A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-26 / 52. szám

Csak egy percre» JITKA ZELENKOVÁ tavaly a hazai tánc dalénekesek hiva talos ranglistáján az Aranycsalogány versenyben a tizen egyedik helyre ke rült. A több mint ötven főnyi me zőnyben ez nagyon előkelő helyezés, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy Jitkát a közönség egy része „csak" Karel Gott műsorának, illetve Ladislav Staidl zenekarának énekesnöjeként ismeri. Egyéni sikerei ellenben azt bizonyítják, hogy szólistaként is megállja a helyét, mégpedig kiválóan I A karácsonyi piacon jelent meg újabb nagylemeze, Tulajdonképpen ki vagyok (Kto som vlastne ja) címmel. — Jitka. mielőtt legújabb lemezedről beszélnénk, először néhány szót arról, hogyan is kezdődött pályafutásod? — Lényegében kétszeri nekifutással, két különböző időpontban és más-más irányba. — Éspedig? — Először a családban. Édesapám akkoriban a Közép-csehországi Szimfonikus Zenekar karmestere volt, s tőle már elemista koromban megtanultam a kottaolvasást. Édesanyám viszont színésznő, ő énekelni tanított. Talán mondanom sem kell, hogy szüleim beírattak a zeneiskolába, ahol zongorázni tanultam. Tanáraim meg lehettek elégedve a játékommal, mert szinte valamennyi iskolai rendezvényen vagy diákhangversenyen szerepeltem. — Zenei érdeklődésedet egyszerre tudta lekötni a komolyzene meg a pop-muzsika ? — Ez csupán egy ideig volt igy, mert bakfisként már sokkal jobban érdekelt a tánczene, mint a kötelező ujjgyakorlatok. Az érettségi után ezért a szüleim által remélt konzervatórium helyett a népszerű Rokoko Színházba jelentkeztem. — £z volt pályafutásod második nekifutása, igaz? — Igen. A színház rögtön szólistaként alkalmazott, de több zenés filmben is lehetőséget kaptam. A hetvenes években Karel Gott műsorában szerepeltem, ami sok tekintetben nagyszerű iskola volt számomra. Az utóbbi két-három esztendőben jobbára már önálló műsorommal járom az országot, többször szerepeltem külföldön, voltak hosszabb-rövidebb tévéműsoraim is, és a napokban került a hanglemezboltokba második nagylemezem is. — Kériek, mutasd be ezt az LP-felvételt! — Tizenkét dal, hét eredeti szám és öt világsláger szerepel a lemezen. A dalválasztás során, amiben Karel Gott is a segítségemre volt, arra törekedtem, hogy rokon legyen a dalok témája és zenei hangzása. — Amióta függetlenítetted magad, mozgalmasabban telnek napjaid? — Tulajdonképpen nem is, hiszen a korábbi években is rengeteget. utaztam. A különbség csupán annyi, hogy jelenleg többet szerepelek otthon, hazai közönség előtt. — Véleményed szerint mennyit számit az előadó megjelenése ? — Sokat, bár elsősorban a tudás a fontos. Egy énekesnek is állandó fejlődésre van szüksége, ugyanakkor saját stílusának kialakítására kell törekednie. Aki erre nem fordít kellő gondot, az könnyen belebukhat. (mik—) Fotó: Kontár Örök búcsúzkodás Tegnap délután hosszasan elbeszélgettem orvos barátommal. A beszélgetés nagyon érdekes volt, csupa közérdekű témáról társalogtunk a tüdőmről, gyomromról, vesémről és más fontosabb alapszerveimről. A doktor megnyugtatott, hogy nincs különösebb baj, de le kell szoknom a dohányzásról, ha még huzamosabb ideig látni akarom isten szép világát. Azt ajánlotta, hogy ne vacakoljak sokat, ne csökkentsek és ne redukáljak férfiatlanul, hanem hagyjam abba egyszer s mindenkorra. Rögtön ki is vette számból a füstölgő cigarettát, és így szólt: „Ez volt az utolsó!" Aztán jóságosan és szuggesztíven kezet szorított velem. Amikor hazatérve leültem Íróasztalomhoz, az volt az érzésem, hogy kedvetlen vagyok Nem a dohányzás miatt, nehogy azt higgyék. A leszokás csupán akarat és férfias elhatározás kérdése. De mintha Edgar Allan Poe kollégám hires hollójának károgását hallottam volna a szobámban: „Soha már.. .1" Vagyis hogy inkább az izgatott, hogy van valami, amit ebben az életben már soha többé nem csinálhatok. Amitől örökre el kell búcsúznom ... Ettől mindig szomorú lesz az ember. .. Szegény, jó orvosom! Ő az életemet akarta meghosszabbítani, és íme, az örök búcsú, az enyészet gondolata fészkelt belém. De még mennyire belém fészkelt! Mert minden búcsú egy kicsit meghalás is egyúttal. Ismétlem, nem a cigarettáról van szó, hanem arról, hogy ha az ember öregszik, lassacskán mindentől el kell búcsúznia. Tavaly ősszel például felmásztam egy diófára, és kis híja, hogy le nem estem róla. Megfogadtam, hogy soha többé nem mászom diófára .. . Még nincs három éve, hogy utoljára sítalpon lecsúsztam a Kékes tetejéről. Minden tíz méternél akkorát puffantam, mint egy zsák. Ahogy hazaértem, rögtön odaajándékoztam a sítalpamat. Ennek is vége, soha többé! Mint ahogy korcsolyázni sem fogok már soha többé, és hideg töltött káposztát sem eszem többé reggelire, soha, soha .. . Hja. az élet elszáll... Mennyi mindentől elbúcsúztam én már, az emlékek csak úgy tódulnak az agyamba ... Tavaly történt, vagy tavalyelőtt? Mindegy. Nagy társasággal voltam a Vidám Parkban, mindenki óva intett, nehogy átmenjek az Elvarázsolt Kastély pörgő hordóján. Persze, annál inkább nekiindultam, és rögtön hasra estem. Két szolgálatkész legény húzott ki a lábamnál fogva. Ennek is vége — gondoltam —, míg leporolták a ruhámat. Soha többé nem megyek át pörgő hordón. És nem fogok többé robogó villamosra felugrani, sem kockás kabátot hordani, sem hóesésben csókolózni. Öregszem . .. Most már cigarettázni sem fogok, soha többé ... De vajon a búcsúzkodás kizárólag az öregkor privilégiuma? — kérdeztem magamtól hirtelen. Emlékezz csak vissza, mint negyvenéves tacskó, hogy sirattad a harmincas évek vissza nem térő fiatalságát! És harmincas koromban? Csekélység! Valósággal pánikba estem. Kerestem az ősz hajszálakat a fejemen, ós zokogtam, hogy soha többé nem leszek fiatal... Bizony, barátaim, örök búcsúzkodás az élet, akár fiatal az ember, akár öreg. Az élet mindenkinek mulandó és ez olyan megnyugtató! Tizenhárom éves sem voltam, amikor először megcsókoltam Magduskát, és összeszorult a szivem, mert arra gondoltam: ez volt az első csók, és ami eztán jön, az már csak a második lehet... Amikor az elíő elemibe mentem, sírva búcsúztam gondtalan fiatalságomtól, és akkor is bömböltem, amikor először a kezemre csaptak, hogy „ne szopd az ujjad, te már nagy fiú vagy"! Gondoltam, ennek is vége. De nem folytatom, hiszen mindenki tudja, hogy sírva jöttünk erre a világra . . . Miközben mindezt végiggondoltam, derű és nyugalom költözött szívembe. Örök búcsúzkodás az élet, és ez igy van rendjén ... Ez szép, ez felemelő, és ezt meg is lehetne írni két gépelt oldalon, kissé ironikusan. Rágyújtottam egy cigarettára, és rögtön megírtam. GÁDOR BÉLA s* BEDRICH ZELENKA: Betörtem az üveget Betörtem az ablaküveget a vendégszobában. Véletlenül. „Semmi vész — mondom magamnak —, újat kell csináltatni". Kisvárosunkban az üvegesműhely a Dr. Jan Makovec utcában van. -igaz ugyan, nem tudtam, merre lehet ez az utca, de nincs semmi baj — majd megkérdezem. Amint kiléptem az utcára, nyomban megállítottam egy idős férfit! — Bocsánat nem tudná megmondani, hol van a Dr. Makovec utca? — A Dr. Makovec utca ? — tűnődött ei a járókelő. — Úgy rémlik, a Zofinská közeiében, ott a domboldalon lehet Engedelmet de nem a Svedská fölött tevő, párhuzamos utca az? Ekkor egy ismeretlen nő ment el mellettünk, kezében bevásárlószatyor volt. — Talán meg tudná mondani, hol van a Dr. Makovec utca? — fordult hozzá az idős férfi. — Becsületszavamra, soha az életben nem hallottam ilyen nevű utcáról. Pedig már húsz éve lakom itt. de ilyen elnevezéssel még sohasem találkoztam. Ott jön Moucka úr, ő biztosan tudja. — A Dr. Makovec utca! — tűnődött el Moucka. — Tiszta sor: A Brnenská mellett van, keresztezi az IhlavskáL — Ez valahogy nem stimmel — kételkedett az idős férfi. — Én az Ihlavskán levő postahivatalban dolgozom, de ott nincs semmiféle Dr. Makovec utca. — Én is igy gondolom — csatlakozott e véleményhez a szatyros asszony. Moucka úr megállított egy arra haladó házaspárt. — A Dr. Makovec utca ? Megvan: hiszen itt van a közeiben, a sarkon túl. Ugye Vera ? — kérdezte a fiatat férj a feleségétől. — Itt ugyan nincs ilyen nevű utca — mondta határozottan Vera. — Amire te gondolsz, az a Sibirská. — Hiszen ott a sarkon tűi van a „Gordiuszi csomó" söröző. És melyik utcában van? A Makovec utcában! — Szűzanyám! Hogyan juthatott az eszedbe ilyesmi? A fiatal házaspár vitatkozni kezdett, s mindegyik harsány hangon védelmezte a maga igazát Az arra haladó járókelők sorra odajöttek hozzánk, és figyelmesen hallgatták a szóváltást, a fiatal házaspár veszekedését. Egyre többen tettek. Hamarosan már nem volt elegendő hely a járdán, és a tömeg elfoglalta a kocsiutat Percről percre dagadt az emberfolyam. s nemsokára már az egész utca is zsúfolásig megtelt A csődület egyre terebélyesedett. és lassanként a szomszédos utcákat és mellékutcákat is ellepte. Valaki tüzet gyújtott, s az emberek a lángok fölött melegítették az elgémberedett kezüket. Megjelent egy fehér zubbonyos alak, és forró kolbászt meg limonádét árult A falnál megállt egy gitáros fiú, játszani kezdett valamit, az emberek pedig vele együtt dúdolták a dallamot és lábukkal verték az ütemet az aszfalton. Egy férfi felkapaszkodott egy autó tetejére, és formás beszédet vágott ki arról, hogy véleménye szerint hol van a Dr. Makovec utca. De o/yan messze volt tőlem, hogy a részleteket sehogy sem hallottam, és így a balszerencsés utca felkutatásának terve örökre ismeretlen maradt előttem. Sokáig furakodtam a tömegen keresztül, s végre-valahára hazavergődtem. Hozzátartozóim közút senki sem volt otthon, a konyhaasztalon cédula feküdt: „Kimentünk az utcára, valami zűr van odakint Vacsora a gáztűzhelyen." Köszönöm, kedves családom. Az üveget egyelőre még nem sikerült pótolnom. Ford.: Gellért György Álmodnak-e az állatok? Erre a kérdésre csupán azért nehéz a válasz, mert az állatvilág legfejlettebb egyedei nem tudnak beszámolni álmaikról a kutatóknak. Mégis valószínű, hogy a magasabb rendű emlősök némelyike álmodik, sőt: rosszat álmodik. Erre utal, hogy a mélyen alvó kutyák „álmukban" szűkölnek néha, lábaikkal pedig menekülő mozdulatokat tesznek. Ezt a jelenséget minden kutyatulajdonos és ebbarát ismeri. Az ilyenkor ajánlatos eljárás: óvatosan meg kell simogatni a kedvencet, hogy megszűnjön a lidércnyomása. Min nevettek ükapáink A SAKKJÁTÉK LÁTOGATÓ A francia forradalom előtt az egyik kis kávéház törzsvendégei egy idősebb férfira figyeltek fel, aki mindennap rendesen hat-hét órát töltött a sakkasztalok mellett, s folyvást a szeme előtt játszott partikat tanulmányozta, de ő maga sosem játszott, söt, még egy hangot sem bocsájtott ki a száján. Egyszer jelenlétében civódás keletkezett egy húzás fölött; sokan voltak jelen, de mindenki öt kérte fel, hogy döntse el a vitás kérdést. Mély csendben, nyugtalan kíváncsisággal várták a választ. Végre a férfi ünnepélyes hangon — s anélkül, hogy zavarba jött volna — így szólt: — Én a sakkjátékhoz mit sem értek! A meglepetés és a bosszúság moraja hangzott fel a tömegből: — Miért áldozott hát ön életéből tíz évet a sakkjáték nézésére?! — Mert házasember vagyok és nem akartam a feleségem közelében lenni — felelte tömören. (Társalkodó. 1841) 22