A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-30 / 22. szám

A Csemadok életéből TENNI AKARÁSBÓL JELES Néhány héttel ezelőtt mutatkozott be a Hét hasábjain Romanovics Lívia, a CSEMADOK pozsonyeperjesi (Jahodná) helyi szervezete színjátszó csoportjának vezetője, ecsetelve vonzalmát és tenniakarását a népművelés terén. Nos, ő újra bizonyított, azóta az általa vezetett csoport jelentős sikert könyvelhet el magának. Érsekújvárott (Nővé Zámky) a műkedvelő színjátszó együttesek kerületi versenyén megszerezték az első helyet és ezzel biztosították részvételüket az idei Jókai-napok mezőnyében, ahol Gabriela Zápolská: Dulszka asszony erkölcse című háromfelvonásos tragikomédiájával szerepelnek majd. — Mivel magyarázható a pozsonyeperjesiek nagy nekibuzdulása? — kérdeztem a darab szereplőitől. Romanovics Lívia a rendező és egyben szereplő: — Tavaly kovácsolódott össze igazán színjátszó gárdánk, és Indig Ottó: Ember a híd alatt című háromfelvonásos színmüvével mindnyájunk nagy meglepetésére és egyben legnagyobb örömére eljutottunk a Jókai-napokra. Ez a bravúr még nagyobb lendületet adott az együttes munkájának. Az országos seregszemlén való részvételünk nagyban hozzájárult tevékenységünk színvonalának emeléséhez, igényesebbek lettünk és egyszersmind új kifejező eszközökkel is bővítettük színjátszói eszköztárunkat. Azt a célt SIKERES RENDEZVÉNY Április első hetében sikeres esztrádmüsorral jelentkezett a CSEMADOK tardoskeddi (Tvrdosovce) helyi szervezete. A jól, ízlésesen megválasztott jelenetek, paródiák, táncok, szavalatok és zeneszámok elnyerték a közönség tetszését, amit mi sem bizonyított jobban, mint hogy mind a két előadás telt ház előtt zajlott. Az esztrádműsor szervezője tűztük ki magunk elé, hogy színpadi játékunkkal közönségünket necsak szórakoztassuk, de egyben neveljük is a szó legnemesebb értelmében. — Csoportunk nagyon heterogén összetételű, diákok, technikusok, nevelök, kétkezi dolgozók szerepelnek, és a próbákon, előadásokon való részvétel nem kis pluszmunkát jelent számukra. Mégis csináljuk, jó közösséget alkotunk, és van bennünk elegendő kedv, kitartás. Például többféle okból kifolyólag az idei darabot nagyon későn kezdtük betanulni, már veszélyeztetve láttuk részvételünket a kerületi seregszemlén, magunk is elcsodálkoztunk, milyen gyorsan behoztuk a lemaradást. A színjátszók mellett a helyi szervezet Györy Dezső Klubja is egyre többet hallat magáról. Harmadik évadjuk nyitó rendezvényén Kovács László, a Csallóközi Múzeum dolgozója az 1948-as magyar forradalomról és szabadságharcról tartott előadást. A következő alkalommal Fábry István, a CSKP veterán harcosa.látogatott el a pozsonyeperjesi klubtagok körébe. Nagy érdeklődés előzi meg a dunaszerdahelyi járás olimpikonjaival tervezett találkozót s a többi művelődéspolitikai és ismeretterjesztő előadást. Mózes Imre a helyi szervezet kultúrfelelőse, Sánta Mária tanítónő volt. Az előadás igazolta, hogy az alapszervezet sikeresen oldotta meg a generációs problémákat, az idősebbek rutinja mellett üdén hatott a fiatalok temperamentuma. Elismerést érdemelnek a színjátszó-és tánccsoport tagjai, de a többiek szereplése is élményszámba ment. Nagy sikert aratott a Tardoskeddi váskatánc, amelynek helyi jellegű néprajzi vonásai vannak, de igen jó volt a női és a férfi énekkar szereplése is. Bencze István MINDEN ÉVBEN ÚJ DARAB \ A CSEMADOK berencsi (Branc) helyi szervezetének színjátszó csoportja már hagyományosan minden évben betanul egy színművet, amelyet a februári győzelem tiszteletére mutat be. Az idén februárban Lovicsek Béla: Alattunk a város, felettünk az ég című darab-BÚJÓCSKA A közelmúltban a CSEMADOK zsitvabesenyői (Beseftov) helyi szervezetének színjátszó csoportja bemutatta Vincze Kázmér Bújócska ,c. komédiáját. Ez a fellépés elnyerte a közönség tetszését. A szereplök és a rendező, Grosch István, számára is jó érzés az a tudat, hogy fáradhatatlan munkájukat ez évjával jelentkezett, s ezt háromszor játszotta el a kultúrházban összesen mintegy hatszáz főnyi közönség előtt, ami nagy sikernek számít. Berencsen kívül még a környező falvakban is vendégszerepelnek a darabbal, amelyet Gyurián pedagógus tanított be. A két főszereplő, Csajka Tihamér és Pintér Piroska igen jól átélték a szerepüket, remek alakítást nyújtottak, de a többiek is megérdemlik a dicséretet. Csámpai Ferenc ben is siker koronázta. A lelkes amatör szinészcsoport nem öncélúan, a saját maga szórakozására játszik, hanem egyrészt a falu lakosságát akarja mulattatni, másrészt a falu jó hímevét öregbíteni annak határain túl is. Igyekezetük ezidáig sikeres volt. Zsitvabesenyő színjátszói járásszerte jól ismertek. Mindezeken túl pillanatnyilag az a legnagyobb örömük, hogy ők képviselik a járás színjátszóit a kerületi versenyen. Szolár Katalin általánosabb gondolatok is felmerültek — legalábbis bennem. Elsősorban is emlékei elevenedtek fel, annak láttán, amit belőle a mostani gyerekek a színpadra hoztak. Gondolok itt Andó néni áji gyermekjátékaira, amelyeket Nagyné Sarlós Ildikó kötött csokorba. Eszembe juttatták, hogy gyermekeink — falun és városon egyaránt — lassan elfelejtenek játszani. Hogy az egykori gyermekjátékok gazdagságából szinte semmi sem maradt. Gyermekeink iskolai túlterheltsége közismert: tanulás, a szakkörök, a magánórák szinte kizárják a játszás lehetőségét. Ha pedig mégis marad valamelyes szabad idő, azt „megemészti" a tévé. Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára pilickézö gyereket; mi otthon annak idején „bigéztünk". Hova lettek a szabadban játszott, közösséget formáló gyerekjátékaink, s főleg — játszó gyerekeink? Az ügyességet kívánó, a logikát csiszoló mondókák, alkudozások, dalocskák, rigmusok; az „adj király, katonát", a „hol vagytok libáim"? Van, aki kérdéseimre legyint; más időket élünk, a gyerekeknek is más kell, más érdekli őket. Lehet, de ebben nem vagyok biztos. Mert hogyan is érdekelhetne amit nem ismer — de meg sem ismerhetett?! Az egykori játékok azonban nem csak játékok voltak. Az életre és a munkára is felkészítették a gyerekeket. Gyakorlati tudnivalókkal gyarapították őket. Arról nem is beszélve, hogy évszázados hagyományokat őriztek és adtak át az egymást követő nemzedékek. Szerintem a még olyan gyakran elmarasztalt perittyázások — verebészések, sőt a legtöbbször horzsolásokkal járó fára mászások is nagyon fontosak voltak... Oda jutottunk civilizációs törekvésünkben, hogy játszani is tanítani kell gyerekeinket. Azokra a játékokra, amelyeket magunk egykor úgy tanultunk meg a nálunk nagyobbaktól az utcán, szérűskertben, udvarokon, hogy szinte oda se figyeltünk. Mert a játék öröme mindennapos volt, tehát nem különös, nem egyszeri élmény. Még a — már elnézést a szóért — „seggreveröcske" is. Nem is beszélve a „rablópandúr" játék szikrázó összecsapásairól, vagy a szelídebb, „kint a bárány bent a farkasától a — Fehér Liliomszálig. A magnós, táskarádiós, tévés mai gyermektársadalomban ezek a játékok ma hiányoznak, vagy kihalóban vannak. Eltűnésükkel közösségben élő, gondolkodó, de egyént és egyéniséget alakító erők kerülnek az idő feneketlen süllyesztőjébe, ha közös összefogással nem gyűjtjük össze a még összegyűjthetöket és leírhatókat. A gyermekszínjátszóknak, irodalmi színpadoknak, énekkaroknak, előadóknak megteremtettük megfelelő időben a megfelelő fórumot. De a gyermek népművészeti együtteseknek a mai napig nincs ilyen fórumuk. Zseliz és Gombaszög ugyan egy-egy alkalommal fellépési lehetőséget biztosit számukra, de ez eléggé esetleges. A Fehér Liliomszál eddigi tapasztalatai szerint ez a kérdés nem tűr halasztást. Két nagyon lényeges ok miatt. Az első népművészeti együtteseink utánpótlásának a biztosítása, amiről már korábban szóltam. A másik pedig: a gyermekjátékok előbbi felleltározása a megőrzés és továbbadás céljából. A Fehér Liliomszál ösztönző ereje mindkét esetben kétségbevonhatatlan. Gazdag, változatos az eddig felgyújtott anyag, s színvonalas a feldolgozás. Tudom, hogy rendezvényeink időtartamából gyakran le kell faragni egy-két napot, mert a korlátozott anyagi lehetőségek, a gazdasági és egyéb gondok egyre kurtítják azt a bizonyos „takarót". Ennek ellenére úgy vélem, hogy a gyermek népművészeti együttesek, csoportok számára meg kellene találni azt az ösztönző fórumot, amely ezt a mozgalmat méltán megilleti. A mi eddigi tapasztalataink és eredményeink alapján legjobban szolgálná ezt a célt, ha a Fehér Liliomszálat minden járásban kétévenként megrendeznek. Négyévenként pedig országos seregszemlét, fesztivált tarthatnánk. (Legjobb volna valahol Gömörben, talán Losoncon, vagy Rimaszombatban.) Népművészetünk folytonosságának biztosítása és egyre színvonalasabbá tétele az ebből származó haszon. A Fehér Liliomszál otthont és istápolókat vár. A holnap és a holnapután érdekében. A jövő ne legyen, mert nem lehet mostohagyerek. GÁL SÁNDOR 7