A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-20 / 25. szám

Amikor kora hajnalban elhagy­tuk Ecuador fővárosát, a festői Quitót, az égen ragyogtak a csillagok. A város utcái még sötétbe burkolóztak, de mégis a korai felke­lés mellett döntöttünk, mert nem tudtuk, mi vár aznap ránk. Százhet­venöt kilométernyi út állt előttünk az inkák legendás hegyének, a 6310 méter magas, örök hóval fedett Chimborazónak az oldaláig. Ennek csak mintegy a fele vezetett a kitűnő pánamerikai autópályán. Riobamát elhagyva azonban le kell térni az alig gondozott poros útra, amely nem egészen 80 kilométer hosszú, de 2750 m-röl 4900 méteres magasság­ba visz fel, ami több mint amennyire a Mont Blanc, Európa legmagasabb hegye emelkedik ki az Alpok csúcsai fölé. Egy órai autózás után — éppen Machachi falut hagytuk magunk mö­gött — felkelt a nap. Sugarai egyszer­re elöntötték az Andok kiterjedt fennsíkjait. Az eddig félhomályba bo­rult rétek és mezők egyszerre teljes szinpompájukban bontakoztak ki előttünk. A látóhatáron ott emelked­tek a Keleti- és a Nyugati-Andok hegykoszorúi. Lejtőik még árnyékba burkolóztak, de a legmagasabb or­. mok már napfényben csillogtak. Jobbról-balról a zöld növényzettel borított fennsíkból két jellegzetes, jéggel fedett hegy emelkedett ki. Bal­ról a Cotopaxi (5897) csaknem telje­sen szabályos kúpja, a világ egyik legmagasabb müködö tűzhányója. Csaknem közvetlenül vele szemben, a Quitóból délre vezető út jobb olda­lán pedig az llliniza 5263 méter ma­gas masszívuma. Ennek két jellegze­tes csúcsa van. Az alacsonyabb tar­tósan eljegesedett. A magasabb tete­jén nyáron elolvad a hó. Ez a különös jelenség, ami a vulkáni tevékenység­gel függ össze, a bennszülöttek fan­táziáját is megihlette. Egy monda szerint a két hegy egy szerelmespárt jelképez: akkor váltak kővé, amikor a hűvös, jéghideg lány elutasította az indián fiú bensőséges, forró szerel­mét. Gyorsan fogytak a kilométerek a dél felé vezető széles autópályán. Száz kilométer után elérkeztünk La­tacunga városkához, ehhez a fontos útkereszteződéshez. Különösen von­zó képet nyújt Latacunga a Cutuchi­folyó jobb partja fölött emelkedő te­raszról. Szinte a lábunk alatt látjuk a városka házainak tetejét és a széles folyó fölött átívelő hidat. A rét zöld füvén kiteregetett tarka fehérnemű szárad, öszvérek és lovak legelész­nek, gyerkőcök kergetőznek. Hasonló képek peregtek le előt­tünk, akárcsak a filmvásznon, miköz­ben tovább haladtunk dél felé. Csak­hamar magunk mögött hagytuk Am­bato és Riobamba városokat, de még mindig aszfaltozott úton haladtunk. Már azt reméltük, hogy a Riobamba és Guaranda közötti útszakaszt is sikerült kiaszfaltozni, amikor az előt­tünk felszálló porfelhő meggyőzött az ellenkezőjéről. Amikor elült a go­molygó porfelhő, kibontakozott előt­tünk a mondák övezte Chimborazó­nak, Ecuador legmagasabb hegyének mintegy 8 km hosszú és ugyanilyen széles hatalmas tömbje. Csúcsa alatt oldalgerincek indulnak ki s futnak le helyenként meredeken, másutt eny­hébb lejtéssel a kissé hullámos ma­gasfennsíkra. A Chimborazo-folyó mély völgyé­ben folytatódott utunk északnyugat­nak. A környező domboldalakon, 3300 méter tengerszint feletti ma­gasságban, megművelt földecskék között itt-ott feltűntek az indiók kunyhói. Útközben találkoztunk a há­tukon terhet cipelő szamarakat hajtó indiókkal s kíváncsi gyerekekkel. Egyformán szerényen voltak öltözve, s műveltségi szintjük is alacsony: a tízéves gyerekeknek több mint negy­ven százaléka nem tud írni-olvasni ebben az ecuadori tartományban. El­képzelhetetlen, szinte szakadékszerű a különbség Quito nagyvárosi kör­nyezete s az itteni indiók életmódja között, annak élő példájaként, meny­nyire elmarad a dél-amerikai vidék gazdasági fejlődése a nagyvárosok mesterséges felduzzadása mögött. A poros út, inkább csak kitaposott keréknyom a sziklás-agyagos talajon, kitartóan emelkedett, egyre jobban megközelítve a Chimborazo meredek kiágazásait. Egyszerre a távolban, a gleccserek legalacsonyabbra futó ágai alatt feltűnt egy sárga pötty: utunk célja — a Whymper-menedék­ház. De még két óráig tartott az út a kösivatagban, míg elértük a rögtön­zött parkolót, ahonnan gyalogosan lehet feljutni a menedékházhoz. Ami­kor jó porosan kiszálltunk a kocsiból, nem akartunk hinni a magasságmé­rőnek, hogy 4900 méter magasságba autón jutottunk fel, tehát magasabb­ra, mint az Alpok legmagasabb csú­csa. A parkoló és a menedékház között mintegy 200 méter a szintkülönbség. Ezt az emelkedést egy óra alatt ké­nyelmesen legyűrtük. Később, ami­kor már hosszasabban tartózkodtunk a menedékházban, beigazolódott, he­lyes volt, hogy olyan kényelmesen ballagtunk föl. Kevésbé tapasztalt tu­risták, akik kezdetben jócskán kilép­tek, hogy minél hamarabb följussa­nak, a magas hegységekben fellépő jellegzetes fejfájással, légszomjjal küzdve érkeztek föl a menedékház­hoz. A tartózkodás a Chimborazo ol­dalában nagy magasságban épült menedékházban annak a turistának a számára is rendkívüli élmény, aki nem hódol a hegymászásnak. A köze­li gleccserektől hideg, kristálytiszta levegőben, ragyogó napsütésben csodálatos panoráma tárulkozik ki, s ez már önmagában megérte a fárad­ságot. Olyan élmény ez, amelyet egy­hamar nem felejt el az ember. Hó, jég, gleccserek az Egyenlítőn ... PETER MARIOT A szerző felvételei Emberi sorsok A MÁMOR RABSÁGÁBAN A NÖI ALKOHOLIZMUSRÓL Az egészségügyi szervek tapasztalatai alap­ián az ivásban a nők már nemcsak közvetve, az iszákos vagy alkoholista férfi családtagok révén érdekeltek. Statisztikai felmérések ta­núsága szerint az utóbbi két évtizedben a nők önálló fogyasztókká léptek elö. Szá­munkra nem vigasz, hogy a világon minde­nütt terjed a női alkoholizmus. Az Amerikai Egyesült Államokban például a nyilvántartott alkoholisták fele, Franciaországban egy ne­gyede nő. Szerencsére, hazánkban meg tá­volról sem tartunk itt, nálunk az alkoholista nők aránya mintegy öt-tíz százalék. A közvélemény a nöi alkoholizmusról még ma is inkább csak kuriózumokat, mintsem törvényszerűségeket tud. Nemúgy ellenben a szakorvosok vagy az alkoholgondozók alkal­mazottai. Az ő véleményük szerint: az ada­tok, számok mögött nem az események, hanem az összefüggések az érdekesek ... — Az alkoholizmus hosszú időkön át szin­te kizárólagosan férfibetegségnek számított, ezért mind a szűkebb, mind a tágabb kör­nyezet ma is még sokkal elnézőbb az ivó férfival, mint a növel. Az előítéleteknek pozi­tív hatásuk is van, hiszen a nők jelentős részét visszatartják az alkoholizálástól. Per­sze, van ennek a „titkolódzásnak" negatív hatása is, mert az alkoholista nök nagy többsége egyszerűen zugivó. Az alkohol má­morának igényét nemcsak családtagjaik vagy munkatársaik előtt titkolják, de tulaj­donképpen önmaguknak sem vallják be. így nehéz őket felderíteni és gondozásba venni. Ennek eredményeképpen a nők többsége csak huzamosabb ivászat után, sokszor csak a végső stádiumban kerül szakorvoshoz, amikor már szinte lehetetlen segíteni valakin. A férfiaknál, épp a nyíltabb, bevallottabb ivás révén, gyakrabban el lehet fogni a kezdetle­ges szakaszt, igy a gyógyulásnak is nagyobb az esélye. § A női alkoholizmus kulcskérdése nyilván a „miért"! Az, hogy miért isznak ? — A férfiakkal ellentétben nemcsak szo­kásból, virtusból vagy a társaság kedvéért. A nök általában a neuróziszavaraikra, a szoron­gásaikra isznak. A nöi alkoholizmus hátteré­ben szinte mindig megtalálhatók a családi problémák. Vagy az egyedüllét, vagy a foko­zott diszharmónia. Alkoholizmusba torkoll­hatnak a különböző szexuális zavarok is. Ha valaki nem tudja megoldani a konfliktusait, nem tud kilábalni a csődhelyzetből, megpró­bál segíteni magán. Az alkohol oldja a szo­rongást, ha átmenetileg is, de enyhíti a feszültséget. És ami a legfontosabb: bármi­kor kéznél van!. .. S Általánosíthatók ezek a tapasztalatok? — Igen. A nők többségénél negyven-ötven év Között jelentkezik az alkoholizmus. Több­ségük nem a termelésben dolgozik. Kevés közöttük a pedagógus, annál több viszont az adminisztrátor. Családi állapotuk szinte kivé­tel nélkül egyezik: elvált, özvegy vagy haja­don; bár az utóbbi időben mintha emelked­ne a részegeskedő feleségek és családanyák száma. A férfiak utánzásból, a nök félelem­ből kezdenek inni. Többnyire válás után, vagy a férjük, a szüleik, esetleg a gyerekük halála után. Vagy azért, mert nem, teljesítik a hozzátartozóik elvárásait. Véleményük sze­rint tehát nem eléggé szépek, nem eléggé sikeresek. Negyvenedik életévük betöltése után pedig egyszerűen félnek az egyedüllét­től, az öregedéstől; attól, hogy soha többé nem történik már velük semmi említésremél­tó. f Előfordul, hogy egy családban mindkét fél alkoholista ? — Mindenféle „variáció" előfordul. Az is, hogy csak a férfi, vagy csak az asszony; de az is, hogy mind a kettő az ital rabja. Szakmai körökben olyan esetek is ismertek, hogy a házasfelek felváltva jártak az elvonó­kúrára. § Ha az alkoholista meggyógyul, segít az valamit a rossz házasságon ? — Ez esetenként változik. Ha volt a házas­ságnak egy olyan szakasza, amire szívesen emlékeznek, akkor helyre lehet állítani a kapcsolatot. Ha pusztán rossz emlékek van­nak, akkor szinte reménytelen kísérlet marad a párkapcsolat „felfrissítése". Ilyenkor in­kább egy szilárd támaszt jelentő új kapcsolat jelent támaszt. § Alkoholista nők esetében mi az elvonókú­ra lényege? — A kezelésnek van egy kialakult menete. Először alaposan kivizsgáljuk a beteget, és ha valami egyéb betegséget is találunk, ak­kor először azt gyógyítjuk. Csak ezután kez­dődik a tulajdonképpeni kúra. A különböző gyógyszeres és lélektani eljárások célja, hogy a beteg necsak a poharazgatásról, de az ivás gondolatáról is leszokjon. A munkaterápia, a sportolás, a művészeti és zenei jellegű fog­lalkozások pedig azt a célt szolgálják, hogy a beteg visszataláljon a rendszeres, tevékeny életmódhoz. Nyilvánvaló, hogy az elvonókúra lényege nők vagy férfiak esetében azonos. f Sajnos, az alkoholista férfiakat még gyó­gyultan sem fogadja mindenütt kellő tapintat­tal a család vagy a szűkebb értelemben vett társadalmi környezet. A nők esetében is így van ez? — Vannak esetek, amikor a férj vagy a gyerekek hálásak a gyógyulásért, és a kelle­metlen közjátékot mindenki gyorsan elfelejti. Sok viszont az olyan családi közösség, ahol a férj vagy a felnőttebb gyerekek törleszteni akarnak. De a legszomorúbb, legtragikusabb esetek azok, amikor az asszony távollétében egyszerűen széthullik a család. Akkor, ami­kor már gyógyulni szeretne, amikor már elkezdte a kúrát, akkor kap törvényszéki felszólítást, hogy jelenjen meg a válóperi tárgyalásán. Az ebből következő magány a frissen gyógyult alkoholista számára sokszo­rosan veszélyes. Ilyenkor az orvosok és pszichológusok, az illető barátai és az alko­holgondozó klubok próbálnak támaszt jelen­teni az elvonókúráról gyógyultan távozó, de társadalmilag teljesen magányos egyén szá­mára. Mert a környezetnek döntö hatása van abban, vajon visszaesik-e valaki, vagy sem. (Folytatjuk) 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom