A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-20 / 25. szám

időszakban a Görög Népi Felszabadító Hadsereg Görögország kétharmadát tisztította meg a megszállóktól. Hatalmas ellenállási hullám bontakozott ki Lengyelországban, Csehszlovákiában, Franciaországban és másutt. A Szlovák Nemzeti Felkelésben huszonöt nemzet fiai vettek részt, és sokezren küzdöttek fegyveresen a fasizmus ellen. A hadiesemények földrajzilag is túlnőttek minden előbbi háborún: a Barentstengertöl a Fekete-tengerig, az Északi-tengertől a Földközi-tengerig húzódtak a frontok. A tengeri hadmüveletek egész óceánokra terjedtek ki, a légierő mélyen behatolt az harcvonalak mögé, és a hátország messzi területeire, a védtelen polgári lakosságra is óriási csapásokat mért. A hitleristák különös kegyetlenséggel vívták a terrorháborút. Fajelméletükkel összhangban a nekik nem tetsző népek tagjainak millióit irtották ki. A második világégésnek a sok egyében kívül nagy tanulsága, hogy amikor az agresszív fasiszta államok által előkészített háború még csak fenyegetésként lebegett a világ fölött, a Szovjetunió az elsők között szállt síkra egy kollektív biztonsági rendszer létrehozásáért, azért, hogy közös erőfeszítéssel megmentsék a békét. A szocializmus első állama a béke megőrzéséért kész volt széleskörűen — katonailag is — együttműködni az összes békeszerető állammal. A Szovjetunió politikája változatlan. Ma is a háború ellen, a békéért küzd. Mostanában különös érdeklődéssel hallgatjuk a rádiót,. nézzük a televíziót. Kíváncsiak vagyunk, hogy mi történik a világban. A hírek gyakran nyugtalanítóak. Nem az emberek milliói által igényelt és sürgetett megbékélésről, az enyhülésről és a leszerelésről, hanem arról tájékoztatnak, hogy az Egyesült Államok mai vezetői növelik a fegyverkezést, élezik a feszültséget, elvetik a Szovjetunió által az enyhülés és a leszerelés, a kollektív biztonság megteremtése érdekében kezdeményezett tárgyalási javaslatokat. Sajnos, a világban napjainkban lejátszódó események arra engednek következtetni, hogy a béke mai ellenségei elfelejtették a múltat, nem tanultak a történelemből. BALAZS BELA A második világháború kimenetelében a döntő fordulatot a sztálingrádi csata eredményezte. A sztálingrádi csata folyamán az ellenség elvesztette a szovjetnémet arcvonalon tevékenykedett erőinek mintegy a negyedét. Másfél millió katona és tiszt életét vesztette, megsebesült és fogságba esett. Csak magában a katlanban, amelyet 1943. február 2-án kivívta a fasizmus ellen harcoló népek elismerését és elragadtatását, egyben fellelkesítette az ellenállási mozgalom erőit az ellenség által megszállt országokban. A sztálingrádi katasztrófa nyomán a hitleristákat más kudarcok is érték: egyre gyakrabban szenvedtek nagyobbnál-nagyobb Vereségeket. A Vörös Hadsereg egységeinek támadását nagyban elősegítette a számoltak fel, 147 200 holttestet szedtek össze. A Vörös Hadsereg ellentámadása során a fasiszta csapatok nagy mennyiségű technikát is vesztettek. A sztálingrádi csatáról szóló statisztikai kimutatás szerint: 2000 harckocsit és rohamlöveget, több mint 10 000 löveget és aknavetőt, mintegy 3000 repülőgépet. A Vörös Hadsereg sztálingrádi diadala partizánok tevékenysége az ellenség által megszállt területen. A Vörös Hadsereg győzelmei egyben új lendületet adtak az antifasiszta felszabadítási mozgalmaknak. Jugoszlávia Népi Felszabadító Hadserege 1943 folyamán háromszorosára nőtt, annak ellenére, hogy a fasisztákkal vívott harcok során ezek a harcosok is nagy veszteségeket szenvedtek. Az említett zettem. Szereztünk egy sokszorosító gépet és röpiratokat sokszorosítottunk rajta. Egyszer azt a feladatot kaptuk, hogy robbantsuk fel a téhányi alagutat, a németek ugyanis erre szállítottak muníciót. Mihók elvtárs, aki bányász volt, a táskájában apránként hordta haza erre a célra az ekrazitot. Priscsák János elvtárs pedig asztalos lévén, ládákat készített hozzá. Budapestről viszont azt az utasítást kaptuk, hogy az akció elmarad, mert a németek megváltoztatták felvonulási tervüket. Minket viszont nem sokkal később elfogtak, s a házkutatásnál megtalálták ezeket a dolgokat, ami súlyosbította a helyzetünket. — Mikor tartóztatták le önöket? — kérdeztem, s láttam, hogy már csaknem behegett sebet érintettem. — Engem 1943. szeptember 9-én, éjjel fél 2 órakor 6 detektív zavart fel álmomból a Kígyó utcai pincelakásban — folytatja Kótay elvtárs. — Négy heti eredménytlen vallatás után Soroksárra vittek, ahol még két héten át vallattak. Ott kétszer kaptam villanysokkot, aminek a borzalmát le sem lehet írni. Ott verték ki a kassai veréseknél még megmaradt fogaimat. Onnan a sátoraljaújhelyi börtönbe vittek, ahol az édesapámmal és még 18 elvtárssal voltam egy cellában. A menyasszonyom, akit 1943. szeptember 11 -én, hajnali 3 órakor tartóztattak le a Bálvány utcai lakásukon, 21 éves húgával együtt szintén ebbe a börtönbe került. Őket, a nőket is ugyanígy megkínozták, mint a férfiakat, de ugyanúgy nem vallottak semmit, mint mi. — Ebből az idöböl emlékszem egy epizódra — mondja Kótay Ferencné. — Egy napon a kassai gyűjtőhelyen, a Kovács utcai iskola pincéjében ismerős arcot láttam meg, s csodálkozva kérdeztem: „Kokos bácsi, hát maga is?" — Erre ő azt mondja: „Sokan vagyunk mi, kislányom." — A sátoraljaújhelyi fegyházban folytatja Kótay Ferenc — 1944. március 22-én lázadást szerveztünk. Az egyik rab kenyérben revolvert kapott kintről s azzal lelőtte az egyik őrt. elvette tőle a puskát, ezzel további puskákhoz jutva kinyitottuk a cellákat és szöktünk, ki merre látott. Két órán belül azonban elfogtak és visszavittek mindnyájunkat, mert nem messze a börtöntől volt egy német hadosztály, amiről mi nem tudtunk. Ezután 74 foglyot kivégeztek, tizenegyet bitófán. Idősebb Kótay Ferencet a dachau koncentrációs táborba vitték, ahonnan nem tért haza. A kommunista apa és fia soha többé nem látták egymást. Kótayné, aki akkor még csak menyasszonya volt ifjabb Kótay Ferencnek, a sátorújhelyi fegyházból Berlin-Spandauba került, ahol a németek a bakteorológiai háborúra készülve a foglyokon végeztek kísérleteket. Százszámra haltak meg itt a rabnők, de neki szerencséje volt, csak két injekciót kapott, aminak kisebb következményeit a háború után sikeresen kikezelték. A megpróbáltatások után 1945-ben a jegyespár hazakerült a felszabadított Kassára, ifjú Kótay Fetenc a celdömöki munkatáborból, menyasszonya Németországból. Az örömteljes találkozás után jelentkeztek a CSKP városi szervezetének titkárságán. Házasságot 1945 júliusában kötöttek, és új életet kezdtek. Ifjebb Kótay Ferenc később a nemzeti bizottság elnöki tisztségét látta el. a felesége pedig a napköziben lett nevelő. Idősebb Kótay Ferencné is megérte a feszabadulást és aktivan részt vett az új élet építésében. Férjéről Kótay Ferencről Kassán utcát neveztek el. ILLÉS LÁSZLÓNÉ Hétvégi levél „Én őt dicsérem csak, az élet anyját. Kinek nővére Szépség és Szabadság. S kinek világa most hajnalodik. " Juhász Gyula: A munka című szép és kifejező versének utolsó sorait idézem. Manapság sokat beszélünk a mindennapi tennivalókról, az egyszerű, konkrét, hétköznapi munkáról, de vajon komolyan vesszük-e szavainkat, becsüljük-e mindig és mindenhol lapátot fogó, a tervezőasztal fölé hajoló, gépek mellett, a mező szorgoskodó, lakásokat, üzemeket épitő dolgozókat? Elért eredményeink azt mutatják, hogy az emberek többsége tudja, hogy csak rendszeres, tudatos munkával tarthatjuk meg szocialista társadalmunkban a dolgozók eddigi életszínvonalát. Tisztelet a kivételnek, de még mindig sok helyen tapasztalunk lazaságot, szervezési hiányosságot, az építőanyagokkal való pazarlást. Néha dupla munkát végzünk ott is, ahol nem kellene, siettetjük a határidő betartását, hogy megkapjuk a prémiumot, közben egyes létesítmények átadása után még hetekig-hónapokig folyik a „foltozgatás", az utánjavítás. Magam is tapasztaltam, hogy a nagy sietve beaszfaltozott út alig pár hét múlva berogyott, mert nem volt megfelelően alapozva. Vagy újra fel kellett tömi a járda egy részét, mivel „elfelejtették" kihagyni a vízelzáró csap helyét. Egy-egy építkezés befejezése után nagyon sok építő anyag, tégla, betonelemek, vastraverzek, meghibásodott gépek maradnak a volt munkahelyen, és ezeket csak akkor szállítják el, ha már az újságban is szóváteszik. Nem lehetne mindjárt szépen rendbetenni mindent? Néha az az érzésem és tapasztalatom, hogy nem becsüljük eléggé sem a magunk, sem a mások munkáját. Például munkaszombatokon az emberek társadalmi munkában lelkesen hozzáfognak, hogy környezetüket szebbé tegyék, parkokat utcákat tisztítanak, ásnak, sepernek, virágokat ültetnek, összegyűjtik a szemetet. És akadnak olyanok is, akik már másnap átgázolnak a frissenásott virágágyason, derékba törik a fiatal hajtásokat, papírzacskókat dobálnak szerteszét. De persze ők kritizálják a legjobban, hogy milyen szennyezett a környezet és úton-útfélen azt kérdezik, ki a felelős! A költő a munkát az élet anyjának nevezi. Becsüljük meg hát mi is úgy, akár az édesanyánkat. Mert a jó munkát csak szívvel és hittel lehet és érdemes csinálni. És nemcsak önmagunkat csapjuk be a látszatmunkával, a túlságos lazítással, a munkafegyelem be nem tartásával, de társadalmunknak is ártunk vele. Az életszínvonal állandó emelkedését úgy biztosíthatjuk folyamatosan, ha becsületesen megdolgozunk érte.