A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-24 (17) / 4. szám

9Kint tombol a sevillai feria első napja. • Az utcákon szédületes tömeg kava­rog, a felvirágzott hintók és zsinórdíszes lovasok csak nehezen törnek maguknak utat a Passeo de las Delicitas és a Szent Sebes­tyén prado korzójára. Minden csupa dal, kacagás és móka, mindenütt zene harsog, és a nők táncra vágynak. Az Alcazar mögött húzódó, egymást keresztező sétányok men­tén nyitott sátrak sorakoznak sűrűn egymás mellett, hogy mindenki lássa a lakomázó, táncoló társaságokat, hogy az ismerősök könnyen megtalálják és látogatásukkal köl­csönösen megtisztelhessék egymást. A da­los ajkú Andalúzia régi népviseletben, lóhá­ton és gyalogszerrel tódul Sevillába, és fél Spanyolországból sereglenek itt össze a ci­gányok egyetlen hatalmas szabadtáborban. Körbe jár a bor, peng a gitár, pereg a dob, és csattog a kasztanyetta. éjszakákon át felsza­badultan énekel, táncol, mulat Dél-Spanyol­ország jókedvű népe. A messzi északról idegenek ezrei jönnek Sevillába, hogy felme­legedjenek e mámoros ünnep magasra csa­pó lángjainál, mikor az andalúziai mórok utódaiban ismét felpezsdül a tüzes keleti vér. Delaunay beleveti magát a fülsiketítő hangzavarba, de a sürü tolongásban is szün­telenül az az érzése, hogy követik. Mindunta­lan gyanús arcok bukkannak föl előtte, kelle­metlenül fürkésző tekintetek szegeződnek rá. A rossz lelkiismeret felzaklatott képzelgé­se, próbálja megnyugtatni magát, de elővi­gyázatosságból szüntelenül változtatja útvo­nalát, és csak nagy kerülővel, a nyugati városrész kihalt utcáin tér vissza azokra a helyekre, ahol hírhozóival kell találkoznia. Este beül a zenés mulató megszokott páho­lyába, és észrevétlenül figyeli a környezetet, de sehol semmi gyanúsat nem észlel. A földszint tele van alkalmi vendégekkel, közü­lük senki sem törődik az első helyen ülőkkel. Fent a páholyokban csupa élveteg arcot lát, többnyire előkelő törzsvendégek ülnek ott, akik ugyanazért járnak ide, amiért ö. Itt sem tapasztalt semmi feltűnőt; most már csak a szemközti zárt páholyok voltak hátra. Az efféle éjszakai mulatók mindegyikében volt két-három ilyen páholy, a nézőtér és a szín­pad felöli oldalukat sűrű rács takarta, hason­ló ahhoz, amely a mór építészet emlékeként a délspanyol házakon a nők szobájának ab­lakán látható. A rács mögött ülő mindent látott, ő azonban mindenki számára észre­vétlen maradt; a kétes hírű mulatók ily módon tették lehetővé, hogy a mulatóba ellátogató ismert személyiségek kiléte titok­ban maradjon. Nem volt hát abban semmi meglepő, hogy ebben a mulatóban is volt három ilyen páholy, noha Delaunay ma több figyelmet szentelt nekik, mint máskor. Meg­állapította, hogy legalább az egyik el van foglalva, a rács mögötti homályban cigaretta parazsa izzott. De hasztalan próbálta felderí­teni, honnan lehet ezekbe a páholyokba bejutni. Egyízben szándékosan lement a mu­lató bejáratához, de sehol sem talált olyan melléklépcsöt, amely hozzájuk vezethetett volna. Ez volt hát az első, amit megkérdezett Clemencitától, amikor a lány mosolyogva és tréfálkozva az asztalához ült. > — A zárt páholyok feljárata? — ismételte meg Delaunay kérdését. — Ó, azt itt nagyon elmésen megoldották, még az érsek úr is nyugodtan ellátogathat ide, hogy megnézze eltévelyedett báránykáit. A szomszéd házból törtek hozzájuk bejáratot, azok kijárata nem a hírhedt calle Trajanóra vezet, hanem a másik oldalra, a Mindenható Jézus utcájába. Delaunay alighanem kissé elkomorodott e felvilágosítás hallatára, vagy némi bizalmat­lanság tükröződött a szemében, mert Cle­mencita elhallgatott, és rászegezte komoly tekintetét. — Tehát mégiscsak igaz, Héctor — mondta csendesen —, veszélyben van az életed. — Miből gondolod? — kérdezte Delaunay színlelt közönnyel. — Ki mondta ezt neked? — Tudom, ós nekem ennyi elég. Ti, férfiak, mindig részt vesztek valamilyen rettenetes játszmában, amelyet mi, nök nem értünk, és amely tönkreteszi a boldogságunkat. — Tegyük fel. hogy így van. Hanem akkor el kell mondanod mindent, amit erről tudsz, hogy tudjam, honnan leselkedik rám veszély. — Mindenkinek megvannak a maga titkai, neked is, másoknak is, én egyiket sem firta­tom. De ha igaz, hogy ma valaki óvott tőlem, akkor az is igaz, hogy halálos veszély fenye­get. Delaunay megremegett. Honnan tudhatta ez a kis táncosnő, hogy neki milyen levele érkezett Madridból? — A veszélyt, amelyről tudok — folytatta Clemencita halkan —, Grácia Angelesnek hívják. Ez az a magas táncosnő, aki meztele­nül táncol rózsaszín strucclegyezökkel a ke­zében. Férfiügyekben rendkívül tapasztalt, és mindannyiunknál többre tartja magát. Kons­tantinápolyból jött, azelőtt pedig Moszkvá­ban lépett fel. Mielőtt téged megismertelek, jó barátnők voltunk, és én nagyon tiszteltem öt, madame-nak szólítottam. Az igazi neve nem Gracia Angeles, ezt a nevet csak itt vette fel. Nem jegyeztem meg, hogy hívják, de különös idegen név — egyszer láttam leírva az öltözőjében egy levél borítékán. Amikor elmeséltem neki, hogyan ismerked­tünk meg, Gracia Angeles jóindulatúan ér­deklődött irántad. Hanem mikor megmond­tam neki, hogy nem vagy francia ... — Te ezt megmondtad neki ? — Meg hát... nem gondoltam, hogy ez annyira lényeges. Amint ezt megtudta, rend-EDUARD BASS 'A CIRKUSZOK VILÁGA4 kívül megnőtt az érdeklődése. Szüntelenül faggatott, tudni akart rólad minden aprósá­got. Már-már természetellenesnek éreztem kíváncsiságát, és nem találtam rá más ma­gyarázatot, mint hogy meg akar téged kapa­rintani magának. És ezen csakhamar csú­nyán összevesztünk. Megmondtam neki, mi a véleményem a pökhendi felfuvalkodottsá­gáról és az egész nagyra tartott művészeté­ről. Gracia felbőszült, földhöz vágta a púder­tartót, odahívatta az igazgatót, és rikácsolva követelte, hogy engem azonnal bocsásson el. Az igazgató ezt kereken megtagadta. Erre berontott az öltözőmbe, és megesküdött, hogy bosszút áll rajtam, tönkretesz, elpusz­tít. Pascual is ott volt, és le kellett fognom, hogy rá ne vesse magát Graciára. Attól fogva nem szóltunk egymáshoz. Ma este azonban, mikor már épp indultam ide hozzád, elállta az utamat. „Csak eredj a drágálatos szere­tödhöz — kiáltott rám dühtől rekedten —, de tudd meg. hogy még az este kiadja az utadat. Ma megtudja, miféle nőszemély vagy, te ringyó. Nem sokáig enyelegsz már vele, Roderigo gondoskodik róla." — Roderigo? Ki az a Roderigo? — kérdez­te Delaunay hevesen. — Az a dúsgazdag férfi, aki Gráciát kitart­ja. Roderigo Pescador. Delaunay érezte, hogy a fejébe tolul a vér. Az a név, amelyet ök Bertonnal ki sem mertek ejteni, s csak az RP kezdőbetűkkel helyettesitettek, a legártatlanabb egyszerű­séggel hangzott el kedvese ajkáról. — Roderigo Pescador sevillai? — Dehogy. Valahonnan északról jött. De már több mint egy hónapja Sevillában tar­tózkodik, időnként elutazik valahová, és hi­hetetlenül sok a pénze. Gracia Angelesszel, úgy hiszem, régóta ismerik egymást. — Láttad őt? Beszéltél vele? Milyen a külseje? Hol lakik? Clemencita még közelebb hajolt hozzá, és önkéntelenül körülnézett, mint minden nő, ha bizalmas közlendője van, jobbra, majd balra pillantott. Ezt a mozdulatot azonban már nem fejezte be, hirtelen megmereve­dett, szeme az iszonyattól tágra nyílt, gör­csösen megmarkolta az asztal lapját, és rémülten hátrahőkölt. Delaunay követte a lány tekintetét, és villámgyorsan kirántotta pisztolyát. A szemközti zárt páholy sürü rácsa közepén kinyílt a kémlelőrés, lassan egyre szélesebbre tárult, és a sötétben egy revolvert tartó kéz nyúlt ki belőle. Ebben a pillanatban Delaunay lött. Csaknem ugyanakkor a szemközti oldalon is lövés dördült, de isten tudja, hova repült a golyó. A revolvert tartó kéz lehanyatlott, és a fegyver leesett a földszintre. Néhányan ré­mülten felsikoltottak, az ének megszakadt, és egy pillanatra csend lett. Aztán izgatott kiáltozás tört ki, nagy zajjal székek borultak fel, s menekülő lábak dobogása hallatszott. — Kutassák át a zárt páholyt! — ordította Delaunay a mellvéden áthajolva, de nyom­ban utána Clemencitához fordult. — Fölösle­ges, ha a kijárat a szomszéd házban van. Kereket oldanak, még mielőtt bárki a nyo­mukba eredhetne. Nem történt semmi ba­jod? — Nem — válaszolta Clemencita halálsá­padtan —, de te menekülj! Arra hátra a színpadon át. — Semmi értelme — mondta Delau­nay —, mindenki ide tódul. Kivágódott a páholy ajtaja, és az ajtónyíiás megtelt izgatott arcokkal. — Uraim, ne itt keressék a tettest — hárította el a kíváncsiskodókat Delaunay —, az ott szemben volt. — Uraságod lőtt — sopánkodott a reszke­tő főpincér —, mindjárt itt lesz a rendőr­ség ... — Igaza van. Állítsa ki a számlámat, hogy rendezhessem. De azt hiszem, ehhez a többi úrra nem lesz szükségünk. — Úgy van, uraim, szíveskedjenek távozni — szólt rá a pincér a kíváncsiskodókra, és becsukta a páholy ajtaját. — Nem kívánhat­ják, hogy károsodjam. Tehát uraságodnak volt egy palack olivenzai, ugyebár. .. Az öreg colradore reszkető kézzel írta a számlát. Lent a teremben már megjelentek a rendőrök, az emberek már mutatták nekik a páholyokhoz vezető utat. — Clemencita — fordult Delaunay meg­hatottan kedveséhez —, már csak néhány másodpercig maradhatunk együtt. Köszö­nöm a szerelmedet. Súlyos hibát követtem el, de nem bánom. A golyót, amelyet mege­lőztem, neked szánták. — Tudom, Héctor — mondta Clemencita, megragadta a férfi kezét, és a szívére szorí­totta. — Bátor férfihoz méltón cselekedtél. Clemencita tudja, mit kell tennie. Két jól megtermett civil ruhás rendőr lé­pett be az ajtón. Röviden kihallgatták őket, majd mindkettőjüket letartóztatták. A lép­csőn lefelé menet látta Delaunay, hogy a többi rendőr a földszinten hallgatja ki a gyilkossági kísérlet tanúit. — Engedjék meg, uraim — fordult kísérő­ihez —, hogy megkérjem önöket valamire. Kutassák át a földszintet. Valahol a zárt páholy alatt találniuk kell egy revolvert, amelyből egyszer lőttek. Ez az idegen fegy­ver az én alibim. Tíz hétig tartó nyomozás után megszüle­tett a vádirat, és Delaunay-t gyilkossági kí­sérlet vádjával bíróság elé állították. Az újsá­gok terjedelmes cikkekben ismertették a vé­res eseményt, és a felzaklatott közvélemény feszült figyelemmel kísérte a tárgyalás me­netét. Minden körülmény arra vallott, hogy az ügy rendkívül homályos. Nyomtalanul el­tűnt az a férfi, akinek az ügyész állítása szerint a gyilkos lövést szánták. Ha a páholy szőnyegén nem találnak vérnyomokat, senki sem hiszi el, hogy a páholy nem volt üres. A tabarino vendégei közül senki sem vette észre, hogy odafönt kinyílt a rács. És a páholyból leesett revolver sem került elő. A mulató igazgatójának és személyzeté­nek vallomása szerint arra az estére — mint már korábban is több ízben — Gracia Ange­les foglaltatta le a zárt páholyt. Ott szokott találkozni a barátjával, akit egyébként a mu­latóban senki sem ismert. A lövés pillanatá­ban a táncosnő még a díszletek mögött tartózkodott az öltözőjében, ám az azt köve­tő zűrzavarban eltűnt. Mire másnap a rend­őrség érdeklődni kezdett kiléte felől, nyoma veszett. Később bizonyos nyomok azt lát­szottak igazolni, hogy francia Észak-Afrikába szökött. A további nyomozás kiderítette, hogy orosz származású volt, és már többször sötét nemzetközi ügyekbe keveredett. Héctor Delaunay mint vádlott rendkívül higgadtan válaszolt a bíróság kérdéseire, és a koronatanú, Clemencita Ximenez y Carcia táncosnő vallomása mindenben a vádlott védelmét Igazolta. Mindkettőjük egybehang­zó vallomása szerint voltaképpen a művész­nő ellen irányuló gyilkossági kísérletről volt szó, és Delaunay lövése csupán ezt a gyil­kosságot előzte és hiúsította meg; a gyilkos­sági kísérlet oka az eltűnt táncosnő félté­kenysége volt. Delaunay védője mindent megtett annak érdekében, hogy a bíróság fogadja el ezt a tényállást, és belássa, vé tri

Next

/
Oldalképek
Tartalom