A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-05 / 49. szám

A Csemadok életéből 1FÁKUJA 10 - KCS ii ^ BRATISIA1 A FÁKLYA Érték- és hagyománytiszteletünk indítványozza, hogy a Hét jubileuma alkalmáből elődjére: a Fáklyára is gondoljunk. A Fáklya éppúgy, mint a Hét, elválaszthatatlan a CSEMADOK-tól. A Fáklyát is, a Hetet is a CSEMADOK hívta életre. A CSEMADOK — akkori nevén: Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete — 1951. június 22—23-án tartotta második országos közgyűlését. A közgyűlésen elfogadott határozat arra szólította fel az egyesület tagságát, illetve azt jelölte meg elvégzésre váró feladatnak, hogy a CSEMADOK-ot — a Csehszlovákiában élő magyar dolgozók létszámának megfelelő arányban, a munkásság, a parasztság és a dolgozó értelmiségre támaszkodva — építsük „hatalmas tömegszervezetté". A határozat szorgalmazta, hogy a „tömegesség" érvényesítése érdekében népszerűsítsük a tudományokat, szervezzünk egyre több tanulmányi- és olvasókört, vonjuk be ezek munkájába azokat is, akik még nem tagjai a szervezetnek. A dolgozók kulturális színvonalának az emelése, a haladó szellemű sajtó és irodalom megszerettetése és állandó olvasása érdekében „széleskörű sajtó- és könyvterjesztési mozgalom" indítását tartotta fontosnak, majd leszögezte: „népnevelő munkánk támogatására elhatározza a közgyűlés, hogy a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete még 1951 év őszén egy kultúrpolitikai havi folyóiratot indít olyan tartalommal, amely alkalmas lesz a legszéle-10 sebb tömegek kulturális igényeinek a kielégítésére." Az új magyar nyelvű havilap, a Fáklya, a CSEMADOK kulturális és politikai folyóirata — két hónappal az említett közgyűlést követően — 1951 szeptemberében indult. A lapot kezdetben Szabó Béla, később Bátky László főszerkesztő irányította. A szerkesztő bizottságnak az induláskor: Bátky László, Egri Viktor, Fábry István, Fellegi István, Lőrincz Gyula és Sas Andor volt a tagja. A Fáklya küldetését a lap első számában a Fucík üdvözletével ... című vezércikk körvonalazta. Lőrincz Gyula, a cikk szerzője így írt: „Induljon Fuőík szavaival a Fáklya, Fuőík szavaival, aki örök fény, világosság, fáklya kell hogy legyen mindenki előtt, mindenki számára, aki az igazság, a szabadság, az emberi jogok, a szebb és jobb élet, az új ember, egyszóval a szocializmus megteremtéséért, a tartós béke megőrzéséért veszi kezébe a tollat." Cikkében Lőrincz Gyula a Fáklya 1951 szeptemberében történt indulásával Fuéik születésének az évfordulójára és a Sarló 1931 szeptemberében tartott kongresszusára emlékeztetett, majd hosszan idézte Fuőíknak a Sarló kongresszusán elmondott beszédét. Megjelölte a Fáklyára váró közművelődési feladatokat, és kiemelte: „Ha kezünkbe vesszük a csehszlovákiai magyar dolgozók napilapját, az Új Szót. az Új Szó képeskönyvét, vagy bármely sajtó' terméket, az itt megjelenő magyar könyveket, mindig ugyanazokkal a nevekkel találkozunk, ugyanazzal a néhány íróval, újságíróval, akinek neveit az újonnan induló kultúr-politikai folyóirat, a Fáklya hasábjain is megtaláljuk. Lehetetlen, hogy az itt élő magyar dolgozók között ne akadna több iró, újságíró, költő, művész stb. akik ugyanúgy foglalkozhatnának dolgozóink kulturális életével. Ezért a legfontosabb feladatok közé tartozik az is, hogy a Fáklya megindítsa új emberek, új tehetségek felkutatását." A vezércikkben meghatározott feladatok teljesítése érdekében a Fáklya már az első számában irodalmi pályázatot hirdetett „elbeszélésekre, versekre és csasztuskákra". Az „eddig ismeretlen irói és költöi tehetségek felkutatására" indított pályázat sikerrel járt: a szerkesztőségbe közel száz irodalmi pályamű (vers, elbeszélés, csasztuska, regényrészlet, színpadi jelenet) érkezett. A pályázat eredményéről a Fáklya szerkesztőségének pályaműbírálö bizottsága a lap 1952 márciusi számában tájékoztatta az olvasókat. Örömmel állapította meg, hogy a pályázat megmozgatta az irodalom barátait és tanújelét adta annak, hogy vannak új tehetségeink. Örvendetes ténynek tartotta azt is, hogy a jelentkezők többsége a munkások és a parasztok köréből került ki, ezzel is bizonyítva, hogy a dolgozó nép kimeríthetetlen kincsesbánya, olyan elevenen buzgó forrás, amely bőven fogja táplálni induló irodalmi életünket és erös támasza lesz fejlődő szocialista kultúránknak. Szólt a pályamüvek hiányosságáról is: „Az elbeszélések írói a sematizmusnak abba az általános hibájába esnek, hogy alakjaikat csak egy-két odavetett általános vonással jellemzik ... A versírók legtöbbje pedig jelszavas szólamokkal jelzi a tartalmat, nem gondolva arra, hogy csak a szocializmust építő ember élménye, az életet hiven visszatükröztetö érzések és gondolatok adják a szocialista verset. Induló költőinknek és elbeszélőinknek meg kell tanulniok nem »újságszerűen« verselni és beszélni, kerülni az élet valóságának rossz, naturalisztikus lemásolását ... Ezeket a veszélyeket íróink és költőink úgy kerülhetik el, ha jobban elmélyednek munkájukba, s megtanulják a felületes ábrázolás helyett a belső mözgatóerőket és erőforrásokat megmutatni." A pályaműbíráló bizottság „esztétikai" elve és tanácsa önmagáért beszél. Akkoriban azonban bizonyára sokaknak adott újabb írásra serkentő ösztönzést és kedvet. A Fáklya erősségének tekinthető, hogy — különösen az első számaiban — viszonylag sokat írt a CSEMADOK-ról. Közölte az egyesület közgyűlésein elhangzott beszámolókat, ismertette a felszólalásokat, valamint a közgyűlés határozatait. A CSEMADOK fontosabb akcióit elvi jellegű és maradandó értékű cikkekben méltatta. A CSEMADOK tagtoborzásának a szervezeti kérdéseiről a lapnak az 1951 októberi számában megjelent cikk tanácsa például ma is időszerű. Munkánk lényege: „odahatni, hogy a kulturális tömegmozgalom minden eszközével felszámoljuk a magyar dolgozók kulturális és politikai fejlődésében a múltban beállt hézagot. Ezt a nagyjelentőségű feladatot a CSEMADOK csak úgy lesz képes végrehajtani, ha megtalálja a módozatait annak, hogy kulturális munkájába bevonja a város és a falu dolgozóinak legszélesebb tömegeit, egyszóval széles tömegalapokon nyugvó szervezetté válik." Fellegi István, a CSEMADOK akkori főtitkára cikke további részében így irt: „A tagszerzési kampányt meg kell előznie a helyi csoport által tervszerűen végzett népművelő munkának és az eredményes tagtoborzás után is az a helyi csoport fő feladata, hogfy az új tagságot bevonja a kulturális munkába előadások, kultúrműsorok sorozatos megrendezésével." A Fáklya rendszeresen közölt elvi jellegű írást a munkásmozgalom történetéről, társadalmi és gazdaságpolitikai kérdésekről a film-, a színház-, a képző-, és az épitőmüvészetről, valamint az irodalomról. Gyakran írt a lapba Fábry Zoltán. Először a Fáklyában jelent meg (1954 júliusában és augusztusában) Fábry Zoltánnak a szlovákiai magyar irodalom legújabb fejezetét elemző — élénk visszhangra talált, még ma is sokat emlegetett — Harmadvirágzás valamint (1955 augusztus) a Kedvesebb verset — több költészet című esszéje. És a Fáklya számos — később országosan ismert és elismert — költőt, írót mutatott be hasábjain az olvasóknak. Sas Andor: Jegyzet egy fiatal író indulásához című kísérőszövegével a Fáklya 1954 júliusi száma közölte Duba Gyula első irodalmi próbálkozásait is. A Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes, a nagy ígéretnek indult NÉPES 1954. április 25-én tartotta bemutató előadását Bratislavában, a Nemzeti Színházban. Néhány nappal később, (május 30-án) Komáromban is bemutatkozott Jókai szobrának a leleplezése alkalmából rendezett ünnepségen. Műsorát megtekintette a szoboravatáson részt vett magyar, szlovák és cseh író- és kulturális küldöttség. Az együttesről a szerkesztőség felkérésére Veres Péter, Szabó Pál, Illyés Gyula és Urbán Ernő — a Jókai-ünnepségen részt vett magyar íróküldöttség valamennyi tagja — írt a Fáklyába. Az irók nagyra értékelték a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes teljesítményét, és a népi kultúra művészi tolmácsolásáért kifejezték elismerésüket és köszönetüket. Ám a Fáklyát és a csehszlovákiai magyar szellemi életet nemcsak dicséret, hanem bírálat is érte. A lap gyenge oldalára hívta fel a figyelmet többek között Veres Péter, aki a Fáklya szerkesztőségének küldött és a lap 1954 júliusi számában megjelent levelében így jellemezte a CSEMADOK kultúrpolitikai folyóiratát: „A lap túlságosan »literális« ízű. Nincsen benne sem a »magyarországi, sem a csehszlovákiai történelem«. Se a müvekben, se a reflexiókban. De még az ottani magyarság életéről is alig van valami." A Fáklya élete utolsó éveiben valóban nem felelt meg az olvasók megnövekedett igényeinek. Hasábjain túlsúlyba kerültek az elvont és csak egy szük körhöz szóló közlemények. Ennek ellenére a Fáklya jelentős küldetést teljesített. Munkájáért a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar sajtó történetében előkelő helyet érdemel. Legnagyobb értékének az tekinthető, hogy figyelmét elsősorban a kibontakozó csehszlovákiai magyar irodalom szervezésére és támogatására, az olvasók tájékoztatására, a szlovák—magyar barátság ápolására, valamint a csehszlovákiai magyar kulturális élet eseményeinek a bemutatására irányította. Munkásságát — adottságaihoz mérten — az igényesség és a csehszlovákiai magyarok akkori életét és gondolkozásmódját tükröztető sajátos hangvétel jellemezte. A Fáklya szerepét 1956 végén átvette a Hét. A megváltozott viszonyoknak megfelelően nemcsak nagyobb terjedelemben és nagyobb példányszámban jelenik meg, és több szerkesztővel dolgozik, mint annak idején a Fáklya, hanem küldetését is jobban — szélesebb körben, magasabb szinten — teljesiti. BALÁZS BÉLA