A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-03-13 / 11. szám

párt sajtójára milyen feladat vár a politikai agitációban és abban, hogy a szétforgácsoltán működő szociáldemokrata körök párttá szerveződjenek és forradalmi magatartást tanúsítsanak. Később, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után, amikor a sajtóra is új feladat várt, Lenin így írt: „A sajtót a túlnyomóan politikai hírek közlésére szolgáló szervből a tömegek gazdasági nevelésének komoly szervévé kell tenni... a szenzációk szervéből, a politikai hírszolgálat egyszerű apparátusából. a burzsoá hazugságok elleni harc szervéből át kell változtatnunk — és át is változtatjuk — a tömegek gazdasági átnevelésének eszközévé, olyan eszközzé, amely megismerteti a tömegekkel, hogyan kell a munkát új módon megszervezni." A szovjetek hatalmának megszilárdításáért folytatott küzdelem időszakában különösen jó útmutatást jelentettek és több vonatkozásban ma is érvényesek Leninnek azok a sorai is, amelyeket 1920-ban irt. Akkor ezeket mondta: „A mindennapi propagandának és agitációnak valóban kommunista jellegűnek kell lennie. A párt kezében levő valamennyi sajtóorgánumot megbízható kommunistáknak kell szerkeszteniük, akik bebizonyították a proletárforradalom ügyéhez való hűségüket. A proletár diktatúráról nem egyszerűen mint közkeletű, betanult formuláról kell beszélni, hanem úgy kell propagálni, hogy szükségessége minden egyszerű munkás, munkásnő. katona és paraszt számára a mindennapi élet tényeiből következzék."

A Vörös Újság említett első száma Osztályharcot! címmel közölt vezércikket. Elítélte a reformista-opportunista nézeteket, s a kapitalizmus és az imperializmus elleni forradalmi harcra ösztönözte a munkásságot. Az akkori és a későbbi osztályviszonyoknak, valamint a munkásosztály tényleges érdekének a Vörös Újság álláspontja felelt meg. Később a Vörös Újság és a többi, valóban kommunista és forradalmi beállítottságú újságokhoz hasonló szellemben írt a Kassai Munkás is.

A Kassai Munkás szerepe a munkásmozgalom erősödésével párhuzamosan növekedett. Döntő fordulathoz napilappá alakulásakor, 1920. február 15-én érkezett el. Bár szervezésileg a Kassai Munkás ekkor még a szociáldemokratáké volt, a forradalom, a proletárdiktatúra, a nemzetiségi kérdés és sok más a dolgozókat közelről érintő probléma — megítélésében túltette magát a szociáldemokrácia opportunista-reformista-nacionalista nézőpontján. Az Egységet akarunk című cikkében például, amely 1920. június 20-án jelent meg. így írt: „Mi az összproletárság érdekeit mindenkor fölébe helyezzük most még fokozatosabban minden külön érdeknek. Mi elítéltük és elítélünk minden revizionizmust. Mi az összproletárságot érintő kérdésekben nem ismerünk sem országhatárt, sem nyelvi, sem nemzetiségi különbségeket."

Európában sokáig a Kassai Munkás volt az egyetlen naponta megjelenő magyar nyelvű kommunista szellemű újság. A húszas években egyre jelentősebbé vált, a dolgozók körében egyre népszerűbb lett. A Kassai Munkás — a köréje tömörült baloldali erők segítségével — forradalmasította a tömegeket és nagy szerepet vállalt a Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulását előkészítő munkából. A CSKP megalakulása után 1921-től 1930-ig a Kassai Munkás, illetve a Munkás volt a CSKP hivatalos magyar nyelvű napilapja. A Kassai Munkás 1922. március 1-től jelent meg Munkás címmel. A szerkesztőség a címváltoztatással az újság központi jellegét fejezte ki. A lap fejléce alatt magyarul, szlovákul, németül hirdette a munkásosztály jelszavát: Világ proletárjai, egyesüljetek! A fontosabb cikkeket szlovákul is közötte.

A Kassai Munkás, majd a Munkás — testvérlapjához: a cseh nyelvű Rudé Právohoz és a szlovák nyelvű Pravda Chudobyhoz hasonlóan — arra törekedett, hogy fejlessze a dolgozók műveltségét, és a forradalmi eszmék terjesztésével öntudatra ébressze a dolgozókat, növelje a munkásság erejét és a munkásságnak az osztályharcban betöltött szerepét. Egyik legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy tolmácsolja és népszerűsítse a marxista-leninista eszméket. Gyakran idézte a Kommunista Kiáltványt részleteket közölt Marx, Engels, Lenin műveiből. Magyarázta, hogy mit jelent a tudományos szocializmus, a szocialista demokrácia, a proletariátus diktatúrája, a munkásosztálynak mi a teendője, a proletariátus hogyan teljesítheti történelmi küldetését.

A Kassai Munkás és a Munkás is gyakran és gyorsan reagált a Szovjetunióban történt eseményekre, kommentálta Lenin beszédeit, ismertette a szocialista építés sikerét. Rendszeresen foglalkozott a lenini nemzetiségi politika lényegével, meggyőzően hirdette a népek egyenjogúságának, a proletár internacionalizmusnak és a szocialista hazafiságnak az elvét. Művelődéspolitikáját is a sokrétűség és az igényesség jellemezte. Hasábjain nemcsak magyar, hanem szlovák, cseh, német, francia és amerikai írók is helyet kaptak. Petr Bezruö, Karel Čapek. Jaroslav Hašek, Antonín Maőek. Michal Marek és Jífi Wolker a Kassai Munkás hasábjain szólaltak meg először magyarul. Szerkesztői közül kiemelkedett és a munkásmozgalomnak nemzetközileg is elismert képviselőjévé

vált: Mácza János, Illés Béla, Hidas Antal, Laco Novomeský, Jász Dezső. Komját Aladár, Háy László. Gábor Andor és többen mások.

A Kassai Munkás, majd a Munkás írásai révén tükrözte és alakította a korabeli politikai eseményeket, egyben szervezte a dolgozóknak a szociális és a nemzetinemzetiségi felszabadulásért vívott küzdelmét. Érdeme elévülhetetlen. Története része és fontos fejezete a csehszlovákiai munkásmozgalomnak, valamint a csehszlovákiai nemzetiségi és kommunista sajtó történetének. BALÁZS BÉLA

(Fotó: GAZDAG JÓZSEF ÉS PRANDL SÁNDOR

Hétvégi levél

Riportutakon falvainkat. községeinket járva, ha tehetem, nem mulasztom el, hogy megnézzem egy-egy település kulturális központját s tőlem telhetőén szemügyre vegyem a lakosok kulturális, művelődési, szórakozási lehetőségeit. Sokszor álltam már ámuldozva pompázatos kultúrház előtt, jártam végig pazar berendezésű termeit. Legutóbb például Pereden (Tešedíkovo). A peredi kultúrház diszes nagytermében bátran rendezhetnénk akár leszerelési kongresszust is, nemzetközi csúcsértekezletet vagy egyéb fontos tanácskozást, házasságkötő termében az embernek kedve szottyan újra nősülni, könyvtárszobájában tizenegyezer könyv várja olvasóit, de van itt mozi, ifjúsági szoba, kiskávéház és így tovább, az ember alig tudja számba venni, mi minden. S itt rögtön megjegyzem, hogy Pered ilyen szempontból ma már egyáltalán nem kivétel, hogy mást ne mondjak falumban, Zsélyben is az idén fejezik be egy hasonló, tizenötmillió korona értékű művelődési otthon építését.

Mindez pedig egy vadonatúj fővárosi lakótelepen jutott az eszembe. Ma már legalább ötvenezer ember lakik ezekben a toronyházakban (lehet, hogy az idén már engem is oda költöztetnek). Egyelőre csak amolyan alkalmi vendégként bóklászok többé-kevésbé finkább kevésbé) rendezett utcáin. (Nem tartozik ehhez a témához, mégis megjegyzem, hogy a házak körül szétszórt, elhagyott, elfelejtett építőanyagokból egy-két ügyes vállalkozó egész könnyen „összevágna" néhány hétvégi házat!)

Egyszóval egyedül bandukolok egy hoszszú-hosszú utcán, neuraszténiásan dudáló autónyáj mellett, gyalog megyek, mert nem tudtam tovább várni az autóbuszt. Rossz az idő, ónos eső szitál, gondolom, beülök már valahol egy csésze kávéra. Megszólítok egy szembejövő, óvatosan lépkedő öregurat: mondja meg. hol találok itt valami presszót, kávézót vagy legalább egy cukrászdát. Csodálkozva néz a szemembe, aztán elneveti magát.

— Hol él maga uram, a Holdban? Nincs itt az égvilágon semmi hasonló! — mondja és tovább baktat.

Később megtudom, hogy nemcsak preszszó, kávézó cukrászda, hivataloskodó nevén: vendéglátóipari egység nincs ezen a hatalmas lakótelepen — más egyéb sincs. Példának okáért nincs egy árva mozi se. Színházról, kult úrházról, művelődési központról nem is szólva. Magyarán szólva: semmi, ami a kultúrára, városi civilizációra emlékeztetne. Legfeljebb a rengeteg tévéantenna a házak tetején. No meg ezek az idegbajosan szaladgáló gépkocsik.

Tudom, tudom: első a lakás. Az sem ismeretlen előttem, hogy ezekben a toronyházakban „panelblokkban" ha nem is nagyon, de tágas, kényelmes, korszerű, összkomfortos lakások vannak. S lakóik, akik csak mostanában költöztek ide, biztosan boldogan vették birtokukba és módfelett örülnek. Egyelőre.

Az is igaz, hogy ez egy fővárosi lakótelep, s a fővárosban, a főváros központjában bő ven akad színház, kultúrház, mozi, kiállítóterem, múzeum, könyvtár, hangversenyterem, klubok, diszkók, mulatóhelyek garmadája várja a művelődni, szórakozni vágyó „nagybecsű" közönséget. Majdnem azt mondtam: aki nagyon akar, talál igényeinek megfelelő kulturális intézményt.

Csakhogy mire a lakótelepi ember hazatér, munkája után. akkor már fáradt ahhoz, hogy — kulturális igény ide, kulturális igény oda —

Fotó: GYÖKERES GYÖRGY

újra autóbuszra, majd villamosra üljön és bebumlizva a városközpontba beüljön valamelyik ilyen jellegű intézménybe. Örül, hogy végre otthon lehet kényelmes új lakásában

S ekkor még nem is szóltam a gyerekekről, akiket felügyelet nélkül nem tanácsos elengedni. a magányos öregekről, akiknek egyedül nem tanácsos este túl messzire menni lakhelyüktől. Gondolom, fölösleges magyarázgatni, miért.

így tehát, mivel ezen a jókora, városnyi területen semmi sincs, az ember, a hires társas lény, beszorul lakásának falai közé.

Szerfelett örülhet, ha van családja, amelylyel ilyen-olyan ügyeit megtárgyalhatja, tehát mégis csak élhet bizonyos társaséletet.

Élhetne. Dea háztetőkön sorakozó rengeteg tévéantenna még ezt is megkérdőjelezi. Hiszen számos becslés-felmérés bizonyítja, hogy az emberek többsége szabad estéit a tévékészülék előtt tölti el. Az pedig idegesítő, ha műsor közben valaki a saját problémáiról fecseg. így aztán szép lassan még beszélgetni is elfelejtünk.

Aztán feltételezem, hogy egyszer majd, a lakásigények kielégítése után. kulturális intézmények is épülnek ezen (és a többi) lakótelepen. Végső feladatként.

3