A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-26 / 52. szám

I Fásli vagy harisnya? Csak a középkortól említik a könyvek önálló divatcikk gyanánt a harisnyát, bár az ókor­ban is viseltek hasonlót. Ókori változata afféle fásli volt, amit föl kellett tekerni a lábra. A ma hordott harisnyák őse 1300 körül jött divatba, midőn a férfiak földig érö ruhája rövidülni kezdett. Az ösharisnya elő­ször posztóból készült és igen színes volt, később selyemből gyártották kevésbé cifrá­ra. Az eredetileg férfiak számára tervezett, s voltaképpen a férfinadrágból kialakult ruha­darab a nöí divatbán a reneszánsz kortól játszik jelentősebb szerepet. A hölgyek ele­inte „drága, szép hímzésekkel és kivágott mintákkal díszítve hordták" — mint erről Rabelais, a francia író tudósít. A kézzel kötött első harisnyák Spanyolországból ke­rültek ki, az első harisnyagyár viszont Fran­ciaországban létesült, XIV. Lajos idején. A gép, amellyel a nagyüzemi gyártás megin­dult, mégsem francia, hanem angol ember találmánya volt: William Leo anglikán lelkész konstrukciója. A szép harisnya még e század elején is luxuscikknek számított. Sok nö csak álmodott róla, de a legtöbben spóroltak rá titokban. Ezért nevezték az asszonyok „dugi­pénzét" harisnyapénznek. Mekkora a bőrünk? Régi mondás szerint egyes emberekről hét bőrt is le lehet húzni, valójában azonban bőrünk csak három rétegből áll. A külső a hámréteg, a középső az irha, a legbelső az úgynevezett bőralja. Ha ki tudnánk bújni a bőrünkből, hogy kiterítsük, mintegy másfél­két négyzetméteres darabot kapnánk, amelynek súlya tisztán körülbelül három, három és fél kilogramm, de a hozzánött zsírpárnákkal együtt t zenkét-tizennyolc kiló is megvan. A bőr egyébként igen fontos része a szervezetnek: ha egyharmada el­pusztul (például elég), ez már életveszélyes sérülésnek számít. Kavicsok — Miért lógatod úgy az orrod? — kérdi a talponállóban egy fiatal férfi őszülő cimborájá­tól. — Mielőtt beköltöztünk volna ide a városba, ebbe a papírfalú bérházba, kerek húsz évig laktunk falun, egy kertes családi házban. El sem tudod képzelni, milyen jóízüeket lehetett ott veszekedni. — Ez aztán nosztalgia a javából — emeli elismeréssel koccintásra poharát a fiatalabbik. — Nosztalgia a fenétI — húzza le egy szuszra a fröccsöt a másik. —• A feleségem már egy hete minden reggel hidegen teszi elém a kávét, s én a szomszédok miatt félek neki szólni. — Ma szeretnék egy kicsit korábban haza­menni — lépett be kissé félénken a titkárnő a főnöke szobájába. — Történt valami? — kérdi a főnök a megrögzött agglegények kíváncsiságával. — Semmi különös, csak volna néhány ke­resetlen szavam a férjemhez — süti le a Mit mióta iszunk? Bort és vizet ősidő óta iszik a magyar: A Duna szüretlen vizét még a múlt század harmincas éveiben is pénzért mérték a pi­acokon és az utcán járó vízárusok. A sörivás a XII—XIII. században kezdett elterjedni, a török megszállás után már bajor serfözök is letelepedtek hazánkban, a sör mégis sokáig lenézett ital maradt. Annál népszerűbbek voltak a röviditalok; fűszerekkel, mézzel íze­sített pálinkák, likőrök. A XVII. században például az akovita nevű gabonapálinka (aqua vitae = az élet vize), és a narancsvirág illatú édes rozsólis, amelynek az olasz rosolare (megpirít, barnára süt) szóból eredt a neve. A pezsgőgyártás 1825-ben indult meg Pozsonyban, a szikvizgyártás 1841-ben, Jedlik Ányos saját találmányú gépével. A báritalok — mint a XVII. században elterjedt koktél — nálunk az 1900-as évek elején jelentek meg, de csak az első világháború után váltak az éjszakai élet jellemző italaivá. Figyelemre méltó, hogy e század harmincas éveiben 26-féle ásványvizet kínáltak a ven­déglői itallapok ... E vizek — úgy látszik — kevés kivétellel mára mind elpárologtak. Mióta kopogtat az orvos? Leopold Auenbrugger. a bécsi katonai kórház orvosa egy vendéglős fia volt: gyakran segített az apjának a bort felhordani a pincéből. Ilyen­kor többnyire végigkongatták a hordókat, hogy tudják, melyikben mennyi bor van. Más han­got ad ugyanis kopogtatásra az üres hordó, mást a félig töltött, és megint mást a teli. szemét szégyenlősen a fiatalasszony. — Az ügy sajnos nem tűr halasztást — kapcsol át a hivatali zsargonra —, s estére jegyünk van a színházba: addig ki is kell békülnünk. A főnök irigyen bólintott. Látszik rajta, hogy ha a keresetlen szavakat nem is, de a békülést szívesen vállalná. Egy fiú hetek óta. szinte menetrendszerűen benézett az egyik áruházba, de soha sem vásárolt semmit, csupán az egyik csinos eláru­sítónőt vételezte szemre. Néhány másodpercig gyönyörködött benne, aztán elvegyült a tö­megben. Végül is a leány elégelte meg a dolgot s így szólt a gyámoltalan fiúhoz: — Mondja fiatalember, maga vevő. vagy csupán komolytalan bámészkodó? — Hát... — húzta fel a fiú a vállát bizony­talanul —, az attól függ, hogy maga eladó-e. — Egyelőre még az vagyok — mosolyodott el a lány elégedetten a fiú szellemes válaszá­val —, de ha nem igyekszik, könnyen hoppon maradhat mert többen is kinéztek már ma­guknak, csak még nekik sincs elég bátorsá­guk a vásárláshoz. SZENK SÁNDOR Az ifjú orvosnak egyszer az a gondolata támadt, hogy nem csak a hordók, hanem az emberi mellkas állapotáról is információt nyújthat a kopogtatás. Elméletét továbbfej­lesztve addig-addig kísérletezett, míg 1754-ben előállt a felfedezéssel, hogy számos beteg­séget egyszerűen a mellkas kopogtatásával is fel lehet ismerni. 1761-ben könyvben is ösz­szefoglalta tapasztalatait, kortársai azonban kinevették. Hogy a mellkas kopogtatása mégis polgár­jogot nyert az orvosi gyakorlatban, az Napóle­on orvosának, Jean-Nicolas Corvisart-nak kö­szönhető, aki 1808-ban véletlenül rábukkant a bécsi vendéglős fiának a könyvére, és le is fordította franciára. Persze a gyakorlatban is kipróbálta Auenbrugger módszerét méghozzá sikerrel. Maga Napóleon császár is kegyesen megengedte, hogy mellkasát diagnosztikai okokból megkopogtassák, s mint mindent ami az udvarban bevált ezt is elkezdték utánozni. Szokott ön pirulni? Ha melege van, biztosan. A szervezet ugyan­is védekezik a túlzott fölmelegedés ellen: az erek kitágulnak, a bőr kipirul, és megindul a verejtékezés, az a folyamat, amelyen ke­resztül igyekszik megszabadulni a fölösleges hőtől. Höszabályozó rendszerünk a hidegre épp fordítva reagál: az apró erek összehú­zódnak, ennek következtében a hőleadás csökken. A didergésnek is célja van: mint hötermelö izommunka, akadályozza a túlzott lehűlést. Hála e remekül működő klímabe­rendezésnek, szervezetünk aránylag függet leníteni tudja magát a külvilágtól: persze korlátozott alkalmazkodóképességünkön öl­tözködéssel, fűtéssel is igyekszünk segíteni. 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom