A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-20 / 25. szám

••• Harminc évnek kellett eltelnie, hogy újra találkozzam Kisantal Gyulával. Az ötvenes évek legelején Babice u Brnoban volt gyógykezelésen, s akkor állítólag én is jártam ott. Kisgömöriben történt a felismerés, éppen a temetőben jártam, sírkőfeliratokat olvasgattam, amikor megkérdezte tőlem, hogy kit keresek. A temető szélén a juhait legeltető falubelijének mondta is, hogy ő ismeri a temetőjükben tartózkodó idegent. Jól van jól, de mit kerestem én a Kisgömöri temetőben? Véletlenül csöppentem a faluba, amelyet szelíd dombok rejtenek a világ szeme elől, szombaton délután, amikor a helybeli futballisták már beöltözve várták az egyesült dúsai, mezötelkesi és rimatamásfalai csapatot. Meg is érkeztek időben, és ki is kaptak rendesen. 6 :2 lett a végeredmény. Kisantal Gyula hozzám szegődik, a régi ismerőshöz, és már a társaságban találgatom, mit is keresek Kisgömörben? Aztán rájövök hamar, hogy sok mindent kereshetnék ebben az alig százötven lelket számláló kisközségben. Kereshetném például az önállóságát, amelyet 1975-ben veszített el. Ekkor közigazgatásilag Várgedéhez tartozónak nyilvánították. Pedig nem volt zavartalan a viszony a két község között, ahogy kísérőmtől megtudtam. Úgy meríti a példákat a múltból, ahogy a vizet a kútból, ha történetesen van benne víz. erről azonban később. Eszerint a kisgömöriek azért vették meg a Bikket (erdő Várgede fölött) a század elején, hogy a gulyájuk Várgedének kolompoljon. Várgede viszont bosszúból véderdőnek nyilvánította a Bikket, nem engedte kitermelni a fát. S ha a várgedei ember haragítani akarta a kisgömörit, azt kérdezte tőle, hogy hány óra van Kisgömöriben? Ugyanis hajdan a kisgömöriek valamiféle ketyegőt találtak a legelön, s nem ismerték fel, hogy óra, fel akarták robbantani. A várgedei öreg Kubinyi Berta földbirtokos, aki a Bikk eladására kényszerült, szintén megkérdezte az egyik kisgömöritől: — Hány óra van Kisgömöriben? — Meg is kapta a magáét. — Az óra, az óra, uram, de oda a Bikk! A múltbeli korántsem zavartalan viszony változik kedvezően, hiszen nemcsak a házak, de a földek is ölelkeznek már Várgedével. S ha azzal kezdtem, mit is kereshetnék ebben a dombok közé rejtőző faluban, ahonnan nemrégen még gyalog indultak az emberek a szélrózsa minden irányába, megyek tovább ezen a gondolaton. Valamicskével a falu fölött temető, iskola és templom szorosan egymás mellett. Az iskola udvarán toronymagasságú hársfa. Szabad szombaton sehol az országban nincs tanítás, itt azonban hétköznap sincs. Az iskola négy ablaka, mint a haláltusában felakadt szem. Néz a világra, de már nincs benne élet. 1972-ben be kellett zárni az iskola kapuit. Nem volt elég gyerek. Az udvarban orgonaillat és csend, a gyermekek lármája, kacagása hiányzik. A gyermekek persze felnőttekké válnak, s kisgömöri jellegzetesség, hogy nemcsak az iskolaköteles gyermekek rajzanak ki a faluból, de a fiatalok is. Ha kedvem támadna a szétszóródott kisgömörieket keresni, bizony térdig koptathatnám a lábam. Mehetnék Rozsnyóra, Losoncra, Királyhelmecre, Rimaszombatba és sok más helyre. Huszonöt évvel ezelőtt 211 lakosa volt a falunak, ma csak a százötvenet közelíti a lélekszám. A fiatalok már nem akarnak maradni a régi helyen, új telken meg nem emelhetnek házat. 1975 óta senki nem kap építkezési engedélyt, csupán a régi alapot kell felújítani. Fogy a falu, mint a sorvadásban szenvedő beteg. Kisgömöriben az ötvenkettőt meghaladó házszámot is hiába keresném. A házszám 1795 óta ötvenkettő! Persze, néhol a vizet is keresni kell Kisgömöriben. Még kísérőm, Kisantal Gyula udvarában is. 1970-ben dombra épült a háza, ahonnan gyönyörű a kilátás a falura, az erdőre, amely Kurincnak és Rimaszombatnak is mutatja magát. Az emeletes ház kertjé-Kisantal Gyula ben kutat ás a fia, Kisantal László, foglalkozását tekintve mészáros és hentes, nekivetkőzve, mérgesen, hiszen inkább lenne a feleségével, két szép kislányával, mint a kútban, már-már szenvedélyes megszállottsággal a vizet keresve. Egy kútjuk már van, tizenhárom méter mély, abból szökött meg a víz, most ássák a másikat, hátha olyan eret találna elvágni a földben, amely ontaná a vizet. Kisantal László igyekezetét az is fűti, hogy vízadót fizet, mint mindenki más, holott nincs víz a kútjukban. Felpanaszolta már többször is hnb-ülésen, miért fizet vízadót az, akinek nincs vize, s mivel megértésre nem talált, addig ás a portájukon, míg bővizű forrásra nem bukkan. — Ha vízadó-követelés van, víznek is lenni kell! — mondja szenvedélytől fűtötten. Most jut eszembe, hogy Kisgömörnek az eredetét is kereshetném. A hatvanhét esztendős Kisantal Gyula úgy magyarázza a kezdetet, hogy akarva-akaratlan Piroska és a farkas meséjére gondolok. De ne bonyolítsam, egy erdészházhoz kapcsolódik a falu keletkezése. Már a temető sírkőfelirataiból megállapíthattam, hogy Kisantal, Kiss és Habodász a törzsökös család. S ha fogy is a falu, nem fogynak történetei. Kisantal Gyula házában zuhognak rám a szavak. Rimaszombatba, Rimaszécsre és Tornaijára jártak a vásárra. Előfordult egyszer, hogy az egyik kisgömöri embernek nem kelt el az ökre, jól felöntött a garatra, s az erdőbe érve az ökröt a fához kötötte, ő maga meg lefeküdt távolabb. Mikor felébredt, hazament, mert nem tudta, hogy hol van az ökre. Valamikor egy hétig tartott Kisgömöriben a lakodalom. Most már csak két-három napig. Lagziba még mindig a megtisztelő vőfélyek hívogatnak. Ritkán ment el a lakodalom verekedés nélkül. Egyszer akkora volt a csetepaté, hogy még a menyasszonyért jött kerekgedeikeket is hazaugrasztották. Menyasszony nélkül hanyatt-homlok menekültek Kisgömörböl. A virtuskodó kedv sem hiányzott. Pengő Barna tehetős gazda például két szép fekete csikójával átszakítatta a lakodalmas nép előtt lánccal elkötött utat. A lovak leszakadt szüggyel estek le a lábukról. Jut a történetekből a harmincas évek elejére is. Vágó Istvánt nem vették be katonának. Ittasan bebújt a híd alá. Az emberek onnan szólítgatták elő. — Gyere ki, Pista! — Nem menek, mert szégyellem magam — hangzott a válasz. A falvakra olyannyira jellemző csordát is kereshetném Kisgömöriben. Csorda nincs, csak konda van, no meg kondás is van Balázs István személyében. A szövetkezeti telep háromszáz anyadisznója a kisgömöri legelőket járja. No meg juhász is van, ha kétszázötven törzskönyvezett anyajuhot tartanak a telepen. Vendéglátóm tizenkét évig volt a szövetkezet elnöke. Három elismerő oklevél az emlékeztető. Most is dolgozik még a közösben. Háromszázhatvannégy hektár földdel csatlakozik a várgedei szövetkezethez. Ma is az efsz-ben dolgozik a kisgömöri családok kilencven százaléka. A tömegszervezetekről szólva a SZISZ helyi szervezetét is hiába keresném a faluban. Volt, de megszűnt. CSEMADOK-tagság van, tevékenység azonban nincs. A Vöröskereszt hallat gyakrabban magáról. Véradást, előadást szervez, gyűlést tart. A tűzoltók is rendszeresen gyakorlatoznak, versenyeken vesznek részt. Tavaly az előkelő második helyen végeztek a járási versenyen. Mivel bővizűbb kutak lejjebb, a faluban sincsenek, tűz esetén csak a patak vize jöhet számításba. Bár az is igen-igen vékonyan folydogál. Talán azért is nem száll kisgömöri házakra a vöröskakas, mert nem lenne mivel oltani a tüzet. Egyébként, ahogy másoktól is hallottam, a kisgömöri emberek dolgosak, szorgalmasak. Kisgömöriben az élet ketyeg, nem a csúfolódásra alkalmas talált óra ... mács józsef Fotó: Bistika és archív 4