A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-26 / 39. szám

A Csemadok életéből Ábel Gábor A szervezet átveszi a városi pártbizottság ki­tüntetését (30 éves évf.) Vallomás lobogással \ r ra, életvitelre való nevelést „divatossá" tettük a művelődés vonzó formáit. Célul tűztük ki a harmonikusan fejlett ember kiformálását. Szervező munkánkon keresztül töre­kedtünk arra, hogy a legszorosabb együtt­működést építsük ki a polgári ügyek tes­tületével és eme munkánkkal a testület akcióit segítsük színesebbé tenni. Az isko­lán kívüli nevelés terén fokozott gondot fordítottunk az anyanyelvi oktatás fontos­ságára, s intenzív propagandát fejtettünk ki a továbbtanulás iránti érdeklődés fel­keltése érdekében. Az irodalmi előadásokon, szerzői este­ken elsősorban a haladó irodalmat nép­szerűsítettük, kiemelve a csehszlovákiai magyar irodalmi termékeket. Az elmúlt öt év alatt számos hazai íróval találkoztunk, mint pl. Ordódy Katalinnal, Lovicsek Bélá­val, E. B. Lukácsai, Mács Józseffel, Turczel Lajossal, Dénes Györggyel, Gál Sándorral stb. Valamennyi író és költő örült, hogy találkozott olvasóival, a szülőfölddel, amely nagyszerű emberi közösséggel vár­ta őt. Elsők között voltunk, akik felismertük, hogy a népművelési munkának legalább olyan jelentőséget kell tulajdonítani, mint a népművészeti tevékenységnek, hisz a tagság és a magyar anyanyelvű lakosság egészséges szellemben történő nevelése mindannyiunk szívügyévé és egyúttal kö­telességévé kell hogy váljon. Meghonoso­dott nálunk a klubmozgalom. Örömmel tett eleget meghívásunknak például Pin­tér István, László Gyula, Boráros Imre, Vitray Tamás, Sugár András, Galgóczy Imre, Krocsány Dezső, Marosi Endre. Sze­pesi György, és sokan mások. Közülük az egyik így nyilatkozott a beszélgetés vé­gén: „Nagyszerű emberek vagytok, amit tesztek, amit cselekedtek, tiszteletet, be­csülést érdemel". Krocsány Dezső az SZSZK munkaügyi- és népjóléti minisztere a következő szavakkal búcsúzott a hallga­tóságtól: „Gondolj az anyádra és szeresd hazád és anyanyelved, mert ez az ember legnagyobb értéke". És még egy idézet Dénes György költőtől: „Kedves emberek a zseliziek. Örömömre szolgált ez a talál­kozó és a kedves közönség megmarad emlékezetemben". Számukra ezek a sza­vak nagyon sokat jelentenek. Nemcsak elismerést, de mindenekelőtt erőt adnak nem könnyű, néha számos akadályba üt­köző munkánkhoz. Az értékelt időszakban újjáalakult a színjátszó csoport is, mely ifj. Csontos Vilmos vezetésével tevékenykedik. Első LELKESEDESBEN NINCS HIÁNY A CSEMADOK jelvényében a nyitott könyv mellett ott lobog a tudás, a művelt­ség, a nemzetiségi kulturális élet gazdago­dásának jelképe: a fáklya, melynek lángja több mint harminc éve sarkallja cselekvő munkára helyi szervezetünk közel nyolc­száz tagját. Nemegy lelkes és a harcokban megedzett magyar nemzetiségű kommu­nista, CSEMADOK tag véleményét rend­szeresen kikérjük, s az ő gazdag tapaszta­lataikat is felhasználva tevékenykedünk. Jóleső érzés, hogy ezek az elvtársak érté­kelik munkánkat, dicsérnek, bírálnak, te­hát segítenek. Huszonhárom tagú vezetőség irányítja a CSEMADOK zselizi (Zeliezovce) helyi szer­vezete kulturális ténykedését. Idősebbek és fiatalok kisebb-nagyobb zökkenőkkel, de mindig tudásukhoz és lehetőségeikhez képest becsülettel teljesítik nemes külde­tésüket. Helyi szervezetünk igen nagy megbecsülést élvez nemcsak a helyi párt-és állami szervek részéről, de a járási szervek is méltányolják működésünket, amit nem egy elismerés és kitüntetés bizonyít. Úgy gondolom, a XII. országos közgyű­lés határozatait sikeresen teljesítettük. Sajátos feladataink egyike tagságunk vi­lágnézeti nevelésének elmélyítése, a szo­cialista hazafiságra és a nemzeti öntudat ra való nevelés színvonalának minőségi emelése. Több előadást tartottunk a XV pártkongresszus jelentőségéről, ismertet­ve annak határozatait, szóltunk a válasz­tási programokról, a nemzetek és nemze­tiségek testvéri együttéléséről, a forradal­mi hagyományok ápolásának fontosságá­ról. Szinte nem akadt olyan politikai és társadalmi jellegű fontos évforduló, mely­ről ne emlékeztünk volna meg méltó kere­tek között. VonZó összeállításokkal „csa­logattuk" az érdeklődőket a kultúrházba, üdítő és hasznos pihenést biztosítva szá­mukra. Elősegítettük a kultúrált életmód-A 30 éves évforduló ünnepsége alkalommal Lovicsek Béla: Ezüstlakoda­lom című színművét tanulták be, majd később a „Szerelem, házasság, alkohol" című összeállítással léptek színpadra. Utána következett Goidini: „Két úr szolgá­ja" és Gyárfás Miklós: „Dinasztia" cimü színmüve. A csoport tagjai szinte vala­mennyien fiatalok, s ez az egyik alapfelté­tele annak, hogy jó együttessé kovácso­lódnak, akikre reméljük a jövőben is lehet számítani. Az említett színművekkel nem­csak odahaza, de más községekben is nagy sikert arattak. A múlt tapasztalatai azt igazolják, hogy az együttest állandóan fiatalítani kell még akkor is, ha ezek nem is szerepelnek azonnal, csak mint súgók, függönykezelők vagy kellékesek segítenek, de jelen van­nak, s ha egy idősebb tapasztaltabb egyén kiesik, ott van helyette a fiatal. Ezáltal a színjátszócsoport működése hosszú éve­ken át folyamatos és sikerekben gazdag lesz. Reméljük a színjátszók fejlődése tö­retlen lesz. Mintegy tiz éwel ezelőtt működött utoljára Zselizen tánccsoport. Az okokat most ne firtassuk, csak a leglényegesebb­ről essen szó: nem találtunk hosszú időn keresztül olyan személyt, aki felkészítette volna a fiatalokat. Az idén ez sikerült, s Búra István személyében olyan szakem­ber irányítja a táncosokat, akinél minden előfeltétel megvan egy ütőképes együttes kialakítására. Mindössze márciustól van­nak együtt, de ezalatt az időszak alatt is már nagyszerű eredményeket értek el, s a járási dal- és táncünnepélyen is felléptek, mint egyetlenegy felnőtt tánccsoport. Legfontosabb feladatunk, hogy a jövőben megteremtsük a tizennégytagú tánccso­port részére a működésükhöz elengedhe­tetlenül szükséges anyagi fedezetet, ami nem lesz könnyű feladat. A tizen- és hu­szonévesekből álló együttes hozzáállása a bizonyítéka annak, hogy a jövőben még sokat fogunk róluk hallani, remélhetőleg magasabb szinten is. Szinte képtelenség lenne felsorolni az összes rendezvényt, melyet az elmúlt öt év alatt megvalósítottunk. Ezek nagy ré­sze sikeres volt a látogatottság is megfe­lelő volt. Mi hálásak vagyunk a közönség­nek, támogatásukat magas színvonalú • műsorokkal, rendezvényekkel háláljuk * meg. Sajnos az értelmiség hozzáállása a CSEMADOK munkájához — gondolok itt elsősorban a pedagógusokra — nem a A tagság a társadalmi munkából is kiveszi részét A felvétel az oroszkai (Pohronsky Ruskov) szövetkezetben készült szőlőszüret után. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom