A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-17 / 3. szám

Ha Fülekről (Fil'akovo) hall az ember, legelőször a kisváros fölé emelkedő vár jut eszébe. De eszünkbe juttatja Fülek a bútor- és zománcedény gyártást is. Az üzemek rengeteg embert foglalkoztatnak helyben és a környéken. A város nagy forradalmi múlttal rendelkezik. A felszabadulás előtt gyakran folytak itt sztrájkok, bérkövetelések, nem véletlen, hogy a város Vörös Fülek néven vonult be a munkásmozgalom történetébe. Az egyik legnagyobb sztrájk történetét írta meg Lóska Lajos, a helybeli magyar gimnázium tanára, ismert regényében. Az első köztársaságban le akarták szerelni a füleki gyárat, a dolgozók összefogása azonban meghiúsította a burzsoázia szándékát. A második világháború végén a visszavonuló német katonák akarták elvinni a gyárat, a munkások azonban jelentéktelen alkatrészeket csomagoltak a ládákba. így a dolgozók határozott ellenállásán meghiúsult a németek szándéka is. A második világháború éveiben haditermelésre állították át a gyárat. 1944. december 31-én szabadult fel a város. Fülek akkori képe: lebombázott vasútállomás, felrobbantott híd a Béna patakon, bombatalálatos üzem stb. A felszabadulás után a gyárban mindjárt megindult a termelés. Kezdetben lópatkókat készítettek a szovjet hadsereg lovasalakulatai számára. A gyár fokozatosan tért át a zománcedény, kályha, tűzhely, fürdőkád, kazán és villanykályha gyártására. 1945-ben Füleknek csupán 4—5 ezer lakosa volt, s a gyári munkások száma sem érte el a hétszázat. Nehéz körülmények között szerveződött a háború utáni élet, de a változás szele végigsöpört a tájon is és frissítőleg hatott az emberekre. Nemcsak a gyár falain belül formáíódott egyre inkább közösségivé a termelés, de az elhagyott Herold-féle urasági földeken is. Megalakult a szövetkezet, amelyekhez később a kis- és a középparasztok is csatlakoztak. A megnagyobbodott szövetkezetből aztán állami gazdaság lett. Fülek 1960-ig járási székhely. De csak a területi átszervezés után fejlődött gyorsabb ütemben a kisváros. Amikor Losoncra (Luöenec) tevődött át a járási székhely. November utolsó hetében jártam Füleken. Cudar, szeles, havasesős időben. Ugyancsak kerülnöm kellett a víztócsákat. Füleket régebben vár, gyár, sár városnak nevezték. Ahogy tapasztaltam, sárból és locs-pocsból még mindig van elég. A sár ellen folytatott küzdelem még nem ért véget. Pedig állandóan történnek erőfeszítések végleges száműzésére. Az új lakónegyedek környékén, különösen a vár közelében még jócskán található a terhes örökségből. Öreg, régi lakásokból még mindig van itt bőven. A poros utcák sem tűntek el nyomtalanul. A legizgalmasabb kérdés még mindig az, hogy tulajdonképpen város-e Fülek? Idős, több mint negyven éve a kisvárosban élő embertől kérdezem ezt. A templom környéki lakótelepen lakik, egy négyemeletes, kilenc lépcsőházas háztömbben. — Füleket városként tartják számon, de nem város — mondja eléggé borongós hangulatban. — Ahol egy kis hely van, az mindjárt szemétdomb lesz. Az utcák portalanítottak, aszfaltozottak, de a sár olyan nagy a járda mentén, hogy nem lehet átmenni a másik oldalra. Gyár, vár, sár város még mindig Fülek! Igaz, el kell ismernem, ha társadalmi munka végzésére invitálnak, nem erőltetjük meg magunkat... Varga Évától, a Nógrádi Múzeum fiatal konzervátorától is megkérdem, város-e Fülek? — Nagyságára nézve az. Postája, rendelőintézete, gyógyszertára, iskolája, könyvesboltja, szolgáltató háza van s üzletek egész sora várja vásárlóit. Itt születtem, itt érettségiztem, tehát nyugodtan mondhatom azt is, hogy szülővárosom kevés szórakozást nyújt. A mozi szép, közönsége azonban kulturálatlan. A Sputnik (szálloda, kávéház, étterem) szombatonként már jelent valamit. Sajnos, a sportlehetőség, különösen nők számára, szinte semmi. Teniszpályát akartunk, nem sikerült. Van itt egy nagyobb és egy kisebb úszómedence, de kb. három éve nincs víz benne. A futballpályán a birkózóknak van tornatermük. Tekepálya is van ott. A bir-