A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-01 / 31. szám

Az Arany Prága nemzetközi televíziós fesztiválon arany díjat nyert Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára című operájának színes televíziós filmváltozata. A képen Sass Sylvia és Kováts Kolos. Mo bácsi, azaz David Berg amerikai állampolgármegteremtette a maga mennyországát. Megalakította az isten gyermekei nevü szektát, annak túlnyomórészt hiszékeny, fiatal nök a tagjai, szeretetet és szerelmet hirdet — no és megszabadítja őket a pénzüktői... Sok mindent kiderítenek majd még a szenzációhajhász nyugati lapok. Egy angol lap például megállapította, hogy a kövér férfiak nemcsak arra jók, hogy télen melegítsenek, nyáron pedig árnyékot vessenek, hanem kitűnő szerelmi partnerek is egyben. Képünkön Bud Spencer színészt látjuk, amint a szöveghez pózol. IZGALMAS PILLANAT kutatás után egy eredeti népviseletet is elő keresett. Annak mintájára varrt egyet magá nak. Megérte a csipkét festeni, a fodrokat igazgatni. Bár minden menyecske ilyen ruhában léphetne színpadra! Tán egyszer ezt is megeljük. Hosszú beszélgetésre nincs idő, a szabadtéri színpadon pereg a műsor. A pillanat szépségét, izgalmát a fotós megörökítette, biztatásnak ennyi elég is. FISTER MAGDA (Kontár Gyula felvétele) folyamat megkezdésekor csak az igen jó mester tudta megmondani: no, ebből hatvankettes kalap lesz. A nagybátyám az ilyen volt, azonnal megmondta a számát, és a kalap nem lett se kisebb se nagyobb. A keményítést követte a formázás, éspedig gőzben, mert szárazon a kalap nem engedett. Még nedvesen ráhúztam a fából készült kalapformára, átkötő zsinórral lekötöttem és egy darabka tölgyfával kinyomtam belőle a vizet. Utána a kalapot betettük egy szekrényszerü szárítóba, amit alulról faszénnel fűtöttünk. Amikor kiszáradt, kivasaltam, körülvágtam, vasalóval felhajtottam a szélét, a tetejét kifényeztem, az üzletben a stafirozó lányok tettek rá szalagot, attól függően, milyen volt a divat, meg melyikre mi pászolt és máris lehetett viselni. Hogy mikor csinaltam ilyen módszerrel utoljára kalapot?... Pontosan emlékszem. 1944 őszén, Debrecenben, mert már majd elfelejtettem mondani, hogy kisváradi vagyok, Kecskeméten voltam inas, majd segéd, onnan kerültem ide, Királyhelmecre, mert hívtak. Azóta csak: félkészárukból dolgoztam, de már jó ideje abból se, mert a gyárak csak nagy tételben küldenek anyagot, azt meg a magamfajta nem tudja megvenni. így aztán csak javítgatom, festegetem a kalapokat, meg ilyen-olyan sapkákat csinálok, ha betéved hozzám hébe-hóba egy-egy megrendelő. Bizony, de szívesen csinálnék még legalább egy igazi, régi jó kalapot, megmutatnám én még ma is, hogyan készül a kalap, hiszen a felszerelés hozzá még szinte teljes egészében megvan; de kisiparos készítette kalap már ma senkinek sem kell. Vesznek a boltban amilyet kapnak, pedig a bárányszőrvagy a nyúlszőr-kalapnak nincs mása, nekem elhiheti. Lejegyezte és a felvételt készítette: ZOLCZER JÁNOS A zselizl (Zeliezovce) Schubert-park üdezöld füvén gyönyörű, színes, tarka csoportok próbálják még egyszer — ki tudja, hányadszor — műsorukat. A kitűnő, kicsit lámpalázas hangulatban könnyű szóra bírni az embereket. A dunamocsiak (Moca) éppen befejezték az éneket, tőlük kérdezem: — Mióta gyakorolnak együtt? — Hetvenkettő-hetvenhárom telén alakult a csoport magva, a férfikar. Később a nők megirigyelték „sikereinket", s vegyeskarrá fejlődtünk — mondja Komáromi Lajos. — A citerások 79 januárjában álltak össze — igy Zsoldos István — Azt mondják, azóta felfelé megyünk ... — Nagyon magasra nem jó menni, mert nagyot lehet esni — említi valaki az ismert bölcsességet. Innen már huncutkodva folyik a társalgás. — Nem a tisztességben, a bolondozásban őszültünk így meg — ez a „tiszta forrás", ezt tessék megírni. Nézze csak, van közöttünk, aki alig múlt harmincéves, s már fehér a haja, ő is az énekkarban őszült meg. — A névnapokról, a jó tejfölös pogácsáról is írjon, együtt szoktuk fogyasztani. Ez a fiatalasszony süti a legfinomabbat — mutat a mellette álló barna menyecskére. — Nem tejfölös pogácsa az, hanem töpörtyűs, leveles — válaszol az érintett. Komolyra fordítva a szót, a műsor összeállításáról, vezetőjükről s a ruháikról kérdezek. — Azt mondják, én voltam a tettes — áll Papp János 62 éves kalaposmester meséli: A nagybátyám híres kalapos volt, ö hívott a műhelyébe: menjek hozzá, kitanulni a mesterséget, örök életemre biztos szakma lesz a kezemben. Ki is tanultam én a kalapkészités minden fortélyát, abban nincs is hiba, csakhát, jó tizenöt-húsz éve már alig-alig van kuncsaft, kevés, rettentően kevés a munka. Hogy hogyan kell kalapot készíteni? Komoly tudománya van annak kérem, elmondom szép sorjában: Birkanyíráskor a juhászoktól megvettem a gyapjút, mert a juhgyapjúból lehetett a legszebb kalapot készíteni. No, a gyapjút kivittük a Tiszához, ott meleg szódás vízzel kimostuk, hazavittük, kiszárítottuk, átválogattuk majd elküldtük Soltvadkertre, ahol kikártolták, fésülték, és olyan lett, mint a vatta. Visszakerülve hozzám latra mértük, egy lat kb. másfél deka volt. Felnőtt kalapnak szétmértem hét és fél, nyolc, gyermekkalapnak öt latot. A mérés után pónába (ziláló) felkötöttük a plafonra, így egy asztal fölött lógott. Bal kézzel tartottam, jobb kézzel meg pengettem a báránybélből készült húrt és a gyapjú olyan szépen hullott, mint a hó. Aztán fele-felére ellipszis alakban eligazítottuk a szőrt, majd egy szitapréssel lenyomkodtuk. A gyapjút azbesztpapírba tettük, és a két ellipszis alakot összehajtottuk, behajtogattuk a széleit, harang formát képeztünk belőle. Megcsináltunk igy öt-hat kalapnak valót, egymás tetejére raktuk őket, majd egy forró acéllemezre tettük — vászonba csomagolva — és locsoltuk, forraltuk — pároltuk, nyomkodtuk, hogy a szőr összeálljon. Csináltuk mindezt vagy jó félórát. Mindaddig amig annyira összehúzódott, összeállt nemezzé, hogy már erőnek erejével se nagyon lehetett szétszedni. Ezután következett a gyúróüst. Az üstben főtt a viz, ehhez hozzáöntöttünk korábban hideg vízzel elkevert két deci kénsavat. A elö szerényen Szabó József. — Több népdalcsokrot állítottunk össze, abból választott Németh Imre, a központ dolgozója. A kezdet kezdetén Böszörményi Jánosné tanítónő volt az énekkar vezetője. Ha ő nem kezdeményezett volna, most nem lennének itt a mocsiak. Persze a szövetkezet anyagi támogatása nélkül sem. Ezt igyekeznek viszonozni eredményes szerepléssel, a szövetkezeti ünnepségek szebbé tételével. — S a ruha, mert szép a ruhájuk is, az honnan van? — Az anyagi terhet szintén a szövetkezet vállalta. A varrást Szegi Tiborné. Ő sok-sok KIHALÓ MESTERSÉGEK A KALAPOS már összeállt nemezt egy nagylyukú zsákba tettük és mártogattuk az üstbe, majd kivettük és gyúrtuk, mint a tésztát, hogy tömörödjék. Megtartott ez a munkafolyamat is vagy háromnegyed órát. Néha többet is. A sodrófával vigyázva, igen óvatosan kellett gyúrni, nehogy kilyukadjon a nemez, mert ha kilyukad, el lehet dobni, kárba ment egy egész napi munka. No, amikor ezzel is készen voltunk akkor süveg alakot formáltunk a nemezből. Erről habkővel a durva szőrt ledörzsöltük, utána kiformáztuk és kiszárítottuk, majd habkövei újra szőrtelenítettük. Ezt követte a festés: feketére, barnára, zöldre, a megrendelés szerint. A festés után újra szárítani kellett, majd jött a keményítés. Kefével belekentük a keményítőt — szélére többet, a tetejére kevesebbet. A keményítés után megállapítottuk, hogy a kalap hányas számnak felel meg: 52—53-as, nagyobb, kisebb? ... A munka-