A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-16 / 20. szám

PÁRBESZÉD KEPPERT JÓZSEFFEL, A NYUGAT-SZLOVÁKIAI KERÜLETI NÉPMŰVELÉSI KÖZPONT IGAZGATÓHELYETTESÉVEL • a közművelődés hétköznapjairól • a vidéki kulturális élet gondjairól • az amatőr művészeti munka küldetéséről Napjainkban a nyugat-szlovákiai kerületben több mint 700 kultúrházat, szövetkezeti klu­bot és helyi kultúrotthont tartanak nyilván. Az itt folyó munkát 176 függetlenített és 554 önkéntes népművelő irányítja. A statisz­tikák zöme örvendetes tényeket rögzít. Pél­dául azt, hogy a kerület városaiban s közsé­geiben több ezer szakkör és művészeti cso­port működik; hogy tavaly hatmillió 300 ezer érdeklődő előtt összesen 81 ezer rendez­vény zajlott le. A statisztikai felmérések egy­ben azonban a kulturális munka kisebb-na­gyobb gondjaira és a művelődés foghíjaira is figyelmeztetnek. Annál is inkább, hogy az utóbbi években megváltozott a művelődési házak feladatköre, hiszen a passzív befoga­dásra késztető kulturális munka és népmü­velés inkább közművelődéssé érett. Az ön­művelésről és a kulturális élet szélesebb értelmezéséről Keppert Józseffel, a Nyugat­szlovákiai Kerületi Népművelési Központ igazgatóhelyettesével beszélgetünk. — Nyilvánvaló, hogy a művelődés az egész társadalom ügye. Ennek kapcsán egyre több szó esik a vidéken zajló kultu­rális élet hatékonyságának szerepéről. Hadd tegyem rögtön hozzá: joggal, hiszen egyre-másra épülnek a korszerű művelő­dési otthonok. Vajon úgy élünk-e ezzel az intézményhálózattal, ahogy azt a lehető­ségeink megengedik? — Az egyre javuló anyagi lehetőségek való­ban arra adnak alkalmat, hogy a meglévő művelődési otthonokban élénk legyen a kul­turális élet; hogy a különböző szakkörökben és klubokban a gyerekektől a nyugdijasokig mindenki választhasson magának kedvére való elfoglaltságot. A hivatásos és önkéntes népművelök feladata úgy irányítani ezt a tevékenységet, hogy az emberek szívesen betérjenek a művelődési házakba. Igen fi­gyelemreméltó jelenség, hogy az utóbbi években a közművelődés bizonyos fokú tar­talmi átalakulásának lehetünk tanúi: az egyén és a kisebb közösségek munkájára építve egyre erösebb hangsúlyt kap az ön­müvelés s ^ kultúra szerepének szélesebb értelmezése. Elért eredményeinknek joggal örülhetünk, de nem szabad megelégednünk velük, mert sokhelyütt még csak tervezik az új kulturház megépítését és a járásszékhe­lyek lakótelepeire költözők életforma váltá­sában sincs eléggé jelen a közművelődés iránti igény. Hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy az ötvenes évek első felében épült kultúrházak zöme jelenleg már alaposan kor­szerűsítéssel járó nagyjavításra szorul. — Mi a véleménye a meglevő s főképpen megfelelő kultúrházak kihasználtságáról? — A statisztikai adatok tükrében vizsgálód­va, lényegében elégedettek lehetünk. Egyre gyarapszik a kulturális és népművelési ren­dezvények száma, egyre több olvasó fordul meg a könyvtárakban; ha nem is ugrásszerű­en, de emelkedik az amatőr művészeti cso­portok száma. Nagy vonásokban tehát elé­gedettek lehetünk a vidéki kulturális élet mennyiségi gyarapodásával. A közművelő­dési munka eredményességének köznapi gondjai másutt mutatkoznak. Például abban, hogy amíg egy-egy új művelődési ház megé­pítésére milliókat tudunk előteremteni, addig a felszerelés korszerűsítéséhez, a berende­zés tökéletesítéséhez és a kultúrház üzemel­tetéséhez szükséges, sokkal szerényebb összeg biztosítása már itt-ott gondokba üt­közik. Ennek következménye aztán az alka­lomszerű, az esetleges munka, aminek ered­ményeképpen előbb-utóbb ürességtől kon­gó nagytermekben vagy a jobbik esetben félház előtt zajlanak az ötletszerűen megtar­tott rendezvények. Az ilyen tevékenységet folytató kultúrházak távolról sem teljesítik küldetésüket. Ellenkezőleg, az emberek ké­nyelemszeretetét és a papucskultúra gondo­latát népszerűsítik. — Más szavakkal: akarva-akaratlanul el­harapódzik a művelődési háztól való ide­genkedés ... — Igen, hiszen látszólag valóban kényelmesebb otthon, papucsban és háziköntösben sö­röcske vagy feketekávé mellett a tévét néz­ni... Az efféle passzivitás megelőzése vagy feloldása csupán úgy lehetséges, ha a nép­művelési dolgozók változatossá, de úgy is mondhatnám, hogy életközelivé tudják tenni a művelődési házak munkáját. Tapasztalata­ink szerint ott nincs is baj a látogatottsággal, ahol a kultúrház a közeli és távolabbi környék kulturális életének rendszeres moz­gatója. Kerületünkben is, országos viszony­latban is a népművelök széles táborára vár az a feladat, hogy találékony rávezetéssel, a kulturális hagyományok helyi sajátossága­inak felismerésével, az egyéni jólét sugallta igények helyes irányba terelésével csiszolják az emberek erkölcsi tudatát, műveltségét, magasabb szintre emeljék a lakosság kultu­rális igényeit. Én ugyanis hiszek benne, hogy a tudás, a művelődés iránti vágy fertőző. Aki Keppert József felvétele ma bármelyik népkönyvtárban pusztán kiköl­csönzi ezt vagy azt a könyvet, az holnap már belelapoz, holnapután pedig el is fogja ol­vasni; sőt a családjának vagy a barátjának mesélni is fog az olvasottakról. És innen már csak egy lépés kell ahhoz, hogy bekapcso­lódjon valamelyik szakkör munkájába, hogy egyre őszintébben érdeklődjön a népi kultú­ra iránt, hogy a színházjegyek nemcsak elkel­jenek mind egy szálig, de a szövetkezet vagy a szakszervezet révén megajándékozottak jó része el is menjen az előadásokra. — Véleménye szerint hogyan fehet hát jól irányítani a közművelődési munkát? — Elsősorban a helyi realitások és lehetősé­gek figyelembevételével. Ehhez föl kell mér­ni, hogy hol milyen tevékenységet lehet megszervezni, hol minek a befogadására van esély. De nagymértékben függ a munka eredményessége a közművelődési intéz­ményhálózat egyes láncszemeinek együtt­működésétől is. Ahhoz, hogy a jó példa hasson, mindennapi kapcsolatra van szük­ség a népművelési dolgozók és a lakosság, illetve a művelődési otthonok vezetői között. Egyre újabb, egyre változatosabb tartalom­mal kell megtölteni a bevált munkaformákat is. Vonatkozik ez a hagyományos öntevékeny mozgalomra épp úgy, mint a korszerűbb szakköri tevékenységre vagy a legmoder­nebb látás- és vizuális nevelési módszerek alkalmazására. A jól működő művelődési otthonokban egyre jobban érződik a közmű­velődés és a közoktatás egymásrautaltsága, az egymáshoz közel álló célok párhuzamos­sága. — Miben határozná meg az amatőr művé­szeti munka céljait és küldetését napja­inkban? — E kérdés kapcsán el kell mondanom, hogy népművelői pályafutásomat Galántán, a vá­rosi művelődési ház vezetőjeként kezdtem; később pedig kerületi szakelőadóként figyel­hettem az amatör mozgalom sajátosságait. Észrevételeim, megélt tapasztalataim alap­ján az öntevékeny népművészeti munkát, a műkedvelő színjátszást, a kórusmozgalmat a széleskörű közművelődési tevékenység egyik legfontosabb részterületének tartom. Sikere azon áll vagy bukik, vajon meg tudjuk-e nyerni az embereket az önművelés meg a szórakozás ilyen formájának? Tudatosítani kell. hogy az amatőr mozgalomnak például a félkészülési időszak vontatottságának vagy a nyilvános fellépések gyakoriságának dolgá­ban sajátos ritmusa van. Ezért a siker első feltétele az ügyes, talpraesett vezető, aki lelkesedést tud lobbantani a tagságban. A második feltétel a szinjátszócsoport, a kórus vagy a táncegyüttes fegyelme, hiszen a pró­bák és fellépések rendszeres körforgása sok-sok lemondással jár. A harmadik feltétel pedig az anyagi és erkölcsi támogatás, ami nélkül napjainkban már öntevékeny szinten sem képzelhető el eredményes művészeti munka. Véleményem szerint azonban a mű­kedvelő mozgalom nagyszerű alkalom arra, hogy a csoportok tagjai alkossák is, élvezzék is a kultúrát. —Térjünk vissza a közművelődés gondo­latához! A művelődés haszna ugyanis csak hosszú távon jelentkezik. De lehet-e mérni, érzékelni valamiképpen a jelenben is e tevékenység hatását? — Természetesen, hiszen ha nem így lenne, hosszú távon sem lenne mérhető a hasz­na ... MIKLÓSI PÉTER 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom