A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-09 / 19. szám

A tavaszi esős napokon is sétálni vihetik az óvodásokat a műanyag fóliával védett gyermekkocsiban. A praktikus „jármüvet" NDK-beli fiatal konstruktőrök készítették. A nürnbergi nemzetközi találmányi kiállításon mutatták be ezt a „konténer-hátizsákot": négy eleme külön-külön leemelhető a háthoz simuló csővázról. Magyarországon a Borsod megyei múzeumok és kiállítóhelyek közül a mezőkövesdi Matyó Múzeum vonzza a legtöbb látogatót. Felvételünkön a jellegzetes viseletbe öltöztetett bábuk láthatók. A kötet címe némiképp talányos: miféle hazajáró lelkekkel találkozunk a szerző legújabb könyvében? Szó sincs ijesztgetésről. Vagy ha mégis, úgy lelkiismeretünk riogatásának szándékát véljük kihámozni a kötet összegyűjtött írásaiból, a szerkesztői elvből, s ez, valljuk meg, ránkfér időnként. Már csak a szándékaink, céljaink, hovatartozásunk olykori tisztázásának okán is; el ne aléljunk a kétélű csöndben. A könyv írásai — cikkek, naplójegyzetek — a romániai magyar irodalom és szellemiség huszonöt évnyi küzdelméről adnak keresztmetszetet a szerző írásainak tükrében. S mint a szépíró Sütő András írásaiban, a publicisztikájában sem (itt főleg nem) az egyes szám első személy a mérvadó. A közös többes, annak gondjai, a megélt tapasztalatok könyve az Évek — hazajáró lelkek. Sütő alfája és ómegája: a ránkbízott talentumok egyszer számon kéretnek. „Mit csináltál a rádbízott talentumokkal?" kérdi a szerző — elsősorban önmagától, íróktól, kortársaktól, a közös szellemi teherviselés napszámosaitól. Hogyan munkálkodtál a közösségért, amelynek gondjai rád bízattak, legyen ez a megbízatás kellemes, vagy keserves. S ha kell, akár gótikát építeni a szavakból, kultuszt a nyelvből, ha a szükség igy kívánja. „Hallottál-e államot arról beszélni, hogy alkotmányos jog a légzés, a lábhasználat, A ránk bízott talentumok SÜTŐ ANDRÁS: ÉVEK - HAZAJÁRÓ LELKEK kézhasználat stb? De arról igen, hogy ennek vagy amannak a nyelvnek a használata meg engedtetik vagy nem engedtetik meg. Holott az embernek ez olyan természeti joga, hogy ki sem kellene nyilvánítani. Szükséges mégis, mindaddig, mig a század nacionalizmusának hétfejű sárkánya egyebek közt épp nyelvet, anyanyelvet zabál, növekvő étvágygyal. Nyelvében él a nemzet, idézzük ma is a reformkor jelszavát, hozzátéve: és az akármiféle nemzetiség is." (Szabad-e a nyelvből kultuszt csinálni? — Beszélgetés Mezei And rással, 1979). Önvizsgálatnak hívja a könyvét a szerző, egy fiatal író útkeresését, az ön- és közösségi gondok minél pontosabb és(

érzékletesebb kifejezését kutató író keserveit és bizakodását olvashatjuk benne. Ami szemmel látható az első pillanatban is. Sütő András tartása, tiszta indulata. Különböző hőfokon, a müfaj-Tóth Elemér tehetsége főként a felszabadulás után bontakozott ki. Nagyobb nyilvánosság előtt az érsekújvári járás amatör képzőművészeinek kiállításán mutatkozott be először 1972-ben. Ezen a kiállításon ismerkedett meg Dániel Kornéllal, a Zebegényi Szönyi István Emlékmúzeum müvésziskolájának igazgatójával, aki jó véleménnyel volt képeiről, és azt ajánlotta Tóth Elemérnek, engedjen szigorú realista irányzatából és saját élményeit fesse. Ettől kezdve modern irányban fejlődik. Minden évben kétszer részt vesz az amatör festők közös tárlatán. Szobon a Nemzetiségi Napok alkalmából 1975-ben szerepeltek képei a zebegényi Szönyi István Emlékmúzeum festö-szabadiskolájának kiállításán. Az 1977-ben alkotott képei már ugrásszerű fejlődésről tanúskodnak. Új festői technikával alkotja képeit. Minden évben részt vesz Dr. Tóth Elemér orvos, amatör festő Érsekújvárott (Nővé Zámky) született 1901-ben. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. A gimnáziumi érettségi után a prágai Károly Egyetem orvosi karára iratkozott be, s itt avatták doktorrá 1925-ben. A diploma megszerzése után több helyen folytatott klinikai és kórházi gyakorlatot. Szülővárosához való vonzalma hazahozta Érsekújvárba, ahol 1977. július 1 -ig, nyugdíjba vonulásáig az orvosi pályán működött. Gimnáziumi tanulmányai idején Thain János rajztanár hatására megszerette a rajzolást, a festést és legfőképpen az akvarelltechnikát. Tehetségére felfigyel Kukán Géza érsekújvári festőművész, aki szerette volna a fiú szüleit rábírni, hogy érettségi után küldjék a Képzőművészeti Akadémiára, de a szülők ebbe nem egyeztek bele, azt akarták, hogy orvos legyen a fiuk. Fiatalos lendülettel a zebegényi Szönyi István Emlékmúzeum festő-szabadiskolájának nyári rendezvényén. Első önálló tárlata 1977-ben volt Érsekújvárott, a második 1978-ban Párkányban (Stúrovo). Komáromban a dél-szlovákiai amatör festőknek a Dunamenti Múzeumban megrendezett kiállításán is sikerrel szerepeltek képei. A felszabadulás utáni első időkben táj- és városképeket, virágcsendéleteket, fákat, erdörészleteket, hegyi tájakat, folyókat, patakokat stb. festett. Első tájképei teljesen realisztikusak, a természet színeinek mintegy kópiái. Régebbi képei közül a Holdfény Mariánské Láznéban című egyaránt nagy tetszést aratott festőművészek és laikusok körében. Tóth Elemér sokat tanult a zebegényi nyári művész-tanfolyamokon, ahol Korda György festőművész irányította. Akvarelljei színesebbek, lágyabbak lettek, optimista hangulatot árasztanak és már igazi kompozíciók. Más szemmel látja a tájat, s benyomásait igyekszik kivetíteni. Szülővárosa iránti szeretete alkotásaiból is kitűnik: a város egyes még megmaradt jellegzetes épületeit festi, hogy megörökítse őket az utókornak. Ilyen például a „Gazda porta a Gúg utcában". Ugyancsak lefestette a Lenin utca egyik régi házát. Előszeretettel festi a Garam völgyét, Szliácsot és környékét. Különösen kedveli a színpompás őszi hangulatú erdőket. Őszirózsa-, tulipán-, pünkösdirózsa-csokrai is nagyon kedvesek. A Dunakanyar és Zebegény festői környékét több képén örökítette meg. Selmecbányát (Banská Stiavnica) és környékét nyári és öszi köntösben látjuk több képén. Különösen szép a „Bélabányai városrészlet", ugyanígy a „Jeruzsálem utca" vagy a „Szliácsi parkrészlet ősszel", hogy csak néhányat említsek. Ezek az új képei már modern akvarell-technikával készültek. Dr. Tóth Elemér — bár a napokban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját — továbbra is ifjonti hévvel, fiatalos lendülettel fest, alkot. Reméljük még sokáig, mindannyiunk örömére. HOFER LAJOS nak megfelelően; replikázó újságcikkekben, polemizáló beszélgetésben a Veres Péterrel folytatott levelezésben, bölcsen, megfontoltan a kötetet záró interjúkban. Nem irigylésre méltó a kisebbségi író sorsa. Mintha rá is illenék az Apáczai Csere János emlékezetére irt szép hitvallás: Hisz ö is sajátos kényelmetlenségével szakította ki magát a felkínált Kényelem fullasztó párnái közül. A sas valóban kényelmetlen. Táplálni kell. Prométheusz mindennap odakínálja máját a madárnak. Testével, verével etette, tollait simogatta, s éjszakánként fejét a szárnyai alatt pihentette. Ha néha kétségek gyötörték is — eladjam? megfojtsam? — lelkiismeretének nyugalmát őrizve hosszan elgyönyörködött az ő szerelmetes Gondjában, melyet sorsa rábízott, s amelyre maga is bizva volt, az elszakíthatatlanság törvénye szerint. .." Aki szemmel követi a romániai magyar sajtót, a kötet írásainak jó részét már olvashatta. De még igy is nyújt izgalmat a kötet, s nem keveset, igy, csokorba gyűjtve a huszonöt évnyi termés egy-egy darabja határozott képet rajzol. Egy Herder-díjas nemzetiségi író másik portréját, aki sikeres regények és drámák, esszék után a kevésbé atraktív közírói köntösben sem szégyenkezik mutatkozni, hogy tanulságul szolgáljon eljövendő nemzedékeknek. KÖVESDI KÁROLY 9