A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)
1981-12-26 / 52. szám
elsősorban hadiipara számára. Azonkívül a külföldön működő kémeket is fizetni kellett. A feladat végrehajtásával az SS-t bízták meg. S aztán megkezdődött a munka a sachsenhauseni koncentrációs táborban, ahol összegyűjtötték a hozzáértő foglyokat, festőket, grafikusokat, nyomdászokat, a 18. és a 19. számú barakkban. A nácik Wilhelm Höttl fiatal SS-tisztet bízták meg, szondázza ki, milyen csatornákon át lehetne a hamis font-bankjegyeket eljuttatni külföldre és ott forgalomba hozni. Nagy nehézségek árán sikerült megszerezni a megfelelő bankópapírt, s megkezdődött a hamis angol font gyártása, éspedig sorozatban 1942-től kezdve, 140 fogoly közreműködésével. A német, cseh és holland foglyok, mint később kiderült, életük veszélyeztetésével megpróbálták szabotálni az akciót. De ennek ellenére ebben a táborban kitűnően hamisított 8,9 millió darab bankjegyet állítottak elő, összesen 134 millió angol font névértékben. És nemzetközi méretekben megindult az akció: még svájci bankok sem ismerték fel a hamisítványokat, s a Birodalom rengeteg aranytömbhöz, idegen valutához, aranyérméhez jutott. Elérkezett azonban 1945 márciusa — a szovjet hadsereg támadásra készen állt az Oderánál, az amerikaiak átlépték a Rajnát, feltartóztathatatlanul közeledett Hitler ezeréves birodalmának vége. Akkoriban született meg az Alpen Festung (Alpesi erőd) gondolata. Itt akarták létrehozni, a nagyjából Sa zburg, Linz és Graz által bezárt háromszög alakú területen. A Dechsteinről áttekintjük az egyes hágókat és medencéket, amelyeken keresztül ez a terület megközelíthető. És erre a meseszép hegyvidékre ejtőernyős hadosztályok érkeztek és 2000 SS-katona, akik megesküdtek, hogy nem ismerik el a kapitulációt és az utolsó leheletükig harcolni fognak. Ide szállították az egész Európában összerabolt aranyat és felbecsülhetetlen értékű műalkotásokat. Számos hírhedt fönáci is ide menekült, eldugott alpesi városkákba, magával hozva a legtitkosabb okmányokat. S így, miközben az utolsó német katonák véreztek el a frontokon, a főnáciknak más dolguk sincs, mint hogy itt elrejtsék a rablott kincseket. Eichmann például 22 ládával. Az egykori sóbányákban vasúti kocsiszám tüntettek el értékeket, műkincseket, ládaszám süllyesztettek a tavak mélyére aranyat és briliánst, valamint valódi külföldi valuták mellett hamis bankókat is. Egy innen nem messze levő kunyhóban az osztrák antifasiszta ellenállás tagjainak segítségével sikerült elfogni Ernst Kaltenbrunner 1. számú náci háborús főbűnöst. A Salzkammergut kimerült sóbányáiban, tavainak mélyén elrejtett kincsek sokakat nem hagytak aludni, hiszen emlékeztek rá, hogy Mussolini kiszabadítója, Otto Skorzeny maga is 22 láda aranyrudat rejtett itt el. S igy az ötvenes évektől kezdve, de még a hatvanas években is furcsa dolgok játszódtak itt le: titokzatos körülmények között eltűntek kíváncsi hegymászók, vízbe fulladtak sportbúvárok, akik bemerészkedtek a tavakba, erdöőrök ismeretlen kincskeresők holttestére bukkantak. A három tóban, mely itt fekszik előttünk a szemerkélő esőben, nemcsak kincseket süllyesztettek el, vízhatlan ládákba zárva a nácik titkos iratai, okmányai is ott rejtőznek a mélyben. S ezeknek ott kell maradniuk. Mert tartalmuk kompromittáló lehetne számos mai politikusra nézve. Egy nyugatnémet folyóirat már 1959-ben, majd 1963-ben búvárokat bérelt és megpróbálkozott a ládák kiemelésével. Sikerült is felszínre hozni hamisított bankjegyekkel telt ládákat meg olyanokat is, amelyek a volt Reichssicherheitsdienst, a Birodalmi Biztonsági Hivatal titkos okmányait rejtették: kémeknek küldött utasításokat angol, norvég, holland nyelven, ügynökök, kollaboránsok, népük árulóinak névjegyzékét. De az akciót sürgősen leállították — pénzügyi okokból... És haladó német újságírók, akik szerették volna, ha tisztázódnak — 35 évvel a háború befejezése után — a Toplitzi-tó mélyén folytatott kutatómunka során felszínre került anyagok alapján bizonyos körülmények, hiába követelték, hogy — saját szavaik szerint — leleplezésre kerüljenek „Németország történetének sötét pontjai". És hiába követelték az akció folytatását 1980-ban, 1981 -ben ... Az egész vidék esőbe burkolózik tehát. Hallstadt, az azonos nevű, csodálatosan szép tó partján, ahol minden háztetőt ismerek, a fesztiválok városában, a meseszép Salzburgban, a Dachstein jeges csúcsán. Bad Ausséban, ebben a bájos fürdővárosban ennek'ellenére lüktet az élet: nők csinos osztrák dirndliben és férfiak tiroli népviseletben mit sem törődnek az esővel, úgy látszik, hozzászoktak már, a luxusüzletek kirakatai és a csinos kisvendéglők csábítják a nyaralókat. Mi is betértünk az egyikbe és érdekes emberekkel ismerkedtünk meg: olyanokkal, akik annak idején részt vettek az osztrák ellenállásban, de olyanokkal is, akik a barrikád másik oldalán álltak. Igy például, ha távolról is, mutattak nekünk egy joviális öregurat, bölcsészdoktort, aki annak idején mint a már említett Reichssicherheitsdienst magas rangú tisztviselője állítólag részt vett a Bernard-akció előkészítésében. Ö is hozzátartozik ahhoz a furcsa legendához, amivel még sokáig fognak foglalkozni azok, akiknek megvan ehhez a bátorságuk. Annak a könyvnek a szerzői, amely ide csábított minket, s emberek, akik már az antifasiszta ellenállásban tanúbizonyságot tettek bátorságukról. Hisszük, hogy egyszer sikerül feltárni a tó titkait. TAMARA WAGNEROVÁ (Felvételek: arch.) Emberi sorsok A TÖRVÉNY NEVÉBEN... Statisztikai adatok tanúsítják, hogy a hetvenes évek első felében, sajnos, szinte ugrásszerűen gyarapodott Szlovákiában a testi sértéssel, a hosszabb-rövidebb ideig tartó táppénzállománnyal járó vagánykodások, késhegyre menő verekedések, illetve a nemzeti bizottságok, közrendészeti és társadalmi szervek elleni szóbeli vagy tettleges támadások bűntettének száma ... Közbiztonsági és igazságügyi szerveink határozott fellépésének eredményeképpen az elmúlt évtized második felében számszerűleg ugyan kevesebb lett az ilyen törvénysértések száma, de közrendbontás, testi sértés vagy rágalmazás bűntettével Szlovákiában évente még így is mintegy négyezer bűnöző kerül a vádlottak padjára. Bíróságaink továbbra is a legnagyobb szigorral járnak el a közéleti személyeket szóbelileg fenyegető vagy testileg is bántalmazó egyének ellen, hiszen a rend. a fegyelem és a polgártársi együttélés szabályainak betartása mindannyiunk közös érdeke. Az SZSZK Legfelsőbb Bíróságához került periratok közül hadd idézzünk most néhány konkrét esetetl § Munkahelyén és lakhelyén egyaránt tudják Jozef Sladky zilinai lakosról, hogy gyakorta iszik a megengedettnél többet s ilyenkor kötekedik, garázdálkodik. „Természetesen" otthon is. Egy tavaszias, február végi estén is részegen jött haza és garázdálkodni kezdett. Megfékezésére feleségének a közbiztonsági szervek segítségét kellett kérnie. A helyszínre érkezett rendőrjárőr először csupán felszólította Sladkyt, hogy kövesse őket a körzeti rendőrkapitányságra. Az ittas férfi azonban rátámadt a rendörökre, tépni, szaggatni kezdte az egyenruháikat, majd szökni próbált. Amikor utolérték, egy kemény tárgygyal és ököllel a rendörök egyikére támadt; majd a rendőrparancsnokság épületében is tovább szitkozódott és több Ízben is megpróbálta testileg bántalmazni a közbiztonsági szervek tagjait. Az ügyész a karhatalmi szervek ellen elkövetett nyílt támadás bűntettével vádolta Jozef Sladkyt, s mert a múltban már négy alkalommal állt bíróság előtt, szigorúbb büntetést javasolt számára. A járásbíróság büntetőtanácsa helyt adott az ügyészi javaslatnak és négyévi szigorított fegyházbüntetésre ítélte Sladkyt, aki fellebbezést nyújtott be a bírói döntés ellen. Áz eset így került el végső soron a Legfelsőbb Bíróságra, ahol megerősítették a Zilinai Járásbíróság ítéletét. 5 A néphadsereg katonáit, a nemzeti bizottságok dolgozóit és a rendőri szerveket sértegette a Liptovsky Mikulás-i járás egyik községében — az italbolt asztalára ugorva —, a huszonkét éves Ernest Fábián. Az alkalmi, ital fűtötte „szónok" közrendbontó tettét súlyosbítja, hogy alaptalan szitkozódását többszöri figyelmeztetés ellenére sem hagyta abba, sőt dulakodni kezdett a helyszínre hívott rendörjárőrrel. Az illetékes járásbíróság Fábiánra oktalan rágalmazás és közéleti személy ellen elkövetett tettleges támadás vádjával egy esztendei feltétel nélküli szabadságvesztést rótt. 5 A „bosszú" sajátos módszerét eszelte ki a Stará Lubovna-i járás kisközségeinek egyikében élö Stanislav Tóth. Közrendbontás vádjával tavaly feltételes szabadságvesztésre és a perköltségek megtérítésére ítélték. Tóth részletekben, postautalványon folyósította az ügyben illetékes bíróság címére a megítélt összeget. Haragja levezetéseképpen azonban a postautalvány címzettnek szánt szelvényére különböző sértő szövegeket írt és megszégyenítő ábrákat rajzolt az öt elítélt birékról. .. Sajátos élcelődése az ügyész tudomására jutott, aki közéleti személy megsértésével és hivatalos közeg elleni támadással vádolta a közrendbontó postabetyárt — és a bíróság a feltételes büntetést további hét hónappal toldotta meg. Természetesen ezúttal már feltétel nélküli szabadságvesztéssel! A büntetésszigorítás ellen Tóth fellebbezést nyújtott be, mígnem az úgy egészen a Legfelsőbb Bírósághoz került, ahol megszüntették ugyan a járásbíróság határozatát, de a vádlott végső büntetését — a korábbi ítéletet is beleértve — összesen huszonegy havi börtönbüntetésben állapították meg. És a Legfelsőbb Bíróság döntése már megfellebbezhetetlen. § Lényegében sokáig lapozgathatnánk még az SZSZK Legfelsőbb Bíróságának a közéleti személyek ellen elkövetett bűntetteket jegyző periratai között... Mivel azonban a törvényekben való járatlanság törvényszegés esetében nem jelent mentséget — általában még csak enyhítő körülményt sem — inkább arról szólunk: mit mond a törvény a közéleti személyek elleni rágalmazás vagy erőszak kapcsán? A Büntetötörvénykönyv illetékes paragrafusai szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, aki közéleti személyeket erőszakkal gátol kötelességeik teljesítésében. Öt esztendei börtönbüntetés róható arra a vádlottra, aki fegyverrel veszélyezteti vagy testileg-egészségügyileg is bántalmazza a közéleti személyeket. Ha a tettes garázdálkodása közben súlyos sérülést okoz a hatósági közeg képviselőjének, úgy tíz esztendei szigorított fegyházbüntetés kiszabását teszi lehetővé a Büntetötörvénykönyv. Ugyancsak drága „mulatságnak" számít a szóbeli sértegetés vagy rágalmazás is! Ha bebizonyosodik a vádlott bűnössége, az illető felelőtlen kijelentéseiért tizenkét hónapig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Fölmerülhet valakiben a kérdés: kit tiszteljen közéleti személynek? Nos, a közrend képviselőin, a néphadsereg tagjain és a nemzeti bizottságok dolgozóin kívül ide sorolható az összes hatósági közeg: a szolgálatban lévő vasutas, buszsofőr, a táppénzállomány jogosságáról döntö vagy betegellenörként érkező orvos, a népjóléti-és gyámügyi hivatalok dolgozói, a pedagógus, aki velük együtt érkezik családi látogatásra vagy akár a kereskedelmi felügyelőségek ellenőrei is. .. Egyéb szavakkal : a közéleti személyek elleni bűntettek csoportja az általában értelmezett garázdálkodás, vagánykodás, verekedés egy súlyosabb elbírálás alá esö, „szakosított" területe. Társadalmi veszélyességét bizonyítja, hogy tavaly 890, az idei esztendő első felében 570 tettes került ezzel a váddal a bíróságok büntetötanácsai elé. A vádlottak fele feltétel nélküli börtönbüntetést kapott, ahol bőven lesz idejük a töprengésre, megszelidülésre. 17