A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-02-27 / 9. szám

Jevgenyij Nyesztyerenko, a világhírű szovjet basszista, Borisz Godunov, Doszifej, Ivan Szuszanyin, Igor herceg alakítója, a Faust Mefisztója, a Mefistofele című Boito-opera és a Mózes című Rossini-opera címszereplője január 14-én az operairodalom nagy humanista alakjának, A varázsfuvola Sarastrójának mezében állt először a bécsi közönség elé.

A nyugat-németországi Osnabrück mellett összeütközött egy tehervonat és egy személyautó. A személyautóban két felnőtt és két gyermek volt. A sorompóőr bár lecsukta időben a sorompót, egy pillanattal hamarább tette ismét szabaddá az utat, mint kellett volna. Ez a pillanat végzetes lehetett volna, de az autó mind a négy utasa sérülés és sokk nélkül meg-Ha a markomba kaplak, összeroppanta

Imádok kán-kánt táncolni!

Ritmikus zene, szárnyaló dal, táncos lábak. Három táncos, két nő, egy férfi. Az egyik nő énekel. Nehéz eldönteni, mit csinál jobban. Remekül táncol, nagyszerűen énekel. Jana Kociánová. Egyébként igen elfoglalt ember.

— A Szovjetunióba készülök. Most állítjuk össze a műsort. Majd ha visszajöttünk, elbeszélgethetünk, — mondja kedvesen.

Visszajöttek. Csengett a telefon.

— Néhány színes felvétel kellene a plakáthoz. Az NDK-ba készülünk. Sürgős — csicseregte egy hang. Jana hangja.

Elkészültek a diák.

— Egy kis szöveg is kellene — mondom neki.

— Jaj, most nem érek rá. Meg kell tanulnom a dalok német szövegét. Nagyon kell koncentrálnom, sok az új szöveg. Majd máskor, jó ?

Szól a zene. Jana énekel, táncol a partnereivel. Jól összehangolt páros. A lány magas karcsú, kitűnően mozog. A férfi táncos is érti a dolgát. Profik. Ök kísérik Janát a turnéin. A hivatásos táncosok közé jól illeszkedik be Jana. Tánc közben is énekel.

— Nagyon szeretek táncolni — mondja Jana. Volt idő, amikor táncosnőnek készültem.

— Nyolc éves voltam, amikor először jelentkeztem tánccsoportba. Valahogy úgy éreztem, életelemem a tánc. Aztán a Csehszlovák Rádió énekkarába jelentkeztem. Akkor meg úgy éreztem, hogy az éneklés a minden. Tánc és dal. Amikor 13 éves lettem, már a Vasutasok táncegyüttesének rendes tagja voltam. Valami tehetség-féle lehetett bennem, mert már az

iskolában engem jelöltek ki az ünnepségek során. Táncoltam, szavaltam, énekeltem. Hát valahogy így kezdődött...

Amikor a Csehszlovák Televízió bratislavai stúdiója meghirdette az Aranykamera táncdalversenyt, egy szerény kislány is jelentkezett. Läufer: Máš na dlani sedem című dalával megnyerte a versenyt.

Jana Kociánová volt a győztes.

— Akkor aztán felfedeztek.

Jaroslav Scheibal zenekara kedvező

ajánlatot kapott egy hosszabb külföldi turnéra, és a karmester csak úgy odaszólt Janának: „Tudod mit, ha kedved van, jöhetsz velünk."

— Már hogyne lett volna kedvem ? Sőt. Repestem az örömtől. Nem is titkoltam. Hosszú turné volt. Három évig turnéztunk Svájcban, Hollandiában, Svédországban és az NSZK-ban. Mi tagadás, már vágytam haza, szerettem volna énekelni a hazai közönség előtt, hiszen idehaza jóformán nem is ismertek. Amikor aztán már mehettem volna, akkor Juraj Velčovský szerződtetett és az ő zenekarával jártam a világot. Végül aztán mégis hazajöhettem és itthon énekelhettem. Különböző.zenekarokkal dolgoztam, énekeltem a rádióban, a televízióban, és örültem, hogy itthon lehettem.

Hát persze egy-egy megszakítással. Mint ahogy most is. Turné a Szovjetunióban, utazás az NOK-ba. Utána pihenés lesz? Jana nevet.

— Dehogy, készülünk Bulgáriába.

Országok, városok. Kérdem tőle, milyen

volt a turné, a Szovjetunióban.

— Moszkvában, Leningrádban ma már sok ismerősöm és barátom van, hozzájuk

már nem megyek idegenbe. De amikor Taskentben, Kazahsztánban, Alma Atában jártunk, bizony kicsi volt bennem a lélek. Aztán persze megnyugodtam, mert mindenütt nagy szeretettel fogadtak.

Kérdezem Janától, járt-e már Magyarországon.

— Még nem énekeltem déli szomszédainknál, de ha meghívnak, szívesen elmegyek. Néhány magyar énekes-ismerősöm van már: Szűcs Judit, Zorán, Soltész Rezső.

Turnézik Jana Kociánová, de idehaza is gyakran lép fel. Bár szinte minden pillanata foglalt, szívesen vállalja a szereplést olyan rendezvényeken, amelyek a békét és a népek barátságát szolgálják. De szerepelt már a Csehszlovák Rádió magyar adásának műsorában is.

— Magyar dalokat nem szokott előadni? — kérdem tőle.

— Ha előbb szólnak, és korábban megkapom a magyar szöveget, szívesen elénekeltem volna a műsorban.

Hideg volt a peredi kultúrház kulisszái mögött. Fáztak egy kicsit a szereplők, amikor felsorakoztak a bemutatkozásra. Jana is, ujj nélküli, mélyen kivágott táncruhájában fogvacogva várta a függöny felgördüiését. És akkor levetette bőrzekéjét a mögötte álló Soltész Rezső, a magyar énekes és gáláns mozdulattal Jana vállára terítette. Hálásan köszönte meg Jana — szlovákul. Magyarul hangzott a válasz: „Nagyon szívesen". Megértették egymást. Mintha egy kicsit rögtön fel is melegedett volna a levegő.

MÉSZÁROS JÓZSEF A szerző felvétele

9