A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-17 / 3. szám
A Csemadok életéből Gyűjtőúton az Első ízben történt, hogy magyarországi néprajzkutató aránylag hosszabb ideig tartózkodott Csehszlovákiában az Ung vidékén. Pedig, amint ez a gyűjtés folyamán kiderült, még ma is megtalálhatók a népi kultúrának azok a kincsei, amelyek egykor ilyen vagy olyan formán meghatározói voltak apáink, nagyapáink mindennapi életének, örömeinek, gondjainak. És bár ezúttal rövid két hét alatt nem állt módjában a néprajzkutatónak, hogy tüzetes felmérést végezzen, arra azonban ennyi idő is elegendő volt, hogy képet kapjon arról, mennyiben maradtak meg az emberekben — ha helyenként az emlékek ki is fakultak — a szellemi kultúra „utolsó maradványai". Mindez arra ösztönzi a kutatókat, hogy intenzivebben, a lehetőségekhez mérten, több idő ráfordításával mentsék, ami még menthető. Dr. Barna Gábor, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem (KLTE) néprajzi tanszékének tanára, akinek nemrég jelent meg. Néphit és népszokások a Hortobágy vidékén című tanulmánykötete, vidékünkön is témakörében kutatott, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a szokások mellett a nép hiedelemvilágát is tanulmányozta. Barna Gábor a Szlovák Tudományos Akadémia vendégeként tartózkodott nálunk és az Ung vidékén csaknem minden községben eltöltött egy-egy napot. Ez az idő arra szolgált, hogy ha a jövőben visszatér e vidékre, a megismert adatközlök bizonyos támpontként szolgáljanak a részletesebb gyűjtésnél. A szakmai szempontokon túl nem árt megjegyezni, hogy az Ung vidékének népe vendégszeretetből, barátságosságból is jelesre vizsgázott. Ez egyben kezesség arra. hogy ha nyílt és őszinte szándékú „idegen" nyit be hozzájuk, szeretettel fogadják. Ung vidékén Egyik este előadás hangzott el a nagykaposi Erdélyi János Művelődés Klubban, magáról a gyűjtésről, illetve a lehetőségekről. Másnap pedig ellátogattunk Géczi Lajos tanár meghívására a helybeli gimnáziumba, ahol úgyszintén néprajzi kérdésekről tájékoztatta Barna Gábor a diákokat. Rövid utunk során is kitűnt, hogy sok szép néprajzi anyag vár még felgyüjtésre az Ung vidékének húsz egynéhány községében csakúgy, mint a Bodrogközben, ahová ezúttal nem sikerült eljutnunk. Mindehhez persze jól szervezett gyűjtőhálózat kiépítésére lenne szükség, amiben főleg a helyi CSEMADOK szervezetek mellett sokat tehetnének többek közt a helyi értelmiségiek. Hisz egy-egy tájegység s ezen belül egy-egy község sok olyan értéket őriz, amelyek megmentéséért egykor az utókor majd hálával adózik. A néprajz szűkebb értelemben vett történelemként is felfogható, hiszen egy nép, nemzet ősi kultúrájának felkutatása, megismerése a fő cél. Ha ezeket az emlékeket nem tárjuk fel időben és nem ismerjük meg, azonkívül hogy ezekkel az értékekkel szegényebbek leszünk, a mát sem értjük meg. Ugyanis a ma, a szocialista jelen gyökerei messze visszanyúlnak a múltba. Múlt nélkül pedig nem volna jelenünk. Ez így igaz, ha közhelyenként is hat. Mindezt fölöttébb figyelmébe ajánlanám a fiatalabb generáció tagjainak, hogy amikor nagyapáik, nagyanyáik mesélni kezdenek a múltról, ne intézzék el egy kézlegyintéssel, hanem fogjanak papírt, ceruzát, esetleg — ha magnójuk van — szenteljenek egy szalagot erre a célra. Érezzük át annak szükségességét, hogy ezzel elődeinknek adózunk, ha rögzítjük, akár a szó szoros értelmében vett meséiket, mivel a mese is a néprajz szerves része. Varga László Igényes munka, A CSEMADOK Központi Bizottságának határozata értelmében december elsejével a losonci (luceneci) járásban is megkezdődtek az évzáró taggyűlések. A járási bizottság elnökségének időrendi terve szerint a járásban az első két évzáró taggyűlést Galsán (HoliSa) és Ipolynyitrán (Nitra nad Ipfom) tartották meg. A galsai helyi szervezetnek jelenleg 139 bejegyzett tagja van. A kultúrházban megtartott évzáró taggyűlésen összesen 85-en jelentek meg. A CSEMADOK járási bizottságát Sáfi Béla, a járási bizottság elnöke képviselte. Jelen volt továbbá a Nemzeti Front helyi szervezetének elnöke, Havran elvtárs. A helyi nemzeti bizottság és a helyi pártszervezet kijelölt képviselője viszont nem jelent meg az évzárón. A galsai helyi szervezet 1970 óta rendszeres, aktív tevékenységet folytat, különösen a Búzavirág éneklöcsoport szervezett jó munkáját kell kiemelni. Állandó résztvevője a kétévenként megrendezésre kerülő Tavaszi szél . . . népdalversenynek. A helyi szervezet taglétszáma 1980-ban 16-tal bővült. A CSEMADOK képes hetilapjára, a Hétre 4 új előfizetőt szereztek. Tizenhárom alkalommal tartottak vezetőségi ülést, s ezeken megtárgyalták a járási bizottság elnökségének határozatait. Áprilisban író-olvasó találkozót tartottak Csontos Vilmos költővel. Két alkalommal tartottak ismeretterjesztő előadást, bár meg kell mondani, hogy nem volt kielégítő a tagság érdeklődése. A helyi szervezet Búzavirág éneklőcsoportja 1980-ban is sikeresen szerepelt a Tavaszi szél... népdalverseny járási fordulójában. Az éneklöcsoport tagjai Czakó Miklós vezetésével tavaly összesen 6 alkalommal tartalmas évzáró léptek fel. Többek között a CSEMADOK járási dal- és táncünnepélyén, valamint helyben a május 9-i és a november 7-i ünnepélyeken, két ízben pedig a polgári esketés szertartását tették színesebbé műsorukkal. Június elején a Nőszövetség helyi szervezetével közösen gyermeknapot rendeztek kulturális műsorral, sportjátékokkal egybekötve. A községszépitési akció keretében, főleg a saját CSEMADOK-klub környékének rendezésére, szépítésére 120 órát dolgoztak társadalmi munkában a vezetőségi tagok. A helyi szervezet több tagja az óvoda építéséből is kivette a részét. A helyi szervezet az elmúlt évben két alkalommal rendezett táncmulatságot, nagyon szép erkölcsi és anyagi sikerrel, továbbá kirándulást Miskolctapolcára; ezen 55 tag vett részt. Az éneklöcsoport mellett 6—8 taggal társastánc-csoport is alakult és több alkalommal fellépett. Példásan vezeti Pálmainé Koltai Erzsébet a helyi szervezet krónikáját, amelyben az elmúlt harminc évben kifejtett tevékenység minden jelentős mozzanata helyet kapott. Havran elvtárs, a Nemzeti Front helyi szervezetének elnöke köszönetét fejezte ki az évzáró taggyűlésen a szervezetnek. Az évzáró taggyűlés megtárgyalta és jóváhagyta az 1981. évi munkatervet, valamint a CSKP megalakulása 60. évfordulójának tiszteletére vállalt szocialista kötelezettségeket. A helyi szervezet a jövőben fokozza és rendszeressé teszi a népművelési tevékenységet. A helyi szervezet elnökévé ismét György Máriát, titkárává Kubis Magdolnát választották meg. Csák István PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A CSEMADOK KB történelmi-honismereti albizottsága pályázatot hirdet történelmi, illetve helytörténeti tárgyú pályamüvekre. Pályázati feltételek: A pályázaton még nem publikált, illetve még nem elbírált pályamüvei minden csehszlovák állampolgár részt vehet. Előnyben részesülnek azok a pályaművek, amelyek munkásmozgalmunk történetének egy-egy eseményét, szakaszát tárgyalják, illetve egy-egy helység (község, város) történetét dolgozzák fel. A pályamű terjedelme legfeljebb másfél ív (30 gépelt oldal) lehet. A pályamüvek díjazása: I. díj 2000,— korona, II. díj 1500,— korona, III. díj 1000,—korona. A CSEMADOK KB fenntartja magának a dijak megosztásának, illetve visszatartásának a jogát. A nem díjazott, de értékes pályaműveket tárgyi jutalomban részesítjük. A pályamüvek beküldési határideje: 1981. április 30. A pályamüvet két példányban, a pályázó nevének és pontos címének feltüntetésével, a CSEMADOK KB népművelési osztályára kell beküldeni; cím: nám. 1. mája c. 10, 891 09 Bratislava. FELHÍVÁS A CSEMADOK KB történelmi-honismereti albizottsága a CSKP megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére felhívással fordul munkásmozgalmunk veterán harcosaihoz, hogy írják meg visszaemlékezéseiket Csehszlovákia Kommunista Pártja, illetve a CSKP helyi szervezetei megalakulásának körülményeiről és kezdeti szakaszának munkájáról. A visszaemlékezés terjedelme legfeljebb 20 gépelt oldal lehet. A bíráló bizottság a legjobb munkákat értékes tárgyi jutalomban részesíti. A visszaemlékezéseket két példányban, a szerző nevének és pontos címének feltüntetésével, a CSEMADOK KB népművelési osztályára kérjük beküldeni; cím: nám. 1. mája c. 10, 891 09 Bratislava. A legjobb visszaemlékezéseket a CSEMADOK KB külön kiadványban, illetve a Hét-ben teszi közzé. Beküldési határidő: 1981. április 30. A CSEMADOK Központi Bizottsága által meghirdetett gyermek kisszínpadi és bábjáték-pályázat eredménye Az 1980 januárjában meghirdetett pályázatra beérkezett műveket a CSEMADOK KB által kinevezett bíráló bizottság kiértékelte és a következő döntést hozta: Kisszínpadi kategória: I. díj: Kmeczkó Mihály: Kukkónia regéje, avagy Batu kán és Bátor párviadaláról című eredeti alkotásáért, II. díj: Szobiné Kerekes Eszter: Süt a nap, süt a pék című verses összeállításáért, III. díj: Tóth Sándor: Tengerecki hazaszáll című verses összeállításáért és Poór János; Ami a szivedet nyomja cimü szerkesztett játékáért. A bábjáték kategóriában a bíráló bizottság nem adott ki díjat. CSEMADOK KB Titkársága 7