A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-31 / 5. szám

A Csemadok életéből Bemutatkozom... Iskolánk (Komáromi-Komárnoi Magyar Tannyelvű Gimnázium) évkönyveit lapozgatva az 1960/61-esben Az irodalmi színpad munkájáról cím alatt ezt olvasom: „Szép szabadság! Óh sehol sincs E világon oly becses kincs. Mely tenálad nagyobb volna, Vagy tégedet kipótolna." Csokonai Vitéz Mihály fenti örökérvényű gondolatának a jegyében kezdte meg irodalmi színpadunk ez évi munkáját." Igen, Csokonaival indultunk, azzal a célkitűzéssel, hogy nevelő szándékkal szóljunk az irodalom kedvelőihez, mindenekelőtt a tanulóifjúsághoz. Művészi tolmácsolásra törekedtünk. tehát az oktatásnak élményt nyújtó formáját választottuk. Sajátos feladat volt ez. nagy gondot, körültekintést igényelt. Első műsorainkban még nem volt mozgás, nem volt játék, a szerkesztésnél csak arra ügyeltünk, hogy a vers, a próza és a zene összhangban legyen. Ugyanakkor megköveteltük a pontos, igényes művészi vers- és prózamondást. Ilyen formában mutattuk be Petőfi Sándor, Ady Endre, Juhász Gyula, József Attila forradalmi változást követelő költészetét. De még ki sem bontakozott az együttes tevékenysége, már megjelentek a jövővel kapcsolatos kétkedő írások. Az 1962/63-as évkönyvből idézek: „Újabban egyre többet olvashatunk lapjainkban, folyóiratainkban az irodalmi színpadról. Vannak, akik tagadják létjogosultságát, hivatkozva arra, hogy a rádió és a televízió mindenhova elviszi a kultúrát, tudást és közvetítő szerepével nemhogy csökkentené, de erősen növeli a művészettel szembeni igényeket." A borúlátó cikkek azonban nem tudták befolyásolni az egyre izmosodó mozgalmat; az irodalmi színpadok megjelenése történelmi szükségszerűség volt. Az ötvenes évek második felében a költészet korvallató műveivel idézte meg a színpadon a kor problémáit. Pódiumhoz juttatta a lírát, újszerű gondolati színházat produkálva. A hatvanas évek végén aztán az oratorikus forma mellé a játék is felzárkózott. Mi is ezen az úton próbáltunk haladni. A szegénység szárnyain. A szabadság útján, az Emlékezés, a Szegénylegények, az Út a győzelemhez című összeállításainkban az oratóriumi formán belül hangokra bontottuk a verset. Az ilyen műsor a jelzéses játékstílust igényelte, nem tűrte a naturalizmust, de még a figurával való teljes azonosulást sem igényelte, mint a realista stílusú játék. Ez az előadói stílus mindig kíván egy kis kívülmaradást, ily módon csak jelzéssel, lényegkiemeléssel akár öregembert is eljátszhattak tanítványaink. E tényező közel vitte őket a korszerű láttató játék értéséhez, megszabadította őket a kolonctól, amelyet a 19. század előadói stílusának hatása rájuk is rakott. A hetvenes évek elején már bátrabban alkalmaztuk a korszerű rendezői megoldásokat, s változtattunk összeállítási felfogásunkon is, mert az irodalmi színpad feladata nem csupán versek egyes szakaszainak, részeinek összeötvözése, hanem sokkal inkább nagyobb művé való feldolgozása. Most már ez a felfogás határozta meg a mi munkánkat is. így tanultuk be összeállításokat Voznyeszenszkij: Rekviem, Tvardovszkij: Tyorkin, Bikov: Az ö zászlóalja, Hasek: Svejk című műveiből. Nem Svejk hagyományos felfogású alakját akartuk színpadra állítani, hanem olyan figurát, akiben benne van a kisember csalafintasága mellett a mi Lódas Matyink leleményessége, a székely góbé furfangja, a közép-európai ember gondolkodása. Az 1980 tavaszán bemutatott Költészet és tánc című összeállításunkban évszázadok küzdelmeiről, a szülőföld szeretetéről, a szabadságért folytatott harcról szóltunk. Az országos seregszemlén 1973 óta szerepeltünk rendszeresen, de műsorainkat soha nem építettük egy-két bíráló bizottsági tag ízlésére, még abban az esetben sem, ha ezért a konokságunkért helyezési hátrányba kerültünk. Viszont rendező kollégáktól, komoly szakemberektől jelentős segítséget kaptunk az elmúlt évtizedben. A két évtized folyamán negyvenhárom összeállításban kb. 500 tanuló szerepelt. És hány előadást tartottunk? Pontosan nem jegyeztük, de volt olyan műsorunk, amellyel harmincötször léptünk közönség elé. A Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnáziumban közel 2100 tanuló érettségizett e két évtized folyamán, és több mint ötven százalékuk főiskolát végezve kapcsolódott be az épitőmunkába. GÁSPÁR TIBOR KETTŐ A PÉLDA Mit láthat az ember este, közben egy több mint kétezer ötszáz lakosú faluból ? Bizony csak keveset. Még a kivilágított ablakokat is alig. író-olvasó találkozóra hívtak Csallóközaranyosra (Zlatná na Ostrove), s majdnem késve érkeztem a nagy, mindent beborító köd miatt. Kétszer harangoztak című regényemről akartak velem beszélgetni az aranyosiak, de közben újabb könyvem, a Szélfúvásban is megjelent, s úgy szólt az üzenet, hogy vigyek ebből a könyvemből is vagy húsz darabot. Vittem, s ahogy átadtam a csomagot, máris gazdára találtak a könyvek. A beszélgetés kettős kötődésű lett aztán, de talán a kérdések a Szélfúvásban című regényemhez kapcsolódtak jobban. Mindjárt rájöttem, olyan helyen járok, ahol a jelenlevők egy része járatja vagy vásárolja az Irodalmi Szemlét, s becsült folyóiratunkból már olvasta újabb regényem néhány fejezetét. De hát nem is arról szeretnék én most írni, hogyan ment végbe Aranyoson az író-Hittel, akarattal Tornaváralja (Turnianske Podhradiei egyik csendes, hangulatos utcájában all Káposztás Mihály bácsi takaros családi háza, ahol a 75 éves szabómester el feleségével. Tornán 1949-ben kezdték szervezni a CSEMADOK helyi csoport ját. Káposztás Mihály az első időben négy évig volt a szervezet elnöke, majd többször újraválasztották, s így el mondható, hogy állandóan a CSEMA DOK-kal élt, szervezett, támogatta tö rekvéseit. Az eltelt időszakban legkevesebb 1 5 színdarabot tanultak be a helyi szervezet színjátszói. Híresek voltak a CSEMADOK-bálok is a községben, de akkor is ott volt a tagság, amikor társadalmi munkára volt szükség a kultúrház építésénél. Sok nehézséget kellett leküzdeni, de a lelkesedés, a hit töretlen volt, s az a mai napig is, bár ma már egyre nehezebb a kulturális munka falun is. De teszik a magunkét, s ez így jó. Igen nagy sikert arattak a színjátszók például 1979-ben nemcsak otthon, de a környék falvaiban is — a Légy jó mindhalálig című darabbal, amelyben Káposztás bácsi Pósalaki úr szerepét játszotta s unokája is fellépett. Nagy örömére szolgált továbbá, hogy a jubileumi évzáró taggyűlésen majdnem háromszáz tag jelent meg, ami azt jelenti, hogy a tornaváraljai CSEMADOK-szervezet olvasó találkozó, hanem inkább a mármár közhelyszerű igazságról, hogy mennyire kicsi a világ. A művelődési otthon előtt Szabados Péter várt rám türelmetlenül. Régi ismerősöm, jó barátom, a CSEMADOK komáromi (Komárno) járási bizottságának volt titkára, akivel egyszer, talán 1978-ban három hetet töltöttem Karlovy Varyban. Délután jártuk az embersürűs sétányokat a Teplá folyó mindkét partján, a várost ölelő erdőkben, esténként pedig ittuk az elviselhetöen hideg sört a „Budvar" sörözőben. És sokat' beszélgettünk mindenről. Jól eltöltöttük az időt. Mikor végre megérkeztem, fellélegezve az órájára pislantott, és azzal fogadott, hogy már azt hitte, nem jövök. Megyek a ködből a szépen kivilágított művelődési otthonba, termében már gyülekeznek az érdeklődök, s ahogy észrevesznek, egészen megélénkülnek. Hallhatóan mondják, újságolják egymásnak, megérkezett, akit várnak. Jobban is körülnéznék az impozáns művelődési otthon előcsarnokában, talán még a terembe is bekukucskálnék, de megint ismerős arc bukkan elém. — Megismersz-e? — kérdi tőlem egy hölgy. — Michenberger Natália! — mon-eros tagállománnyal rendelkezik, csak fel kell szítani a parazsat, tovább vinni a lelkesedést, összefogni a fiatalságot. Ezen a téren a pedagógusoktól még többet vár el a tagság, Szalacsi Flóra példáját a többiek is követhetnék. Káposztás Mihály lelkes újságolvasó. Megvan neki az Új Szó, a Fáklya és a Hét valamennyi száma az elsőtől az utolsóig, szívesen odaadja az érdeklődőknek, akik az elmúlt harminc évet tanulmányozni akarják a csehszlovákiai magyar sajtókiadványok tükrében. A helybeli egységes földművesszövetkezetben 15 évig dolgozott gyalogmunkásként, közben 8 évig a helyi nemzeti bizottság képviselője volt. Bölcsességét, élettapasztalatát húsz éven át mint népi ülnök kamatoztatta a kassai (Koáice) járásbíróságon. Közben varrogatott, irányított, szervezett, s amellett lelkes bélyeggyűjtő. TAMÁS KATALIN fi A kultuszét es tunc сипи összeállítás egyik jelenete (1980)