A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-26 / 52. szám

— Igen, nem tudtam, nem sejtettem, hogy... — A győzelmes visszatérés! — jegyezte meg keserűen Fleming. — El tudják képzelni a kínokat, amelyeket átélt, amikor tudomást szerzett róla? Ö egyedül... A telefon szakította félbe. — Megengedik? Ez nekem szól — ugrott fel a karosszékéből Smith. — Igen, itt Smith ... Sikerült? Értem . Hol? Rio Sala do mellett? Fát? Milyen fát, nem értem? De hiszen ... Hm ... Nem .. Majd oda megyek. Köszönöm. Igen. Bye . . . Bocsánat, June, egyik kollégámnak megadtam a tele fonszámát. A Sunday Times megpróbálta megállapítani, megfelel-e az igazságnak, hogy Donald márciusban kikötött Argentína ban. Képzeljék, épp most vették a hírt, hogy Rio Salado közelében beszélt vele a parti őrség, söt, fát szerzett neki a vitorlás feneké-IVAN IZAKOVIC MAGANY 3Hurstné lehunyt szemekkel hallgatta a • doktort. Hirtelen összerezzent és csendesen megkérdezte: — Nem értem, folyton ugyanaz. Kikről beszél? Kérdésére nem kapott választ, Fleming a türelmét kérte még egy kis időre, és folytatta: — „Baj van, feledékeny vagyok, mindent elfelejtek, nem tudom felidézni az arcodat, June, azt sem tudom, ettem-e ma már, és mit, nem emlékszem, hogy megkíséreltem-e megállapítani tartózkodási helyemet, s hogy mit jegyeztem fel a navigációs naplóba, holott annak pontosnak kell lennie. Biztosan tanulmányozni fogják, kiértékelik, nem szabad, hogy hiba legyen benne. Nem szabad rájönnötök, merre hajóztam, s miért nem hagytam el az Atlantikot. A nyáron sokat írtak az Ördögi Háromszögről. Megpróbáljam? Mit tegyek, fejem-fülem zúg és zúg ..." — Ha megengedi megmutatnám e szöveget kollégáimnak. Nem szeretnék elhamarkodott következtetéseket levonni, de úgy néz ki, hogy a hangok, melyeket emlit, a magány, a testi-lelki kimerültség mögött keresendők az okok, melyek tragikus távozását okozták. Ezek nemcsak az érzékek tipikus képzelődései, de a személyiség kettéválásának jelei is. Ha csak nem zárjuk ki... — Mit? Smith rövid, kíváncsi felkiáltása sokáig ott lógott a levegőben. Fleming nem volt hajlandó kimondani feltevését. June magyarázóan hozzátette: — Bevallom, az utóbbi hetekben már sejtettem, hogy Donalddal valami nincs rendben. Először a hosszú hallgatás, azután zavaros, összefüggéstelen hírek. Az utolsó összeköttetés alkalmával eskümet vette, hogy fogadásán a kikötőben nem jelenek meg. Most kezdem érteni.. . — Ez azt jelenti, hogy vissza akart térni. Azt mondja, az volt az utolsó beszélgetésük? — szólalt meg Heron, aznap este először. — Igen. — Ekkor közöltem vele, hogy híradásai egész Angliában viharos lelkesedést váltottak ki, s hogy győzelmét nagy ovációval készülnek megünnepelni? — próbálta kérdé sével önmaga előtt hitelesíteni végkövetkeztetését. gesen. A játszmának vége. Távozom . . . Aki keres, talál!" — Ez minden ... — Tehát utolsó pillanatait továbbra is megfejthetetlen titok borítja. — A játszmának vége, aki keres, talál — ismételgette mintegy önkívületben a szöveg utolsó mondatát. Fleming felemelte a fejét. — Aki keres, talál... Ne kutassunk e szavak mögött holmi képletesség után, az az érzésem, hogy konkrét üzenetet, figyelmeztetést tartalmaznak. --- Nem értem, mintha szándékosan ..., mintha félt volna egyenesen leírni . . A szalag! — kiáltott föl June olyan hirtelen, hogy Heron összerezzent A szalag1 Nem a hajón talált magnószalagokra próbálja, felhívni a figyelmünket?! A tekercs! Egészen elfeledkeztünk róla — csóválta a fejét Smith. — Gondolják, hogy lesz rajta valami7 Biztosan! Ha megengedik, majd én . . A magnószalag halk zúgása mellett tisztán hallatszott Smith csalódott sóhajtása: — Semmi. .. nincs rajta semmi. A kővetkező szempillantásban mindnyáján szélfuvallatot hallottak, mintha üdvözlés féle akart volna lenni, s rogtón utana megszólalt Hurst vidám, kissé rekedtes hangja: Légy üdvözölve szelecském, legalább elbeszélgetünk A Hold egy vén hekepzelt nek kijavítására ... A zsűrinél ez segélynyúj tásnak fog számítani. — Ez annyit jelent, hogy ha még sikerült volna szerencsésen befejeznie az utat, akkor is diszkvalifikálják? Heron bólintott. — Ez igazságtalanság! — ellenkezett June. — Sajnos, de a szabályok világosak — Világosak? S ha eltitkolja? A bizonyiti kul szolgáló naplót beledobta a tengerin Tán olyan nehéz elsimítani egy kikötés nyi mait Dél-Amerika partjain? — Gondolja, hogy valóban megtette vo na? Hiszen előbb-utóbb kiderülhet, hoc feljegyzései valótlanságokat tartalmaznak magyarázta neki Heron. — Szóval minden felesleges volt — sóhaj tott fel, majd bevallotta: — Halálosan fárad' vagyok. Smith félreértette a megjegyzést. — Azt hiszem, késő van. — Nem, kérem önöket, maradjanak még Ugye, már nincs sok hátra? Fleming bólintott. — Szüntelenül visszatér a távozás motívu mához, valamint vívódásához a kísértéssel olyat tenni, amit mi állítólag esztelen lépés nek minősítenénk. „Eltávozni? Velük? Hová? És hogyan? Addig jó, míg elutasítom, míg felfogom e gondolat képtelenségét. De mi történik, ha végül győzedelmeskedik a kísértés? Nem mintha erőszakoskodnánk, azt, nem, de . .." — A továbbiakat képtelen vagyok megfej"teni... „muszáj", nem, segítsen, miss Hurst.. . Roppant izgatott lehetett, amikor irta. — Megengedi? Lassan olvasni kezdett, azután belejött. — „Nem mintha erőszakoskodnánk, azt nem, de . . . mi lesz ha .. . megadom magam ?! Lehetséges . .., hogy ... az a megoldás. Remélem megértitek majd, most nem tudom ..., nem szabad leírnom ... Igen, megteszem, feláldozom magam, nem, nem lesz áldozat, nem magamért csinálom. Senki sem tarthat vissza. Ám ha befolyásolták ezen elhatározásomat, azt sosem bocsátom meg nekik. Nem tudnak meg semmit, semmit. . . Istenem ez a nyomás a fejemben! Értem. Fel kell készülnöm. Pontosan tizenegy húszkor. Helyes készen leszek ... Ne húzzuk fölöslejiationus. i Sek heimm linturoy, j c snlagok nem hallanak, Neptun alszik, a hullámok — akárcsak a halak — némaságba burkolóznak, de te a barátom vagy, te megertesz, ugye, válaszolsz majd nékem? A szél helyesel, azután valamiről suttog. Mit suttogsz ? Beleegyezel ? Lám, mi ketten a sok fölösleges beszúd nélkül is értjük egymást, szavak — e hangzók véletlen csoportosulásai nélkül is közöljük egymással mondanivalónkat! Nehéz napod, volt, ugye? Elfáradtál? A szél hangja felerősödve ellenkezik. Persze, te és a fáradtság! Értem. Micsoda? Az a véleményed, hogy küzdelmem hiábavaló? Akkor miért szolgálsz engem? A szél mintha fölnevetne. Szórakozásból? Hát csak ezért tologatod az én lyukas fateknőmet? Pihenésre tehát nincs szükséged, de azért foglalj helyet. Hiszen tudod, hogy becsüllek. A jövő eleme vagy, az erő. Az , emberek valaha a tüzet imádták, majd a vizet, később arra kényszerítették őket, hogy a szolgálatukba szegődjenek. De téged, mert jóindulatú vagy, alig vettek észre. A szél ellenkezik. Rendben van, jóindulatról szó sincs, szeszélyes srác vagy. De mi, sportolók, azért szeretünk, bár, hogy mindnyájan egyformán, azt nem merném állítani. Mutatványaidra néha a legalkalmatlanabb időpontot választod. Erős szélroham. Tudom, tudom, vitorláim ellenálló képességét próbálgatod ... S te voltál, aki tegnapelőtt a derült égboltra varázsoltad azokat a fekete fellegeket, melyekből zuhatagként ömlött rám a víz. S azok a hullámok! Jól megtáncoltattál, annyi szent! Semmi baj! Ne vedd szemrehányásnak! Hiszen mi volna nélküled a tenger? Tócsa. Mocsár. A szél egyenletesen zúg. Ha kedved támad az embereket haza, a hajókat a kikötőkbe, az állatokat odúikba zavarod, fergeteggé, viharrá, uragánná, tájfunná, légnyomássá változol, s pusztítasz mindent, ami az utadba kerül. Jelen vagy mindenhol, tudsz mindenről, mindenre képes vagy. A szél felsüvít. No, no . . . Engem nem muszáj meggyőznöd ... Pompás, amikor szárnyaddal ostorozod az óceánt, s a hullám taréja félelmében megőszül. Ismerem színed, illatod, szeszélyeid, engem nem csapsz be, többé nem vagy láthatatlan ... Ingerült, mérges széllökés. Durcáskodsz? Be akarsz lökni a vízbe? Elszaggatnád a vitorlákat? Miért? S már itt a szélvész, távoli zörgés zivatart jósol, a hullámok zaja egyre nő. Haragszol? Komolyan? Azért a kevéske energiáért, melyet vitorláim számára elcsenek?... Hát csak garázdálkodj tovább, te vén felfuvalkodott, ha kedved tartja. Gyere birkózzunk, azt hiszed, tán félek? ..." A magnókészülék süvöltő szelet, zuhogó •sót rögzített. Utána hirtelen csend telepedett a szobára. Különös, voltak pillanatok, amikor úgy leztem, ott vagyok a tengeren, vele ... — illotta be rövid szünet után Heron. Te is? — állapította meg Smith elcsol ilkozva. — Pszt! Ez minden? Csalódottan összenéztek. A magnókészüket még senki sem kapcsolta ki, tovább iködött. Smith éppen meg akart valamit egyezni, amikor a mikrofonból izgatott, /aggatott lélegzés hallatszott, és kisvártat. i, rövid, ideges köhintés után megszólalt Hurst hangja. A monológ alatt, mely követ -- ezett, még Fleming is kételkedni kezdett a beszélő ép eszében . .. Talán még nem késö. Mindenesetre megpróbálom. A papírosra nem mertem rábízni. Tisztában vagyok vele, hogy nem kellett volna mindent az utolsó pillanatra hagynom ... Tudjátok meg hát, összeköttetésbe léptek velem, kozmikus távolságokból érkeztek, láthatatlanok, megfoghatatlanok. Nem tudok szabadulni befolyásuk alól, igaz, meg sem kíséreltem. Nincs mit tartanunk tőlük. Hozzájuk tartozunk. Hogy el ne felejtsem, érzékszerveinkkel el nem érhetők, csak bizonyos lelkiállapotban, és bizonyos környezetben érzékelhetők. Részünkről nem szükséges hozzá más, mint érdeklődés, összpontosítás. csend és együttműködés. Lehet, hogy most felteszitek a kérdést: miért nem vettük észre mindeddig jelenlétüket? A jelenlét ebben az esetben helytelen kifejezés. Egyelőre csak figyelnek. A távolból. Képzeljétek, földgolyónknak az űrben sok millió testvére van. Miért pont engem választottak? Fogalmam sincs róla, kutatásaikhoz talán az óceánok fölött legalkalmasabbak a feltételek. Tudjátok, mit hoztak tegnap a tudomásomra? Lehet, hogy tudásomat, valamint emlékező tehetségemet sikerült átmenteniük galaxiánkon túlra. Itt rosszak a munkafeltételeik. Agyunk bionikájával zavarjuk őket. De a továbbiakban ez nem lehet akadálya a köztük és az ö civilizációjuk közötti kapcsolatfelvételnek. Legyőzzük lustaságunkat, megtanulunk gyorsabban gondolkodni, megszaba-10