A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-09 / 2. szám
pergamenek, az erek érelmeszesedéstől sorvadozó, halvány iniciáléival, a körmei pedig sárgák voltak az olcsó pipadohány füstjétől, tevétől, mert Pinelesz bácsi olykor titokban pipázgatott homályos boltja mélyén. — Olászolgája — biccentett Pinelesz bácsi udvariasan a belépő felé, mert Pinelesz bácsi, korra és nemre való tekintet nélkül, minden vevőjét udvarias Olászolgájá-val üdvözölte. Pinelesz bácsinál alkudni is lehetett. — Hhatt króne — mondta Pinelesz bácsi azon az ártatlanul egyéni nyelven, amelynek titkait és nyelvtani szerkezetét csak ö ismerte. — Nú, fiatal oraságodnak adom ütért. Éri annyit, ech schwöre ... A végén „nétyért" odaadta. — Nú, zo zoll ech lében — ety egész krónét ráfizetek... Mert Pinelesz bácsi mindenre ráfizetett. A legjobban a lányára (lett belüle bankosné: szép hoszománt adtam nékije) és a két fiára (az egyik orvos volt, — dochtor —, a másik juriszt: ütyféd — noch a dochtor), akik szerették volna, ha Pinelesz bácsi becsukja a boltot és otthagyja az ócska könyveit. — Cccc, és okkor mibül fogja élni?... A dochtor oraságok mibül fogja lébolni, ha én becsokok a bót?... Nem is „csokta be": Álom Tivadar — a felnőtt Álom Tivadar akkori járt nála utoljára, amikor egy csörgösapkás, vértől és butaságtól büzlö alkonyon bezúzták anyaköténynyi kis kirakatát s a boltja ajtajára ormótlan nyilaskeresztet rajzoltak, alatta marhavér színű betűkkel: ZSIDÓ. A dochtor orak akkor már régen a végtelen tengeren hajóztak — Ousztrálijába —, de Pinelesz bácsi még akkor is ott topogott a feldúlt könyvespolcai előtt és tehetetlenül porolgatta elárvult kincseit. — Olászolgája, fiatal oraságod — mondta Pinelesz bácsi a bezúzott kirakata mögött, reszketeg, öreges könnyekkel a hangjában, és görcsösen megragadta Tivadar kezét. Kedvelte Álom Tivadart: a fiotol oraság mindig egy bráver, illemes fiotol oraság volta. — Teccik esz látni, oraságod? — mondta keserű gúnnyal, —, schén, was?... Ilyet csinálnak portékával — künyvekkel!... Pedig én még a Májn Kampf is árolta ... Wo iszt dosz büchli ? Izgatottan keresgélni kezdett a porlepte halomban, reszkető kézzel hányta szét a meggyalázott könyveket, aztán rekedten felkiáltott : — Do iszt esz ja! A Májn Kampf! A Hitler oraságtul! Tetszik? Vigye el oraság — én nem olvasta, de oraságodnak el kell olvasni! Tiszenety krónét adtam érte, de oraságod tízért elviheti... Todja mit? Odom ingyér!.. . Ájn G’schenk a vén Grosszmann Pinkásztöl... Álom Tivadar akkor tudta meg, hogy Pinelesz bácsinak Grosszmann Pinkász a becsületes neve — Pinelesz bácsi cégtábláját senki sem olvasgatta: nem is lehetett — a tábláról már ősidők óta lemállott a festék és a betűk —és zavartan a pénztárcája után nyúlt. De Pinelesz bácsi eltolta a kezét, fürgén újságpapirosba göngyölgette a könyvet, s miközben mesefák mohos bozontjára emlékeztető szakállára ezüstös könnycseppek gördültek aló, Tivadar elé tolta a kis csomagot. Májn Kampf. A Hitler oraságtul. Álom Tivadar — a felnőtt Álom Tivadar — hosszú évekkel később gyakran álmodott Pinelesz bácsiról: tündöklő, csodálatos, lombos fára emlékeztető füstoszlop alakjában tört a mennyek felé, az auschwitzi gázkamrák kéményének torkán. (folytatjuk) JÁN ŠTRASSER BARAK LÁSZLÓ Az egészet Deidelosz. . . Egy népeiéire Az egészet Daidalosz mérnök találta ki, a labirintus és egyéb hasznos dolgok tervezője. Kitalálta és formát adott neki. Toliakból, viaszból, és fonalakból. Ikarosz ezalatt pehelytollakat kergetett és viaszbábukat gyúrt magának. S azután fölrepültek a palota tetejéről, egyenesen a mitológiába. Ennyi elég. A folytatást már ismered. Téged is fölemel az a repülés. Az a fölemelő zuhanás. Az értelmetlen halál is bekerül a történelembe. Tengert, szigetet, autóbuszt nevezünk el a bolondról. itt állunk báránykáim egymáshoz lapulva a bégető időben az összetereltek szorongásával várjuk a csodát hej A JUHÁSZNAK JÓL MEGY DOLGA jaj báránykáim bűnös lelkek vagyunk mi valamennyien bárgyú ártatlansággal legeltük a napokat akár a mezőknek hersenő füvét hej TERELGETI NYÁJÁT és itt állunk báránykáim egymáshoz lapulva jaj FÚJJA FURULYÁJÁT MOLNÁR IMRE Ikarosz belezuhan a tengerbe. Daidalosz tovább repül, hadonászik szárnyaival és vijjog. Tóth László fordítása élő fejfák madárcsontú öregasszony madártestű kicsi asszony apai nagyanyám gyűszűkeblü Jánoska Ilona hová készülsz, hová röppensz szürke göröngyök közül por se száll fel nyomodban lásd kicsi asszony minden a helyén itt a kert a fa az udvaron még kezed nyoma házadfődje sose lesz már kisöpörve hát hová indulsz tétován fehéren merre nézel ólmosan szelíden ki hívott el s vissza is ki küld nemet most sem mond mi végre nem szóltál mezítláb mamuszban mindig csak tapostál tested most miért béna jaj mennél zilálnál kötnél kapálnál inkább vég nélkül miért jut csak pihenésül neked újra csak göröngy földé volt a te örök életed kútba hullott gyönggyé haláloddal lett kicsi asszonyunk te látod árvaságunk szólj hát ráncold sárguló viaszhomlokod erőltesd gyöngülő hangod fenyíts féltéseddel figye/mezz életeddel Németh István felvétele 11
