A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-19 / 51. szám

Innen-onnan Haüottukolvastukláttuk KÖNYV Bárczy János: Zuhanóugrás Sok hazai, szlovákiai vonatkozása van ennek a könyvnek, mely a Magvető Könyvkiadó Tények és Tanúk sorozata köteteként jelent meg nemrégiben. írója — aki 1935-töl hivatásos katonaként, majd a második világháború utolsó heteiben az új. Magyar Demokratikus Hadsereg tisztjeként szolgált — többször is járt tájainkon. Feleden (Jesenské) is szolgált, Cakón (Cakov) rohamkiképzésen vett részt. A krasznahorkai Ribar Jano nevű szlovák fiút, később Lizanec Iván favágót, majd Pick Ferenc lókupecot választotta maga mellé tiszti szolgának. Amikor 1945 kora tavaszán Malinovszkij hadserege a Ga ram mentén már készülődött a nagy tárna dásra, ő még az ejtőernyősök századosaként a Garamkövesdi (Kamenica nad Hronom) melletti Kékítő-hegy védője volt. Az utolsókkal menekült Libádról (Lubá) Dunaszerdahely (Dunajská Streda) felé. Az ejtőernyősök zuhanóugrásához hasonló volt életsorsanak alakulása, de a háború légörvénye nem sodorta idegen tájra, más világba; szerencsésen „földet ért". Személyes, családi és katonai jellegű emlékeinek leírása nemcsak érdekes, hanem rendkívül értékes is, mert végtelenül őszinte és hiteles, hiszen hivatásos tisztként a történteket az átélést követően azonnal beírta a hadcsoport-, ezred-, és hadosztálynaplókba. Nem szépített, nem módosított rajtuk azóta se. Nemzedékének, kortársainak, saját magának gyötrő bizonytalanságáról, tévelygéséről őszintén vall. És talán ezért is oly elgondolkoztató amiről ír. Hajdú András Gazda Klára: Gyermekvilág Eszte/neken A bukaresti Kriterion Könyvkiadó jóvoltából újabb néprajzi könyv került a népélet iránt érdeklődő olvasó elé. A szerző, akinek első kötete ez az átfogó, elemző néprajzi monográfia, bizonyítéka egyben annak, hogy a Romániában élő magyar nemzetiség népi-paraszti kultúrájával foglalkozó neves elödök (mint pl. dr. Kós Károly) után az utánpótlással sincs hiány. A hangyaszorgalommal gyűjtött, feldolgozott és sajtó alá rendezett néprajzi anyag ezúttal a legifjabb korosztállyal, a gyermekvilággal kapcsolatos; gyermekjátékok, versikék, mondókák, kiolvasok szerepelnek benne. Hét évre volt szüksége a szerzőnek ahhoz, hogy e nagyszabású anyagot „összeállítsa". „Gazda Klára a romániai magyar néprajztudomány egyik legnagyobb egyéni teljesítményét valósította meg, mennyiségi és minőségi értelemben egyaránt" — írja a fülszövegben ajánlásként Faragó József. És amikor azt a kijelentést ilyen határozottsággal egy idősebb pályatárs teszi, úgy érzem, több ez mint buzdítás. Esztelnek, e háromszéki falu gyermekvilágának néprajzi monográfiája példa arra, milyen legapróbb részletekig szükséges kitérni akár egy témakörön belül is, hogy összeálljon a teljes kép. Tehát ami a monográfiák vagy más átfogó és elemző szakdolgozatok megírását illeti, a kellő szakmai felkészültségen túl a kitartás és munkabírás is nagyon fontos tényező. Arra ugyan nincs mód, hogy hiánytalanul elsoroljam mindazt, ami ebben a gazdag könyvben található, csupán a fejezetek címeire szorítkozom: Gyermekvilág; Születéstől ifjúkorig; A játékok élete; Játékkincs; Dajkarímek; Mondókák; Dalocskák; Egysze rü játékok; Játékszerek; Énekes-táncos játékok; Mozgás vagy testedző játékok; Értelemfejlesztö és szórakoztató játékok; Ünnepi szokások költészete. D. Varga László TELEVÍZIÓ Poliakoff: A természet lágy ölén „Az 1953-ban született Stephen Poliakoff a mai drámairodalom legfiatalabb és egyben egyik legnagyobb tehetsége; személyében és darabjaiban egy új nemzedék jelent meg az angol színpadokon — olvashatjuk a Modern Könyvtár Poliakoff-kötetének fülszövegében. — Poliakoff a Beatles-utáni végleg elslvárodott tömegkultúra keserű, szenvedélyes kritikusa, aki a hatvanas évek még igazi belső szükségletből született és hiteles társadalmi indulatokat hordozó ifjúsági rétegkultúrájának végső züllését ábrázolja darabjaiban." Alig tudunk valamit a mai világirodalom tinédzseréiről. Harmincon alul még magyar, cseh vagy szlovák írót is alig ismerünk, nemhogy távolabbi országokban születettet, aki ráadásul máris világirodalmi rangra tett szert. A mindössze 28 éves Poliakoff tehát afféle csodagyereknek minősíthető, olyan kivételnek, aki erősíti a szabályt. Két drámája tavaly jelent meg a Modern Könyvtárban s ezek egyike, A természet lágy ölén című a minap került Sándor Pál rendezésében a pesti televízió szombat éjszakai programjába „Az ifjúság lázadása elbukott, a hajdani lázadók vak, irracionális bábokká változtak, zenéjüket pedig — csatadalukat — a szórakoztatóipar kerítette hatalmába, és fülsiketítő bömböléséböl már csak a Semmi szól". Nos, aligha meglepő, hogy ennek a nemzedéknek, pontosabban e nemzedék első, a szélesebb tömegek által is ismert, világirodalmi mércével mérhető képviselőjének az első szava az erőszakról szól, ráadásul a céltalan erőszakról. Ha a hatvanas évek Nyugat-Európája a forradalmak évtizedét élte, a hetvenes évek a terrorizmus évtizede. Poliakoff — túl egyéni tehetségén-adottságain — azért tudott, meggyőződésünk szerint kiválni kortársai közül, mert ennek az évtizednek a hangját próbálta megszólaltatni, ráadásul a színpadon (Érdekes, hogy a világirodalom mai negyvenesei is elsősorban drámában figyeltettek föl magukra: Handke, Kroetz, stb.). Lehetséges, hogy a holnap világirodalma újra a világot jelentő deszkákon (netán a televízió képernyőjén) születik meg? Sándor Pál egyébként biztos kézzel irányította a magyar színházi gyakorlatban korántsem ismerős stílusú-mondandójú játékot, s biztos kézzel választotta ki szereplőjét. Kern András immár nem meglepetés, ő már csak öregbítette jó hírnevét, annál nagyobb meglepetés a két másik főszereplő, Básti Juli és különösképpen Máté Gábor. „Poliakoff ábrázolása nem lírai, nem nosztalgikus, ez a szociologikusán hűvös és tárgyilagos drámaíró nem védi nemzedékét — idézzük még egyszer a fülszöveget. — Nem siránkozik miattuk, hanem megmutatja őket, olyannak, amilyenek". (cselényi) SZÍNHÁZ Don Carlos Az ismert magyar zenetudós: Eősze László „Az opera útjai" című könyvében — érthetően külön fejezetet szentel az olasz operamüvészetnek. A XIX. század „eseményeihez" érkezve Rossini, Bellini, Donizetti, Verdi, Mascagni, Leoncavallo és Puccini nevét említi, akiknek munkássága valóban káprázatos magasságokba emelte az itáliai operamüvészet hírnevét s rangját. Szinte lehetetlen rangsort állítani e hét nagyhírű komponista munkássága között; ám akkor sem járunk messze az igazságtól, ha az egyetemes operairodalom legjelesebb egyéniségeként Verdit tiszteljük, akinek tökéletesre csiszolt alkotásaiban a szó és a zene végleg egységes egésszé forrt össze. Guiseppe Verdi erőt, elszántságot és törhetetlen akaratot tükröző muzsikájának gyökereit az olasz nép legsajátabb, legjobb hagyományaiban kell keresnünk. Első müvétől az utolsóig hü maradt önmagához s hazája kialakult operai hagyományaihoz; de épp úgy félreismerhetetlen, hogy Verdi egyben a szabadság és a szerelem gondolatának mesterdalnoka is: művészetének középpontjában kezdettől fogva az ember áll a maga érzelmeivel, szenvedélyeivel, mosolyával és bánatával. Ezt a hitvallásszerű felfogást tükrözi az 1500-as évek Spanyolországában játszódó Don Carlos című nagyoperája is, amelyet az öszi Bratislavai Zenefesztivál nyitányaként a Szlovák Nemzeti Színház operatársulata tűzött műsorára. A rendező (Miroslav Fischer) elképzelése pillanatok alatt érthetővé válik: hü akar maradni Verdi eredeti, nagyoperai szándékához, sajnos azonban ehhez sem a díszlettervezőtől (Pavol Mária Gábor), sem a jelmeztervezőtől (iudmi/a Purkynová) nem kapja meg a szükséges támogatást. A püspöklilától a sárgáig az összes lehetséges színnel megvilágított, a színészi játék szem pontjából azonban életveszélyes és végered ményben spekulatív látványként sem eléggj ötletes színpad inkább egy félhomállyal le pett antik amfiteátrumot idéz, semmint II Fülöp fényűző udvarának pompáját. Még szerencse, hogy Verdi lélekelemzöen tökéletes és drámai szenvedéllyel komponált zenéjét nem lehet félredíszletezni! A lendületes áriák és a hatalmas, magukkal ragadó kórustételek Sergej Kopcák, Elena Kittnárová, Frantisek Livora, Szűcs Róbert, Peter Mikulás, Ida Kirilová, Judt Arnold és a többiek előadásé ban tisztán, Verdi nagyságához méltóan csengenek. (miklósi) Ez a 22 esztendős angol fiatalasszony két egészséges, normálisan fejlett kisfiúnak adott életet. A hír első hallásra meglehetősen banálisnak tűnik. Valójában mégsem az, mert ez esetben nem igazi ikerpárról van szó. A két kicsi ugyanis embrió korától egymástól függetlenül, külön-külön fejlődött magzattá, majd életre érett kisbabává a mama kettős méhében. Az ilyen rendellenesség, a kettős méh, s bennük az azonos időben fejlődő két magzat, meglehetősen ritka. Az meg még ritkább, hogy a mama is, a két magzat is egészségesen, épen vészelje át e rendellenességet. Fantasztikus szerencséje volt Stefano Mariottini, 30 éves római könnyűbúvárnak. Szabadsága idején Riace üdülőhely (Kalabria) közelében búvárkodva, két remek, kétméteres, görög bronzszoborra talált. A műértők a szobrok tökéletes szépségét csodálják, Pertini elnök pedig — sok vita után —, a szobrokat a Reggio di Calabria múzeumának adományozta. Januárban a szlovákiai mozik bemutatják Illés Endre és Hintsch György alkotását, a Naplemente délben című filmet. A film egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, nagyon tehetséges zeneszerzőről szól. A főszerepet Huszti Péter játssza. A felvétel a film egyik jelenetéről készült. 8