A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-12 / 37. szám

Hétvégi levél A színjátszó csoport Tamási Áron: A szegény ördög cimű darabjával első helyen végzett a Dunamenti Tavaszon ONDOK Dr. Végső Viktor ték vakációjukat, hogy az új iskolában kezdünk. Az iskola padjaiban zömmel (93 %) munkás és (szövetkezeti) paraszt gyere­kek tanulnak. Harmincöt százalékuk szak­középiskolákban folytatja tanulmányait, harminc százalékuk főiskolákra és egye­temekre kerül. Korért Árpád, a járási párt­bizottság titkára sommásan fogalmazza meg az iskoláról a véleményét. — Nagyon jó iskola. A magyar gimnázi­umba és az egészségügyi szakközépisko­lába a rozsnyói magyar kilencéves alapis­kolából jelentkeznek a legfelkészültebb gyerekek. Minden iskola példájának állít­juk versmondóit. Ha ünnepelünk valamit, magyarul, szlovákul és oroszul szavalnak. A Drázus-parti iskolaépületnek már György Béla igazgató az apja. Rendszere­sen tájékoztasson bennünket, hogyan ha­lad az építkezés. Bízunk a poprádi építő­ipari vállalat munkájában, hogy legkésőbb jövő év augusztusáig átadják az épületet! Ján Kuchár technikus, a poprádi építő­ipari vállalat rozsnyói 03-as számú üze­mének dolgozója a következőket mondja: — Szeretnénk a tantermeket már eb­ben az évben elkészíteni. Nem tudom, lesz-e belőle valami. Iparosokat nehéz biz­tosítanunk. A termelési program szerint 1982 júliusában lesz teljesen kész az épü­let. György Bélával keresem fel Duran elv­társat, a Drázus-parti építkezés vezetőjét. Az épület bizonyos részein szépen előre­haladtak a munkával, másutt viszont még sokat kell tenniük. — Nincs kapacitás, lelassult az ütem. Harminc-negyven embernek kellene dol­gozni az építkezésen, de a mai napon például csak két vízvezeték-szerelővel, egy bádogossal és öt segédmunkással rendelkezem. Iparosokra lenne nagy szük­ség! Ha különválasztanák a lakásépítést a középületek építésétől, nem késnénk annyit az átadással... Távozóban lopva figyelem György Bélát. Gondterhelt az arca. Már az új helyen szerette volna kezdeni a tanévet. A beren­dezések ötven százaléka a régi iskola falai között vár mozdításra. Augusztus végéig a padok is megérkeznek az új tantermekbe. S még mindig a régi iskolában kell az órára becsöngetni. Ott kell a figyelmet érdemlő szak- és érdekköri tevékenységet folytatni. A Mandikó színjátszó csoport munkája a legeredményesebb (Zabari, Za­bariné és KlobuSnikné a vezetője). Tavaly első, az idén második dijat nyert a Duna­menti Tavaszon. A matematikai, kémiai és fizikai olimpiászon is nagyszerűen helytállnak a járási és kerületi versenye­ken. Az idén elsők lettek az országos orosz nyelvi kiejtési versenyen. György Béla már egészen az új iskolá­ban él, az új épületre összpontosul minden figyelme. — Mi lesz iskolátok neve az új épület­ben ? — kérdezem a Drázus partján sétál­va. — A járási szervek egyetértettek ve­lünk abban, hogy Fábry Zoltán nevét vesz­szük fel! — Hosszú lesz az esztendő? — Nagyon hosszú. A várakozás izgalma és a türelmetlenségünk teszi hosszúvá — mondja, és bevonulunk a régi épületbe, amelyben már az újról olyan szép az álom. MÁCS JÓZSEF Az utóbbi időben feltűnően gazdag pub­licisztikai irodalma van a szemétnek, il­letve a népgazdaságilag rendkívül fontos hulladékgyűjtésnek. Valószínűleg azért, mert sok a szemét: több mint valaha, s ahhoz sem kell különösebb jóstehetség, hogy valaki megállapítsa: a továbbiak­ban még több lesz. Tenni kell hát ellene, és ami ellen tenni, annak érdekében írni kell. ez így természetes s így is van jót. A közelmúltban olvashattuk például, hogy Szlovákia fővárosában nagy telje­sítményű égetőművet létesítettek, mint­hogy a szemétgödrök beteltek, újakat pedig nem ásnak. Különben is csúf és egészségtelen dolog a szemétgödör. Soha jobb célra nem hasznosítanak sze­metet. mint az égetőben: ősztől tava­szig a lakások ezreit fűtik az itt termelt hőenergiával, nyaranta pedig Bratislava melegvíz-ellátásának jelentős része származik innen. Olyasféle természetes haszon ez. mint ahogyan a vendéglők is eladják ételmaradékukat a sertéshizlal­dáknak vagy a széntelepek az egyébként eladhatatlan porszenet a meleget és fényt adó hőerőműveknek. Hogy egyre több a szemét, az egyrészt azzal függ össze, hogy egyre több az ember, aki a szemetet „termeli". Ne akadjon fönn ezen senki, mert joggal használtam idézőjelet: a legtöbb szemét ugyanis gyári hulladék. Ehhez képest tu­lajdonképpen csekélység a háztartáso­ké. bár az utóbbi esztendőkben ez szin­tén növekszik. Egyrészt, mert mind több anyagot és tárgyat használunk föl: más­részt. mert egyre kevésbé becsüljük meg a kenyeret s egyéb élelmiszerféléket, hamarabb kopottnak tekintjük holmin­kat. vagyis könnyű szívvel szemétté nyil­vánítjuk azt is. ami hajdanán bizony nem volt szemét... Maradjunk akár a kenyér példájánál! Minden józan gondolkozású ember föl­tehetően szomorúan, kesernyés szájíz­zel veszi tudomásul, ha a házak előtt sorakozó szeméttartályokban negyed, fél, sőt. olykor egész kenyereket is talál. A magyarázat egyszerű: a ház lakói kö­zül valakinek ismét nagyobb volt a sze­me mint a szája, vagy vendégeket várt. esetleg kirándulni készült, de aztán az eredeti terv ki tudja mi okból füstbe ment és a gömbölyded cipó egyszerűen fölöslegessé vált. Amikor pedig a kony­haszekrény polcán már száradni lát­szott. érintetlenül kidobták a többi hul­ladék közé. Nem titok, hogy hazánkban a kenyérpazarlás lassan már társadalmi problémává válik, holott aligha kell külö­nösebben részletezni, hogy mennyi fá­radságba s igyekezetbe kerül, amíg a földbe vetett magból frissen illatozó ke­nyér lesz. Ezért a sáfárkodás nemcsak helytelen, de megengedhetetlen is, hi­szen a mezőgazdászok esőben, szélben, rekkenő kánikulai melegben vívják meg az évről évre nehezebbé váló kenyércsa­tát: ráadásul a kenyérgabona jelentős hányadát importálnunk kell. ami nem kis gazdasági tehertétel az országnak. így szeméttartályba dobni a kenyeret annyit jelent, mint az államháztartás egy bizo­nyos részét egyszerűen kihajítani az ab­lakon. egy könnyelmű mozdulattal az utcára dobni. Az utca említése kapcsán jut eszem­be: van ám még egy nagy „szemétter melő" helyünk — a köztér. A köztiszta­sági vállalatok dolgozói a megmondha­tói. milyen hányavetien szemetelünk az utcán. Pedig egy ország, egy nép. egy város vagy falu kulturáltságáról, tiszta­ságáról talán mindennél beszédesebben árulkodik az utcák, a terek rendje. Ne szépítsük a tényt: köztereinken bizony csúfosan sok a szemét. Föttehetőleg az olyan emberek is. akik otthon kínos ren­det tartanak, az utcán minden további nélkül eldobják a cigarettacsikket, a cu­korkászacskót. a félig rágott almacsut­kát. Eldobják — megtorlatlanul... És aki szeret kirándulni, tudja: páratlanul szép természeti kincseink vannak, hegyvidé­kek és vízparti tájak. Ám aki a természet háborítatlan nyugalmáért és madárfüty­tyéért keresi föl az erdőt, egyhamar megütközik, mekkora halom szemetet talál mindenfelé: konzervdobozt és sta­niclit, csomagolópapírt és dinnyehéjat. Érdekes kettősség tapasztalható „sze­métügyben": az emberek zömének erdőben és vízparton szemet szúr a sze­mét — aztán néhány lépéssel arrébb ők is szemetelnek!. .. Mindebből nyilvánvaló, hogy joggal van feltűnően gazdag irodalma a sze­métnek. hiszen az ellene folytatott harc mind erkölcsi, mind egészségügyi szem­pontból fontos; a hulladékgyűjtés pedig gazdasági tekintetben közügyI Hogy mennyire az. azt mi sem bizo­nyíthatja jobban, minthogy a köztiszta­ság. illetve a hulladékgyűjtés fontossá­gával az utóbbi esztendőkben rendsze­resen foglalkozik az SZSZK kormánya is. Erre utal például az 1979-ben született és a hulladékgyűjtés népszerűsítését szorgalmazó rendelet, valamint egy ta­valyról származó, hasonló küldetésű központi intézkedés is. A szlovák kor­mány legutóbb ez idén. július legelején tárgyalta a hulladékgyűjtés gazdasági hasznosságának ügyét, s egyben jóvá­hagyta e másodlagos nyersanyagforrás­nak tekintett népgazdasági ágazat 1990-ig szóló fejlesztési tervét. Tárgya­lási alapul az erre vonatkozó tavalyi ada­tok szolgáltak. Szlovákia 227 állandó hulladékgyűjtő-telepén 1980-ban össze­sen 91 775 tonna papirost. 5011 tonna textíliát, 12 978 tonna üvegcserepet s kereken 4000 tonna műanyaghulladékot vásároltak föl. Első pillantásra talán nem rossz eredmény, ám a Szovjetunió, az NDK, Magyarország vagy az iparilag fej­lett kapitalista országokhoz viszonyítva bizony kevés mindez. Érthető hat. hogy az SZSZK kormánya — a CSKP XVI. kongresszusa energiagazdálkodási irányelveivel összhangban — ötletesebb, rugalmasabb s főképpen szervezettebb munkára szólította a Hulladékgyűjtő Vállalat dolgozóit: a lakosság figyelmét pedig az összpontositottabb. lelkesebb gyűjtés fontosságára hívta föl. E törek­vések célja nem más. mint hogy a milli­ókat érő és sok helyütt csupán parlagon heverő ócskavas, hulladékpapír vagy a háztartásokban keletkező egyéb szemét a tehető legnagyobb arányban kerüljön újbóli, másodlagos felhasználásra. Mert nemcsak a szemételtakarítás, de ennek kapcsán a rejtett tartalékok feltá­rása is közügy!

Next

/
Oldalképek
Tartalom