A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-03-27 / 13. szám
Hallottuk olvastukláttuk Innen'onnan SZÍNHÁZ Az autóbusz Sztanyiszlav Sztratyiev, a hazánkban is népszerű kortárs bolgár szerző nálunk eleddig kevésbé ismert darabjának színpadi alaphelyzete már-már abszurd drámába illő szituációt tár a néző elé: a fővárosi buszjáratok egyikének sofőrje este hat óra után letér a megszokott útvonalról, mert kenyeret szeretne venni valamelyik élelmiszerüzletben. Az ámokfutó gépkocsivezető azonban hiába hajszolódik üzletből üzletbe, egyhelyütt már bezártak, másutt kifogyott a kenyér. A sofőr (aki egy pillanatra sem jelenik meg a színen) végül úgy dönt, hogy a buszban türelmetlenkedő utasoknak fittyet hányva, vidékre utazik édesanyjához, aki majd friss és ropogós kenyeret süt neki. Ennyi a darab, amely több szinten értelmezhető: pszichológiailag teljesen hiteles jellemeket állít elénk, tehát értelmezhető „egyenesben", a direkt cselekmény és jellemrajz szintjén; de a konkrét jelentéstartalom felvázolása mellett létezhet olyap interpretáció, ami főképp a mű általánosabb, absztraktabb gondolati tartalmára összpontosít. Bármelyik lehetőséget választja a bratislavai Új Színpadon látott előadás rendezője (Oto Katuša), mindenképpen végig kell gondolnia választását, hiszen alapvetően szövegre, nem pedig akcióra épülő drámáról van szó. A dialógusok ereje éppen azok nagyon pontos és szigorú felépitettségében van, ezáltal képesek tökéletesen elénk rajzolni a szereplők közötti bonyolult s ellentmondásos viszonylatokat. Sajnálatos módon az átgondolás ezúttal nem történt meg. Ennek szinte logikus következménye, hogy — a rendezői elképzelés hiányosságai miatt — a színészek sem érzik sajátjuknak a szöveget, s ezáltal elsikkad a darab feszültsége, szélesebb összefüggésekben általánosítható jellemábrázoló ereje. Az alakítások többsége (Július Satinský a Felelőtlen, Ľubo Roman az Esztelen, Ivan Letko a Férfi, Zita Furková a Nő, Gustáv Herényi a Szerelmes fiú. Jarmila Koleničová a Szerelmes lány szerepében) végiggondoltság híján a külsőségek szintjén marad. Csupán Milan Lasica az Értelmes és František Kővár a Virtuóz szerepében tudja érzékeltetni az élő alakot, s egyúttal mindazt, amit ezek a jellemtípusok szimbolizálnak. Dušan Blaškovič játéka a vidéki bácsika szerepében szintén telitalálat — ám mindez kevés ahhoz, hogy helyrerázza a kevés odafigyeléssel készült előadás félrebillent egyensú|Vát (miklósi) KÖNYV Mihail Bulgakov: Morfium Az elmúlt húsz év legnagyobb szenzációja a szovjet irodalomban kétségkívül Mihail Bulgakov újrafelfedezése volt. A folyamat 1962-ben kezdődött, amikor az iró hagyatékából előkerült „A Mester és Margarita" — amely néhány éven belül világhírűvé tette több mint húsz éve halott íróját —, s folytatódik még napjainkban is Bulgakov regényeinek, elbeszéléseinek újrakiadásával, drámáinak színrevitelével. Sokak számára Bulgakov neve egyet jelent „A Mester és Margaritá-val és talán egy-két színmüvével, míg az elbeszélés-, tárca- és karcolatiró Bulgakovot már jóval kevesebben ismerik. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy míg regényei és drámái magyarul több alkalommal is megjelentek, addig kisprózája — eltekintve néhány kivételtől — a magyarul olvasók számára szinte elérhetetlen volt. Ezt a hiányt kívánja pótolni az Európa Könyvkiadó új kiadványa, amely színvonalas válogatást nyújt Bulgakov kisprózájából. A Morfium című kötetben helyet kapott írások válogatója, Haller László két részre osztotta a könyvet. Első részében Bulgakov elbeszéléseit találjuk. Többségük a fiatal pályakezdő orvos élményeit, érzéseit mutatja be, akit a vidéki elzártság kényszerít rá, hogy tapasztalatait papírra vesse. A többi elbeszélés a huszas évek elejére és a polgárháború időszakába vezeti az olvasót. Szinte valamenynyiben fel-felcsillan a bulgakovi próza oly jellemző groteszk — hisz példaképének a nagy orosz realistát, Gogolt tartotta — és álomszerűség. S hogy mesterének méltó tanítványa, bizonyítja, hogy a Holt lelkekből kölcsönvett gogoli hősök — gondolok itt Csicsikov kalandjaira — szovjet környezetben is „megállják a helyüket". A válogatás második részében Bulgakovval, a tárca- és karcolatiróval ismerkedhetünk meg. S hogy ezen a téren sem marad el a regény- és drámaíró mögött, arra bizonyság a kilenc, gyakran csak egy-két oldalas kis remekmű. Bulgakov segítségével bejárhatjuk az llf-Petrov szerzőpár müveiből jól ismert „Lakkcipös NÉP" Moszkváját, Kijevét, Krím-félszigetét, megfordulhatunk a „Dunykák és koldusok", kis- és nagystílű szélhámosok, káromkodó bérkocsisok, vakbuzgó bürokraták tömegében, ahol azonban gyakran feltűnik a becsapott vagy a becsapástól rettegő kisember. Kár, hogy a könyv csak válogatást nyújt az olvasónak, s nem törekszik teljességre; reméljük azonban, hogy belátható időn belül a teljes Bulgakov-életművet is megismerhetjük. Tenczel István HANGLEMEZ Haydn-vonósnégyesek Jól időzítve, a Haydn-év elején jelent meg a pultokon az a Supraphon gondozásában kiadott hanglemez, melyen a Panocha-vonósnégyes előadásában három Haydn-vonósnégyes szerepel. A két és fél százada született — és az akkori Pozsonyban, a híres Grassalkovich palota rokokó tükörtermében zenekarával nem egyszer fellépő — Joseph Haydn életművének egyik pillére a vonósnégyes műfaja (élete során mintegy 80 kvartettet komponált). Haydn e művek komponálása közben sok kísérletezés után kialakította a vonósnégyes mai formai alapját, melyre aztán Mozart és Beethoven épített „csodálatos palotát". Ennek a formateremtő folyamatnak azonban volt egy határköve, éspedig az „opusz 33" jelzésű hat vonósnégyesből álló sorozat, melyet maga a komponista úgy kommentált, hogy „... ezeket egyfajta egészen új, különleges stílusban írtam." Hogy micsoda hatással volt ez a ciklus a kortársakra, elég az abban az időben Bécsben letelepedett Mozart esetét említeni, aki 1785-ben megjelentetett vonósnégyes sorozatát „mesterének" Haydnnak ajánlotta, s Jelentéktelen öreg hölgy, gumival összefogott őszülő hajjal. A párizsi utcán senki sem fordul meg utána, közömbösen mennek el mellette. Egyedüli vigasza lehet: sikerült kivívnia a névtelenséget, amiért annyit harcolt, amikor még fiatal, szép, kívánatos, bálványozott volt. Az ismeretlent Greta Garbónak hívják, 1981. szeptember 18-án ünnepelte hetvenhatodik születésnapját. A magyar tévében bemutatott hazai készítésű mesefilmek slágerlistáján a megjelenésében és tartalmában egyaránt kiváló Vízipók (Szabó Szabolcs alkotása) és a bájos Vük (Dargay Attila filmje) szerepel az első helyen. Közkedvelt még a Legkisebb ugrifüles és a Frakk, a macskák réme. ■K.. N Sylvia Koscinat jCS nem üldözi a ^Hal szerencse. A szí- W H nésznö letöréséin ^ Jjjl hez az is hozzájárult, hogy meggy ..ý, vette azt a szép j villát, amelyről > álmodott, de az Mr ingatlan fenntartása minden pénzét elnyelte és iszonyú adó■ - J terhet rótt rá. Erről így beszélt: „A villában kevés időt tölthettem, dolgozni kellett, a fürdőmedencében a személyzet úszkált. Életem legboldogabb napja volt, amikor megszabadultam a túlméretezett ingatlantól. Vettem egy kis lakást Rómában és most mindent elölről kezdek." A nulláról indulás nem ment simán, olyan szerepet is elvállalt, amelyet azelőtt büszkén visszautasított volna. Balszerencséjének most úgy látszik vége: Adriano Celentano rábízta Az ász című filmjének egy mulatságos szerepét. melyek ma is mint a „Haydn-kvartettek" élnek a köztudatban. Az „opusz 33"-nak különböző jelzői, illetve melléknevei közül a legáltalánosabb az „orosz-kvartettek" elnevezés, mégpedig azért, mert Pavel Petrovics nagyherceg bécsi tartózkodása alatt megkedvelte őket. s mikor később cárrá koronázták őt, az egyik újabb kiadást már neki dedikálták. De zenei szempontból lényegesen találóbb a „gli scherzi kvartettek" azaz a „scherzós kvartettek" elnevezés, mert ez a jelzés arra utal, hogy itt használt Haydn a táncos menüett-tétel helyén először gyorstempójú scherzót. Ennek az „opusz 33"-nak tehát három első darabja jelent most meg a fiatal, alig egy évtizedes kamarazenei múltra visszatekintő Panocha-vonósnégyes tolmácsolásában. Panocháék a müvek szépségével és értékével egyenrangú színvonalon, éretten, muzsikálnak (mégha a prímhegedü hangja helyenként élesebb is a kelleténél), csak sajnálhatjuk, hogy nem a teljes sorozatot kaphatták kézbe a kamarazene rajongói. Varga József FILM Özvegy Montielné A családtörténetek már-már tipikus témái az amerikai földrész irodalmának. Az Özvegy Montielné című film alapjául szolgáló elbeszélést író Gabriel García Márquez is családregénnyel lépett a világirodalomba, a csodálatosan hátborzongató Száz év magány cíművel, amelyet megjelenése óta a dél-amerikai realizmus példájaként és remekeként emlegetünk. Családtörténet az Özvegy Montielné is: Adelaide asszony egyetlen támasza a férje. Jósé Montiéi, a zsarnok, aki becstelen úton jutott vagyonához; midőn meghal, özvegyén kívül senki sem hiszi, hogy természetes halállal halt meg. Montielné az események során fokozatosan tudomást szerez férje becstelenségéről, életében elkövetett aljasságairól, ez azonban mit sem változtat az elhunythoz való viszonyán: elveszett álmaiba, illúzióiba burkolózik, s teljesen elszigeteli magát a környező világtól. Nem is csodálkozunk rajta, hogy végül követi a halálba Jósé Montiéit. A kolumbiai iró elbeszéléséből kubai— mexikói—venezuelai koprodukcióban készült film, amelyet a chilei Miguel Littin rendezett (főszerepét pedig az amerikai Geraldine Chaplin játssza) kézzelfogható bizonyítéka annak, mit tehet a kubai kinematográfia — a szabadság szigetének kinematográfiája — a latin-amerikai országok kulturális együttműködésének fejlesztéséért: az Özvegy Montielné valóságos film-remekmű. Úgy mondja el a megrendítő történetet, a filmművészet eszközeivel, hogy egyúttal az irodalmi mü alkotójának, Márqueznak az alakját — de főleg stílusát — is állandóan ott érezzük a képsorok mögött. Egyébként nagyon érdekes megoldás, hogy — bár a téma meglehetősen drámai —, az alkotók kerülik a drámaiságot, a film mindvégig „narratív", epikus, elbeszélő marad, ami formailag abban is megnyilvánul, hogy aránylag kevés benne a vágás: a kamera a szó szoros értelmében kíséri az eseményeket (az operatőr: Patricio Castilla). S a végeredmény? Kétségtelenül remekmű: Gabriel García Márquez „dél-amerikai realizmusának" megjelenése a filmművészetben. Varga Erzsébet 8
