Lama ma az egyetlen francia énekes, aki képes arra, hogy ilyen hosszú ideig telt házakat vonzzon. A képen Serge Lama és ihletője, a zongorán mosolygó Valérie, aki egyik szereplője a látványos műsornak. Új magyar country musicalt mutattak be a tatabányai Népház „Orpheus" színházában. Kari May Az Ezüst-tó kincse regényét Csemer Géza alkalmazta színpadra, zeneszerző Gyarmati István, a tehetséges fiatal zongorista. A darab főbb szerepeit Kishonti Ildikó, Benkóczi Zoltán. Leblanc Győző és Maros Gábor alakítja, közreműködik a 100 Folk Celsius együttes. Ez a'gyönyörű és nagyon régi háromárbocos Szevasztopol kikötőjében vetett véglegesen horgonyt. A sok-sok megtett tengeri mérföld után vendéglőt rendeztek be a fedélzetén s mivel a hajózás „férfiügy", a személyzet csupa férfiból áll. 8
