A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-23 / 21. szám

A Csemadok életéből gyeit s aztán megkérdezte, melyik főiskolára készülök, és ha befejezem a főiskolát, mik a terveim. Emlékszem, azt válaszoltam neki, ha megszerzem a diplomát Komáromba, a Magyar Területi Színházhoz szeretnék kerülni. Major elvtárs megdicsérte szándékomat. Szavai nagyon jólestek. Felengedett bennem a feszültség. Aztán hossszú szünet következett. Major elvtárs fürkészöen figyelt. Várta, hogy mondjak valamit, ez volt az érzésem. Lehet, hogy azt várta, hogy ígéretet tegyek, hogy iparkodni fogok minél jobb tanulmányi eredményeket elérni. De én, noha a feszültség feloldódott bennem, nem tudtam szóhoz jutni. Aztán felállt az íróasztala mellől, mondott még néhány biztató szót, majd elbúcsúzott. Budapesti tartózkodásom idején még többször találkoztunk. Volt időszak, amikor naponta láttam öt elhaladni felesége társaságában a Vorosiiov úti diákszálló előtt. Napsütéses tavaszi délutánok voltak ezek, s ö a feleségével kisétált a városligetbe s ott egy padon, meghitt beszélgetésben töltötték szabadidejüket. Egyszer a Csehszlovák Kultúrában — úgy hiszem a februári győzelem évfordulóját ünnepeltük — Major elvtárs tartotta az ünnepi beszédet. Az ünnepség után körülálltuk öt, mi, diákok és elhalmoztuk kérdésekkel. Ő türelmesen válaszolt a múlt nyomorúságáról, az agitátorokról, „a kizsákmányoló nagybirtokosok és cinkosaik önző osztályérdekeiről" s szó esett Kosútról is, a kosúti véres pünkösdről, ahogyan ö nevezte a kosúti eseményeket. Aztán eltelt néhány esztendő. Talán tíz is. Már a rádiónál dolgoztam. Akkor láttam Major elvtársat utoljára. Műsort készítettem a kosúti eseményekről és megkértem, mondja el a rádióhallgatóknak, hogy mi történt 1931. május 25-én Kosúton, hogy az utókor is tudja meg és sosem feledkezzen meg arról, hogy milyen árat fizettek a dolgozók mai, békés, nyugodt életünkért. Major elvtárs már nagybeteg volt. Nehezen beszélt, de vállalkozott a felvételre. A hangja rekedt volt, ziláltan lélegzett: — A városokban és a falvakban egyaránt üldözték a szervezett munkásokat és agitátorokat. Megkínozták őket. sót attól sem riadtak vissza, hogy végül is Kosúton véres pünkösdöt rendezzenek, amely három mezőgazdasági munkás halálát és a sebesültek egész sorát eredményezte. Proletáréletek pusztultak, proletárvér ömlött, mert ezt parancsolta a kizsákmányoló nagybirtokosok és cinkosaik önző osztályérdeke. Ez a pokoli hidegvérrel megszervezett gyilkpsság azonban nem hozta meg a burzsoázia számára a kívánt eredményt! Prágában 1929. február 18-a és 23-a között ülésezett a CSKP V. kongresszusa. A párt élére Klement Gottwald került. Akkor úgy emlegették, hogy a pártot felfrissítették a „derék karlini fiúk", lelkes forradalmárok, akiknek az átlagéletkora a kongresszus idején nem haladta meg a harminc esztendőt. Ezek a derék fiatalok Lenin tanai szerint éltek, s a kommunista erkölcs számukra annyit jelentett, hogy minden személyi és egyéb érdekeket, felsőbb érdekeknek, az osztályérdekeknek vetik alá. És erről nemcsak beszéltek. Ezt az elvet tetteikkel, magatartásukkal naponta bizonyí- -tották. Major István is az V. kongresszuson került a párt központi vezetőségébe. Járta Dél-Szlovákia falvait, városait, hárcolt és agitált. Nevére — a Nemeskosúton történt események alkalmából — 1931 májusában felfigyelt nemcsak az ország, hanem a világ nagy része is. Major István az ellene indított tárgyaláson 1931-ben az utolsó szó jogán ezeket mondta: „Miért ítélkeznek itt felettem? Azért, mert kommunista vagyok, mert ennek a pártnak vagyok a képviselője, mert egész életemet a kizsákmányoltaknak, a szlovenszkói dolgozó nép felszabadító harcának szenteltem? Az államügyész úr gúnyosan jegyezte meg, hogy a kosúti akcióval a pártban megrendült pozíciómat akartam megszilárdítani. Nem, prokurátor úr. arra nekem nincs szükségem! Ha biztos pozíciót, nyugalmas és kényelmes életet akarnék, akkor nem lennék kommunista. Akkor olyan pártnak lennék a tagja, amelynek korrupciós alapja van, és ahol busásan fizetnek. Nem, mi nem hajszolunk pozíciókat! Igen, élhetnénk mi is kényelmes, nyugodt életet, hisz nekünk is van feleségünk, vannak gyermekeink, akiket szeretünk. De van még egy nagyobb családunk is. a szegény dolgozók osztálya, akikért otthagyunk minden családi boldogságot, akikért büszkén tűrjük el a csendörök puskaütéseit, és akiket mi nem hagyhatunk el soha, még ha uszítanak is ellenünk, még ha piszkolnak és besároznak is ... Olyan nyugodtan állok itt, mint ahogy Kosúton álltam a csedőrkordon előtt, aktatáskámmal a kezemben felfegyverkezve. Meg vagyok győződve róla, hogy ebben a percben nem a kerületi bíróság fogja kimondani az utolsó szót. Az itt meghurcolt eszmék visszatérnek a nép lelkébe, oda, ahonnan kiindultak és a dolgozók ítélni fognak ..." Major István igazat mondott. A nép valóban győzött és ítélkezett .„ . KLIMITS LAJOS HAGYOMÁNYŐRZŐK A bényiek rövid szoknyás, sarkantytús, piros csizmás viselete egyedülálló az országban. Ők őrzik e viselet ezer meg ezer ráncához, csipkéjéhez, pántlikájához fűződő régi rigmusokat, mondókákat. Dávid István, a CSEMADOK helyi szervezetének elnöke számos rendezvényről adhat számot, amelyek nemcsak helyben, de a járásban és országos méretben is dicséretben részesültek. Erről tanúskodik a „Fáklya fényénél" című album is, amelyet a Takács házaspár állított össze. Sokan ott voltak a kéméndi (Kamenin) szigeten, amikor a bényiek parádés kocsin ülve, fiatal lovasok kíséretében felvonultak. 1975-töl mindig új műsorral szerepelnek a zselizi (Zeliezovce) Országos Népművészeti Fesztiválon. A szőgyéni járási folklórünnepségen a bényiek regrutabúcsúztatója aratott nagy sikert. A járási népművészeti bálon két ízben nyertek díjat. Az ifjúság is bekapcsolódik a népművészeti munkába. A fiatalokra mindig lehet számítani. Nemcsak dolgozni tudnak, de szerepelni is. A citerások csoportja történetesen sokat segített a nyári ásatási munkálatoknál. A feltárt kétezer éves malom a hét falu összetartását bizonyító sáncok anyaga bővíti a helyi néprajzi ismereteket. A bényi szülök a legkisebbeknek is megvarrják a régi szép viseletet. Az SZNF 35. évfordulója tiszteletére helyi gyermekjátékokat elevenítettek fel. Csókás Ferenc gyűjti az anyagot, feldolgozzák, színpadra viszik. A népművészet eszközeivel hatnak a közönségre. Előfordul, hogy ötven-hatvan ember szerepel a színpadon. A helyi pártszervezet és a helyi nemzeti bizottság vezetői igen elismerően nyilatkoznak a CSEMADOK helyi szervezet munkájáról. A CSEMADOK tagjai értékes társadalmi munkát végeznek. A választási programban fontos helyet foglal el az utcák, parkok rendbentartása, a környezetvédelem. Az óvoda építéböl szintén kivette részét a CSEMADOK-tagság. Figyelmet érdemel az irodalmi csoport és a tánccsoport munkája. A tánccsoportot Bartal Eva vezeti. A férfi éneklő csoport helyi népdalokból állítja össze műsorát. A kulturális munkában aktív tevékenységet fejt ki Kecskés Ferenc pedagógus. A bényiek feffigyeltettek magukra a járásban és a járás határain túl is. Jogos igényük a régen óhajtott tájház. Kötelességüknek tartják megőrizni az összegyűjtött értékes néprajzi anyagot. Hajtman Kornélia Bényiek a színpadon ÚJRA SZÍNPADRA LÉPTEK A CSEMADOK deméndi (Demandice) helyi szervezetének színjátszó csoportja betanulta Ján Chalupka: A Vén szerelmes háromfelvonásos vígjátékát, amelyet nagy sikerrel mutattak be két alkalommal Deménden zsúfolt kultúrházban, továbbá Alsó- és Felsőszemeréden (Dőlné és Horné Semerovce). Paláston (Plásfovcén). Ipolyfödémesen (Ipelské Úlány) és Nagytúron (Vefké Túrovce), Garamkálnán (Kalná nad Hronom) két év után részt vettek a járási népművelési fesztiválon és a nagykovácsi (Kozárovce) és löki (Lok) színjátszók mögött a tisztes 3. helyet szerezték meg és szép oklevelet kaptak. A szereplök mindent megtettek annak érdekében, hogy nagy közönségsikert arassanak. A többi CSEMADOK-tag is segédkezett a színpadi dekoráció és a ruhák beszerzésénél. Minden fellépésre az Új Élet Efsz vezetősége biztosította saját autóbuszát. A deméndi CSEMADOK-tagok a nyári hónapokban Magyarországra szerveznek kirándulást a szereplöknek és az összes hozzátartozónak. BELÁNYI JÁNOS A regrutabúcsúztató Szobi Adrianna és Balla Árpád a darab egyik jelenetében 7