A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-25 / 17. szám

deszköz nem hiányozhat, a rokkantakat maradéktalanul el kell látni — mégpedig a lehető legrövidebb időn belül! Ha hiányzik a gyógyászati segédeszköz, a betegben a jobbik esetben rögzül egy rossz állapot, rosszabb esetben pedig állapota tovább romlik. Akinek például amputálták az egyik mellét s nem pótolták azonnal, annak az egyenlőlten terheléstől elferdülhet a gerince, megcsavarodhat a csípője, de a látása is erőteljesen megromolhat. mert másképpen tartja a fejét és ezáltal a szeme másképpen töri meg a fénysugarakat... Hasonló a helyzet a művégtagok azonnali pótlását (és ennek kapcsán készlettartását) illetően is. A feladat nehezét talán könnyebb lesz megérteni, ha megjegyzem, hogy a mükarokat illetően például férfi és női méretre, jobb és baloldalira van szükség. Az őszinte helyzetfeltárás érdekében ellenben az is tollvégre kívánkozik, hogy a gyógyászati segédeszközök gyára — főképpen az ortopéd cipők részlege és a művégtag-műhely — állandó szakemberhiánnyal bajlódik; hogy nem éppen a legjobb a gyártáshoz felhasználható nyersanyagok minősége. A jövőt illetően pedig az is elgondolkoztató, hogy mind ortopédműszerésznek, mind a szakma többi ágazatába csak nagyon kevesen jelentkeznek a pályaválasztó fiatalok közül, ami a nyugdíjkorhatárhoz közeledő szakemberek pótlásának dolgában valóban nehéz helyzet elé állítja a gyógyászati segédeszközök gyárának vezetőit. Ha úgy tetszik, hát érdekességként, vagy figyelmeztető jelként jegyzem meg, hogy hazánkban talán 150—200 főre tehető az ortopédműszeréígeszseg- es munkavédelmi kesztyűk is nagy számban készülnek a Protetikáhan Egyre kevesebb a szakmajat örömmel vegzo, kitanult ortopédcipész szek száma; a szomszédos NDK-ban azonban 2500, Lengyelországban pedig 3000 szakképzett ortopédcipész dolgozik. Az állami fodrászat parókaüzemében hasonló a helyzet. Már az első mondatok után kiderül, hogy itt is szakemberhiánynyal küszködnek. Pedig a parókakészítés szép munka, ha jól sikerül a frizura, aligha tudja valaki megkülönböztetni a valódi hajviselettől. Lehetséges, hogy a kopaszságot — első hallásra — sokan nem tartják a rokkantság tárgykörébe tartozó betegségnek. A valóságban azonban hosszan sorolhatnám, ki mindenkit hagyott el a férje, felesége, közösített ki a családja, mert az illető feje — születési hiba vagy baleset folytán — a dús hajkorona helyett olyan volt, mint a biliárdgolyó. Ezért az ilyen mérvű vagy hirtelen fellépett kopaszság éppen olyan rokkant állapotnak számít, mintha valaki elveszíti a kezét. Persze, sokkal jobban palástolható, mint az utóbbi. Az egészségügyileg indokolt parókák valódi hajból készülnek, s annyira tökéletesek. hogy bárki nyugodtan viselheti őket. Minden ilyen paróka egyedi gyártmány, a kényes helyeken, tehát elöl, a választéknál és kétoldalt a legsűrűbb, úgyhogy a beteg biztonságosan mozoghat benne, sőt, még az sem baj, ha a frizuráját szétfújja a szél. A szakorvos véleménye szerint: megkopaszodni vagy kopaszon születni és már gyermekkorban rádöbbenni, hogy „más vagyok, mint a többi" komoly traumát jelent. Az ilyen betegek ieiki egyensúlyát többnyire csak egy ügyes kezű parókafodrász állíthatja vissza. Sajnos, a parókakészítö-mühelyekben épp úgy létszámhiánynyal bajlódnak, mint a gyógyászati segédeszközök gyárának különböző részlegein. Ez pedig nem éppen szívderítő távlatokkal kecsegteti a rokkantak amúgysem rózsás kedélyre jogosító helyzetét. Társadalmi értelemben vajon mit jelent a rokkantak rehabilitációja 7 — tettem föl a kérdést írásom legelején. A válaszadás bizony nem könnyű dolog... Mert: alamizsnát jelent? Felfogásunk szerint aligha, hiszen az ilyesmi emberi mivoltában sérti a testi fogyatékos személyt. Szánalmat? Nemigen, hiszen az ilyesmi támasz helyett lelkileg inkább visszaveti a rokkantat a beilleszkedésben. Marad hát a SEGÍTŐ SZÁNDÉKÚ EGYÜTTÉRZÉS! Persze, önmagában ez sem elég, hanem ennek keretében TETTEKRE van szükség. Hogy a gyógyászati segédeszközök tárgykörében maradjak: az eszközellátás tekintetében például ennek az egészségügyi és az iparügyi tárca mezsgyéjén járó ágazatnak kiemelt fejlesztésére lenne szükség, mert csak a hazai gyártmányú segédeszközök minőségének, illetve a forgalmazás rugalmasságának javításával érhető el, hogy a rokkantak ne a társadalom számkivetettjeinek, hanem egyenértékű tagjainak érezzék magukat. Hogy az ortopédcipőre, láberősítő járógépre, rokkantkocsira szoruló vagy művégtaggal élő rokkant is egész emberként élje életét! MIKLÓSI PÉTER Prandl Sándor felvételei Hétvégi levél A március végi verőfényes napsütés és ennek következtében az aránylag magas nappali felmelegedés nemcsak a rügyeket és a virágokat varázsolta elö a gyümölcsfák ágaiból, de kicsalta az embereket is otthonaikból. Megindult a kirándulók áradata. Valahogy úgy gondolta mindenki: ki a természetbe a kőrengetegből. Friss, ózondús levegőt szívni, a hosszú tél után felfrissülni, s nem utolsósorban megcsodálni a megújuló természet varázsát, a rügyeket. a virágokat, a sarjadó füvet. Megcsodálni azt a hallatlan erőt, mely újból életre kelti a látszólag halott természetet, dacolva a hűvösebb éjszakákkal, mintha fű, fa, virág azt mondaná, oda se neki. itt az idő, életre kelünk, rügyezünk, virágzunk. zöldülünk az élet rendje szerint. A márciusi napok kicsalogatták a kiskertészeket is. hiszen bokrosodik már a földieper, megkezdődik a veteményezés. itt is újra éled minden. Persze nem szabad kihagyni a természetből a szántóföldeket, amelyeken ugyancsak serény munka folyik. Miért soroltam föl mindezt? Csak azért, mert a természetet egységében kell értelmezni. Az erdővel, a szántóföldekkel, a gyümölcsösökkel és a kiskertekkel egyetemben. Ezek együtt alkotják azt a világot, amely nélkül az ember nem tudna élni. A természetben azonban fontos helye van az erdőnek is, amelynek a hasznosságát nemzetgazdasági szempontból nem lehet elvitatni, de ezen túlmenően a jelentősége még annál nagyobb, hogy az erdő víztároló is. s nem utolsósorban az emberek pihenésére, kirándulási céljaira is alkalmas hely. Itt vetődik fel aztán a kérdés, nemcsak az erdővel, de az egész természettel kapcsolatosan, hogy mi a kötelessége az embernek a természettel szemben. Mert ha lehet a természetet ápolni, okosan bánni vele. lehet barbár kultúremberhez egyáltalán nem méltó módon viselkedni vele szemben. Itt főleg az erdőről van szó. hiszen ez a hely. ahová a kirándulók ezrei és ezrei özönlenek szombatokon és vasárnapokon. Az erdő azonban nemcsak kirándulóhely, de a nemzetgazdaságnak igen fontos nyersanyagbázisa, sőt. mi több, igen jelentős külkereskedelmi szempontból is. hiszen valutakészletünk bővítésében fontos szerepet játszik. Az erdő a rekreációs célokon kívül papírt, bútort és épületfát szolgáltat, tehát fontos ipari nyersanyag: nélküle az életünk szinte elképzelhetetlen. De vajon a kirándulók gondolnak-e arra. amikor kirándulásaik idején az egy-két méter magas fát kivágják, hány év. sőt évtized kellett ahhoz, hogy az a fa alkalmas legyen ipari célokra történő feldolgozásra. Sokan erre nem gondolnak, erről magam is meggyőződtem. amikor több esetben láttam, milyen vandál módon vágják ki az emberek az egy-két méter magas fenyőfákat, mitsem törődve azzal, mennyi munkával járt. amíg ezek a fák megnőttek és hasznunkra válhatnak. Szólni kell még arról is. hogy az erdőt és a természetet nem szabad összetéveszteni a szemétdombbal. Sokszor tapasztaljuk ugyanis, főleg a nyári időszakban, hogy tonnaszámra lehetne mérni egy-egy helyen a sok eldobott papírt, konzervdobozt és más. a kirándulók számára fölösleges dolgot, amelyeket a kirándulók hagynak az erdőben. Mi ez? Nagyon szeretjük elhitetni magunkkal, hogy mi kultúrált emberek vagyunk, a kultúráltságunkra azonban rossz fényt vet. ha megnézzük, mit hagytunk magunk mögött egy-egy erdei kirándulásunk során. Sokszor úgy cselekszünk. mintha az erdőt és a természetet csak egyszeri kirándulási helynek tekintenénk. Hogy mi lesz később, sokakat nem is érdekel. Illő tehát elgondolkodni mindezeken és lelkiismeretesen megfogadni, hogy az erdővel és a természettel úgy fogunk a jövőben bánni, ahogy az kuttúráft emberekhez, az ország jó gazdáihoz méltó.