A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-01 / 31. szám

A vadnyugat letűnt dicsősége után Las Vegasban kezdtünk kutatni. Az aranyláz és az indiánok kora rég a múlté, de a világ e vidékének tájai még mindig lenyűgöznek. Las Vegas este kezd élni. A járókelő részese lehet az éjszakai élet forgatagának. Vannak szórakoztató ipari üzemek zárt társaságok számára, de vannak olyanok is. mint például Golden Nugett, amelynek kapui csaknem mindenki előtt nyitva állnak. Las Vegasban éjszaka min dent túlharsog a zenegépek zaja. Természetesen a ..játéknagyipar" üzemeltetése nagyonis átgondolt, a játékkaszinók tulajdonosainak nyeresége pedig előre jól és pontosan kiszámított . . . Las Vegasból tíz óra körül indultunk Death Valley-be. Karácsony volt, s így az élelem beszerzésére a szokásosnál nagyobb gondot fordítottunk. Las Vegasból északnyugatra sivatagokon keresztül ve zet az út. „Vigyázat, halálveszély!" — olvastuk az út jobb oldalán, ugyanis a Neva da sivatagban levő atomkísérleti telep mellett haladtunk el. A védett területen megszereztük az első információkat, amelyeket összehasonlítottunk térképeinkkel. Elhatároztuk, hogy amint leérünk a völgybe, ellátogatunk az úgynevezett Dantes-kilátóba. A völgy déli részén 1699 méter tengerszint feletti magasságban iSadwater fölött van egy kis parkoló. Itt csodálatos látvány tárul az ember szeme elé- a Halálvólgy a Sós tó fehér foltjai, a környező hegyek és távol ban Sierra Nevada. Badwater térségében található a földrész legmélyebben fekvő pontja: a tenger szintjétől mindössze gott a hold, sugarai visszaverődtek a pará nyi sókristály-milliókon. Télapó igy nemcsak azzal ajándékozott meg, hogy megismerhettük a világnak e részét, hanem a hófedte vidék illúziójával is. Két évvel ezelőtt Amerika legmagasabb pontján, az Aconcaugán töltöttem az éjszakát. Most a földrész legmélyebben fekvó pontján ünnepeltem a karácsonyt. Másnap reggel visszatértünk Las Vegas ba és ellenkező irányba, kelet és északkelet felé — a Grand Canyon felé folytattuk utunkat. Dél táján értük el a Grand Canyon Village vidékét. Ebben az üdülő és turistaközpontban minden meg található, ami a vidék alapos megismeréséhez szükséges. Van itt tájékoztató központ, múzeum, repülőtér és sok más. Olyan egyedülálló létesítmény ez, amely maradandó emléket szerez az embernek. Az idelátogatók biztonságáról az Altolette típusú helikopterekkel ellátott mentőszolgálat gondoskodik. Ottlétünkkor éppen nagyszabású mentőakció folyt. Az egyik hölgylátogató nem a kijelölt úton ereszkedett le a völgybe. Kirándulása tragikusan végződött: lezuhant a sziklafalról. Az idelátogató turisták többsége a Coloradó-fennsíkról tekinti meg a hasonló nevű folyó vidékét. A Colorádó-fennsík a Sziklás hegységtől nyugatra terül el. s a Nagy Medence delkeleti folytatásának te kinthetö. A fennsík átlagos tengerszint feletti magassága 1300—1800 méter, a Colorádó folyó és annak mellékágai szövik át. Nagy része sivatag. A Little Colorádótól keletre elterülő vidéket Painted Desert-nek hívják. A Colorádó folyó, amely 2740 kilométer Emberi sorsok A Halálvólgy Hid a Colorado/} nyolcvanöt méter magasságban. A föld egyik legmelegebb vidéke ez. Az átlagos júliusi hőmérséklet 37,7 Celsius fok. a legmagasabb hőmérséklet pedig 57 Celsi us fok Amikor már eleget csodáltuk a vidéket, gépkocsival visszatértünk az útra és elin dultunk Furmace Greek-be. Itt van ugyan is a látogatók szolgáltatási központja. Egyebek között megtudtuk, hogy a Moha va-sivatag északi részén vagyunk, hogy a múltban itt ezüstöt, aranyat és rezet bányásztak. A lelőhelyek azonban már régebben kimerültek. A céltudatos termé szetvédelem itt mór 1933 ban megkezdődött. Estére a Badwater-töl 17 kilométerre levő Sós vizű forráshoz értünk. A víz vegyi összetetelet tábla hirdeti, összehasonlítva a tengervíz sótartalmával. Van itt meg egy kis parkoló is, két asztallal. Ugy dón töttünk. hogy a karácsonyt itt töltjük. Az amerikai földrész legalacsonyabban fekvő sós-fehér vidékén sétálgattunk. Ragyo hosszú, árterülete pedig 590 négyzetkilo méter, a Sziklás hegységből fakadó Green Grand folyó egyesüléséből keletkezett. A folyó helyenként 2800 méter mély szük. meredek sziklasfalú völgyet, — kanyont alkot Hajnali fél háromkor elindultunk a Breil Angel treil nevű ösvényén. Tizenöt kilométeres gyaloglás után reggel hat órakor elérkeztünk a vad folyóig. Csak itt értet tűk meg. miért végződött oly sokszor sikertelenül a Colorádó áthajózása a Nagy Kanyon térségében, s miért igényel oly nagy kitartást és elszántságot ez a vállal kozás. Visszafelé a völgyben rövidebb, de fá rasztóbb utat. a Kaibab trailalt választót tuk. Csaknem tizenkét kilométeres gya loglás után ismét a fennsík szélére értünk. Rövid pihenő után északkeletnek vet tuk utunkat, hogy megismerjük azt a vidé ket. ahol a híres navaj és apacs indián törzsek élnek rezervátumokban. FRANTISEK KELE A MÁMOR RABSÁGÁBAN öl, butít, nyomorba dönt . . . Mi az alkoholizmus? A legvilágosabban talán épp egy író: Antoine de Saint-Exupéry fogalmazott. „A következő bolygón egy iszákos lakott. Ez a látogatás nagyon rövid ideig tartott, de nagyon elszomorította a kis herceget. Ott találta az iszákost egy sor üres, meg egy sor teli palack előtt. — Hát te mit csinálsz itt? — kérdezte töle. — Iszom — felelte gyászos képpel az iszákos. — Miért iszol? — kérdezte a kis herceg. — Hogy felejtsek — felelte az iszákos. — Mit? — tudakolta a kis herceg, mert máris megsajnálta. — Azt, hogy szégyellem magam — felelte az iszákos, és lehajtotta a fejét. A kis herceg szeretett volna segíteni rajta. — Miért szégyelled magad? — kérdezte. — Mert iszom — vágta el a további beszélgetést az iszákos, és mélységes hallgatásba süllyedt. A kis herceg meghökkenve szedelőzködött. Bizony, bizony — gondolta útközben —, a felnőttek rettentően furcsák." Szeszes italnak az olyan tömény szeszt, bort, sört vagy más italt nevezünk, amelynek alkoholtartalma köbcentiméterenként meghaladja a 0,75 százalékot. (Az alkoholizmus elleni harcról szóló, 1962/1 20-as törvény első cikkelye.) Már az ókori mitológiában szereplő mítoszokból és legendákból ismeretes, hogy a korabeli népek istenekként tisztelték a szeszes italokat, de különösképpen a bornak hódoltak alázatos kegyelettel. Már csak azért is, mert valamiféle „csodás varázserő" folytán nem is kellett belőle olyan túl sokat kortyolni ahhoz, hogy jóleső, gondtalan mámor legyen úrrá az emberen. Söt, nemcsak hogy tisztelték ezeket a szentnek vélt italokat, de abban a meggyőződésben éltek, hogy istenek lakják a jobbnál jobb borokat, s ezért — legalábbis eleinte — a borivás csak a kiváltságosok előjoga volt. Mitológiai legenda és valóság, hogy az egyiptomiaknak Iris, a görögöknek Dionysos ajándékozta a bort . . . Ezért ha poharat emeltek, akkor rendszerint elöször az istenek egészségére koccintottak — és csak azután a barátaikéra. Az idő múltán a bor ellenben nemcsak a lókedv és a derű örök forrása maradt, hanem a rosszindulatú intrikák, gyűlölködések és viszályok eszközévé is vált. Színe és zamata ugyanis el tudta nyelni a belékevert méreg illatát. A karthágóiak egyik vezére: Mahorbal például úgy verte le néhány lázadó törzs ellenállását, hogy a bor segítségével cselhez folyamodott. Az első ütközet során, menekülést színlelve, mandragora-kivonattal vegyitett bort hagyott ott a csatatéren. A lázongó törzsek győzelemittas katonái szinte nyakló nélkül vedelték a ritka hadizsákmányt . . . Amikor aztán rosszul lettek a megmérgezett italtól, a karthágói vezér visszatért csapataival és fölényes győzelmet aratott. Régmúlt korokba nyúló történelme van a sörnek is, hiszen már az ókori Mezopotámiában ismerték ezt az árpából főzhető italt. A fehéren habzó, sárgás sör hamarosan eljut Egyiptomba is, ahol annyira megkedvelik, hogy ivását nemcsak a földi lét nyújtotta élvezetek egyik tetőpontjának tartják; de a túlvilági életben is fontos szerepet tulajdonítanak neki. Számos ó-egyiptomi felirat tanúskodik arról, hogy a hajdanvolt időkben az egyiptomiak hatféle különböző sört tettek halottaik sírjaiba, mondván, az elhunytak a túlvilágon se szomjazzanak. És az italok italának tartott nektár? A legegyszerűbb szeszes italt (amelynek alkoholtartalma azonban így is legalább tizenegy százalék), nemcsak a mitikus istenek örök székhelyén, az Olymposon itták, hanem sokkal később a germán törzsek is. A nektár történetéhez, még a mitológiai időkből, egy külön legenda is fűződik ... Poseidón, a tengerek istene, a hatalmas víztömegek mélyén levő aranyos barlang-palotájában gyakran rendezett nagyszabású lakomákat, amelyeken az egybegyűltek ambrósiát ettek és nektárt ittak. Egy alkalommal azonban rosszindulatú óriások ellopták Poseidón üstjét, amelyben a csodás nedűt készítette. A tengerek istene haragra gerjedt, az óriások nyomába eredt és visszaszerezte nektárfözö üstjét. A legenda szerint Poseidón érdeme, hogy ez a mézédes ital fennmaradt az utókor számára is. Tulajdonképpen hát az „istenek" érdeme, hogy elődeink rászoktak az italozásra. Alkalom bőven kínálkozott a poharazgatásra, hiszen az egyszer dicsőítésre, másszor ünneplésre vágyó istenek majdnem hogy többen voltak, mint égen a csillagok. Őseink tehát találékonyak voltak, minden különösebb gond vagy fejtörés nélkül találtak módot, lehetőséget az ivásra. De vajon milyen a helyzet ebben a tekintetben napjainkban? A belkereskedelmi forgalom statisztikai adatainak tanúsága szerint az elmúlt másfél évtizedben jelentősen növekedett hazánkban az alkoholfogyasztás. 1965 és 1980 között Szlovákiában ötvenhárom százalékkal emelkedett a sör- és .borfogyasztás; a tömény szesz és a röviditalok fogyasztása pedig 210 százalékkal!!! Riasztó adat az is, miszerint 1979-ben hétmilliárd 633 millió koronát költöttünk különböző alkoholos italokra, ami fejenként csaknem kétezer korona kiadást jelent. Mindez abszolút számokban: Szlovákia valamennyi lakosa évente legalább egyszer eliszsza a teljes fizetését! Ha figyelembe vesszük, hogy a kiskorú gyerekek és a diákok nem rendelkeznek önálló fizetéssel, akkor ez az adat még ijesztőbbé, még elgondolkoztatóbbá válik. A statisztikusok kiszámitották, hogy Szlovákiában fejenként évente 110 liter sör, 12—15 liter bor és 13 liter tömény szesz fogy el. Mindennek következményeiről legközelebbi számainkban szólunk.