A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-27 / 26. szám

MEGHÚZNI A VÉSZHARANGOT? Pillanatkép a Szép Szó „Cantata Profana" cimű műsorából Ш Májusi verőfényben, békés vasárnap délelőtti hangulatban álldogálok a komáromi (Komárno) Szakszervezetek Házának lépcsőjén. Az idei Jókai-napok záróünnepélyének kezdetére várakozva területi színházunk hivatásos művészeti dolgozóinak egyikével társalgók. Barátom, először csak csettint, aztán kesernyésen fanyar arccal, úgyszólván egyetlen mondattal lesöpör mindent, amit öt teljes napon át a fesztivál bőven terített „asztalán" láttunk. — Úgy tűnik, amatőr színjátszó mozgalmunk teljesen megtorpant. Néhány egyéni alakítástól eltekintve igazán emlékezetes élménye nem is volt ennek a fesztiválnak. Egyszóval hullámvölgyben vagyunk, méghozzá alaposan ... Sommás kijelentés, ennyire sarkított megfogalmazásban nem is tudok egyetérteni vele. Persze, a hiányérzetet, esetleg csalódottságot tükröző megállapításon is érdemes eltűnődni és objektív szemmel mérlegre tenni a kérdést: vajon milyen szempontok alapján értékeljük a Jókainapokon bemutatkozó csoportok teljesítményét. Ш Hadd szögezzem le azonnal: a Jókai-napok országos rendezvény, így az itt bemutatkozó csoportok teljesítményét, érthetően, országos mércével kell mérni. Az idei fesztivál visszhangja azt bizonyitja, hogy a szakmai számonkérés formája legalább olyan nehéz művészet, mint a csoportok számára a felkészülés és a fesztiválon való szereplés felelőssége. Nyilvánvaló, hogy az országos mérce alkalmazásánál nem szabad a végletekbe esni, és — az esetleges sértődések elkerülése végett — mindent és mindenkit agyondicsérni (ezzel a mellébeszéléssel azokat sértenénk, akik valóban jót és értékeset alkottak!); vagy ellenkezőleg: szkeptikusan megkondítani a vészharangot „csupán" azért, mert az idén látott produkciók egyike sem jutott el azokra a csúcsokra, ahová a tavalyi, esetleg a korábbi évek legjobbjai. Önmagában ugyan figyelmeztető jel ez. de az átlagos szint csak akkor tekinthető „végzetes" hibának, ha tettenérhetően túlzott elégedettségre ösztönöz. Erény viszont, ha olyan csoportok jutottak erre a szintre, amelyeknek tavalyi bemutatkozása például még a csapnivaló előadások sorába tartozott. Egy ilyen együttesnél ez már a fejlődés jele, s megfelelő irányítással oda kell hatni, hogy töretlen igyekezettel haladjon tovább a megkezdett úton. Ezzel szemben joggal érheti bírálat a tavaly is már középszerűt produkált csoportot. Lényeges ezérti hogy a mérce egységes és szigorú, az alkalmazása azonban objektív és rugalmas legyen. Ezt a célt legjobban talán a fesztiválon látott előadások nyilvános értékelései jeenthetik, amelyek akkor válnak valóban nagvasakká. ha egy-egy előadás erényenek és hibáinak fölsorolása mellett — slve a mozgalom szervezőinek s irányítónak személyes jelenlétével —, egyben az imatőr színjátszás egészét jellemző goniokat is érintik. Mert van és lenne miről »eszélni, elvégre gond is van bőven. Mindírről azonban nem lehet pusztán elvi síron, különböző jelentések és értékelések ogalmazása kapcsán beszélni, hiszen !9V-egy csoport irányításának, köznapi »robiémáinak sokaságáról csak az tudhat ralóban számot adni, aki szervezőként, izereplőként vagy neadj'isten rendezőiént dolgozott már az amatőr mozgalomian. Csupán táviratilag említek néhány .bökkenőt": felgyorsult, elanyagiasodott rlettempónk nemigen kedvez a hosszalalmas fölkészülést igénylő öntevékeny színjátszás népszerűsödésének, rengeteg londot okoz a beidegződött szokásokkal is konvenciókkal való szakítás, a darabválasztás, illetve a szakmai továbbképzés »robiémája; a hetekig tartó próbák, majd iz előadások anyagi-műszaki feltételenek biztosítása. Mindennek megoldására iz ügyszerető lelkesedés nem jelent s lem is jelenthet holmi csodaszert... Kétségtelenül jogos elvárás viszont, logy amatőr mozgalmunk is lépjen közeebb a színjátszás legkorszerűbb formához, bár nyilvánvaló, hogy olykor még a libák tucatját fölvonultató előadás megteremtéséhez is mérhetetlen türelemre, lelkesedésre, szinte emberfölötti igyekezetre van szükség. Önmagában azonban ez még nem elegendő a sikerhez. Joggal számít külön követelménynek, hogy a produkció színvonalas legyen, hogy mondanivalója és a közönség felé sugárzott üzenete legyen, hogy a rendező és a színészek sok-sok ötlettel, szakmai tudással, az „itt és most" elvének elengedhetetlen követelménye szerint játsszák el a darabot — lehetőleg korszerű hangvételben s pergő ritmusban. Maradéktalanul helytállni e követelményrendszer „labirintusában", természetesen, csak a legjobbak tudnak, de ez mitsem von le annak az igénynek jogosságából, hogy mindez egy országos szemlén már számonkérhető szempontnak számít. Ezért az őszinte szókimondás elve alapján lehet, sőt, kell is bírálni az amatőröket, ugyanakkor azonban nem szabad szem elől téveszteni a mozgalom általános és távlati célkitűzéseit sem. Ennek titka pedig nem egyéb, mint az, hogy mind a feddő, mind a dicsérő szó szakmailag megalapozott legyen; hogy necsak az értékelt csoportok vezetőinek s tagjainak szóljanak, hanem azok címére is, akik központi, kerületi, járási vagy akár helyi szinten kezükben tartják az amatőr mozgalom fejlődésének szálait. Mert mindaddig, amíg a feltételteremtés és az irányítás csak esetlegesen, vagy olykor kaotikusan van jelen mozgalmunk-IJegyzetek а XVIII. Jókai-napokról MŰVELŐDÉS, SZÓRAKOZÁS Nagy érdeklődés előzte meg a CSEMADOK ipolyvarbói (Vrbovka) helyi szervezetének sorrendben hatodik kulturális kirándulását. Az érdeklődők a budapesti Országos Hadtörténeti Múzeumba látogattak. ahol megtekintették a Bethlen Gábor születésének 400. évfordulója tiszteletére rendezett emlékkiállítást. A dokumentumok jó! szemléltették a nai/y ijedelem politikai pályafutását, a korabeli Erdély gazdasági életét, a tudományok és a művészetek fejlődését. A Hadtörténeti Múzeum állandó kiállításai közül még Az 1848—49-es forradalmi szabadságharc címűt is megnézték a CSEVIADOK tagjai. A kulturális program véfén az ipolyvarbóiak megtekintették a Vemzeti Színházban. Alekszandr Nyikoajevics Osztrovszkij Jövedelmező állás :ímű tragikomédiáját. Urbán Aladár TÁNCDALFESZTIVÁL 1 CSEMADOK Rimaszombati (Rimavska iobotaj Járási Bizottsága május végén endezte meg az amatőr táncdaléneketek III. járási fesztiválját. A versenybe izenegy fiatal nevezett be. A városi műrelődési ház terme zsúfolásig megtelt a dváncsiak tömegével, főként a fiatalabb nemzedékhez tartozókkal. A körülbelül сét óráig tartó műsor keretében közismert és kevésbé ismert melódiák cseniültek fel, s a közönség viharos tapssal jutalmazta a teljesítményeket. A bíráló bizottság tagjai Lévai Tibor vezetésével hosszú vita után úgy döntöttek, hogy a kerületi versenyre Bodolló Istvánt ós Csutor Gabriellát javasolják. Harmadik helyen Iván Adél végzett. A járási bizottság képviselői, különösen Pál Gyula, a járási bizottság titkára, mindent megtettek, hogy az érdekeltek kellőképpen felkészülhessenek a versenyre. Pál Gyula a három helyezett teljesítményét oklevéllel jutalmazta. Tóth Ernő