A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-03-20 / 12. szám

elszakadt ruhája feletti sajnálkozást. Azelőtt kényszerből engedett, undorral; most már közömbösen adta oda magát, egyetlen dologra összpontosított: mielőbb legyek túl rajta. Az utóbbi időben odáig jutott, hogy néha csöndes kárörömmel figyelte az alkoholtól bűzlö férfi makacs igyekvését, amint az hasztalan próbálta bizonyítani férfiasságát a hajnalba nyúló italozás után. Az a néhány szó inkább a tehetetlenség jele volt, semmint a várva-várt gyengédségé, és kibírhatatlan volt a fülledt levegő a szűk kajütben, amit még elviselhetetlenebbé tett a savanyú izzadtságszag.

A hajótest erősen megrázkódott, véget vetve a két ember közt történő valaminek, amit semmiféleképpen sem lehetett szeretkezésnek nevezni. Mindketten összerezzentek. A férfi felült az ágy szélén, fáradt mozdulatokkal lehúzta lyukas zokniját és rágyújtott. Élvezettel eregette a füstkarikákat maga elé, pontosan az ajtó felé. Érezte mint tér vissza belé az élet, s örömmel gondolt az elkövetkező negyedórára, amely alatt forró teáját szürcsölgeti majd pohárka rum kíséretében, fenn, a konyhai tűzhely mellett! A hamut a földre veri, csakhogy bosszanthassa a szakácsukat, aki azonnyomban elküldi a fenébe. Eme — kiengesztelésképpen — megkínálja holland pipadohányából, s vigyorogva hallgatja barátságossá vált zsörtölődését. Azután munka után néz a fedélzeten. Lassan szerteoszlik a köd, a felkelő Nap sugarai áttörik a párás levegőt, gyengéden festve be a folyó apró hullámait. Sirály köröz a hajó felett, könnyen szerezhető eledelre lesve. Méltóságteljesen lejjebb ereszkedik, szinte a hullámok hátán suhan előre, majd hangos rikácsolással ismét a magasba röppen. Ha nincs viharos erejű szél, ami ritkaság ilyenkor, a gépház felöl érkező dübörgés-zakatolás uralkodik minden más zaj fölött. Jobb is, hogy csak egyszerű matróz. Nem bírná ki odalent a „bolondokházában".

A férfi nagyot nyújtózkodva felállt, öltözködni kezdett. Az asszony felsóhajtott, oldalára fordult és a másik meztelen, széles hátát bámulta a hajóablakon át beszűrődő fényben.

— Minek hoztál magaddal?

— Partot értünk ...

— Azért kényszerítettél rá, mert valamikor ... az voltam?

— Partot értünk — ismételte meg a férfi ingerülten.

Dühbe gurult, amint meglátta az asszony könnyeit. Türelmetlen volt, nem érdekelte már az előtte fekvő meztelen női test, fel akart menni, forró teát és sok rumot inni. Most, hogy az asszony hallgatott, lehiggadt

rülményesen gyújtott rá, ahogy apjától látta kamaszkorában. Ez a „jó", amit tőle tanult. A „rossz" pedig a hajózás, amire hagyta magát rábeszélni. Tulajdonképpen torkig van az egésszel, a gyors meggazdagodáshoz fűzött ostoba reményekkel, az egésznapi robottal. Ha jól végződik a mai nap, megírja a felmondást. Matrózt annyit találnak, ahányat akarnak.

— Ha ezt az árut haza tudjuk menteni, miénk a világ. Felhagyunk ezzel az életmóddal. Nemsokára jönnek a fináncok, légy kedves hozzájuk. Hiszen te érted a módját — tette hozzá idegen mosollyal az arcán. Az asszony a fal felé fordult, fejére húzta a takarót. Amaz bosszúsan legyintett.

— El ne aludj, hallod-e — s azzal kilépett a folyosóra.

Odafent nagy sürgés-forgás fogadta. Szolgáld ki magad, vetette oda a szakács, és már szaladt is a szalonba, no amennyire öreg csontjai engedték.

— Mit izgulsz papa — s a padlóra köpte a csikket.

— Az istenfádat, te ..., te ... A szakács magába folytotta az ajkára toluló jelzőket. Dimitru az a matróz a gőzösön, akivel a legkevésbé tanácsos kötekedni. Ha valaki szembeszegült vele, összefonta mellén a két karját, révetegen elmosolyodott, s mintha a semmibe bámulna, ütött. Senki sem tudta idejekorán kiszámítani, vajon melyik keze lendül először. Nősülés után, amíg az aszszony meg nem szülte azt a holt gyereket, lényegesen béketűröbbé vált. Utána minden kezdődött elölről. Az asszonyt is verte, márcsak megszokásból, főként ha elutasítóan fogadta részeg közeledését.

— Menj a francba öreg, mert mindjárt hozzásegítelek!

A hosszú asztalon tiszta, fehér abrosz, rajta a kapitány kristály pohárkészlete. A tányérokban gusztusosán felszeletelt sajt, paprikásszalámi. No és néhány szem a féltve őrzött, méregerős ecetes paprikából. Jó gyomrot „csinál" másnapos állapotban. Bekapott egyet belőlük és átment a konyhába. Barátságosan hátbaveregette a szakácsot.

— Öreg róka, szánd meg a szegény matrózt, kit a sorsa és a hullámok mindig rossz partra vetettek, kivéve talán a mai napot!

— Mi történt veled? — kérdezte az öreg. Nem szokta az efféle szónoklatot a másiktól. Valahogy mégis jólesett neki a ritkaságszámba menő barátságos viselkedése, szó nélkül odanyújtotta hát a kétdecis pohárban aranyló rumot. Amaz egyhajtásnyira kiitta, szemrebbenés nélkül, mintha csak limonádéval kínálták volna. Nagyot csettintett a nyelvével.

szalonban ellenőrzik az iratokat, a kapitánynyal.

— Akkor mozogj azzal az itallal, hadd jöjjön meg a kedvünk.

— Kötve hiszem, hogy segít, Dimitru. Van köztük egy új, fekete bajuszos. Nem lesz a mi emberünk, lefogadom .. .

— Dimitru! — hallatszott a kiáltása.

Benyitott a szalonba, vállát hanyagul nekivetette az ajtófélfának. Én vónék — illesztette mutatóujját a sapkája ellenzőjéhez.

— Miért nincs itt, ha egyszer ellenőrzést tartunk — nézett rá szúrósan a fiatal bajuszos.

Taknyos nyápic, gondolta és azt mondta: az előbb jártam itt, nemrég érkezhettek. No jól van, azért megborotválkozhatna; a fényképen nincs szakálla.

— Oké, főnök — a nyelvével utánozhatatlan módon áttolta cigarettáját a szája egyik sarkából a másikba és vigyorogva kiment.

— Cha! — nézett utána bosszúsan a finánc. így mondta: „cha!". Aztán, a harmadik unszolásra, pohara után nyúlt: — Mindanynyíuknak kellemes karácsonyt kívánok! Pihenjék ki magukat, hosszú volt az út, ugye.

Félóra múlva a férfi átlesett a szalonba a befüggönyözött kis konyhaablakon át, és

(Kopócs Tibor illusztrációja)

elégedetten füttyentett. Odanézz, öreg! A te bajuszosod is félig elázott már. Most indulnak a kabinokba.

— Én még nem örülnék annyira a te helyedben.

— Ostobaság! Bolond vészmadár vagy te, öreg.

Az asszony dereka után kapkodó bajuszos abban a pillanatban kapta a pofont, amikor Dimitru a kabinjukba lépett. A jóképű finánc elvörösödött, makogott valamit, s tanácstalan mozdulatot tett a kezével.

— Feljelentem — kiáltott az asszony — igenis, jelentsd fel, Dimitru ezt a disznót, mit képzel, ezt megkeserüli, maga szemtelen ...

A férfi azt akarta beleorditani a helyiség pillanatnyi csendjébe, hogy: te örült, mindent elrontasz! Mire azonban észbe kapott, a fiatalembernek és egyáltalán az ellenőrzésnek nyoma se maradt.

Tíz üveg pezsgőt bontottak fel a szalonban. s a kapitány hahotázva rázott kezet vele: — Gratulálok, Dimitru, igazán nagyszerű feleséged van, ritkaság ma az erényes asszony.

Ittak. Dimitru keveset. Hallgatott, és poharába bámult hosszan, mintha erősen gondolkodna valamin.

— Becsülhetné is jobban, ahelyett, hogy a múltjával kínozza szünet nélkül, hülye — darálta le egyszuszra a szakács és átcsoszogott a konyhába. A többiek kíváncsi várakozással nézték a férfit. Volt, aki lassan emelkedni kezdett a székről, a kijárat felé pillantgatva. Ö meg, szokásától eltérően zavartan köhécselni kezdett, hatalmas mancsával cigarettát vett elő, rágyújtott. Nagysokára megszólalt: dél elmúlt, ki jön a városba fenyőért ?

Négyen indultak a sűrű hóesésben. Viszszafelé Dimitrun kívül mindegyiknek alaposan csillogott a szeme. Ő volt az egyetlen, aki nem ivott a városban. Három láda sört hoztak csupán, pálinka akadt a hajón éppen elég. A majd kétméteres fenyőt a szalon sarkában díszítették fel; néhány öreg színes gömböt aggadtak az ágaira meg csinos kis gyertyákat. Gyertyagyújtás után került sor a koccintásra.

Amíg a jól ismert karácsonyi dalt énekel-10