A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-05 / 49. szám

Lapunkat ma már nehezen lehetne elképzelni megfelelő fényképek nélkül, annak ellenére, hogy a jobb minőség, az igazi „életszagú" felvétel bizony néha nálunk is hiánycikk. De ne legyünk telhetetlenek, hiszen jól emlékszem, hogy negyedszázada szinte a küszöbön kezdtük. Az első számok címlapja sokáig fekete-fehérben jelent meg, néha barnás, vagy kékes árnyalattal — ez attól is függött, melyik festékből volt több a nyomdának. A hatvanas évek elején ünnepélyes alkalmakkor, már két színű címlapot is hoztunk. Majd a jobb képeket színesítve láthattuk viszont a cimlapon. Valami volt, de még nem az igazi! A belső oldalakon szó sem lehetett színes képekről. A lelkes riporterek maguk készítették amatőr-felvételeiket a megírandó anyaghoz. Ekkor kerültek a lapba a füstölgő trágyadombok, a lencsébe bámuló tehenek. a ferdetornyú, félrebillent faluképek és egyéb kuriózumok. Csáder László néhai grafikai szerkesztőnk a képeket mélabúsan válogatva nemegyszer megkérdezte: — Mondjátok, a villanyoszlopoknak, meg a nyárfáknak okvetlen az emberek fejéből kell kinőniök?! Nem léphetnétek két méterrel arrább? Mi szorgalmasan bólogattunk, de amikor kimentünk a terepre, egész más járt az eszünkben, és egyből elfelejtettük a fényképezés tudományát. Én ma is egy borongós téli reggelen megörökített disznóölés riportképeire vagyok a „legbüszkébb". Még most is csodálkozom, ha fellapozom a régi számokat, hogy a nyomda az akkori technikával, mi mindent tudott kihozni a rembrandti világot idéző fényképekből! Csodálatraméltó volt a nyomdászok buzgalma is. Igaz, sokszor összeültünk munka után egy-egy pohár borra, hogy megbeszéljük képeink „minőségét". Gondjainkat részben csökkentette, hogy önálló fotoriporteri állásba elszegődött hozzánk Prandl Sanyi, aki aztán nagy buzgalommal fogott a munkához és bejárta velünk széltében-hosszában az egész országot. Nagy volt az örömünk, amikor a Hét igazi képes lappá vált. Nemcsak a címlapon és a hátoldalon, de a belső oldalakon is közölhettünk színes dia-képeket. Megnőttek gondjaink és az igények is egyre nagyobbak lettek a nyomda részéről. Sok-sok kép kellett. Egyre több külső munkatárs küldte be hozzánk felvételeit. Mig az előző korszakban a hangsúly inkább az élvezetes, sok mindent elmondó szövegen volt, a képek jobbára apró kiegészítőként szerepeltek, vagy a verseket novellákat illusztrálták, ma már a kép is sok esetben egyenrangú a szöveggel, sőt külön is minden kommentár nélkül megállja a helyét. E negyedszázad alatt több ezer képet jelentettünk meg lapunkban. A nálunk publikáló akkor még kezdő fotósok közül ma már sokan elismert fotóművészek. Neveket nem sorolok fel, mert ha fellapozzuk a Hét példányait, gyakorta találkozunk műveikkel. E képek is, akárcsak a szövegek szocialista életünk elmúlt negyedszázadát idézik fel. Jellegzetes tájakat, felejthetetlen kulturális eseményeket, embereket, fiatalokat és idősebbeket egyaránt bemutatnak nekünk. Ezekből válogattunk most egy kis csokrot. Nem az egészet adjuk, csak a töredékét. A rohanó időben egy pillanatra megálltunk és néhány régi fényképész-munkatársunk ajándékát nyújtjuk át az olvasónak és a szép képek kedvelőinek. 1. Kontár Gyula: Aratás 2. Gyökeres György: Mese és valóság 3. Michal Borsky: 7e/ a városban 4. Bistika Valter: Napkelte 5. Könözsi István: Kislány 6. Tóthpál Gyula : Bodrogközi táj 7. Németh István: Csendélet 8. Elena Koáúthová: Jelen és jövő OZSVALD ÁRPÁD