A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-17 / 3. szám

PEDAGÓGIA - TECHNIKA - METODIKA CSEMADOK-mozgalom élére állt mikor az Új Szó főszerkesztője volt 1949 — Lőrincz Gyulának, a CSEMADOK országos elnökének az alakuló közgyűlésen elmondott beszédéből idézzük: A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületének egyik fő feladata lesz, hogy megszüntesse a magyar és a szlovák nép, valamint az itt élő más nemzetiségek egymástól való egészségtelen elszigeteltségét, különélését. Hogy megteremtse a harmonikus együttélést minden téren — kultúrában, munkában, újjáépítésben, iparban, mezőgazdaságban egyaránt. Egyengette szövetségünk útját, kivette részét a negyvennyolc februárjához vezető osztályharcos küzdelemből, a munkáshatalom első esztendejének szép munkájából, ha kellett, hosszan is pihentetve ecsetjét. Ha ugyan akkor is pihentette. Ha ugyan akkor is nem jelentett számára pihenést, amikor bezárkózott műtermébe. Az ötvenes évek második fele már a teremtő időé. 1959-ben részt vesz a csehszlovákiai képzőművészet IV. prágai seregszemléjén, majd később műveit, nagyszerű grafikáit (Dózsa György katonái) hazai és magyarországi tárlatokon állítja ki. Alakjai sohasem szemlélődnek, hanem mindig cselekszenek ... A CSEMADOK KB VIII. ulesén Művészetének csúcspontjait éppen azokban a képekben éri el, amelyekben a kompozíció és a perspektívái törvényei szinte klasszikus tisztasággal érvényesülnek (Hontalanok 1947, Vándorok 1967, Szerelmesek a pusztán 1970)... Művészetének társadalmi tudatát a világ bármely posztján elnyomott ember kiszolgáltatottsága és szenvedése formálja Kiváló csehszlovákiai magyar politikus és képzőművész távozott közülünk. A CSKP KB tagja, a Szövetségi Gyűlés képviselője, nemzeti művész. Számunkra a CSEMADOK országos elnöke volt mindig. Neve és tette elválaszthatatlan a csehszlovákiai magyar kultúra ügyétől. Szerkesztőség Alapiskolai oktatásunk most rakta illetve rakja le egy olyan korszerű tanítási rendszer és anyag alapjait, mely az elkövetkező évek igényeit elégíti majd ki. Hivatásbeli kötelesség és létérdek is, hogy számon tartsuk mindazokat a hatótényezőket, amelyek pedagógiai céljaink megvalósításában segíthetnek, s felismerjük azokat a problémákat, melyek a pedagógia igényének természetéből és gyakorlatából erednek, s arra mindenkor visszahatnak. Az alábbi, röviden összefogott észrevételek és gondolatok az elmúlt iskolai évben a nyitrai Pedagógiai Fakultás magyar tagozatán végzett levelező és postgraduális hallgatókkal folytatott eszmecserék, viták lecsapódásai, melyek megítélésűnk szerint a hazai problémafelvetö és -megoldó nevelői-oktatói tevékenység időszerű kérdéseit, szerves részeit alkotják. Pedagógusaink között is akadnak olyanok,akik úgy beszélnek korunkról mint egy elszemélytelenedett gépi világról, ahol kevés hely jut az eszmények vállalására, a klasszikus értékek ápolására ... stb., ahol a technika árnyékában romantikus játékká zsugorodnak az emberi értékek. Az első pillanatra talán megalapozottaknak tetszenek az ilyen vélemények, mert az ún. utilitárius gyakorlat egyoldalúvá szűkítheti, eszmeietlenné szegényítheti az életet, a nemes szenvedélyek is kihalhatnak, a boldogságkeresést felválthatja a boldogulásra való törekvés, és az élet célja a pusztán praktikus értelemben vett komfortos életmód megteremtésére redukálódhat. Ám a tartalmilag üres, vegetatív életforma ellentétes az ember igazi lényegével. Már a fiatal Marx azt állapította meg egy történelmi összevetés alapján, hogy „az antik világ egy korlátolt állásponton való elégedettség; a modem világ viszont elégedetlenül hagy, vagy amikor magával elégedetten jelenik meg, alantas". Éppen ezért fordulhat még elő, hogy a viszonylagos jólét és kielégültség ellenére a fiatal generációnál jelentkezik a bizonytalanság érzése is. Gondolunk itt elsősorban a továbbtanulás, pályaválasztás kérdésére, ahol gyakran a szülök nem megfelelő irányba terelő szándékát, hatását is észrevehetjük még, mint befolyásoló tényezőt, mely nem veszi figyelembe az egyéni adottságok, feltételek és az érdeklődés optimális lehetőségeit, törvényszerűségeit. Korunk nemcsak a hatalmas iramú tudományos-technikai fejlődés, hanem ezzel szoros kapcsolatban a gyors és mélyreható társadalmi, kulturális változások korszaka is. Az ateizmus térhódításának jelentősége, a művészetek arculatának gyökeres átalakulása jelzi többek között mai világunk ilyen tekintetben is egyedüli voltát. E változások üteme állandóan fokozza élettempónkat, szétfeszíti hagyományos fogalmi-megismerési apparátusunkat és arra kényszerít bennünket, hogy nap mint nap fölülvizsgáljuk elözö nézeteinket. Egy alapjaiban pozitív irányú defetisizáló törekvés figyelhető meg napjainkban, amikor a mai nemzedék sok tekintetben joggal veti az előzőek szemére, hogy azok farizeus módon éltek, fétiseket imádtak, mert olyan erkölcsi normákat állítottak fel. melyeket maguk sem tartottak meg .... de joggal kéri számon a két világháborút is és tart igényt ésszerűbb, természetesebb, humánusabb világ megteremtésére. Közhelynek számit már az a tény, hogy az utóbbi évek tudományos életében a természettudományok gyors fejlődése kezdi háttérbe szorítani a társadalomtudományokat, vagy legalábbis azok egyes, főként a gazdasági gyakorlattól távol eső ágazatait. Ez közvetlenül egyes társadalomtudományi ágazatok jelentőségének csökkenésében vagy burkolt alábecsülésében, közvetve pedig abban nyilvánul meg, hogy a technikai, matematikai stb. módszerek lényeges helyet kezdenek kivívni a társadalomtudományok területén, és művelőik hovatovább arra tarthatnak igényt, hogy e módszerek pozitív felhasználásának azonban elvi határt szab eszköz jellegük, s mihelyt céllá emeljük őket, megszüntetéssel fenyegetik a társadalomtudományok sajátosságát, szélsőséges alkalmazásuk pedig öncélú játékká válhat. A modem technikai eszközök kritikátlan alkalmazása sajnálatos módon az ifjúság helyzetével, nevelésével, oktatásával foglalkozó tudományok területén is egyre nagyobb méreteket ölt. éppen egy olyan közegben, ahol talán leginkább szükség van a humánumra. A gyakorlat sem mentes a túlkapásoktól. Hazai viszonylatban olyan esetről is hallottunk, hogy az iskola elöljárója kötelezően szabta meg a magnó és vetítő használatát a tanítási anyag jellegétől függetlenül. Ilyen esetekben arra kell nagyobb gondot fordítani, hogy a statisztikai-matematikai módszerek és a technikai eszközök kétségtelenül indokolt és megfelelő keretek közt valóban eredményes felhasználása ne menjen túl az eszköz jellegüket megszabó elvi határon és ne váljanak uralkodóvá a tényleges pedagógiai tartalom felett. A gépiessé váló metodika is sok esetben tartalomtól megfosztott önmozgásának következtében a korszerűség, a tudományos objektivitás jelszavai alatt, mint eszközökkel, statisztikákkal folytatott pedagógiai gyakorlat fokozatosan elszakadhat a tanulóifjúságtól és alternatíváit tekintve mind a nevelés, mind az oktatás területén öncélú pedagógiai eljárássá válhat. Az ilyen pedagógia kevésbé képes az ifjúság reális problémáit megragadni, mert ereje kimerül a felmérések, statisztikák, sokszor a tényleges összefüggések fölött álló adatok értékelésében, ezért az ifjúság valóságos világa helyett inkább csak az ifjúságról szólamokban, formális adatokban kialakított illuzórikus képet vizsgálja, ahol az illúzió mögött csak néha jelenik meg a valóság. Az ifjúság fejlődése sohasem problémamentes. A pedagógiának mindenekelőtt számot kell vetnie korunk ifjúságának pozitív megkülönböztető sajátosságaival, nevezetesen. hogy hamar nagykorúvá válik, fejlett szocialista viszonyok között él. kritikaérzéke, igazságkeresési törekvése különösen erős, nem ismer el, vagy csak igen kevéssé ismer el tekintélyeket, önálló gondolkodásra törekszik, nincsenek számára tabuk, csak őszinte szóval lehet megközelíteni. Pedagógiánk jól ismeri ezeket a jelenségeket. harcol is a negatív előjelűek ellen (közöny, érzelmi elszegényedés), mégis hiányolhatjuk az igazán időszerű konzekvenciák levonását, s az újítások, változtatások sokszor formális voltának megszüntetését. Pedagógiánk egyfelől sokat követel; az ifjúságnak esetenként még problémamentesen kell elfogadnia tételeket, a helyes történelemszemlélet és a kommunista erkölcs kialakítására is több időt és energiát kellene fordítani, másfelől viszont kiskorúsítja. agyonkorrepetálja az ifjúságot, jelentéktelen ügyintézéseit is engedélyekhez köti, s a gyakran kialakult kényszerhelyzetben maga a pedagógus válhat komolytalanná. A technikai eszközök egyre nagyobb mértékű használata az oktatótevékenység területén legáltalánosabban a metodikának a szaktárggyal mint tartalommal szembeni túlzott önállósításában, sőt elsődlegessé változtatásában kulminál. A metodika mindig a tanítás és tanulás hogyan-ját, módját és nem a tárgyát jelenti, tehát eszköz jellege feladatából eredően determinálva van. Az öncélúvá váló metodika az oktatás tartalmáról az oktatás külsődleges, formális eszközeire helyezi a hangsúlyt, a pedagógus személyisége háttérbe szorul, energiáinak nagy részét az eszközökkel, a módszerekkel való manipuláció emészti fel. tényleges szakmai önképzésre alig marad ideje. Az eszközök, statisztikák, tervek sokaságában a tanítási munka elszemélytelenedhet, elszürkülhet gépiessé és túlságosan programozottá válhat, hogy szinte kizárja a tanulók spontán válaszreakcióinak lehetőségét. Az igazi tartalmi korszerűség alapkövetelménye pedig éppen az, hogy önállóságra és problémameglátásra kell nevelni az ifjúságot, arra, hogy felismerje; a valóság összefüggései bonyolultak és általában nem egyértelműek. A metodika és a technika fetisizálása esetenként hibás elméleti tételek kialakulásához vezet. Emögött kimondhatatlanul is az az álláspont húzódik meg, amely elsődlegessé misztifikálja a diavetítők, a magnók, a filmek szerepét az aktív ismeretszerzés „munkaiskola"-i jellegével vagy az élő tanítói magyarázattal szemben. Ez a kiindulópont azonban hibás, mert egyfelől elszakítja egymástól a megismerés két alapvető fokát, másfelöl pedig alábecsüli a logikai-fogalmi megismerést. Igaz ugyan, hogy minél szélesebb, gazdagabb és szemléletesebb a tapasztalati megismerés, annál könnyebb az elméleti általánosítás, de az egész európai kultúra története és a tudományos-technikai forradalom is egyértelműen bizonyítja, hogy a tudományos előrehaladás fö feltétele a mind mélyebb, mind elvontabb elméleti általánosítás, amely a tudományos megismeréshez vezető út nélkülözhetetlen kelléke. Kétségtelen, hogy a vizuális eszközök nagyarányú elterjedése hozzászoktatja a diákokat a vizualitáshoz nemcsak iskolai, hanem általános tekintetben is, azonban ez nem feltétlenül egyértelműen pozitív, ezért erre nem az egyetlen helyes reflektálás, ha alkalmazkodunk hozzá, hanem esetleg az, hogy felmérjük negatív hatásait is, és lehetőségeinkhez mérten elhárítjuk azokat. Nem szükséges különösebben bizonyítani, hogy a nagyfokú vizualitás ugyan ugrásszerűen bővíti ismereteink terjedelmét, de nem feltétlenül bővíti azok mélységét, sőt a kész ismeretek puszta befogadására, közvetve, önállótlanságra szoktat. Meggyőződésünk, hogy pl. irodalomtanítás esetében, bizonyos műfajoktól eltekintve, egy irodalmi alkotás megfilmesített feldolgozása soha nem pótolja, mert nem is pótolhatja a mű elolvasását, tehát az ismeretszerzés, a müvésziélmény-befogadás hagyományait sem szabad figyelmen kívül hagyni. Pedagógiánknak számolnia kell az említett összefüggésekkel is, mert az új elképzelések csak úgy nyerik el igazi értelmüket, ha a gyakorlat konkrét helyzeteiben nemcsak formális, hanem tartalmi jelentőséggel bírnak. Nem szükséges pedagógiánkat óvnunk a hagyománnyal szemben, a múltból, a jelenből is át kell venni, ami jó. A cél: tanulóink sokoldalú, kommunista nevelése, mely feltételezi a tanítás maximális hatékonyságát, ami főként a minőségi tényezők hangsúlyozásának eredményeként a pedagógusi tevékenység további javításának szükségességére utal. Dr. Alabán Ferenc