A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-04 / 27. szám

Innen-onnan Hallottukolvastukláttuk KIÁLLÍTÁS Tizenöt éves az A MFO-klub „Amit szétadsz, az megmarad, ám amit elrejtesz, az elveszett mindenki számára" — mondta hétszáz évvel ezelőtt a kiváló grúz költő Rusztaveli Sota, s szavainak igaza a XX. század nyolcvanas éveiben is érvényes. Ezt a nézetet vallják a közép-szlovákiai kerületben az AMFO-klubban tömörülő amatőr fényképészek is, akik az idén már a klub megalakulásának tizenötödik évfordulóját ünneplik. A megalakulás óta eltelt másfél évtizedben bőven volt lehetőségük bemutatkozni, „fényképvallomásaikkal" a nagyközönség és a versenyek bíráló bizottságai előtt is, gazdag, érdekes képanyaggal teli klubtárlatokon és rangos versenyeken egyaránt. A biennálé jellegű tagsági vándor-kiállítások között az idei már sorrendben a hetedik, melynek harmadik állomáshelye Povazská Bystrica és Púchov után Rimaszombat (Rimavská Sobota) volt. A Gömöri Múzeum kiállítási csarnokában tizenkilenc szerző 87 fénnyel írott vallomását tekinthette meg a fotózást kedvelő közönség. A kiállított képek közül figyelmet érdemlő a zvoleni Jozef Struhár Csepp a tengerben című, találó elnevezésű fotója, akárcsak a Kokava nad Rimavicou-i Stefan Repcok Téli variációk című sorozatának képei. A Losonc (Lucenec) melletti Tamásfalán (Tomasovce) élő Gálád Michal felvételein érezni; természetkedvelö készítette azokat, hűen visszatükrözve a későőszi ködös erdő hangulatát. Végezetül egy tény: Az 1979-ben megrendezett országos AMFO-kiállításon a közép-szlovákiai kerület legjobb amatőrfényképészeinek fényképegyüttese elnyerte az SZSZK ^Kulturális Minisztériumának diját. —borzi— RÁDIÓ A kétezer éves költő „Az utókor minden antik költő közül öt tisztelte a legjobban ... A középkorban, amikor az antik költőknek még a nevét is elfelejtették, az ő legendája nőttön-nött. Dante öt választotta vezérül misztikus útján" — írja Szerb Antal Világirodalomtörténetében Vergíliusról, s miután elmondotta róla mindezt, a középkor reneszánsz értékelésével szemben maga is az újkor Vergilius-ertekelését fogadja el, s az Aenais költőjében csak afféle Homérosz-epigont lát ö is. Kétségtelen, hogy a most kétezer éve elhunyt Vergilius értékelése körül mindig is vita volt. Ma, ellentétben a még alig fél évszázados Szerb Antal-i (s az ö forrásául szolgáló) véleményekkel, ismét magasabbra értékeljük a nagy római klasszikust, s ha nem is emeljük Homérosz fölé, annak puszta epigonjává nem süllyesztjük. Vergilius újraértékelése alighanem a második világháború vége fele befejezett, kitűnő Hermann 8 Borch-regénnyel kezdődik, a „Vergilius halálával". Ma ott tartunk, hogy az egykori latinórák réme, az Aenais, folytatásos rádióhangjáték formájában élvezhető a Kossuthrádióban s (reméljük) legalábbis ezreket ösztönöz arra, hogy elolvassák, vagy újraolvassák az eredeti változat fordítását. Mert az Aenais, noha hexameteres formája legalább olyan megerőltető olvasmány a mai olvasónak, mint a homéroszi eposzok, legalább annyira hozzá kellene, hogy tartozzék általános műveltségűnkhöz, mint amazok. A magyar olvasónak ráadásul, akárcsak az Iliász és Odüsszeia esetében, itt is szerencséje van, hisz a kitűnő költő-műforditó Lakatos István, a Devecseri Homérosz-fordításaival vetekedő pompás magyar Vergiliust tett az asztalunkra. S a műfordítói tett után ugyan ö most arra vállalkozott, hogy a tizenkét énekes eposzt hat folytatásban rádióra alkalmazza. A rádióváltozat munkájának legnagyobb terhe két kiváló művész vállain nyugodott. A versmondó Avar Istvánén s az Aenais szerepét megszemélyesítő Kozák Andrásén. Mindketten rendkívüli feladatot oldottak meg — rendkívülien. -cselényi-TELEVÍZIÓ Billy Wilder sorozat Billy Wilder méltán nagyhírű és legismertebb filmje, a „Van, aki forrón szereti" nyilván nem kevesek maradandó filmélménye volt a 60-as években világszerte. Hogy miben rejlik, nemcsak e világhírű alkotás, de Wilder szinte egész munkásságának vonzása; megmondani egyszerre könnyű és lehettelen feladat. A Magyar Televízió Wilder majd tucatnyi filmjét bemutató sorozata elsőrangú lehetőséget nyújtott e vonzás mibenlétének körültapogatására, emellett kitűnő szórakozást, visszatekintő nosztalgiát és tv-mozit biztosított. A szórakozást, az a sztárparádé, azok a színészi alakitások nyújtották elsősorban, amelyekben olyan feledhetetlen egyéniségek sziporkáztak, mint Marilyn Monroe, Jack Lemmon, Dirk Bogarde, Ray Milland vagy Erich von Stroheim — hogy csak néhányat emlétsünk. A nosztalgiák ébresztését, ha úgy tetszik az 50-es 60-as évek filmörületének még ma is friss emlékezete biztosította, amelyen keresztül Hollywood egyértelműen uralta a mezőnyt, már ami a szuperprodukciók szállítását illeti. Wilder mesterfogása és újítása ezen belül abban rejlett, hogy úgy tudta filmjeit sikerre vinni, hogy az álomtények fonákját is felmutatta. A „story" bár sohasem volt számára másodlagos, hisz alapos forgatókönyvek alapján dolgozott, a hangsúly — legmaradandóbb alkotásaiban — a lelkiállapotok, a traumák elmélyültebb ábrázolásán volt. Az ö szavaival: „Felfedeztük a szürkét, a szürke árnyalatait... Az ember és az emberi viszonyok megközelítésében kell újítani." Ez az újítás annyiban sikerült, hogy ma már létezik egy sor kitűnő amerikai alkotás (gondoljunk csak Kazan, Formán, Coppola filmjeire), amelyek épp az emberi viszonyok Wilder ihlette felmutatásával vonultak be a filmtörténetbe — tehát nem kevéfeben. Az időben igencsak szétterülő életmű egyes darabjai nemcsak egy töretlen rende-KÖNYV A moszkvai Technikatörténeti Múzeum gyűjteményében tekinthetők meg ezek az órakülönlegességek. A hatalmas csillagászati órát az egykori lublini kormányzóságban készítette egy amatör műszerész, Franz Karas és tanítványa, Josef Monkus. Nemcsak a pontos időt lehet leolvasni róla, hanem azt is, hogy melyik hónap hányadik napját irjuk, és ez melyik napja a hétnek. Jelzi, hogy szökőévben vagyunk-e vagy sem: leolvasható róla a nappal hoszsza és a mindenkori holdfázis. A bámulatos precizitással megalkotott órát csak négyszáz naponként egyszer kell felhúzni. zői-művészi eszményt villantanak fel, de sokszínűségükben fejlődő társadalom folyamatos lélekrajzát adják. Mégis, úgy érzem méltatlan lenne Billy Wilderhez, ha alkotásai rejtett filozofikus üzeneteit kutatnák. El kell fogadnunk e filmeket olyanoknak, amilyenek. Életműve (az eddigi) nem egy gyönge darabot is rejteget. A „maradék": A vád tanúja, a Legénylakás, a Sógorom a zugügyvéd, a Sherlock Holmes magánélete, stb. igy is fejedelmi hagyaték. Meg aztán: várjuk ki a végét, hiszen az életmű még nem befejezett. Himmler György Ötödik évszak (Fiatal írók antológiája) Kitekinteni hasznos, mert tapasztalat; kitekinteni értelmes kötelesség. Újra egy okos kezdeményezéssel lepett meg a romániai magyar irodalmi élet. A marosvásárhelyi Igaz Szó eddig negyedévenként a lap belsejében hozott irodalmi melléklet helyett egy vastagabb antológiát jelentetett meg. Fiatalok, kezdők, vagy éppen csak első köteteiknek örvendők írását olvashatjuk benne. Bár a nevek nem sokat mondhatnak a hazai olvasótábornak (részletezésre pedig e keret szük), érdemes kiemelni a Varázslataink vagy a Kimaradt Szó antológiában bemutatkozottak közül e helyt is bizonyító Egyed Pétert, Cselényi Bélát, Gagyi Józsefet, Körösi P. Józsefet, Balla Zsófiát, Markó Bélát, akiknek verseivel még bizonyára gyakrabban fogunk találkozni, avagy a próza, kritika és az esszé színvonalasabb művelőit, mint: Ágoston Vilmos (akit kezdőnek már illetlen nevezni), Palotás Dezső, Borcsa János, Varga Gábor és mások. Mi rendeli egymás mellé ezeket az írókat ? Talán csak koruk és szándékúk, de ez az együttjelentkezés minden bizonnyal hovatartozásuk tudatát is felfrissíti. S itt van még a kötet egyharmadát kitevő képzőművészeti anyag, hetvenkét (!) reprodukció, amely a fiatal csehszlovákiai magyar költőket és képzőművészeket bemutató Megközelítés szerkesztői szándékával, de még nyomtatásban is nagyobb műgonddal lát napvilágot. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a fiatal kritikusok korosztályukat mérlegelő tanulmányait, amelyekben az esztétikum, a művészi élmény, a nyelvi tisztaság, mint alapvető követelmény lép fel. S igaz, hogy a kötet nem egységes, ezt a kiadó nem is tagadja, mert szándéka: „Műhely jellegű antológiáról lévén szó, szerkesztőségünk elgondolása: az Igaz Szóban széles körű kritikai eszmecserét — vitát, kerekasztalt — és a folyóirat Irodalmi Színpadán az olvasókkal folytatott közvetlen dialógust szervezni annak érdekében, hogy tovább erősödjék az új alkotó nemzedék kommunista írástudói felelősségtudata, az ország, a nép, a nemzetiség iránti elkötelezettsége a forradalmi új, korunk emberének alapvető erkölcsi-etikai kérdései iránt." Érdekes adaléka a könyvnek az irodalmi, művészeti és művelődési körök munkájáról adott tájékoztató, valamint a szerzőket bemutató jegyzetelt tabló is. S mit szóljunk a könyv végén szereplő néhány oldalas reklámhoz? Ezzel is gyorsabban, olcsóbban jelenhetett meg (s akit zavar, az nyugodtan kiemelheti belőle). Mihályi Molnár László T ««