A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-18 / 16. szám

Hallottukolvastukláttuk Innen-onnan KIÁLLÍTÁS Martosi népművészet A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum nagytermében már másfél éve rendszeresen váltják egymást a néprajzi témájú időszaki kiállítások. Az elkövetkező hónapokban a múzeum néprajzi gyűjteményének egyik gazdag részével, a martosi (Martovce) népművészeti tárgyakkal ismerkedhet meg a látogató. A falu néprajzával már több neves néprajzkutató és nyelvész foglalkozott. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején, mint egy félezer néprajzi tárgy került ide Martosról. Ebből az anyagból válogattak a múzeum szakemberei, hogy bemutassák a falu népművészetét, legfőképpen pedig a népviseletet és a lakásbelső díszítésére szolgáló dekoratív tárgyakat. A kiállítás anyagának nagy részét a martosi népviselet, kivarrott terítők és más textíliák alkotják. Dél-Szlovákia egyik legismertebb és leggazdagabban díszített viselete a martosi. Ennek egy-egy szép darabjában gyönyörködhet a néző, s emellett láthatja teljes egészében a leány, az asszony, a férfi, a vőlegény és menyasszony viseletét is. Érde kesek a martosi „metéléses terítők"; készítésükhöz fehér alapanyagot használtak, a díszítésük pedig mindig piros vagy kék színű volt. Az ollóval kivágott, az alapanyagra kéz zel rávarrt minták nagyrészt növényi és állati alakokat ábrázolnak. Ékes darabja a kiállításnak az a halottas lepedő, amely házilag szőtt kendervászonból készült. A házbelső további népművészeti remekeit, a gazdagon díszített vánkoshuzatokat, vánkostakarókat, dunyha huzatokat, törülközőket stb. a naszvadi (Nesvady) takácsokkal csináltatták. A szobát díszítő festett tányérokat, a korsókat és az egyéb háztartásban nélkülözhetetlen fazekastermékeket a martosiak a komáromi vásárokon szerezték be. D.Tóth Izabella FOLYÓIRAT Filmvilág „Csökken a mozinézők száma az egész világon." Ezzel a mondattal kezdi Veress József írását, amelyben a magyar filmek sikerét és bukását taglalja. S ezzel az első mondattal mintha kicsit a magyar filmek bizonyítványátis magyarázná: nemcsak Magyarországon, de szerte a világon egyre kevesebben járnak moziba. Nos, szakember lévén, bizonyára tudja, mit beszél, nem is érdemes ebben kételkedni. Sokkal érdekesebb — érdemesebb — a kővetkező lapokon végigböngészni a filmek látogatottságáról készült statisztikát. És, ha az ember kicsit ismeri is a nézőt, a tömegek igényét, akkor már nem is csodálkozik annyira, hogy 1979—80-ban a leglátogatottabb magyar film, a Kojak Budapesten című volt, a maga 652 357 nézőjével. A filmről mindent elmond a cím, kommersz krimi-bohózat, a filmművészethez annyi köze van, mint Kolumbusznak Indiához. Persze, ha tíz év viszonylatában azt nézzük, hogy a Csárdáskirálynőt kétmilliónál jóval többen, a Lila akácot, a Bob herceget másfél-, másfél millióan tekintették meg, akkor a Kojak Budapesten csak enyhe siker. Ha viszont a Harcmodor (159 077), a Békeidő (138 771), a Vasárnapi szülők (308 139), Circus Maximus (54 709) utáni számokat ízlelgetjük, akkor a Kojak valóban tömegeket mozgatott meg. Láttam a fent emiitett filmek mindegyikét és egyszerűen értetlenül álmélkodok: valóban ennyire csak a bóvli, a könnyed kis szirupos, humoros, krimi sztorik kellenek az embereknek? .. . Ennyire nincs igény az igazi művészet iránt?... De nemcsak Magyarországon — hiszen áll még a lapban szépszerével statisztika. Hazánkban például 1979-ben nyolc magyar filmnek volt premierje. Összesen 7084 előadáson vetítették ezeket és alig több, mint félmillió néző váltott rájuk jegyet, előadásonként, átlagban nyolcvanegyen. Rettentően kis nézőszám ez. Hát valóban a nézőknek lenne igazuk: érdemtelen, rossz, nézhetetlen filmek ezek?... Vagy esetleg bennünk, nézőkben van a hiba?... Mert van itt még egy táblázat: magyar filmet vetítenek Ausztráliában, Mozambikban, Burundiban, Kanadában, Mexikóban, Gibraltáron, Európa szinte minden országában ... és az USA-ban, ahol az Angi Vera — magyar film először — felkerült a sikerlistára is. —zolczer— KÖNYV Eino Leino: Himnusz a tűzhöz „Az élethez ragaszkodtam / mindig foggal és körömmel: / megkóstoltam minden kelyhét / s nem halmozott el örömmel. / Az élet sűrű üstökét / görcsösen markolom én meg — / Magamat sose szánatom, / de másokat sem kímélek" — olvashatjuk Leino „Az élet dísze" című kései versében. A magyar könyvkiadás fölfedezte finnugor rokonságunkat. Egyre-másra jelennek meg, pompásnál-pompásabb kivitelezésben rokonaink népköltészetének remek antológiái s a finnugor őstörténet és mitológia jeles hazai és külföldi kutatóinak kiváló tanulmányai, ám magának a finn irodalomnak a Kalevalán és a Kanteletáron kívül mindmáig inkább csak a prózáját ismerhettük. így a legnagyobb finn költő, az 1878-ban született Eino Leino is csak most szólalt meg, éppen a centenárium alkalmából egy teljes kötet erejéig magyarul, a mindig újabb és újabb fölfedező utakra vállalkozó Képes Géza jóvoltából. Leino, születési adataiból látható, Adynál egy évvel fiatalabb s körülbelül ugyanolyan rangja van hazája költészetében, mint nálunk Adynak, azzal a különbséggel, hogy ő egyben a Petőfi (s talán még a József Attila) szerepét is megtestesíti a finn literatúrában. S még egy különbséggel. Azzal, hogy 1918 (tehát negyvenedik éve) körül Leino Suomi legnagyobb embere lett, és a negyvenévest, teljesen szokatlanul, úgy ünnepelték országszerte, mint máskor és máshol az ötvenéves nagyságokat. Az országgyűlés nemzeti ajándékot és nyugdíjat szavazott meg neki. Leino költészete egyébként egyáltalán nem mondható modern költészetnek. Ugyanolyan megkésett romantika ez, mint Sibelius zenéje, hogy egy másik koszorús finn nagyságot említsünk. De ez már talán az eddig mondottakból is érthető, s Leino helyzetéből következik. Nyilvánvaló, hogy egy Petőfi, de akár egy Ady-szerü jelenség is csak romantikus koloritban képzelhető el, ha nem romantikus, akkor már nem Petőfi, nem Ady, nem Leino. A kiváló műfordító, Képes Géza, a „Napfél és éjfél" s más kiváló műfordítói teljesítmények után újabb nagyszerű munkával ajándékozta meg a magyar olvasót. Eino az ö tolmácsolásában adekvát hangon beszél magyarul. —esi— Mikó Imre: A csendes Petőfi utca Van Kolozsvárott egy széles utca, melynek helyén nem is olyan régen még várárok húzódott. Az elmúlt időben a város terjeszkedésével összhangban aztán itt is egyremásra épültek a házak, melyek majd mindegyike személyes ismerősünkké válik Mikó Imre A csendes Petőfi utca című posztumusz kötete olvastán. Mikó ebben az utcában élte le élete javarészét, vallomása épp ezért túl a személyi emlékeken a történelmi események és társadalmi változások korrajzát is adja. Az utca névadójával már zsenge korában megismerkedik, hiszen Petőfiről mint barátról emlékeztek a családban. Petőfiék a koltói mézeshetek után Pestre menet töltöttek két napot a városban, szállásuk is a mai Petőfi utcában volt, az ún. Biaslni szállóban. Ezekben az években (a 20-as évekről van szó) ébred Mikó Imre hivatástudatára. Nemzetiségi politikusnak készül, ezért végzi el a kolozsvári román jogakadémiát. Közben a nemzetiségi együttélést tanulmányozza, vizsgálódásainak eredményét Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés c. dolgozatában teszi közzé 1932-ben. Tanulmánya heves érzelmeket korbácsolt fel s váltott ki vitát jobb- és baloldalon egyaránt. (A kis kötet kilenc erdélyi vegyes lakosságú falu család-és tulajdonviszonyairól, közösségi életéről szól.) Ugyancsak izgalmasak az egyetemi ifjúság szervezkedéséről valló sorai. Ha látszólag távolabbi vidékekre kalandozik is az író tolla, a háttérben mindenütt ott tudjuk a szülőföld szellemét. Miközben örvényszerüen elvonulnak előttünk az események, utcanévváltogató államfordulatok követik egymást, az új helyzetek szülte valósággal élnitudásnak, a biztosabb begyökerezés lehetőségének is felismerői lehetünk (gondoljunk csak az erdélyi Szépmíves Céh megalakítására vagy a nemzetiségi szervezkedések kezdeteinek leírására). „Ez a közvetlen kötődés honhoz, néphez, családhoz, a múltnak és jövőnek ez a megragadása a jelenben minden írói fantáziánál hitelesebb — írja Balogh Edgár —, ... nemzetiségpolitikai útmutató, kalauz társadalmi magatartásra, korszerű hazafiságra." Mikó Imre könyve ezért lehet tájainkon is hasznos olvasmány. Urbán Aladár Varsóban átadták rendeltetésének a diákházaspárok kisgyermekei számára létesített korszerű bölcsődét, ahol az óvónőképző líceum végzős hallgatói ápolják é: ggndozzák a kicsinyeket. Józef Malys, a tarnobrzegi vajdasági IMiskai Fémüzem lakatosmestere amatör szobrász. Fából faragott — egykori lovagokat ábrázoló — szobrocskái ma mar egész Lengyelországban ismertek. Munkáját a hivatásos szobrászművészek és a művészetkritikusok is magasra értékelik. Az Örmény SZSZK fővárosa, Jereván fölött épül a figyelemre méltó sport- és zenepalota. Hatalmas sportcsarnok és hangversenyterem lesz benne. 8