A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-31 / 5. szám

A Csemadok életéből dorn az elém siető hölgynek, és már el is felejtem Aranyost, a bratislavai Kalinciak utcai pedagógiai gimnázium épületét látom, amelyben az 1950—51-es tanévben érettségire készültünk Natáliával. Arra emlékezünk, arról beszélgetünk, ami akkor volt közös élményünk a magyar tanítási nyelvű pedagógiai gimnáziumban. Mozgalmas, színes volt az az esztendő, forró hangulatú, gyűlésekkel, kulturális műsorokkal, falujárással, május elsejei pompás felvonulással, magyarul fújtuk a diszemelvény előtt, hogy Kovács vagyok, ifjú a lelkem ... Akkor fordult a régi világ az újba, akkor hittük magunkat világmegváltó fiataloknak. Amilyen gyorsan kalandoztam el a Kalinciak utcai emlékek világába, ugyanolyan hirtelen kanyarodtam vissza a művelődési otthon előcsarnokába. Menjek tovább, de ne a terembe, fel az emeletre, várunk még egy kicsit az érdeklődökre. Jut még idő egy kis bemelegítő csevegésre, kávézásra és másra. Például egy tizenegyezer kötetes falusi könyvtár megtekintésére. A lélekszám Aranyoson egészen pontosan: 2630. Ennyi lakosra határozottan gazdag a könyvállomány! Szabados Péterné 1969 szeptemberétől vezetője a könyvtárnak. Kedves. okos asszony. Kísér és magyaráz. Mikor a könyvtár vezetésével megbízták, 167 olvasót tartottak nyilván és 1340 kölcsönzést jegyeztek, s akkor 2500 kötettel rendelkezett a könyvtár. Aztán Szabadosné megkezdte a gondos munkát a több és még több olvasóért. Amikor ott jártam, már ötszázra növekedett az olvasók száma, s az 1979-es esztendőben 17 600-szor kölcsönöztek könyvet Aranyoson. Szabadosné hozzáértő, türelmes munkájának az eredménye bizony lelket megemelő! Tizenegy esztendeje él egy falusi könyvtár viszonylagos könyvrengetegének közepén, szervezi, irányítja és eligazítja az olvasókat. A csehszlovákiai magyar írók müvei is ott sorakoznak a polcokon. A könyvtárvezető elve: minden Madách-kiadványból illetve eredeti müböl két példány, ha kötelező olvasmányról van szó: öt példány! Nincs csehszlovákiai magyar szerző, akitől ne lenne egy vagy több könyv a könyvtárban. Vajon igy csinálják ezt mindenütt, ahol magyarok élnek nagyobb számban? Visszatérve az indító mondatra, mit láthat az ember egy csallóközi faluból este és ködben, máris azzal folytathatom, hogy láthat egy példamutatóan rendben tartott könyvtárat, tízezret meghaladó gazdag könyvállománnyal, s láthatja a polcokon a könyvtárvezetői elv eredményét: minden Madách-kiadványból két példány érkezik a könyvtárba. Persze Aranyosnak huszonkilenc tanerös általános iskolája is van, párhuzamos osztályokkal, négyszáz tanulóval. Az iskolának is van könyvtára, onnan is kerülnek könyvek családokhoz. S ha a gyerek hazavitte a kölcsönzött könyvet, már a szülő is belenéz és minden bizonnyal el is olvassa. Könyvből tehát nincs hiány Csallóközaranyoson. Olvasókból sem. Szabados Péterné nem unatkozik. A falusiak sem élik álmos tétlenségben az életüket. A CSEMADOK helyi szervezetének háromszáz tagja van, az elnök Sukola Imre, az aranyosi szövetkezet agrármérnöke. A CSEMADOK helyi vezetői gondoskodnak róla, hogy mindig történjék valami a szervezetben. De erről már csak a találkozó végén hallok, amikor ismét betelepedünk a könyvtárszobába. Minden évben rendeznek néhány író-olvasó találkozót. Az enyém már a tizedik volt a tavalyi esztendőben. A 15—20 tagú színjátszó csoport megalakulásától aktív. A kísértet házhoz jön című darabbal második helyen végeztek kerületi versenyen, s ez nem kis büszkeséggel töltötte el a szereplöket és az egész CSEMADOK-tagságot. Csevár Katalin sikere szintén visszhangos volt. A legjobb női alakítás díjával tért haza. Csevár Katalin most a színjátszó csoport vezetője. Sajnos, az énekkar feloszlott, pedig amig megvolt, műsorával szépen tarkította a kulturális életet. A helyi szervezet vezetői remélik, hogy újra összeállnak majd a daloskedvüek és másokat is megtanítanak a dal szeretetére. Az irodalmi színpad éppen alakulóban volt, amikor Aranyoson jártam, lehet, azóta már be is mutatkoztak műsorukkal. Egyébként a helyi szervezet tagjai minden közhasznú tevékenységbe belefolynak, s a többi tömegszervezettel közös műsorokat adnak. Ezeket jegyeztem fel az író-olvasó találkozó előtt és után, rokonszenves és érdeklődő emberek társaságában. S mikor a művelődési otthon fényéből kiléptem az éjszakába, s gépkocsistól egyszerre elnyelt a köd, már a találkozó néhány izgalmas kérdését vittem magammal, a Szélfúvásban című regényemhez kapcsolódókat: hová lett végül is Hargitai Gergő (regényem hőse)? Folytatható-e még a cselekmény? Igaz történetet írtam-e meg a Szélfúvásban? MÁCS JÓZSEF Énekkarunk jihlavai szereplése / A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara 1980-as munkaterve a jihlavai XXIII. Kórusmű Fesztiválra való felkészüléssel zárult. Nem kis fába vágta a fejszéjét az énekkar, amikor elvállalta, hogy betanulja és a fesztivál bemutató jellegű hangversenyén előadja Alfréd Zemanovsky—Pavel Horov: Tichá noc nad morom és Igor Bázlik—Marian Kovácik: Két kórusmű című alkotását. Az énekkar lázas izgalommal készült a jihlavai bemutatkozásra. Minden egyes próbán tovább csiszolták az előadandó kórusmüveket. Már az év elején ismeretes volt, milyen müvekből áll öszsze a kórusnak a fesztiválon előadandó harmincperces műsora. Főleg Zemanovsky művének betanulása okozott problémát. Az énekkar először találkozott hangefektusokkal, a zene „fölött" megjelenő mormolással és prózával. A zeneszerzővel együttműködve sikerült a müvet úgy „átdolgozni", hogy a koncerten „elvesző" hanghatások kimaradjanak (csak stúdiófelvételen lehet „hozzáadni" a zeneszerző által megjelölt plusz hangokat). A fesztivált megelőző összpontosításon, Érsekújvárott (Nővé Zámky) már bizakodva, a várható siker reményében folytak a próbák. Mindez így elmondva kevéssé érzékelteti azt a feszültséget, ami a tagokban volt. Azt a megterhelő plusz munkát, azt a fizikai és pszichikai megterhelést, amely a közös próbák sűrűsödésével a munkahelyen és a családban a tagoknak meg kellett küzdeniük. Ennek ellenére jó hangulatban utaztunk Jihlavára. A kedves fogadtatás és a jó próbalehetőség biztosítása után Zdar n/Sázavou városkában szállásoltak el bennünket. A következő nap balszerencsésen kezdődött: az elől haladó busz vezetője elnézte a Jihlavára vezető utat, így az akusztikai próbára nem érkeztünk meg idejében. De a szervezők megértést tanúsítottak, s igy csakhamar minden elrendeződött. Nem állt viszont helyre a tagok lelki nyugalma. Ennek tudható be, hogy a kórus közismert lelkesedése, aminek segítségével mindig felnőtt az előtte álló feladathoz, most a kritikus szerzeményeknél elmaradt. Ezt talán csak a tagok tudták, érezték. Az énekkar műsorát Peter Pfilips: Ascendit Deus című zsoltárával kezdte. A szoprán kissé bizonytalan kezdése után a többi szólam felrázódott, és a kórus színes, dinamikus, élvezetes előadást produkált. A fesztivál történéseit élénk érdeklődéssel figyelő Alfréd Zemenovskyt müvének kotta nélküli előadásával kívántuk meglepni. Egy kicsit — a nehéz szöveg miatt — magunkat is megleptük. Ennek ellenére Vass Lajos bámulatos magabiztossággal, néhol a szlovák szöveget is elöresúgva vezényelte a müvet. Szinte kipréselte az énekkarból a mü drámaiságát, ennek addig rejtve maradt zeneiségét. Valamennyiünk előtt szinte abban a pillanatban vált érthetővé a szöveg és tárult fel az akkordok együttes halmaza. A jelenlevő zeneszerzők erre a műre utalva mondták: „A CSMTKÉ találta meg elsőnek a hazai kórusok közül a pianó és a forte dinamikai árnyalatainak olyan éneklési módját, amely a végletek határain belül a zeneiség szolgálatában marad." Hja Zeljenka szöveg nélküli szerzeménye a Négy kórusmű, amely közül a harmadik már több előadást megért s a laikus közönség is elfogadta, megérdemelt sikert aratott a műértő jihlavai közönségnél. Érdekes a tagság véleménye erről a műről. A kezdeti idegenkedés után egyre inkább megszerették. Ez meglátszott előadásának színvonalán is. Ugyanez nem mondható el Igor Bázlik: Két kórusmű című alkotásáról. Bemutatása, akárcsak llja Zeljenka: Térj vissza, térj és Édes malmok örölnek cimü műveik rossz vállalkozásnak bizonyultak. Janda Iván vezető karnagynak minden igyekezete hiábavaló volt, nem tudta a műveket hatásossá formálni. Az említett szerzemények okozta hullámvölgy után Vass Lajos: Varázsének című müvének előadásával hirtelen felfelé ívelt a kórus teljesítménye. A diszszonáns akkordfürtök úgy csillogtak, mint jégkristályok a napfényben. Üdén csilingeltek végig az egész szerzeményen. Ilyen jól talán még nem énekeltük. Nagyszerűen sikerült a mü ősbemutatója a cseh közönség előtt. Farkas Ferenc : Göcseji madrigálja és Bárdos Lajos: Patkóéknál című alkotása már nem volt „verejtékes" munka, felszabadultan zengett. A magyar népdalok dallamossága, vérbő temperamentuma magával ragadta a közönséget. Ezzel elárultuk hallgatóinknak, hogy a kórusmuzsika műfajaiból a népdalfeldolgozások „ízlenek" nekünk a leginkább. Ebben brillírozni tud a CSMTKÉ. Mosolyogva, könnyedén, átélten, áradó érzelemmel szólt a dal. Minden hang, minden ritmus ott pattant és úgy, ahogy a szerző leírta, ahogy az énekes magáénak érezte. Jihlavába varázsoltuk népdalkincsünk legszebb gyöngyszemeit, a magyar nép gazdag és mély érzelemvilágát. A közönség vastapsát Kodály Zoltán: Esti dalával köszöntük meg. Fáradtan, de a jól végzett munka örömével tértünk vissza Bratislavába és széledtünk szét a Dunától a Bodrogig húzódó terület falvaiba, városaiba. A szakvezetés dolga, hogy a fesztiválon való szereplés pozitív és negatív felismeréseit, tapasztalatait elemezze, kiértékelje, s hogy a levont tanulságokat az 1981-es évben a CSMTKÉ hazai fellépésein és esetleges külföldi szereplésein sikereinek gyarapítása érdekében kamatoztathassa. Hiszen ezt várja tőlünk az énekkarnak tevékenységét országszerte figyelemmel kísérő, a kórusmuzsikát kedvelő valamennyi híve. DEBRÖDI D. GÉZA