A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-17 / 16. szám
Magdol néne hangja a kert alól az utca végéig hallatszik. Az öregasszony az unokáját hívja, azt kurjongatja: Euridika! Euridika! Ha tíz esztendővel hallom ugyanitt, ugyanezt, talán meg sem értem a szavát. Ha mégis megértem, akkor nyilván nem hiszek a fülemnek. Mert mit is keresne ez a mitológiai név egy öreg falusi parasztasszony ajkán, aki járási kórháznál, meg a legközelebbi búcsújáró helynél sosem jutott távolabbra a világban élete hetvenvalahány esztendeje alatt. De hiszek a fülemnek. Nem csak ezért, mert ma már egy évtizeddel vagyunk közelebb az ezredfordulóhoz, hanem azért is, mert tudom, hogy Magdol néne dédunokáját valóban Euridikának hívják. Úgy ám! A-val a végén, tehát még csak nem is Euridike. Nem is tudom miért, de elpirulok, és szomorú iróniával állapítom meg, hogy íme, ebbe a másfélezer lakosú faluba is betört a görög műveltség. Hála a televíziónak. Értem én, értem, de a fülemnek valahogy mégis természetes lenne, ha Magdol néne azt kiabálná: Eurovízió! Merthogy az Euridikánál ezt gyakrabban forgalmazza a képernyő. De ez még hagyján, hiszen ... csakhogy az öregasszony másik unokáját, Euridika ikertestvérét Nauszikának szólítják. Hát persze, persze! A Kiss vezetéknévhez kétségtelen, hogy semmi sem illik jobban. E két névnél előkelőbbet hiába is keresnék a faluban, ahol természetesen akad néhány Patrick, féltucat Denisa, és annál is több Angelika cseperedik. Jól emlékszem Mészáros Nicolettre, akit egy francia tévésorozat kurtizánja iránt érzett vonzalom alapján kereszteltek így, természetesen templomban, és természetesen a boldog édesapa javaslata szerint. Patrick nevű személyes ismerősről is számot adhatok. Gyönyörű, szomorúszemű kisfiú ő, akit egy vidéki árvaházban ismertem meg, aki a nevén kívül talán még egy csókot sem kapott soha az anyjától, akinek sosem volt még része a szeretetben — ezért is bízták őt az államra. A államra, aki etetni, ruházni, iskolázni tud, de csókot adni nem. Aztán itt van a gyerekkori barátom, akit talán akkor veszítettem el véglegesen, amikor szánnivaló ostobaságnak bátorkodtam minősíteni, hogy a kislányuknak a Claudia nevet adták. Arra is tudok példát, hogy a szülők egy cédulára felírt női névvel jelentek meg az anyakönyvvezetőnél. Jacqueline — ez állt a cédulán, a pólyában pedig fiúgyermek rugdalódzott, és a szülők nem tágítottak meggyőződésüktől, miszerint a Jacqueline nem lehet női név, mert azt Dzsekk-nek kell ejteni, ők már csak tudják, hiszen nem egy cowboyfilmet láttak életükben. Mindezeknél már csak az bombasztikusabb, amit egy szavahihető helyi nemzeti bizottsági elnök mesélt. Micsoda kálvária volt! Az történt hogy a szülők az űr meghódítójának, a hős Gagarinnak nevét akarták adni a gyermeküknek. De nem ám a Jurijt, hanem hogy Gagarin. Döme Gagarin. Hiába magyarázta nekik előbb türelmesen, aztán indulatosan, hogy a Gagarin az nem utónév, az apa ennek ellenére is elment a legfelsőbb hivatalig. A gyereknek végül Rómeó lett a neve. Nincs szándékomban azt állítani, hogy aki nem a József, a János, az Éva, vagy a Katalin nevet adja a gyermekének, az ostoba, hivalkodó, és műveletlen. Mint ahogy azt sem mondhatom, hogy minden Lászlónak akadémikus az apja. De a Klütémnésztából, a Klióból, vagy a Kunigundából sem bátorkodom arra következtetni, hogy a papa a történelemtudományok doktora, a mama pedig minimum pszichiáter. Ellenben ismerek egy fiatalasszonyt, aki évek óta ógörögül tanul, de a kislányát Erzsébetnek hívják. Nem tudnék viszont olyan példát említeni, amikor egy Kovács, Kocsis, Balog, vagy Szabó nevű gyermeknek Kunta-Kinte lenne a neve. Márpedig az a jó öreg Kunta-Kinte igencsak rokonszenves figura volt, ráadásul tévéhős a javából. Ezzel szemben tudok Bodnár Jeanette-ről, Nagy Normanról, de engedje meg a kedves olvasó, hogy tovább ne soroljam. Inkább elmondok egy idevágó történetet. Egyszer volt, hol nem volt, még a Vágsellye— Gúta öntözőcsatornán is túl, volt egyszer egy Karátsony Béla nevű ember, akinek a kislányát Karátsony Sentának hívták. Volt ezeknek a Karátsonyéknak egy szomszédjuk, ahol három apróságnak örült a család: Józsika, Mártika és Pisti. Ez a három gyerek addig hízelgett az apjuknak egy kiskutyáért, amíg került is a házhoz egy kutya. Már nem volt kicsi, volt vagy félesztendős és törzskönyvezett volt, fajtiszta vizsla. Ajándékba kapta a gyerekek apja. A kutyának ekkor már neve volt, kínos módon Sentának nevezte a korábbi gazda. Hiába szólítgatták a szomszéd kislányra való tekintettel a kutyát akárhogyan, az már csak a Senta névre hallgatott. Karátsony Bélát ez annyira felháborította, hogy előbb vasvillát fogott a szomszédjára, aztán egy teljes napig locsolta az éppen távollevő szomszédok házfalát vastag vízsugárral. Később még ő szaladt el a bíróságra panaszt tenni, mert az a gazember szomszéd úgy hívja a kutyáját, ahogy az ő kislányát nevezik. De mert a bíróságon nem jutott semmire, hazament, és megmérgezte a szomszéd kutyáját. Félreértés ne essék, nem szándékom még csak összehasonlítani sem az emberek és a kutyák neveit. Én csak a jelenségről, mi több, valós esetekről beszélek, pontosabban csúfolódom, még pontosabban: szomorkodom emiatt. Végül is magánügynek tekintendő, hogy ki milyen nevet ad a gyerekének. De gondoljuk csak végig: a kutya napjainkban egyre inkább vált státusszimbólummá, miközben elkopott házőrzői szerepe. Ha pedig egy kutya státusszimbólum, akkor nem lehet Bodri a neve, — tartja a közhiedelem — ezért aztán Homérosz névre inkább hallgathat az állat. De ilyenformán nem státusszimbólum-e a Nicolette, akit a szülők egyszerűen csak Nikolnak szólítanak. Nem akarom én bántani ezeket a szülőket, hiszen a legtöbbjük dolgos, szorgalmas ember, sőt sokan közülük annyira szorgalmasak, hogy önmaguk rabszolgájává lesznek a nagy hajtásban, a vak gürizésben, az eszeveszett szerzési vágyban. Szociális állapotaik ettől emelkedhetnek az átlag fölé és ott, az átlag fölött már túlontúl parlagi, parasztos lenne Panninak nevezni a gyermeket. Tíz esztendővel ezelőtt még Magdol néne is megesküdött volna rá, hogy neki, Kiss Gézáné, született Molnár Magdolnának nem lehet Euridika nevű dédunokája. És lett. Még Nauszika is — merthogy ikrek a bogárkák. Magdol néne pedig büszke is rájuk. Nem csak azért, mert szépek, hanem mert ilyen szép, modern nevük van az aranyoskáknak. Alkonyatkor a benzinkútnál egy libazöld Zsiguliból száll ki előttem Magdol néne unokája, Euridika és Nauszika édesanyja. Nehézkesen mozog, nagy már a hasa. Biztosan fiút várnak a két ikerlány után, és a nevet már régen megbeszélték, azon már változtatni nem lehet. Most aztán találgathatok, Kiss Patrick lesz-e, vagy netán Winston. Persze nem, az nem lehet, mint ahogy Zoltán se lehet, vagy Géza, János, László, András, Mihály. Elképzelhető, hogy Herbertnek hívják majd a trónörököst. Mert az biztos, hogy a Hju Van Nga nevet nem adják neki. Gyanúm szerint Orfeusz lesz a neve. KESZELI FERENC Fotó: M. Borský 29
