A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-23 / 21. szám

Hallottukolvastukláttuk Innen-onnan Dezider Pá pay tájképei A Dezider Pápay tájképeit bemutató kiállítás két teljes hónapig (márciusban és áprilisban) volt megtekinthető Bratislavában, a Gorkij utcai kiállítóteremben, s a két teljes hónapot itt és most nem véletlenül hangsúlyozom: mert ha jól belegondolunk, két hónap nem éppen kevés idő egy olyan formátumú festőművész kiállítására, mint — az egyébként 60. születésnapját ünneplő — Dezider Pápay (az összehasonlítás kedvéért megemlíthetjük, hogy például Lőrincz Gyula nemzeti művész életmű-kiállítását egy hónapig, a kétségtelenül tehetséges és eredeti Roskoványi István tárlatát pedig mintegy három hétig látogathatta képzőmüvészetkedvelő közönségünk). Mi tette hát Pápay esetében indokolttá ezt a két hónapot? A kiállításon bemutatott képek tanúsága szerint: semmi. Dezider Pápay tájképei a régi idők — egy kis túlzással még azt is mondhatnánk, hogy az elmúlt századok — stílusában készültek, s ha bizonyos esztétikai élményt mégis jelentenek számunkra, hát csak annyit, amennyit egy szép táj, egy színes fotográfia vagy akár egy filmkocka is jelenthetne. A festészettől manapság ennél már sokkal többet várunk, s ez az elvárásunk minden bizonnyal jogos. Ami esetleg újnak tűnhet Pápay tájképein, az a szocialista átalakulás hozta változások ábrázolása a tájban — gazdasági épületek, állami gazdaságok, szövetkezetek, szocialista üzemek „leképezése" —, de az átalakulás dinamikájának érzékeltetése nélkül és teljesen „embertelenül". S ezt az „embertelenül"-t itt szó szoros értelmében kell értenünk: ezekről a képekről teljesen hiányzik az ember és általában az élet. Ezek a tájak teljesen kihaltak. Ezek a gazdaságok, szövetkezetek, üzemek mintha egy elpusztult civilizáció hátrahagyott emlékei lennének. Tudom, léteznek festőművészek, akik képtelenek figurákat festeni, s egy tájképfestőtöl el sem várhatjuk, hogy emberi alakokkal népesítse be tájait. Annyit azonban bizonyára elvárhatunk tőle, hogy az élet, az ember alkotó és teremtő élete legalább jelzésszerűen megjelenjék vásznain — főként, ha az ember létrehozta ún. „második" természetet akarja ábrázolni. Hiszen már az ókori görögök rájöttek, hogy mindennek mértéke az ember... S ezt az igazságot mindenekelőtt a művészeknek illik szüntelenül szem előtt tartaniuk. Varga Erzsébet KÖNYV Szlovákok Békéscsabán 1980-ban, a II. Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Konferencia alkalmából adták ki Békéscsabán a fenti címmel jelzett kétnyelvű kötetet. A kiadvány egyébként a nagysikerű Bibtiotheca Békésiensis sorozatban jelent meg, s három forrásértékű tanulmányt tartalmaz. Ágoston János Csabának leírása cimü dolgozata több szempontból is figyelemreméltó. A nagy műveltségű tudós-tanár pontos adatokat közöl a XVIII. századi alföldi településről, s magyar szellemi körökben elsőként ad hírt Békéscsaba szlovák lakóiról. A szerző többek közt azt írja, hogy 1717 után az egykori Zólyom, Hont és Nógrád megyékből tömegesen jöttek ide a szlovákok, annál is inkább, „minthogy a' szűk élet helyett ezen Kanahán földjén, a' boldog léteinek kedvezéseivel ketsegtethette magát...". Ján Pravdoíub Bella Szlovákok Békés megyében cimü munkája a maga nemében ugyancsak úttörő jellegű. A békéscsabai tanító volt az első, aki szlovák nyelvű folyóiratban összefoglalót tett közzé a megye benépesítéséről, illetve a szlovákok betelepüléséről. Békéscsabán kívül a tanulmány írója bemutatja Mezöberény, Szarvas, Tótkomlós és még néhány alföldi település hajdani társadalmi rétegződését, nemzetiségi összetételét is. A szerzőnek a csabai szlovákok családneveiről készített összefoglalója szintén értékes. A kötet harmadik tanulmánya békéscsabai népszokásokkal és hiedelmekkel foglalkozik. Szerzője ismeretlen, valószínű, hogy olyan egyén (lelkész vagy tanító) írhatta, aki a város szlovák polgárainak életmódját, szokásvilágát jól ismerte. Az emberélet eseményeihez, illetve ünnepeihez fűződő szokásanyagon kívül szó esik itt a kenyérsütésről, a szántásról meg az állattartásról is. S bár — amint azt a bevezetőben is olvashatjuk — az írások „ugyan magukon viselik koruk történelmi és néprajzi szemléletének a gyengéit is, ennek ellenére fontos üzenethozók a ma embere számára". Úgy gondolom, a magyarországi vidéki szellemi központok munkájára érdemes nekünk is odafigyelni. Figyelni és tanulni, hogy a mi elődeink szellemi termékei is ilyen „üzenethozókká" válhassanak. Csáky Károly FILM Lengyel Péter: Mellékszereplők „Rendhagyó monográfiát készít, személyes tapasztalaton alapuló felmérést: kiskörnyezet-rajzot, beszámolót a saját négyéves tanulmányi és emberi környezetéről, a lehetőség szerint teljes háttérrel és oknyomozással". Az új magyar prózaíró-nemzedék meglepő szaporasággal gazdagítja újabb és újabb jelentős regényekkel a mai rftagyar literatúrai. Szinte minden esztendőre jut egy-két jelentős alkotás ebből az eleddig elhanyagolt műfajból. 77-ben Nádas Péter és Császár István, 78-ban Lengyel (Cseréptörés) és Bereményi, 79-ben Hajnóczy és Esterházy egy-egy regénye jelentette a jó értelemben vett irodalmi szenzációt. Az elmúlt esztendőben ismét Lengyelen volt a sor, noha regénye, a datálás szerint 69—70-ben íródott, épp 10 esztendőt „érlelődött" hát, akárcsak az „Egy családregény vége", a nemzedék és az évtized reprezentatív alkotása. Kik a „mellékszereplők"? Természetesen az író korosztálya. Lengyel 1939-ben született, következésképpen ugyanazok, akik, mint Madaras István, a regény kulcsfigurája ( a szerző alteregója? ) egy normális családot keresnek nyughatatlanul. Egyáltalán, bizonyítékot, hogy van ilyen. Illetve, valakit, aki egyidős velük, és mégis emberi viszonyban él a családjával". Mert: „az ő apja Voronyezs alatt esett el". Barátjáé „aknaszedés közben felrobbant". Stb. Stb. S nem kényeztette el később sem a kor e nemzedéket, különösen nem Magyarországon. A háború utáni évek nyomorúsága, a Rákosi-korszak, ötvenhat és ami utána következik. A „Mellékszereplők" sorsa ugyanis éppen ezekben a kritikus ötvenes években játszódik le. Madaras, Dán Dóra, Szász Erik és a többiek ötvenhattól hatvanig-hatvanegyig „akadémisták" s ezekben az években fordul a sorsuk jobbra, vagy balra. „Madaras István tizenhat éves volt. Vad elkeseredéssel gondolt éjszakákon át a végtelen évekre, amíg lefekhet majd egy növel. Másképp voltak ezek a kamaszdolgok Magyarországon, mint akárcsak öt évvel később. Az érettségi napjáig egyetlen fiú volt az osztályában, akinek volt már dolga nővel". A regény finom, polifonikus árnyaltságához, a társadalom-politikai háttér mellett természetszerűen ez is hozzátartozik. A korosztály „érzelmi iskolája". S meglepően pontosan méri be a nemzedék helyzetét az iró, amikor a fenti sorokat leírja. A szexuális emancipáció még ugyan elkerüli e viharvert korosztályt, ám következményeit (visszamenőleg főként) saját bőrén, komplexumaiban érzi. S e szempontból érzem különösen sokszólamúan izgalmasnak Lengyel regényét, hiszen végül is „vallomások"-at ir ő is, a műfajnak ágostoni vagy rousseau-i értelmében, noha itt nem (csak) egy lélek fejlődéstörténetéről van szó s még csak nem is a korszak főszereplőiről. „Cimet nem talált sokáig. Az utolsó reggel, az álom és az ébrenlét határán jut eszébe egy szó. Feltápászkodik és ráírja egy szokatlan alakú füzet csukott fedelére: „Mellékszereplők". —esi— Először férjezett Josif Hejfic szovjet rendező kilépve a csehovi világból igazán mai, napjaink fájó problémáit taglaló filmet rendezett. Hőse egy talpig becsületes, jobb sorsra érdemes leányanya, aki munkásszálláson szül és határozott célja, hogy egyedül — férfi, férj nélkül — nevelje föl csemetéjét. Erősnek, érettnek érzi magát erre a feladatra, bár már a kezdet kezdetén számol azzal, hogy napról napra rengeteg előítélettel, dölyfös emberi kicsinyességgel, megnemértéssel, gonddal, nehézséggel kell megküzdeni; hogy az emberek, a társadalom még nem érett meg ilyen — bár már nem egyedi, de — nem mindennapi „tünetek" természetes, jó szándékkal való befogadására. Bizonyára, akárcsak nálunk vagy a környező országokban, a Szovjetunióban is még megoldatlan problémakör lehet a leányanyaság. Mondom ezt azért is, mert Hejfic is általános érvényű mondanivalóban, problémafölvetéssel próbálja taglalni a leányanya esetét, akinek öröme sosem lehet teljes: az emberek élcelődnek, pimaszkodnak vele. S a férfiak prédának tekintik őt, mondva, ha férj nélkül szült, bárki, bármikor megkaphatja, és ha mégsem, akkor a férfiak részéről könnyen megkapja az egyáltalán nem hízelgő jelzőt... Maga a film, Hejfic képességeit, eddigi munkáit figyelembe véve, hagy maga után kívánni valókat. Érezhető, ez a téma nem az ö világa, és a néhány szép, eredeti képi ötleten kívül megmarad a sematikus megfogalmazás mellett. Az újfajta japán „kerékpár" feltalálója bizonyára azokat a cirkuszi artistákat irigyelte meg, akik egy keréken egyensúlyozva tetszés szerint karikáznak bármilyen irányban. Az új jármű bizonyára komoly vetélytársa lesz a hagyományos kerékpárnak. Hogyan lehetne takarékoskodni a családi otthonokban a villamos energiával? Svéd mérnökök ezen törték a fejüket, amíg rá nem jöttek, hogy a legjobb, ha előveszik a XVIII. század népszerű vaskályháját, a jerlekkaminent, és ezt modernizálják. A hangulatos kályha öt kilogramm hulladék fával fűtve egy órán át annyi meleget ad, mint négy 2500 wattos villamos hősugárzó