A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-12 / 37. szám

„A borús arc, melyet egykor az eleven után festettek, magányosan, mintegy az űrbe írva néz, feje körül egyszerű babér, vonásain múlhatatlan bánat és fájdalom, és tudatos, örök győzelem ... lágy. éteri lélek, mely mégis oly komoran kérlelhetetlenül és metszően tekint előre, mintha jéghegyek börtönéből nézne . . ." (Carlyle). Már sok Dante-ábrázolást láttam, de ne kern is ez a kép adja a teljességet, melyet a költőről az Isteni színjáték elolvasása után elképzeltem. Bar sokkal egyszerűbben, áttetszöbben fogalmaznám köréje a magam gondolatait. A bronzba öntött nápolyi Dante-fej szinte kegyetlennek ható arcélét riadtan csodálom ugyan, de nem tudom elfogadni, ahogy Giotto vagy Orcagna freskóin a vallásos révületben hevülő, a túlvilág dolgain elmerengő, nőies lágyságú Dante arcot sem. Tudom, hogy rajongó tanítványa. Boccaccio, realista, emberi portréja állhat hozzá legközelebb, amikor azt írja: alacsony volt és öreg korában görnyedten járt. Haja és szakálla fekete, göndör, fürtös vala — de szerintem, minden őszinteséget becsülve én mégis azt a tépett-babérkoszorúval övezett, távolba tekintő, a száműzetés keserűséget magába fojto, de a változhatatlanságba soha bele nem nyugvó arcot kedvelem. És a szinte égbenyúló alak, a zárkózott, de minden gögtől mentes arc előtt eltörpül az elmosódott messzeségben húzódó város fala. Talán a fiát kitagadó Firenzéé!? Ahová mindig visszavágyott? Mert Dante Alighieri, a világirodalom egyik legnagyobb kóltöje, Firenzében született 1265-ben. Itt járt iskolába és itt találkozott első nagy szerelmével a bájos Beatricével, akit később vagyoni érdekből máshoz kényszerítettek és aki fiatalon, váratlanul meghalt. Dante egy egész könyvet. Vita Nuova (Az új élet), szentel Beatrice emlékének, mely prózai életrajzi vallomásokból, himnuszokból, szonettekből és dalokból álló gyűjtemény. A tiszta és fennkölt szerelem páratlan remekmüve e kötet. Aztán az idö behegeszti a sebeket, a költö kacér szonetteket ír a szép lányokhoz, majd meg is nősül, de annak ellenére, hogy sok gyerekük születik, házasságuk boldogtalan. Dante lázasan kapcsolódik be a középkori, forrongó alakuló város, Firenze politikai életébe. Felvételét kéri az orvosok és gyógyszerészek cehébe. ahová a krónikák szerint a képzőművészek és az irodalomkedvelők is tartoztak. Tagja lesz a városi tanácsnak, majd 1300-ban priorrá is megválasztják. És ezután kezdődik balszerencsés pályafutása. A pápától féltve városa és hazája függetlenségét, az úgynevezett „fehér párthoz" csatlakozik. Mint prior ellenszegül a pápai követ kívánságainak, de a pápa, VIII. Bonifác, a francia csapatok segítségével győzelemre segíti híveit, a „feketéket". Dante és a fehér párt hívei elmenekülnek. A költőt távollétében hűtlen vagyonkezeléssel vádolják és azzal, hogy Valois Károly, a francia csapatok vezére ellen izgatott. Ezért nyolcezer font megfizetésére és kétévi száműzetésre ítélik. Néhány hét múlva azonban már máglyahalállal fenyegetik meg, ha még egyszer visszatér a városba. Megbántottan, becsületében sértve, de reményekkel telve vándorol a menekültekkel, majd később meghasonlik barátaival és magányosan jár városról városra. saga után beszelhetünk valójában az olasz irodalomról. Már kortársai körében is elénk vitát váltott ki müve, volt aki elítélte, de a többség szemében ö volt a „Sommo Poéta" — a legfőbb költö, a tökéletesség mércéje. Engels szerint az utolsó középkori és az első újkori költö. Színjátékát kozmikus erejű drámának nevezi. Az „isteni" jelzőt különben Boccaccio használta először, s az utána következők már igy nevezik. Dante a nagy mü címét egyszerűen csak Comedia-ként emlegette. Boccaccio szemében az volt a legfőbb értéke, hogy „... a nép nyelvén irta, mégpedig oly nagy művészettel, oly csodálatos rendben s oly szépen is, hogy senki sem akadt még, aki valaminő mozzanatában is igazságosan megróhatta volna." Dante a látomások, az örök élmények költője, a nagy mü középpontjában is öt látjuk mindig, önmagát keresi, saját magáról vall. A nagy színjáték egyszerre öleli fel az egyén és az emberiség sorsát. Müvében felhasználja olvasmányélményeit, merít Mohamed utazásaiból. Platón filozófiájából, Boétius gondolataiból és korának összes tudományos tételeit, a csillagászat, a kozmogónia tanításait, „mindazt, amit történeti tényként vagy mítoszként élt a középkorban" beleolvasztja nagy müvébe. Éppen ezért a konkrét dolgokat ma már nagyon nehéz megérteni. Babits Mihály, aki magyar nyelven méltó fordítója volt. Dantét a világ egyik legnehezebb költőjének tartja. De mégis inkább a fordítás gyönyörűséges élményeiről mint a fáradságos munkáról szól a fordítás előszavában. Dante is kijelenti, hogy aki őt erteni akarja, üljön a padkán és elesítse az eszét! Dante pontosan meghatározza utazása kezdetének az időpontját is. 1300 tavaszán, nagycsütörtök éjjelén, érett férfikorban „Az emberélet útjának felén" indul túlvilági zarándokútjára. Vergilius, a latin költészet glóriás alakja vezeti, akiről igy vall: ..Mesterem, mintaképem vagy te né kern, te vagy csupán, kitol örökbe kaptam a zengzetes szót, mely ma büszkesé gem." Elénk, döbbenetes képekben ecseteli a pokolban szenvedők kínjait, elmondja a bűnöket és büntetéseket, a fantázia kimeríthetetlen tárházát mutatja fel nekünk földi halandóknak, majd megjárva a purgatóriumot, éteri magasságba emelkedik, hogy Beatrice révén elnyerje az üdvösséget. Az isteni színjáték befejező sorai egy mindenről számot adó, a nagy életútra visszatekintő ember magányosságát és mégis bizakodását tükrözik: Pádua, Bologna, Lucca, Velence az egyes állomások, talán Párizsban is megfordul. Sok verset, tanulmányt ír. Figyelemre méltó latin munkája az olasz nyelv és irodalom szükségességéről. Egy mecénása meghívására Ravennában telepedik le, ahol utolsó éveit fö művének, a Divina Comedia (Isteni színjáték) megírásának szenteli. Egy velencei utazás közben mocsárlázban hal meg 1321. szeptember 13-án (660 éve múlt a szomorú eseménynek). Hamvait Ravennában helyezik örök nyugalomra. Firenze hiába kérte kitagadott fia holttestét, nem adták ki a ravennaiak. Szülővárosában csak egy jelképes üres szarkofág őrzi emlékét. És egy márványszobor. Dante főműve Az isteni színjáték rendkívüli hatással volt az olasz irodalmi nyelv fejlődésére, tulajdonképpen az ö munkás ..Csüggettem volna, lankadt képzelettel, de folyton-gyors kerékként forgatott vágyat és célt bennem a Szeretet, mely mozgat napot és minden csillagot " Nem elvont lélek líraisága él benne, hanem a cselekvő ember bűneinek ostorozása, az igazság szeretete űzte. hajtotta tovább, a világ megismerésének óhaja éltette és tépett-babérkoszorúval övezett homloka azért emelkedik ki újra és újra a köznapi szürkeségből. OZSVALD ARPAD