A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-26 / 52. szám

Hallottukolvastukláttuk Innen-onnan KÖNYV Kárpáti János: Kelet zenéje „A Kelet zenéje" kifejezéssel jelölt hatalmas témát olyanképpen szűkítem le, hogy a tárgyalásban nem országok, népek, kultúrák szerint haladok s nem törekszem a teljességre, csupán arra vállalkozom, hogy három kiválasztott műfajt mintegy horizontálisan kövessek végig Ázsia különböző országaiban, kultúráiban" — írja a szerző, Kárpáti János. Kárpáti János könyve, így redukciókkal is sokkal több, mint amit igér, hisz magyar nyelven soha még ilyen jelentős vállalkozás nem jelent meg ebben a témakörben. A szerző megvallja azt is, hogyan jutott kapcsolatba a témával: „A legfőbb indítást Bartók életmüve nyújtotta, melyben jól nyomon követhető a tudományos kutatás és művészi beolvasztás céltudatos tágítása a magyar és szomszédos népek zenéjétől kezdve az észak-afrikai arab majd török népzenén keresztül egyes távolkeleti népek zenekultúrájáig." Volt persze további indítás is: Szabolcsi Bence, aki „elsőként indult el Bartók útján. Kelet és Nyugat találkozásának előkészítésére s aki azért tudta oly meggyőző erővel felvázolni a magyar zene történetét, mert megtalálta a tárgyalás kulcsát: hazánk (mármint Magyarország — szerk.) Kelet és Nyugat közötti sajátos helyzetét". Nos, a Bartók és Szabolcsi kijelölte úton Kárpáti János biztos léptekkel halad előre, s amit föltár a Kelet iránt egyre fogékonyabb nyugati olvasó előtt Kelet zenéjének titkaiból, az, bízvást mondhatjuk, nemcsak magyar belügy. Sokkal több annál. Mindezek ellenére csak sajnálhatjuk, hogy a fölkészült szerző nem vállalkozott témájának teljességére törekvő, mégha csak ismeretterjesztő földolgozására is, hiszen aligha szükséges bizonygatni, mennyire ismeretlen ez a terep főként a magyar olvasók előtt. Legföljebb azzal vígasztalhatjuk magunkat, amit a szerző jelez: „a jelen tanulmány csak része egy nagyobb vállalkozásnak, mely az európai zene Ázsiától nyert gazdagodását mutatná meg széles történelmi távlatban és esztétikai-szociológiai analizisben". (cselényi) Egy gimnáziumi évkönyvről Hasznos kiadvány az ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnázium évkönyve. Több éves mulasztást pótol, hiszen 1973 óta, amikor az iskola fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepelte, nem jelent meg hasonló jellegű munka az intézetről. Az évkönyv betekintést nyújt az iskola munkájába, taglalja a diákok kibontakozásának lehetőségeit, felsorolja eredményeiket, foglalkozik a tanulók szak- és érdekköri tevékenységével, ugyanakkor nem feledkezik meg az intézet tanárairól, volt diákjairól sem. Az intézet fennállásának 68 éve alatt 59 évfolyam 1851 diákja tett sikeres érettségit. Közülük 366-an az 1922—44 közötti időszakban, 1485-en pedig 1956-tól napjainkig. Érdemes megjegyezni, hogy az utóbbiak 57 százaléka nyert egyetemi és főiskolai képzettséget, 43 százalékuk pedig szakiskolát végzett. Az egyes tantárgykörök munkájáról a bizottságok vezetői számolnak be. A sokrétű tevékenységből kiemelkedik a vers- és prózamondók versenyének megszervezése, a kiejtési verseny, a számos magyar, szlovák, orosz, angol és német nyelvű irodalmi és nyelvi vetélkedő, a színházlátogatások, esztrádműsorok egész sora csakúgy, mint a csehszlovákiai magyar sajtótermékek propagálása és a helyi könyvtárral és könyvesbolttal fenntartott sokévi szoros kapcsolat is. Külön csemege az évkönyvben a tanári kar sporteredményeinek ismertetése. Önálló fejezetet kapott — és érdemel — a József Attila Irodalmi Színpad tevékenysége. 1973-tól az együttes 13 összeállítást tanult be, melynek 38 előadását közel tízezer néző láthatta. Az együttes, amely a hazai fellépések mellett több sikeres előadást tartott Magyarországon is, néhány évadban joggal kapta meg a legrangosabb elismeréseket itthon és külföldön is. Nem feledkeztek meg az évkönyv összeállítói az iskolai lapról, a „Diák"-ról sem, amely 1978-ban megkapta a járás legjobb középiskolai lapja címet. A könyv végén megtalálhatjuk még az 1980/81 -es tanév érettségi vizsgáinak átlagait is, miattuk sem kell szégyenkezniük sem a diákoknak, sem a tanároknak. Csáky Pál SZÍNHÁZ Üvegre festve A hetvenes évek derekán a szlovákiai színházi élet sikerdarabja volt Ernest Bryll és Katarzyna Gärtner balladákkal, parázs ritmusú táncokkal átszőtt zenés vígjátéka: az Üvegre festve. Akkoriban négy-öt színházban is játszották ezt a rendhagyó stílusú musicalt, a legnagyobb sikere azonban a fővárosban volt, ahol a Hviezdoslav Színházban nem kevesebbszer, mint 210 alkalommal fogadta a publikum kitörő lelkesedéssel az előadást. Az Üvegre festve témája nem más, mint a derék hegyi legények életének népszerű, színpadra költött jánosíki legendája. Ez az ismert betyártéma több változatban is él a Tátra környékén élő népek tudatában. A költő- és prózaíróként is ismert Ernest Bryll az ismert Jánosík-legendáknak nem a drámai erejű szociális vonatkozásait helyezte előtérbe, hanem inkább azokat a jegyeket, amelyek e legendás figura jellemét és alkatát hivatottak „megfesteni" — az ügyességet, a furfangját, a férfias erőt, a délceg szépséget, az őszinte szerelmet és még több olyan tulajdonságot, mellyel a főhőst az „ég meg a pokol" egyaránt felruházta. A hat-hét évvel ezelőtt látott bratislavai előadás sikerének kulcsa, szerintem, a rendező IKarol L. Zachar) és a színészek bátorsága volt. Az, hogy a cselekmény a jó értelemben vett szatíra nyelvén, vidám pajzánsággal, fanyar kajánkodással, a tiszta szerelmet idéző könnyed líraisággal elevenedett meg a színpadon. Hogy miért érdemes ennyi szót vesztegetni egy hajdanvolt előadásra? Pusztán azért, mert a Hviezdoslav Színház felújította és a Zupka téri vadonatúj Szakszervezetek Házába átvitte ezt az évekkel ezelőtt oly nagy visszhangot keltő előadást. Igen ám, csak hogy időközben elmúlt hét kerek esztendő — és a felújítás már csak torz kópiája a koráb ban kirobbanó sikert hozó produkciónak. A néző, aki azért ül be a nézőtérre, mert elfárasztotta a munkája és meggyötörtek az idegei, s így szórakozásra, kikapcsolódásra vágyik, bizony hatalmasat csalódik. Csalódik, mert nemcsak a színészek lettek hét évvel öregebbek, de főképpen az előadás, úgy hogy ebben a bágyadt hangulatban még a hatásos, csupa-ritmus dallam sem tudja iga zán lázba hozni a publikumot. A tanulság mindebből annyi, hogy egy közönségpuk kasztó sikerdarabot sem lehet csak úgy, a tartós sikerben bízva elővenni a skatulyából Az ilyesmit is le kell porolni, méghozzá alaposan. (miklósi) FILM Kojak Budapesten Kojak, az ismert amerikai tévésztár és krimidetektív megérkezik Budapestre — különféle politikai és tömegszervezetek vendégeként. Csakhamar kiderül, hogy Kojak magyar származású, egykor tehetségtelennek, alkalmatlannak kikiáltott zsaru, aki emigrál és az Újvilágban megcsinálja a szerencséjét. Aztán mint ünnepelt csillag hazalátogat, a rendőrségen találkozik egykori bajtársaival s elkezd nyomozni. Közben pedig az Ameriká ból utána küldött két gengszter a nyomában van, szeretnék őt eltenni láb alól. Szóval, Kojak Budapesten nyomoz. Nyo moz és értetlenkedve, sokszor naivan, sok szor ironikusan rácsodálkozik a feltárt világ ra. „Megölnek" egy professzort, de hiáb; Kojak minden tudása, nem tud gyilkost elő állítani. Nem is lehet hiszen a professzori nem késsel, nem lőfegyverrel, gázzal, tehát eltökélt szándékkal ölték meg, hanem „vé letlenül". „Megölte" öt a rosszul dolgozó liftszerelö, a házmester, a lexikon-szerkesz tőség, a kiadó, a cippzár-javító, a posta . . Bár a „gyilkosok" még hosszan sorolhatók lennének. Mert Kojak megállapítása szerint — és ő már csak tudja! — ez a rengeteg kellemetlenség, stressz-hátás, a kömyeze tünkben rosszul elvégzett, félkész munka, nemtörődöm emberi magatartás, közöny — lassú, de annál biztosabb gyilkos „fegyver". Kojak szerint ennek az öldöklő galerinek az élén egy zseniális koponya állhat, mert min den aprólékosan, pontosan ki volt tervelve. Ilyennel, ilyen módszerrel még maga Kojak sem találkozott. Tehát Kojak kiderített valamit Budapesten, amit ugyan már korábban is tudtunk — Budapesten is, másutt is — most mégis szórakoztató, groteszk formában jó volt egyfajta kívülállóként, felülről szemlélni az eseményeket. Bár az ember még tévénézés közben sem tudhatja, hogy a filmféle gyilkosságok nem érik-e utol ott is. Nos, mindezek ellenére sem értem, miért őrjöngött ezért a magyar közönség, miért volt ennek a magyar filmnek az utóbbi évek legnagyobb közönsége. Talán a hírverés, ta Ián a sztori, talán Inke László hasonlatossága játszhatott közre. Annyi biztos viszont, hogy Kojak Budapestre jött, ahol látott, de nem győzött...! (zolczer) A Ciné Revue minden évben megszavaztatja olvasóit: kit tartanak a legszebb filmszínésznőnek. Ebben az évben Catherine Deneuve kapta a legtöbb szavazatot. A színésznő örül sikerének, de annak még jobban, hogy Londonban elkészült egy nagylemeze. A filmszínésznő szokása szerint szűkszavúan beszélt új kísérletéről: „Általában akkor szoktak a színészek valami máshoz fogni, ha úgy érzik, közel van a hanyatlásuk. Én viszont most próbálkozom az énekléssel, amikor még azt írják rólam, hogy sikeres vagyok. A zene mindig fontos volt az életemben, varázserővel hat rám." A franciaországi Nantesben különleges futócipőt hoztak forgalomba. A hosszútávfutók használatára szánt futócipő talpa felfújható, a légpárna állítólag óvja-védi a lábat a sérülésektől, tompítva a futás közben a talpat érő ütéseket. A futóedző által szerkesztett légpárnás cipőnek egyelőre meglehetősen borsos az ára. Az 1981. szeptember 28-tól menetrendszerű forgalomban közlekedő francia TGV szerelvény 260 kilométer/óra utazósebességével a világ leggyorsabb vonata. A 8