A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-24 (17) / 4. szám
A Csemadok életéből rű. ügyes kezű ember, aki a kopjafákat faragta. Egyébként ő is pedagógus, akárcsak a klub alelnöke. Deák Rozália. S ha megemlítem még Veres János költőt, a klub szaktanácsadóját, már fel is soroltam azokat az embereket, akik azon a rimaszombati napon „elcsábítottak" a magánügyektől — így Józsikától is —, s akiknek most őszinte köszönettel tartozom: akkor. ott. Rimaszombatban ugyanis elfelejtettem megköszönni nekik. hogy tájékoztattak sikereikről, problémáikról. terveikről. Elfelejtettem megköszönni nekik (akárcsak Ádám Lajosnak a vacsorát), mert az ő lelkesedésük engem is magával sodort, s arra a rövid időre megszűntem kívülálló lenni, magam is közéjük tartoztam, az ő gondjaikat és sikereiket éltem . .. De hát mi is az a Tompa Mihály Klub ? Mindenekelőtt azt kell tudnunk róla. hogy a CSEMADOK rimaszombati helyi szervezetének keretében működik, s nem is akárhogyan: ma már elmondhatjuk. hogy létezésének csaknem két évtizede alatt a klub kinőtt saját „gyerekkorából", s afféle művelődési központja lett a város magyar nemzetiségű lakosságának. A kezdet kezdetén, valamikor a hatvanas évek első felében úgy látszott, hogy a hajdani „irodalmi szalonok" mintájára tevékenykedik majd, de hát ez az időszak tényleg csupán ..gyerekkora" volt a Tompa Mihály Klubnak. Azóta már régen kinőtte az irodalomközpontúságot, vagyis az egyoldalúságot, nem is csoda hát, ha egyre több embert vonz magához. Példáját a környékbeli városkákban és falvakban is követendőnek látják — ennek bizonyságául megemlíthetjük. hogy a rimaszombati klub mintájára és .aktív segítségével alakult meg például a tornaijai (Éafarikovo) klub —, Kubáról tart előadást Herényi Béla, aki két évig dolgozott a latin-amerikai szigetországban ez a tény pedig önmagáért beszél. Hogy mennyi mindennel foglalkoznak a Tompa Mihály Klubban, azt leginkább talán az utóbbi öt évben megtartott előadások és műsoros estek felsorolásával tudnánk érzékeltetni. Mivel azonban a teljes felsorolásra itt nincs elég helyünk. legalább néhány témát hadd említsek. íme: Címereink világa (Püspöki Nagy Péter előadása). Cantata profana (Horváth Júlia előadása Bartók Béláról). A rimaszombati töröksípról és tárogatóról (Bige József). Munkácsy Mihály élete (Nagyferenc Katalin). Dr. Buga László egészségügyi előadása. László Gyula régész előadása a kettős honfoglalásról stb. Természetesen a legjelentősebb irodalmi évfordulókról sem feledkeztek meg: Ady Endre 100. születésnapjára meghívták Keres Emitt; a Sarló megalakulásának 50. évfordulóján Sándor László. Győry Dezső születésnapján Szeberényi Zoltán, József Attiláén pedig Turczel Lajos tartott előadást a klubban. Figyelemre méltó — s másutt is megvalósítható. tehát követendő — akcióknak minősíthetjük a járás területén rendezett kulturális kirándulásokat vagy az úgynevezett szabadtéri klubnapokat. A klub kezdeményezései közül megemlíthetjük még azt is. hogy programszerűen mutatja be tagjainak a csehszlovákiai magyar irodalom fiatal képviselőit. De ne soroljuk most csupán az eredményeket, beszéljünk a problémákról is, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy semmi sem fenékig tejfel — még a rimaszombati klubélet sem. S különben is. ha haladni akarunk, szükségünk van a szüntelenül többre, jobbra ösztönző elégedetlenségre. Hát lássuk csak: a klub rendezvényei legtöbbször ingyenesek, s mert bevétele nincs, kiadásai sem igen lehetnek — miből lehetnének? így aztán nem tud fizetni a Városi Művelődési Otthonnak a teremért, ahol megtarthatná rendezvényeit. A Tompa Mihály Klub így a városi könyvtárba vagy az egészségügyi központ nagytermébe „szorul", ezeken a helyeken azonban nem alakulhat ki igazi klubhangulat — hogy miért azt. ugye. senkinek sem kell külön megmagyarázni. A klub tehát — ilyen körülmények között —, bármilyen jól működik is. csak félig tudja teljesíteni feladatát. S miért is elégednénk meg a mostani „jó/működéssel", mikor tudjuk, hogy működhetne sokkal jobban is?! Persze, remélhetjük, hogy a jövőben ezen a téren is kedvezően alakul a helyzet, hiszen a jó irányú változás alapvető feltételei már adottak: — A CSEMADOK helyi szervezete tavaly kapott egy három helyiségből álló „székházat" — mondja Veres János. — Ebből egy helyiséget a klub rendelkezésére bocsátottak, s állítólag egy másik helyiséget is megkapunk, lesz tehát két lakószobányi „területünk", ahol fűteni is lehet: egyelőre azonban még csak asztal meg székek vannak benne és csupán a gyűléseinket tartjuk ott. Szeretnénk létrehozni egy kis kézi könyvtárat, de régóta vágyunk arra is. hogy a klub keretében kialakuljon egy irodalmi színpad, esetleg színjátszó csoport. Az irodalmi színpaddal kapcsolatban örvendetes eredmény, hogy Győry Dezső verseiből a klub fiatal aktivistái (főleg főiskolások) irodalmi színpadi műsort tanultak be. s elő is adták nemcsak itthon, hanem Somodiban (Drienovec), a Nyári Művelődési Táborban is. Ezeknek a fiataloknak most eltökélt szándékuk, hogy állandósítják az irodalmi színpadot: konkrét tervük egy Vörösmarty- és egy Villon-műsor. Szóval, minden remény megvan rá. hogy a rimaszombati Tompa Mihály Klub hamarosan megoldja — vagy azóta már meg is oldotta? — korábbi problémáit és a jövőben zavartalanul, tehát még eredményesebben. még jobban dolgozik majd. Ehhez a jobb munkához kívánunk sok sikert mindazoknak, akik a klub sorsát szívükön viselik. VARGA ERZSÉBET Foglalkozott az általános és szakmai neveléssel, a szabad idő kihasználásával, az új feladatokhoz alkalmazkodó népművelési feltételek kialakulásával, a művelődési és elsajátító tevékenységgel stb. Érdekesen tárgyalta a művelődés három fő területét. A spontán formálódással kapcsolatban elmondotta, hogy a művelődési ház például belső rendezettségével, fegyelmével észrevétlenül is hat — tehát spontánul. Az emberek találkoznak, beszélgetnek egymással. További fő területként említette a regeneratív művelődést. Ide sorolta a rekreációs tevékenységet, a sportot, a játékot és a turizmust. A közvetlen szórakozási formák közé sorolta továbbá a dal- és beatesteket, a színház-, hangverseny- és kiállításlátogatást, a rádióhallgatást, televíziónézést és olvasást stb. A művelődés harmadik fő területének nevezte meg a céltudatos nevelést. A fejlődéssel lépést tartó nevelői munkát, amely változó, gazdagodó, differenciált rendszerben történik. Durkó Mátyás szólt még a gyermek és felnőtt nevelésről, a nevelés és önnevelés dialektikus kapcsolódásáról, a kezdetben irányított, később irányítás nélkül történő önművelésről, a klubformáról, a levelező távoktatásról, és arról, hogy ki kell alakítani az iskola melletti és utáni nevelés formáit, megszokottá kell tenni az önművelést. Iskolás korban lehet igazán megalapozni a szabad művelődés igényét. Felnőtt korban mindez már késő. Kialakult az iskolarendszerű nevelés, a felnőttoktatás, a szakmai képzés az iskolák és üzemek irányításával. Ezekre épül az iskolán kívüli népművelés egységes művelődési terv alapján. A tátrai értekezlet másik előadója. Kajdi Béla, a Budapesten megjelenő Népművelés című folyóirat szerkesztője a közművelődési munkában jelentkező új törekvésekre hívta fel a figyelmet. Fejtegetésében abból indult ki, hogy a költségvetésben még mindig fogyasztásnak tekintik inkább a kultúrát, mint befektetésnek. Pedig minél magasabb a dolgozó szakképzettsége, annál jobb és színvonalasabb a munkateljesítménye. Minél műveltebb az ember, annál fejlettebb az időtudata. Statisztikából vett számokkal bizonyította, hogy azokban az országokban, amelyekben alacsony szintű az iskolázás, egyre nagyobb méreteket ölt a bűnözés. Szülők és gyermekek viszonyában alapvető fontosságúnak mondta a műveltséget, amely döntően meghatározza a gyermek sorsát. Ezután hosszan beszélt az életmód és a kultúra összefüggéseiről, az életszínvonal és a szocialista kultúra feltételezte szocialista életmódról, a parasztból munkássá válás folyamatának bonyolultságáról, a természetes művelődés körülményeiről és a művelődési házakról, amelyeknek egyharmada a Magyar Népköztársaságban már többet nyújt a szűkebb műveltségeszménynél! A nagy mozitermek például már elveszítették jelentőségüket, jelentette ki Kajdi Béla. A „mindent a helyén" érdekköri tevékenységéé a jövő. A család egységének visszaállítása egyre inkább igényként jelentkezik a művelődésben. Olyan programok kialakítása egyre inkább vonzó, amelyeken együtt lehet jelen a család. A családi klubok szervezése már soron levő feladat. Kajdi Béla érdekesen hozta kapcsolatba a sokat emlegetett műveltséghátrányt a fogyatékos nyelvi ismerettel. Majd azt hangsúlyozta, hogy komplex intézményekre lesz szükség, az irányítás teljesebb rendszerére és önállóságra a közművelődésben. Ezzel kapcsolatban szólt arról, hogy megnövekedett a népművelő szerepe, társadalmi funkcióját nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ahhoz, hogy valaki népművelő legyen, nem szükséges népművelő diplomával rendelkeznie. Fontos viszont a népművelési alapismeretek elsajátítása. Az első nap két figyelmet keltő előadásához hozzászóltak néhányan. A kérdésekre Durkó Mátyás és Kajdi Béla azonnal válaszoltak. Az értekezlet második napján dr. Rabay Zoltán kandidátus, az Új Szó főszerkesztője tartott színvonalas előadást. Bevezetőjében elmondotta, hogyan alkalmazzuk közművelődésünkben Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága 15. ülésének határozatait, majd alaposan és részletesen elemezte a nemzetközi helyzetet. A tátrai értekezlet befejező előadását dr. György István a CSEMADOK KB vezető titkára tartotta a jogi nevelés társadalmi jelentőségéről. Arról, hogy megalakult a CSEMADOK KB jogi albizottsága, elmondotta: a jogi nevelésben és propagandában sajátos feladatok hárulnak a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségére. A CSEMADOK Központi Bizottsága minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja az állami szervek és társadalmi szervezetek által a nemzetiségileg vegyes lakosságú járásokban szervezett jogi felvilágosító munkát, maga is hozzájárul a magyar dolgozók jogi ismereteinek gyarapításához, a nemzetiségi politika, az alkotmánytörvény alapelveinek megismertetéséhez, ilyen módon is elősegíti a csehszlovákiai magyar dolgozók szocialista hazafiságra történő nevelését. A kétnapos tátrai értekezlet az elmúlt év hasonló jellegű találkozóinak záró akkordja volt. Hasznossága és tartalmassága minden kétséget kizár. A jelenlevők a négy értékes és figyelmet keltő előadásból sokat meríthettek munkájukhoz. S az értekezletnek ez volt a célja. -mj-t