A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-02-27 / 9. szám

RÁCZ OLIVÉR

RÁCZ OLIVÉR

9— Phü, de kifulladtam — mondta pi« hegve, és hátravetette a vállán a kopott macskabundát. Kutyás Kiárus télen-nyáron macskabundában járt. — Magasan laktok. Adtok valamit a kutyáimnak? Snapszotok is van? — kérdezte, csak úgy, mellékesen, pillantását mereven az asztalon álló, hasas palackra szegezve.

Hababak már fordult is ki a présházból, tiszta pohárral.

— Csak egy cseppet... Zizi, ne tolakodj — szólt rá egy zsemle színű, meghatározhatatlan eredetű kis szukára. A szuka kelletlenül abbahagyta Hababak pörköltlétől foltos kötényének az igazoltatását, morcosán leült.

— He-helyes kiskutya — mondta Hababak illő tisztelettel.

Kiárus egy kecses könyökmozdulattal behajintotta a féldecit, aztán Pereceshez fordult:

— Kerestek otthon. Egy hekus meg egy szuronyos. Ne mutatkozz a városban. Zűr van.

Pereces legyintett.

— Le vannak. — De azért megkérdezte: — Mit mondtál nekik?

Kiárus éppen a kutyák között próbált rendet teremteni: egy jókora csonton marakodtak. Sértődötten felpillantott.

— Mit mondtam volna? Bevonultál katonának. Azóta nem láttalak. Láttalak? Elhoztam a lakbér-nyugtát.

Pereces restellkedve a zsebéhez kapott. De Kiárus leintette.

— Nem sürgős. Neked most jobban kell a steksz. Szépen laktok itt — mondta elismerően.

Hababak megvakarta a fejét.

—- Ő — ő is itt m-marad? — kérdezte suttogva Fenyőtől. — A ku-kutyákat nehéz lesz e-elhelyezni...

De Kutyás Kiárus akkor már a kedvenceit biztatta:

— Sorakozó. Indíts. Még sok dolgunk van. Poldi, ne birizgáld Tündét — szólt rá szigorúan egy ökölnyi pincsire, amelyik éppen egy borjú nagyságú korcs kuvasz nemesebb részeit szaglászgatta. — Tudod, hogy ő a Lordi felesége. Azonkívül nem is érsz fel oda ...

Varjúnak mondjátok meg, hogy ő se nagyon dugja be a képét a városba ... Volt egy közös ügyünk — magyarázta diszkréten. — Varjú akkor egy ötvenest gombolt ki egy tágtól. Az én közvetítésemmel — mondta büszkén. — Engem már kétszer beidéztek emiatt. Azt akarták, hogy én fizessem vissza az ötvenest.

— É-és vi-visszafizetted? — kérdezte Hababak ijedten.

— Bezsongtál? Megmondtam nekik, hogy dilis vagyok. Semmire sem emlékszem. Megmutattam nekik a dili-flepnimet. Pasz. Te főhadnagy vagy? — bökött vádlón Perecesre.

Pereces eltátotta a száját.

— Az a süket ángyom — mondta elképedve. — Ez meg mi a fene?

— Baj. Azt mondtam a hekusnak meg a szuronyosnak, hogy főhadnagynak vonultál be. Nem baj — majd előléptetnek. Háborúban gyorsan megy. Hallottátok, hogy a lovas tengerész már a határon áll? Ha még soká tart a zűr, bevonul.

Megragadta Lordi nyakörvét, tetszelegve elábrándozott. — Lehet, hogy visszamegyek a színpadra. Külön öltözöm lesz. Proszcénium páholy, rivalda meg minden. Nagy szerepeket fogok játszani. A Marica grófnőt meg Szibillt. Melindát sem'játszottam még soha — mondta álmodozva. — Na, sziasztok ..'. Zizi, ne kezdegess Lordival. Te lotyó ...

A kutyák csaholása lassan elhalt az ösvény alján, s a présház körül újra átvette birodalmát a békés csönd. A napok változatlanul édes semmittevésben teltek.

Ifjabb Rogozsán hordta a híreket:

— Zsír, szafaládé. Hagyma — mondta, a homlokát törölgetve. — Megszűnt a köztársaság.

— Marhaságokat beszélsz? — kérdezte Daniló szelíden.

— Eredj le a városba. Nézd meg magad — mondta ifjabb Rogozsán sértődötten. — Prágát heteken beiül elfoglalja a fogkefe bajuszos. Itt meg valami plébános lett a góré.

— Kicsoda? — pillantott fel Fenyő megdöbbentem

— Plébános. Az utcákon kettős keresztes

karszalaggal koslatnak a hekusok. És ha az Idegenlégiós a legközelebb Marszeijjébe akar utazni, hát akkor már Prágáig is útlevelet kell kérnie. Önálló állam lettünk.

Erre már az Idegenlégiós is felült a lócán, ahova szokása szerint sziesztázni feküdt ki az őszi napsütésre.

— Micsoda?

— Önálló állam. <

— Miféle önálló állam?

— Kettős keresztes. Katolikus.

Ettől viszont Pereces kezdett begurulni. Nem szerette a papokat.

— Úgy látszik, legfőbb ideje, hogy visszamenjek a hadseregbe — mondta vészjóslóan.

Ifjabb Rogozsán a vállát vonogatta.

— Akkor majd keresd meg Varjút, és mondd meg neki, hogy adja vissza a hátsó kapum kulcsát. Magával vitte, amikor a múltkor nálam járt. Valami gyanús alakokkal bratyizott a söntésben. Itt nem volt?

— Már három napja nem láttuk — mondta Daniló elgondolkozva.

Ifjabb Rogozsán megcsóválta a fejét.

— Gyanús — mondta. Aztán újra Pereceshez fordult.

— Egyébként a hadseregben is kettős keresztes karszalagot viselnek mostanában — mondta. Te is kapsz majd egyet. — Aztán Fenyőtől kérdezte: — Te katolikus vagy?

Fenyő utána gondolt.

— Azt hiszem — mondta némi töprengés után. — Vagy református. Nem tudom biztosan. Mért fontos?

Ifjabb Rogozsán egy hullott almát birizgált a cipője orrával.

— Csak. Én huszita vagyok.

— Micsoda?

— Huszita. Legalábbis az apám az volt. Többször hallottam, amikor dicsekedett vele. Akkor én is az vagyok, nem? — kérdezte gondterhelten.

Az Idegenlégiós feltolta a szeméről a kötött sapkát.

— Hát akkor te is bevonulsz a kettős keresztesek közé — mondta gonoszul.

Ifjabb Rogozsán békésen megrázta a fejét.

— Nix — mondta nyugodtan. — Lúdtalpam van. Nem vagyok katonaköteles. És a huszitáknak kelyhük van, nem kettős keresztjük. Láttam az apám imakönyvében — magyarázta. — Volt egy böhöm nagy imakönyve. Még az apjától örökölte, az meg a nagyapjától. Csuda régi imakönyv, egy oltári aranykehellyel a címlapján. De a szöveget sohasem tudtam elolvasni. Azt hiszem, csehül írták. A husziták csehek?

Daniló a esetiekre szavazott. Pereces ellenezte. Pereces mindent ellenzett, ami vallással, papokkal függött össze. Úgy vélte, a husziták szombatosok.

— Szombaton tartják a vasárnapot — magyarázta. — Vagyis zsidók.

— Egy frászt — mondta ifjabb Rogozsán felháborodottan. — Az apám sohasem volt zsidó. Lehet, hogy cseh volt, lehet, hogy huszita volt, de sohasem volt zsidó. Mindig szombaton itta le magát a legcefetebbül. Láttál már zsidót, aki szombaton leissza magát?

Pereces úgy vélte, hogy látott. Ifjabb Rogozsán tagadta. így hát ettől sem lettek okosabbak, és hagyták a fenébe az egészet. Minden esetre, ettől kezdve bizonyos tisztelettel pillantgattak ifjabb Rogozsánra.

De ifjabb Rogozsánt ez nem tette elbizakodottá: tovább hordta a présházba a pálinkát és a híreket.

A hírek torlódtak, ebben nem volt hiány; ifjabb Rogozsán nap mint nap érdekesebb dolgokról számolt be.

— Ki van lobogózva a város — mondta lelkendezve. — Csudi tarka lobogók vannak. Tisztára meghülyültek a népek. Van, aki kettős keresztes lobogót akaszt ki, van, aki a

régit. De szorgalmasan tüzködik ki a pirosfehér-zöldet, és láttam már horogkeresztes lobogót is. Ha lenne egy aranykelyhes zászlóm — mondta elmélázva —, én is kiakasztanám.

Fenyőt a piros-fehér-zöld botránkoztatta meg.

— Nincsen március tizenötödike — kiáltotta dühösen. — A piros-fehér-zöldet akkor kell kitűzni! Miféle marhaságok ezek?!

— Az most mindegy — intette le ifjabb Rogozsán. — Most mindenki olyat tűz ki, amilyet akar. Aztán éjszaka kölcsönösen letépdesik a házakról. A katonák létrás gépkocsikon járnak és leszedik a nekik meg nem felelőket, mások rudastól törik ki, megint mások horgas rudakkal tépdesik le a zászlókat.

Danilónak felcsillant a szeme.

— Ideje lenne körülnézni egy cseppet a városban — mondta, és vágyakozva meglazította a fekete selyemsálat a nyaka körül. — Ma éjszaka lemegyek a népek közé.

— Veled megyek — mondta az Idegenlégiós harcra készen és feltűrte a kötött sapkát a füle körül. Pereces nem szólt semmit, csak kipróbálta a körmén a fűrésszé átalakított szuronya élét.

— Jó, hát akkor én is megyek — mondta Fenyő elszántan, mert nem tűrhette a lobogókkal történő avatatlankodásokat. — Megyünk.

Ifjabb Rogozsán a homlokát ráncolta, köhintett.

— Izé ... — mondta tanácstalanul.

— He? — nézett rá Fenyő meglepetten.

— Én is megyek ... Találkoztam Taljánnal. Ti tudtátok, hogy a spanyolokat a digók meg a fogkefe bajuszos húzták be a csőbe? Tálján mondta. A fogkefe bajuszos egy egész hadosztályt küldött a rohadt kollegájának Spanyolba, a szegény nyomoroncok leverésére.

— A fogkefe bajuszosnak be kell verni a pofáját — jelentette ki Daniló komoran. — Megmondtam.

— A fasisztáknak kell beverni a pofájukat

— helyesbített Pereces. — Ezt meg én mondtam. Világos.

— E-ezek a s-stricik már úgy kölcsönözgetik egymásnak a ha-hadseregeket, akár a a b-barátságos nagyságák a vi-villanyvasalót, ha puccra mennek — háborodott fel Hababak.

— Pontosan — mondta ifjabb Rogozsán.

— De most nem erről van szó. Tálján azt mondta, hogy a husziták csehek. Tálján tudja. És biztos, hogy az apám huszita volt; a Tálján apja ismerte az apámat. Huszita volt. És Álom Tivadart is megkérdeztem. Álom Tivadar naphosszat a Taljánnal susmog; nem megy vissza a főiskolára. Álom Tivadar is azt mondta, hogy a husziták csehek. Világos?

— Mint a Salamon izéje — bólintott Fenyő. — És akkor mi van?

— Akkor az van, hogy akkor án is huszita vagyok. Világos?

— Csakis. És akkor mi van?

— Akkor az van, hogy én is cseh vagyok.

— Bezsongtál? — kérdezte Fenyő szelíden. — Nem is tudsz csehül.

— Az mindegy — heveskedett ifjabb Rogozsán. — Huszita vagyok és cseh vagyok. És a plébános meg a kettős keresztesek most a cseheket pécézték ki. Nemzeti államot akarnak. Kettős kereszttel. Hát egy nagy frászt. Nem hagyok a pofámba rondítani. Sem az apáméba. Ha tizennyolcban jók voltak a csehek, hát akkor nekem a plébános ne ugráljon.

Hababak tanácstalanul forgatta fakanalát. Sajnálta ifjabb Rogozsánt.

— D-de hiszen nem is tud cse-csehül — fordult segélyt kérőn Fenyőhöz.

(folytatjuk)

10