A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-03-27 / 13. szám
belsejébe — gépkocsival egészen a Kebnekaise lábáig, ahol már alá kellett magunkat vetni a helyi szokásoknak. A csúcs csak gyalog közelíthető meg, s annak, aki erre vállalkozik, tudnia kell, hogy 27 kilométeres távolságot kell leküzdenie. Minél északabbra haladtunk, annál jobban kínoztak bennünket a szúnyogok. Az élelmen, a hálózsákon és a sátoron kívül így még szúnyoghálót is kellett magunkkal vinnünk. Ismeretes, hogy az északi félteke északi részén nyáron hosszabbodnak a nappalok. Ki ne hallott volna a fehér éjszakákról, a le nem nyugvó napról ? A sarkkör épp abban az övezetben van, ahol évente legalább egy éjszaka nem nyugszik le a nap. Először feltűnik a láthatáron, majd lassan emelkedni kezd felfelé. Észak felé haladva egyre szaporodik azoknak a napoknak a száma, amikor lényegében egyáltalán — a sarkkörön fél évig — nem nyugszik le a nap. Az a körülmény, hogy nincs fényhatár a nappalok és éjszakák között, nagyon befolyásolja az itt élő emberek életét. A gyerekek már éjjel 11 órakor is kerékpároznak, és senkit sem érdekel, hogy már késő éjszaka van. Télen, amikor a sarki nappalokat felváltja a sötétség, a helyi lakosok igyekeznek behozni a nyári lemaradást — alszanak. Csak a munka kényszeríti őket bizonyos életritmus megtartására. Célpontunk, a IMordkapp (Északifok) már csak kéznyújtásnyira volt. Ez Európa legészakibb elérhető pont ja, a norvégjai Mageri-szigeten. Nem messzire innen, ugyanezen a szigeten, kissé északabbra van a Knivskjelodden-fok. Egyszerű az oka annak, miért mégis a Nordkappot keresik fel a turisták: a Nordkapp ugyanis 300 méterre van a tenger szintje felett, míg a másik, síkságon van. Az Északi-fokról gyönyörű kilátás nyílik az éjféli napra. Elmerülten álltunk a sziklás magaslaton és figyeltük a sötét, morajló tengert. Valamikor régen az emberek így képzelték el a világ végét. Visszafelé jövet több időnk volt a lappok életének megfigyelésére. A lappok Norvégia, Svédország, Finnország és a Szovjetunió északi területének egy sávját lakják. Ez a terület kb. háromszor akkora, mint Csehszlovákia, de csak egymillió ember él itt. Ebből 45 ezer az őslakos, vagyis a lapp. A népsűrűség — tekintettel a zord éghajlatra — nagyon kicsi. Az emberek itt elsősorban rénszarvastenyésztéssel, halászattal, erdőgazdálkodással foglalkoznak. Örültünk, hogy megállhattunk az egyik bőrsátor előtt, azzal az ürüggyel, hogy emléktárgyat akarunk venni. így lehetőség nyílt arra, hogy benézzünk a sátorba. A lappok a sátorban raknak tüzet, nyírfából, amelynek jellegzetes illata elárasztja a környéket. Ezután a legmagasabb norvég hegység, a Jotunheim felé vettük az irányt. A 2471 méter magas Galdhöpiggent akartuk megmászni, ezt gépkocsival is nagyon jól meg lehet közelíteni. Három óra gyaloglás és mászás után felértünk a hegyre, s a menedékházban elfogyasztottuk teánkat. Skandináviai utunk már zömmel mögöttünk volt. Ellátogattunk még Oslóba, majd hazafelé vettük az irányt. Az éjféli napot azonban megőriztük emlékeink között, és egy két felvételen. ĽUDMILA KELEOVÁ 1. A gyors folyók a fjordokba torkollnak 2. Az éjféli nap 3. Nordkapp 4. Emléktárgyakat árulnak a sarkkör közelében 5. Közlekedés a fjor.dokon 6. A sarkkör közelében is zajlik az élet 7. A legmagasabb norvég hegység Képek: Ľ. Keleová, F. Kele és archívum Emberi sorsok „PÓKER" AZ ORSZÁGUTAKON Vérbeli kártyajátékosok a megmondhatói, hogy a francia kártyával játszott póker tulajdonképpen a leghazárdabb szerencsejátékok egyike. Szerencsés esetben ugyan sokat lehet nyerni rajta, ám lényegesen nagyobb esélye van az embernek arra, hogy veszítsen. Méghozzá nem is keveset! Valamiféle hasonló hazárd játéknak lehetünk szemtanúi naponta országutainkon is, ahol a sebességhatárokat fölrúgó, az erdei ragadozók erőszakosságával vezető vagányok az olykor pénzt és életet kockáztató pókerjátékosokhoz hasonlóan tesznek mindent egyetlen „kártyára": biztonságos célba érést vagy halált, egészséget vagy kisebbnagyobb sebesülést. Nyilvánvaló pedig, hogy a közúti közlekedés biztonságához fontos társadalmi érdekek fűződnek. Az utóbbi évtized adataiban lapozgatva kiderül, hogy útjainkon évente átlagosan 25—30 ezer baleset történik, ebből több mint tizenötezerre tehető a sérülésekkel járó szerencsétlenségek száma, az anyagi károk százmilliós összegnél is nagyobb értékekre rúgnak; de ami a legeslegfájóbb: a karambolok, gázolások során naponta átlagosan egy két ember veszíti életét. E számok tükrében érthető, hogy a forgalom épségének biztosításában jelentős szerepük van a rendőrhatóságoknak. Nemcsak a szabálysértők megbüntetésében, de az esetleges balesetek megelőzésében is. Hasonlóképpen fontos, hogy a széles körű nyilvánosság is tájékozott legyen a közlekedésbiztonság időszerű gondjairól és a közlekedési rendőrség tevékenységéről, hiszen a baleseti statisztikák óva intő jelei vagy a leggyakrabban előforduló szabálysértések formái, akárcsak maguk, a szomorú kimenetelű balesetek is — egyben intő példaként szolgálhatnak. Az elmúlt esztendő baleseteinek számszerű adatairól és gyakortati tapasztalatairól a minap tartottak sajtóértekezletet az SZSZK Belügyminisztériuma Közbiztonsági és Közlekedési Osztályának vezető dolgozói. E sajtótájékoztatón elhangzottak alapján leszögezhető, hogy a közutak biztonságára alapvetően kihat a motorizáció alakulása, a járműpark gyarapodása s az ehhez fűződő társadalmi beruházások fejlődése. Ennek kapcsán elmondható, hogy a hetvenes évek folyamán lényegében megkétszereződött a hazai gépjárműállomány. Ezen belül a személygépkocsikból van a legtöbb, de igen tekintélyes a teherautók, motorkerékpárok, kisköbtartalmú kismotorok és a mezőgazda - sági vontatók száma. Évente több tízezer fővel növekszik az új jogosítvánnyal rendelkező gépjárművezetők száma. A legfrissebb adatok szerint Szlovákiában jelenleg minden kilencedik lakosra jut egy-egy személygépkocsi, a hajtási igazolvánnyal rendelkező szlovákiai állampolgárok száma pedig elérte az 1 428 000 főt! Örvendetes tényező, hogy a kocsik és a járművezetők számának gyarapodása mellett tavaly — az 1980-as évhez viszonyítva — csökkent a közúti balesetek száma. A baleseti statisztika azonban így is figyelmeztető, sőt, bátran mondható ijesztőnek is! 1981-ben a szlovákiai utakon összesen 23 370 közlekedési baleset történt. A karambolok következtében 517 ember vesztette életét (csupán összehasonlításképpen: ez a szomorú szám egy kisebb község teljes lakosságának felel meg!); továbbá kétezer ember sérült meg súlyosan és 5457-en szenvedtek könnyebb sérüléseket. Az anyagi kár is már-már a csillagászati összegek határát súrolja: a kisebb-nagyobb koccanások és balesetek következménykára nem volt kevesebb, mint 122 milllió korona, míg az emberéletekben esett kár — természetesen — nem fejezhető ki anyagiakban . .. Intő tapasztalat, hogy a legveszélyesebb következményekkel a gyalogos-elütések járnak. Tavaly összesen 1446 gyalogos-baleset történt, ami napi négy szerencsétlenséget jelent. A póruljárt gyalogosok nyolcvan százaléka, sajnos, az életével fizetett rá figyelmetlenségére. Ugyancsak komoly kimenetelűek a gyermek-balesetek is. 1981-ben a kiskorúak 746 esetben okoztak közúti szerencsétlenségeket, ebből 37 gyermek meghalt. Más vonatkozásokban is érdekes adatokat, tapasztalatokat kínál a tavalyi statisztika. Érdekes például, hogy a legtöbb baleset, csaknem 16 ezer eset, lakott területeken történt. Eléggé veszélyeseknek tűnnek az első osztályú autóutak is, ahol a borulások, ütközések s egyéb balesetek mintegy huszonöt százaléka történt tavaly. Ugyancsak figyelmeztető adat, hogy könnyelmű vezetés miatt 83 baleset fordult elő az autópályákon is. A hét legveszélyesebb napjának továbbra is a péntek, pontosabban a péntek délután tűnik, mind a közúti mind a városi forgalomban ekkor történik a legtöbb baj. A különböző balesetek okát kutatva a figyelmetlen nemtörődöm vezetés következménye leggyakrabban egy-egy baleset. A baleseti statisztikák illetékes rovatai szerint a póruljárt gépkocsivezetők negyvenöt százaléka (10 479 eset) nem az útviszonyokhoz mérten vezette jármüvét. Második hibaok ként a gyorshajtás szerepel a közúti balesetek jegyzőkönyveiben (5925 eset, 176 halálos áldozat!); továbbá szabálytalan elsőbbségadás, helytelen előzés, ittasság és a jármüvek rossz műszaki állapota okozták a karambolokat. Elgondolkoztató számok ezek, melyeknek tükrében nyilvánvalóvá válik, hogy a hatósági munka és az ellenőrzés a közúti közlekedés biztonságát, a balesetek elhárítását szolgáló intézkedések fontos tényezője. Sőt, a közúti ellenőrzések a forgalombiztonságnak sarkalatos feltételévé váltak, hiszen megelőzővisszatartó és nevelő hatásukhoz aligha fér kétség. Érdekességként, de egyben bizonyításképpen is hadd jegyezzük meg, hogy tavaly több mint 217 ezer gépjárművezetőt bírságoltak meg a rendőrök Szlovákiában. A hatósági munka lényege, hogy a szabályok megszegőivel szigorú jóindulattal kell fellépni. Néha elegendő a felvilágosítás vagy a figyelmeztetés, szükség esetén azonban a bírságoláshoz vagy a járművezetői engedély elvételéhez kell folyamodni. Mindez nemcsak a közúti fegyelmet szilárdítja, de egyben pozitívan alakítja a közlekedésben részt vevők magatartását és fegyelmét is. Általános tapasztalat, hogy a közlekedési rendőr vagy a járőrkocsi puszta jelenléte is jó hatással van a közúti forgalom rendjére. Persze, igazán biztonságossá csak a közúti fegyelem teheti a közlekedést. Az autósok és egyéb járművezetők, a gyalogosok és a hatósági szervek kölcsönös összmunkájának eredményeképpen. 17
